Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-30 / 253. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK Krizantémból bőséges a kínálat, a vásárlói roham még várat magára Új formában tájékoztatnak fogyasztóvédelem Az új szabályok néhány honlapot is átszabhatnak „Honvédelmi kötelék”-verseny: a Széchenyi lett a legkatonásabb megméretés Szolnokon mérték össze elméleti tudásukat, gyorsaságukat, ügyességüket és leleményességüket a közelmúltban megyei közép- iskolások. Katonai tereptan, kézigránátdobás, légpuskalövészet, honvédelmi és egészségügyi ismeretek, harci ösvény, fegyveres váltófutás, akadálypálya - a „Honvédelmi kötelék” program keretében ezekben a versenyszámokban mérték össze elméleti felkészültségüket, erejüket és ügyességüket megyénk tizenkét középiskolájának diákjai. A katonás sportolók Kunhegyesről, Újszászról, Abonyból, Mezőtúrról, Jászberényből, Ti- szaföldvárról és természetesen Szolnokról érkeztek. A tizennyolc csapat kitartóan küzdött a legjobbaknak járó érmekért az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis sportpályáján. A győzteseknek járó kupát most a Széchenyi István Gimnázium gárdája vihette haza, ezüstérmes a jászberényi Liska-közép- iskola csapata lett, harmadik helyen pedig a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium Humán Szakközépiskola tanulói végeztek. ■ M. G. A fővárosban lelték meg a Fényszaron elemeit laptopot nyomozás Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a jászberényi rendőrség egy jász- fényszarui lakos ellen. A 28 éves férfi október 13-án reggel ment be egy jászfényszarui közintézmény nyitott irodájába, ahonnan eltulajdonított egy laptopot. A rendőrök azonosították a jogsértőt, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként ki is hallgatták. A férfi az ellopott laptopot egy budapesti bizományi üzletben értékesítette. Az értéket a rendőrök még aznap lefoglalták. A jászberényi kaptányság a napokban fejezte be a nyomozást az ügyben, az iratokat bíróság elé állítási javaslattal együtt küldte meg az ügyészség részére. ■ ► Folytatás az 1. oldalról- Úgy látszik, mindenki az utolsó két napra, hétvégére hagyja a beszerzést. Vasárnap hoztam először virágot, de nem nagyon vitték még. Hozzuk-visszük az árut. Egyelőre inkább azok vásárolnak, akik több helyre is mennek temetőbe. Remélem, azért lesz forgalom, ha már munkám volt vele, legyen belőle egy kis pénz - bizakodik. A szolnoki Gyarmati Gyuláné fiával együtt szombat óta árulja a koszorúkat.- Most kezd beindulni az üzlet, az első három nap szinte semmit nem vettek. Ráadásul első nap ellopták a táskánkat is - számolt be tapasztalatairól a hölgy. - Sajnos, a nyugdíjasok nagyon drágállják a koszorút, pedig jószerivel áron alul adjuk, van, amit a tavalyinál is olcsóbban. Azok tudnak többet is venni, akik családtagokkal érkeznek, pedig sok idősnek akár tíz helyre is vinnie kellene. Az abonyi Szabó Sándor is évek óta ugyanazon az áron kínálja színes, kis- és nagyfejű cserepes krizantémjait.- Sokan az utolsó pillanatokra hagyják a beszerzést, és egyre későbbre halasztódik a döm- ping - állapította meg. - Sajnos, ezerötszázért is sokallják, viszont a fehér mellett egyre inkább keresik a színes, főként pink és sárga virágokat is.- Karcagon a héten már egyre többen elkezdték vásárolni a koszorúkat és a virágokat - mondta Tanka István vállalkozó. - Elsősorban a fenyő-, a szalma-, a selyem- és a tobozból készült koszorúkat keresik, egyre jobban kezd háttérbe szorulni a műanyag koszorú. A szálas élő virágokkal tapasztalataim szerint most is kivárnak a vásárlók a hét végéig, hogy frisset vigyenek a hozzátartozóik sírjaira, így aznap is este hatig vagyunk nyitva. Most még a töves, kiscserepes krizantémokat és az árvácskákat keresik. A koszorú- és a palántaárak is a tavalyiak, már 330 forintért is lehet koszorút vásárolni, в К. В. Jellemző árak a megyében Koszorúk 600-2800 Ft Szálas krizantém 110-300 Ft Cserepes krizantém FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS 300-1800 Ft Яг Ш Az új szabályok azt is kimondják, hogy a cégeknek biztosítaniuk kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést Képünk illusztráció Változott a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályozás. Eszerint a hazai közszolgáltató társaságoknak számos dologról kell tájékoztatniuk ügyfeleiket internetes honlapjukon, és fogyasztóvédelmi referenst is kell alkalmazniuk. A fogyasztóvédők vizsgálják, hogy az új szabályozásoknak megfelelnek-e a szolgáltatók. Munkatársunktól Vannak szabályok, melyek nem újak, azoknak eddig is meg kellett felelniük a köz- szolgáltatóknak. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségétől kapott információk szerint minden vállalkozás eddig is köteles volt a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről, cégadatokról. Szintén nem újdonság, hogy a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás köteles gondoskodni ügyfélszolgálat működtetéséről a fogyasztók tájékoztatására. Az új szabályozás a tájékoztatás formáját módosíthatja.- A jogszabály szerint az ügyfélszolgálat működési rendjét, félfogadási idejét a vállalkozás úgy köteles megállapítani, illetve működésének feltételeiről úgy kell gondoskodnia, hogy az ügyfélszolgálat megközelítése, az ahhoz való hozzáférés ne járjon aránytalan nehézségekkel a fogyasztókra nézve. Ennek keretében a vállalkozás köteles biztosítani legalább azt, hogy az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva tartson, a telefonos működtetett ügyfélszolgálat legalább a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan elérhető legyen. Az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat esetében a fogyasztóknak lehetőségük legyen elektronikusan és telefonon keresztül is a személyes ügyintézés időpontjának előzetes foglalására, eléréssel a személyes ügyintézés időpontja igénylésének napjától számított öt munkanapon belül a szolgáltató köteles személyes ügyfél■ A telefonon közölt szóbeli panaszt a szolgáltatók kötelesek egyedi azonosítóval ellátni. fogadási időpontot biztosítani a fogyasztó számára - tájékoztattak a témával kapcsolatban a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai. Megyénkben is tevékenykednek a referensek idei változás, hogy a vállalkozásoknak, így a közszolgáltatóknak is fogyasztóvédelmi referenst kell alkalmazniuk, működési területükön megyénkként minimum egy főt. A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség tapasztalatai szerint a referensek tevékenykednek. Feladatuk: a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységének figyelemmel kísérése, a vállalkozás alkalmazottai részére fogyasztó- védelmi tárgyú oktatás, képzés szervezése. A fogyasztóvédelmi referens kapcsolatot tart a hatósággal, békéltető testületekkel, valamint egyéb, fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátó szervekkel. Képzésüket a Nemzeti Fogyasztó- védelmi Hatóság ellenőrzi. További előírás, hogy a telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat, illetve az ügyintézés időpontjának előzetes foglalására biztosított telefonos elérés esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.- A telefonon közölt szóbeli panaszt a szolgáltatók kötelesek egyedi azonosítószámmal ellátni. A fogyasztó utólag erre hivatkozhat, ezt meg kell őrizni, így mi is be tudjuk kérni, ellenőrizhetők az ott elhangzottak - informáltak a megyei felügyelőség szakemberei. A szabályozások szerint a honlapokon azt is fel kell tüntetni, hogy hová fordulhatnak a fogyasztók (békéltető testület, fogyasztóvédelem), valamint a tarifákat, szolgáltatási területet, de utóbbiakat nem a fogyasztóvédők ellenőrzik. . I Ön szerint mennyire figyelnek a nagyvállalatok az ügyfelekre? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Vádat emeltek a jászteleki testvérek ellen rendőrség Három jászteleki fiatal ment be az egyik jászberényi nagyáruházba még szeptember 20-án este. Egyikőjük az üzlet polcáról kibontott több fülhallgatót, és a nála lévő sporttáskába helyezte a cikkeket, miközben öccse odakint figyelt. Táskáját átadta nővérének, aki fizetés nélkül távozott. A biztonsági őr észlelte a lopást, a járőrök pedig elfogták a tizenkilec és a húsz éves fiúkat, 22 éves nővérüket pedig lakásáról állították elő - nála az értékeket is megtalálták. A kapitányság az ügyben folytatott nyomozást a napokban fejezte be, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. ■ Elbúcsúztak Császár Gyöngyitől színháza színésznő hamvait saját kérésére a Tiszába szórták ► Folytatás az 1. oldalról S percről percre többen lettek, sokan elmentek, hogy ott legyenek a színésznő „búcsúelőadásán”, hiszen sokan szerették őt.- És ő is szerette a szolnokiakat, huszonnyolc esztendőt töltött itt, büszke volt a szolnokiságára. Bizonyítja ezt, hogy azt kérte, hogy a Tisza legyen a végső nyughelye- mondta meghatódva búcsúzójában Balázs Péter teátrumigazgató. Kívánságát teljesítették, a megemlékezés után a színész- g nő hamvait a folyóba szórták. § A gyászolók egy-egy szál virágot § dobtak a vízbe, így búcsúzva sze- | retett kollégájuktól, barátjuktól, £ Császár Gyöngyitől. ■ R. Á. Színésztársai is megrendültén búcsúztak Császár Gyöngyitől REGGEL KÖDÖS, NAPKÖZBEN VÁLTOZÓ hőmérséklet + déli felhez« -r:Z~ Étгвде" Tiszafüred Jászberény J to °C ♦ 1t#C 2 °C 2 °c Kunhegyes ^ Szolnok Kisújszállás “ . NVnerseWM + deli felhőzet • 11 °C W 2*C 11 C V 11 X / tt EMS KunszenímárfOri EWS"'' US i m Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma továbbra sem esik említést érdemló mennyiségű eső. Gyenge változó irányú szél fúj. Reggelenként sűrű ködfoltokra számítsanak. Napközben változóan felhős, délután inkább változóan napos idő lesz. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga csütörtök reggel 2, csütörtök délután 11, péntek 12 "C f Vizhőmérséklet reggel 3 fok körül lesz. A legvalószínűbb folytatás: november első hetében is hasonló Időre van kilátás. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható Duna 10-12 X Tisza 6-12 “C Balaton 11 X Közlekedés-meteorológia: ilyenkor ősszel különös közlekedésre Velencei-tó 10 X is hatással bíró, időjárási jelenséget is tapasztalunk. Reggelenként ködben, borongös időben indulunk és nem ritkán derengd napsütésbe, majd derült időjárásba érkezünk. Ami a hangulatunkat Fertő 8 °C Tisza-tó 10 X derűssé teszi Ez pedig túlzott felszabaduttságot. növekvő sebességet okozhat! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő Tengerek Antalya 24 X Bibione 20 X előrejelzés: www.eumet.hu Costa Brava 21 X b L