Új Néplap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-30 / 253. szám
2014. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK 3 HÍREK Ismét kedvezményes almavásárt tartanak az orosz embargó miatt nehéz helyzetbe került almatermelők megsegítésére almavásárokat szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A vásárlók kedvező áron juthatnak hozzá a gyümölcshöz Szolnokon is - tájékoztatta lapunkat Gyuricska Éva, az önkormányzat sajtóreferense. Holnap 8 és 14 óra között az Ady Endre úti CBA mögötti parkolóban, míg 13 és 16 óra között a Széchenyi-lakótele- pen, a posta melletti parkolóban árusítanak a termelők. ■ Új kutakat fúrtak Mezőtúron A BERETTYÓ-KÖRÖS IvÓVÍZmi- nőség-javító projekt eredményeképpen három új kút fúrására került sor Mezőtúron. Az ivóvízhálózat tisztítása befejeződött. A beruházás a víztorony felújításával, mosatási csomópontok, körvezetékszakaszok építésével, és a víztisztító technológia telepítésével folytatódott. A próbaüzem lezárása december elejére várható. ■ SZ. ZS. Elismerte tettét a virágborogató fiú egy berekfürdőn szolgálatot ellátó polgárőr kedden este kilenc óra előtt észlelte, hogy a település központjában elhelyezett fa virágládákat valaki felborította. Azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A kiérkező járőrök még a helyszín közelében elfogták a garázdaság vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tizenkilenc éves túrkevei lakost, akit elő is állítottak a kunmadarasi őrsre. A fiatalember gyanú- sítotti kihallgatásakor elismerte tettét. ■ Burkolat került a pályára és a falra is SZEPTEMBERBEN TOVÁBB Szépült a Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola belső tere, elkészült a folyosó teljes területén a falburkolás. Az udvari sportpálya pedig új aszfalt- burkolatot kapott. E két burkolás közel 8 millió forintból valósult meg, melyet az ön- kormányzat saját bevételeiből finanszírozott. ■ R. Á. Együtt négy generáció család A legkisebb, a negyedik Nagy Ferenc három hónapos MEGYEI TÜKÖR Nem gyakori manapság, hogy egy család négy generációt felvonultatva állhat a fényképezőgép lencséje elé. A túrkevei Nagy Ferencék viszont szerencsések, hiszen a ritka kivételek közé tartoznak. Békési Brigitta- Nem csak a fiam, de a férjem, az ő édesapja, sőt a nagyapja is a Nagy Ferenc nevet viseli - árulta el nekünk Kalmár Anikó. A férje 1979-es, a nagypapa 1956-os, a dédpapa pedig 1928-as születésű. Ä fiatal anyuka idén július 30-án adott életet második gyermeküknek, IV. Nagy Ferencnek.- Születése előtt sem volt vita abból, hogy milyen nevet adjunk a fiunknak. Őszintén szólva már a kislányunkat, Anikót is fiúnak vártuk hat évvel ezelőtt, és ő is az édesapja nevét kapta volna. így azonban az én keresztnevemet viseli. Nálunk ez családi hagyomány, hiszen nemcsak a férje- méknél, hanem az én részemről is öröklődnek a keresztnevek. Édesapám és a bátyám is László, azt pedig ezek után már nem is kell mondanom, mert kitaláljátok, hogy a testvérem fiát hogyan hívják. Számomra sem volt kérdés, hogy a férjem nevét viseli majd a kicsi. Még a kisfiúnk születése előtt elhatároztuk, hogy ha ő is lány lesz, mint a nővére, akkor is Ferencnek nevezzük majd. Persze, ezt nem kell komolyan venni, de vannak ennek a névnek női alakjai is, például a Fe- rencina - számolt be az anyuka. No, persze nem csak a neve azonos az erősebbik nem tagjainak ebben a családban. A sorban a második és a harmadik Nagy Ferenc a mindennapokat is együtt töltik, hiszen mindketten mezőgazdasággal foglalkoznak.- Nem tudni, hogy a fiunk folytatja majd ezt a hagyományt vagy sem - jegyezte meg Anikó.- Egyelőre még azt sem tudtuk eldönteni, hogy igazán melyikünkre hasonlít. Szerintem a páromra, de most mondja a barátnőm, hogy szerinte rám. Mindenesetre még sokat változik, míg felnő. Szerencsére nyugodt, kiegyensúlyozott kisbaba, akire bár gondoltunk, mégis úgy alakult, hogy ajándékként érkezett közénk. Tavaly karácsonykor Ezúttal nem szükséges felsorolni a neveket, a képen szereplő személyek mindegyikét Nagy Ferencnek hívják tudtam meg ugyanis, hogy újra várandós vagyok - árulta el. - Gondolkoztunk a párommal, hogy elmondjuk vagy sem a lányunknak, hogy hamarosan A család: két Anikó és két Ferenc eggyel többen leszünk, bővül a család, kistestvére születik majd. Mivel azonban többször mondta már korábban, hogy a Jézuskától kistestvért szeretne kérni karácsonyra, úgy döntöttünk, hogy a legjobb, ha teljesül a kívánsága. így hát keretbe tettük a kisfiam ultrahangos képét és úgy tettük a fa alá. Amikor a lányunk kibontotta az ajándékot, nagyot nézett és csak eny- nyit kérdezett: „A Jézuska miért hozott nekem ultrahangos képet magamról?” Amikor közöltük vele, hogy ezen a felvételen nem ő van, hanem a kistestvére, nagyon megörült. És bár másra számított karácsonyra, azt mondta, hogy ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna a szüleitől - mesélte el a megható történetet. Anikó és férje szerencsésnek érzik magukat abból a szempontból, hogy a négy generáció tagjai Túrkevén élnek, így bármikor átmehetnek egymáshoz. Továbbá azért is, mert ahogyan szerették volna: egy lányuk és egy fiuk is született. Bár az édeanya szíve hajlana több gyermek vállalására is, egyelőre nem terveznek újabb babát.- Gondolnunk kell arra is, hogyan engedjük őket útra nagyobb korukban - folytatta az édesanya. - Szeretnénk a lehető legtöbbet megadni a gyermekeinknek, biztosítani számukra a szerető családi hátteret. Bízunk abban, hogy egészségben megélhetjük a kis unokáink születését is. Akik között talán ott lesz egy picike, a sorban az ötödik Nagy Ferenc is - mosolygott. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Eger fényes csillaga ma kilencvenkét esztendeje hunyta le örökre a szemét Gárdonyi Géza, legnépszerűbb olvasmányunk, az Egri csillagok írója. Bár voltak, akik művét lekicsinyelve az ifjúsági irodalom alkotásai közé sorolták, sokat köszönhetünk neki. Önbecslésünk, történeti tudatunk egyik alapműve az 1552-es egri ostrom históriáját feldolgozó regény, aminek cselekménye mellett sorsa is mozgalmasra sikeredett. A kritika nem igazán békéit meg vele, számtalan szövegváltozata is született az idők során, de szerencsére igazi mércéje az olvasók töretlen érdeklődése lett. NAGY SZÜKSÉGÜNK Volt, van és lesz hasonló könyvekre, mert lelkileg nem mindig állunk erős lábakon. Túl sokan próbálták már a maguk szája íze szerint elmagyarázni nekünk a saját történelmünket, ami ellen csak úgy védekezhetünk, ha nagy becsülete van nálunk a tisztességes szónak. Az Egri csillagok pedig, esetleges hibái ellenére is, magyar könyv, még ha alkotója tudatosan is lett közülünk valóvá. Az általa megénekelt kor magyarsága is élni akarásunk olyan lélekemelő példáját adta, hogy amíg egy nyelvet beszélünk velük, mindig példaképeink maradnak. Csak örülhetünk annak, hogy történetük nem ment feledésbe, nem utolsósorban Gárdonyi szép, izgalmas meseszövésével, de mindig belopják magukat a szívünkbe. az egri csillagok hosszú dia- dalútja talán a jövőbe is mutat. Számos jele van annak, hogy egyre több embert érdekel a jelen mellett a múlt, a honnan jöttünk kérdése. Feléledni látszik a történelmi regény sokáig mellőzött műfaja, és nem csak írják, olvassák is őket. Újra vállaljuk múltunkat, hogy megfelelhessünk a jelennek. A hungarikumokról is szó esett előadás V. Németh Zsolt volt a szolnoki Hozam klub vendége Próbaüzemben, de már működik a hallépcső Börtönbe is kerülhet a temetői táskatolvaj ► Folytatás az 1. oldalról Ezalatt nyolcvanezer hektáron sikerült javítani az élőhelyek állapptán. Következő cél az úgynevezett körkörös (hulladék- mentes) gazdaságra való áttérés. A zöldgazdálkodás erősítésében fontos szerepet kapnak megyénk vállalkozásai is, ehhez majd források is rendelkezésre állnak. A hungarikumok kérdésköre sem esik messze az előzőektől, hisz tájegységek és hagyományaik jutnak róla az eszünkbe. - A kiemelt nemzeti értékek előszobáját pedig helyi értékek összegyűjtése jelenti, ami identitásformáló erő is egyben - hangoztatta V. Németh Zsolt. ■ К. B. V. Németh Zsolt (jobbról) az előttünk álló feladatokra is kitért ► Folytatás az 1. oldalról A tervezők olyan létesítményt alkottak, mely több célra alkalmas: biztosítja a halak számára a közlekedést, szolgálja a kerékpáros turizmust és raftingolásra is alkalmas. A lépcsőben 37 darab 20 centiméteres vízlépcső követi egymást, a bukóéleknél réseit halátjáró van. Elkészült egy közbenső pihenő tó is, egy kis szigettel és híddal. Az ünnepélyes átadáson Magyar Csilla, Kisköre polgármestere, Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója, illetve Kovács Sándor és Szabó Róbert, a két érintett megye közgyűlési elnöke nyitotta meg a hallépcső zsiüpjét. ■ SZ. ZS. ELJÁRÁS A Szolnoki Járási Ügyészség bíróság elé állított egy 19 éves fiatalembert, aki fiatal kora ellenére „különös visszaeső”. Azaz, korábban, egy hasonló bűncselekmény miatt végrehajtandó börtönt kapott, egy másik ügyben pedig felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll. Mint arról lapunk is írt, ez év október 25-én délután, a szolnoki Körösi úti temetőben egy hölgy egy sírra tette le a táskáját a benne lévő értékekkel együtt. A tettes egy óvatlan pillanatban a táskát ellopta és elszaladt. A hölgy ezt észrevéve kiabálni kezdett, melyet egy arra járó férfi meghallott, kerékpárra ugrott, s az elkövető után hajtott, de közben értesítette a közelben tartózkodó rendőröket és közterület-felügyelőket is. A tettes a közeli iskolába futott üldözői elől, ahol sikerült őt elfogni, a táska is előkerült, így a közel 40 ezer forintnyi kár is megtérült. A bíróság a fiatalembert szabálysértési értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás vétsége miatt egy év börtönre ítélte. Megállapítva, hogy a büntetés letöltésének háromnegyed része után bocsátható feltételes szabadságra, továbbá elrendelte a korábbi felfüggesztett büntetés végrehajtását is. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. ■ M. G.