Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-22 / 195. szám

2 MEGYEI TŰKOR 2014. AUGUSZTUS 22., PÉNTEK A gyanú szerint fél tucat lopás írható a fém számlájára vád A Törökszentmiklósi Rend­őrkapitányság bűnügyi osztálya eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy törökszent­miklósi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2012. októ­berétől kezdődően a város illeté­kességi területén több ingatlan­ba jogtalanul bement, ahonnan főként vas- és faanyagot, vala­mint rézvezetéket tulajdonított el. Az 57 éves férfi továbbá 2014. február 1-jén az egyik he­lyi áruházban élelmiszereket próbált meg ellopni, azonban a jogsértést észlelve a bolt bizton­sági őre, visszatartotta a férfit a rendőrök kiérkezéséig. A beszerzett adatok és in­formációk alapján a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmények elköveté­sével megalapozottan gyanú­sítható férfit, aki a terhére rótt cselekményekkel kapcsolatosan a nyomozóknak beismerő vallo­mást tett. A rendőrkapitányság a férfi ellen a nyomozást 2014. augusztus 13-án befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslat­tal megküldte az illetékes járási ügyészség részére. ■ Hagyományőrző sportnap lesz Rékason sport Több település bevoná­sával rendezi meg augusztus 24-én a Zagyvarékasi Hagyo­mányőrző és Hagyományte­remtő Napot a tizenegy szak­osztályt felvonultató Zagyvaré- kasi Községi Sport Egyesület. Az ingyenes programok tíz órától kezdődnek a Kisszög- ben. A sportversenyek mellett hagyományőrző és művészeti csoportok produkciói, kuruc kori katonai bemutató, íjászat, fogathajtás, motorosbemutató, kézműves programok és népi játékok is várják az érdeklődő­ket. Két jeles sportszemélyiség­gel is találkozhatunk: az új- szászi lábtoll-labdásokkal Tóth Gábor Európa-bajnok vendég­szerepei, az atlétika verseny­számait pedig a rékasi Kurucz Gyula senior Európa-bajnok mutatja be. ■ К. B. Ősszel jön a nemzeti fittségi teszt egészség Az egyik cél, hogy rávegyék a gyerekeket a rendszeres testmozgásra Megérkeztek a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolába a Netfit elvégzéséhez szükséges eszközök. Képünkön Balasi Bernadette igazgatóhelyettes látható, amint éppen a megérkezett felszereléseket rendezi. A mindennapos testnevelés után új típusú egészségfel­mérést vezet be a kormány szeptembertől az iskolákban. Ezentúl minden évben meg­mérik például a gyerekek testzsírszázalékát, hogy így vegyék rá őket a rendszeres sportolásra. Munkatársainktól- Ezentúl minden tanévben értékelik a gyerek fizikai álla­potát az iskolákban, így a mi oktatási intézményünkben is - válaszolt lapunk megkeresésé­re Balasi Bernadette, a Szolno­ki Fiumei Úti Általános iskola igazgatóhelyettese. - A Nemze­ti egységes tanulói fittségi teszt (Netfit) elvégzéséhez szüksé­ges eszközöket ingyen kapják meg az iskolák, és harminc­órás akkreditált képzés formá­jában térítésmentesen készítik fel a testnevelő tanárokat is az új rendszer használatára. Megérkeztek hozzánk már az újfajta eszközök, testzsír- százalék-mérő, lépésszámláló, vérnyomásmérő stb., melyek nagyon hasznosak. Hiszen olyan eredményeket tudunk azokkal mérni, melyekre eddig nem volt lehetőségünk. A cél, hogy rávegyük a gyerekeket a rendszeres testmozgásra és az egészséges életmódra. Két test- § nevelő kollégát már ne is írat- | tunk a felkészítő tanfolyamra, I melyet az ősz folyamán el ,is végeznek, és átadják tapaszta­lataikat a többi kollégának is- mondta. Az új egészségfelmérésre évente egyszer kerül sor ötö­dik osztálytól felfelé minden évfolyamon. Az első mérési időszak január eleje és május vége között lesz. A mérés há­romféle eredménnyel járhat: a diák vagy az egészségzónába kerülhet, vagy értékelésekor a fejlesztés szükséges, illetve fo­kozott fejlesztés szükséges mi­nősítést kaphat. Jegyet azonban nem kapnak a diákok a teszt végén, ugyanis az a fő cél, hogy motiválják őket a rendszeres sportolásra. A tiszavárkonyi Endre Király Általános Iskolába még az elő­ző tanév során, májusban meg­érkeztek a postai úton küldött eszközök. Az iskolában dolgo­zó testnevelés szakos tanárnő pedig még ezt megelőzően, a tavasszal indított 30 órás kur­zuson elsajátította a szükséges ismereteket. Balogné Csík Teré­zia igazgatónőtől azt is megtud­- a magyar Diáksport Szövet­ség (MDSZ) már túl van 600 pedagógus továbbképzésén, az eddigi oktatói visszajelzések po­zitívak - mondta el Pais Petra, a szövetség kommunikációs me­nedzsere. az MDSZ ajánlása szerint évi 4-8 tanórát érdemes szánni osztályonként a felmérésekre, tűk, Várkonyban alapvetően nem jellemző, hogy nagy szám­ban küzdenének elhízással a diákok, túlsúly miatti gyógy- testnevelésre is mindössze egyetlen tanulójuk jár.- A tervezett új típusú egész­amikhez a szövetség minden iskolának ingyen biztosítja a szükséges eszközöket. A fel­mérés során megvizsgálják pél­dául a tanulók testtömeginde­xét, testzsírszázalékát, hajlé­konyságát és állóképességét. Néhány feladatnál hangjelzé­sek is segítik a gyerekeket, ez még motiválóbb és élménysze­ségfelmérésről a médiából érte­sültem - mondta Zsadányi Zsu­zsanna járási vezető védőnő, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Já­rási Hivatal Járási Népegész­ségügyi Intézetétől. - A Netfit rűbb lehet majd számukra. Pais Petra az is elárulta, az értékelé­sek majd egy online felületre kerülnek fel, ahol a rendszer megmutatja a diákok egyéni fejlődését, amit a mérőtanáron, tanulón és szülőn kívül más nem láthat, elkerülve az egy­máshoz hasonlítgatásokat. H.SZ. Köznevelésben tanulók száma megyénkben Év Fő 2013 12 785 2012 13 357 2011 13384 2010 13 552 2009 13215 FORRÁS: KSH bevezetését indokoltnak tar­tom abból a szempontból, hogy idáig nem volt országosan egy­séges a tanulók fizikai fittség- szintjének mérése. Azonban a személyre szabott diagnoszti­kus jellegű értékelés, melyet a tanuló megkap a saját fittsé­gi állapotáról, tapasztalataim szerint nem biztos, hogy moti­válni fogja a gyermeket a rend­szeres testmozgásra. Sőt, csak az esetleges önbizalomhiányt fogja tovább erősíteni. Vélemé­nyem szerint a Netfit-program küldetése csak úgy érhető el, ha a mozgás, mint természetes igény jelentkezik minden gyer­meknél és felnőttnél - hangsú­lyozta. *A járási vezető védőnő sze­rint az oktatási intézmények­ben is több hangsúlyt kellene arra fektetni, hogy testnevelés­órákon megszerettessék a moz­gást a diákokkal. Az iskolás gyermekek egészségi állapotá­nak figyelemmel kísérése első­sorban az iskola-egészségügyi szolgátóÉfteladata. A feladatokat megyénkben főállású, iskolavé­dőnők vagy iskolát is ellátó te­rületi védőnők végzik, míg az orvosok tekintetében főállású iskolaorvosok, illetve háziorvo­sok, házi gyermekorvosok.- A testi fejlettség és táplált- sági állapot meghatározását célzó vizsgálatok végzését, a tanulók által megszokott, is­kola-egészségügyi szolgálat munkatársaira lenne célszerű bízni, akik az adatokat továb­bítanák a testnevelők részére. A fittségre vonatkozó felmérést pedig a testnevelő tanárok bo­nyolítanák le - folytatta Zsadá­nyi Zsuzsanna. - A gyermekek egészségi állapotában bekövet­kező negatív változást nagyon sok tényező befolyásolja. A tár­sadalmi összefogás elengedhe­tetlen a lakosság egészségi ál­lapotának javítása érdekében - mondta. A módszerrel jól nyomon követhető a diákok egyéni fejlődése Fittebbek-e ma a fiatalok, mint régebben? megkérdeztük A gyerekek jobban szeretnek számítógépezni, mint mozogni Kitüntetések agrár szakembereknek POZSONYI JÁNOS, RÁKÓCZIFALVA:- Egyáltalán nem. Csak megkell nézni őket, rengeteg az elhízott gyerek. A sok műkaja és a moz­gás hiánya megteszi a hatását. Már az ötéves gyerekek is a gé­pen játszanak, nem a szabad­ban. Elhíznak, aztán megszedik a különféle fogyitablettákat. Be­vezették ugyan a napi iskolai testmozgást, de előtte évekig nem volt kötelező, nem is mozogtak. bánfi józsefné, SZOLNOK: - Fizi­kailag gyengék a mai fiatalok. Hiába vezették be a napi testne­velésórákat, ha lusták, nem sze­retnek mozogni. Inkább a számí­tógép előtt ülnek, csak ahhoz van kedvük, hogy menjenek bulizni, inni, sporthoz nincs motiváció­juk. Túlsúlyosak. Anyuka lusta főzni, dolgozik és nincs rá ideje, a gyerek meg főtt étel helyett csip- szet vagy ropit, kekszet eszik nagy József, berekfürdő:- Szerintem a mai fiatalok egyáltalán nem edzettek, fit­tek. A mi időnkben sokkal ko­molyabbak voltak a tornaórák is, ott igazán megdolgoztatták az embert, bírta is aztán erőn­léttel. Mára úgy látom, a szá­mítógépek mellett ellustultak a gyerekek, ha már száz mé­tert kell futni, bizony, erősen lihegnek. Kiss Péter, Karcag: - Jóma­gam úgy látom, vegyes a kép, a mindennapos testnevelés be­vezetése szerintem nem segí­tett sokat azon, hogy fittebbek legyenek a mai fiatalok. A kis- fiamék viszont rendszeresen járnak iskolaidőben úszás­órákra, úgy látom, nekik ettől sokkal jobb az erőnlétük és a kitartásuk is, így a terhelhető­ségük is. díjak Fazekas Sándor földmű­velésügyi miniszter számos kitüntetést adott át megyénk- belieknek augusztus 20. alkal­mából. így Aranykoszorús Gaz­da díjat adományozott Csorna Gábornak, a Halász Kft. és a Fish-Coop Kft. ügyvezetőjének, horgászati és halászati célú halgazdálkodás fejlesztése, a halfogyasztás népszerűsíté­se területén végzett munkája és az őshonos fajok megőrzése érdekében végzett munkája el­ismeréseként. Az Életfa Emlék­plakett bronz fokozatát vehette át Ruskó Lászlóné, a Jász-Nagy­kun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Szolnoki Járási Föld­hivatala nyugalmazott ügy­intézője, földmérési területen hosszú időn át végzett munkája elismeréseként. Miniszteri El­ismerő Oklevelet adományozott Bajkainé Gembiczki Katalin­nak, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élel­miszerlánc-biztonsági és Ál­lategészségügyi Igazgatósága mérnökének, Csatári Lajosnak, kenderesi önkormányzati kép­viselőnek, a helyi Érdekvédel­mi Szövetség elnökének, Kun József karcagi családi gazdál­kodónak és Tóth Istvánnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Állategészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Hivatal hatósági állatorvosának. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom