Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-08 / 184. szám

LABDARÚGÁS 2014. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK Nem gyúródott a papírforma. Az Európa Liga harmadik körének visszavágóján sem kegyelme­zett az FK Krasznodar csapata a Diósgyőrnek. A múlt heti 5-1-es, Diósgyőrben elért győzelem után most 3-0-ra nyert az orosz együttes. így Gosztonyi Andrásék búcsúztak a kupaküzdelmektől. A szajoli gárda diadalmaskodott a rákóczifalvai villámtornán Két hét Sínestől Szolnokig kosárlabda Tizenhat év után juthat ki újra az Eb-re a férfiválogatott Szombaton már döntőznek a szolnoki versenyzők labdarúgás Harmadik al­kalommal rendezték meg a megyei bajnokságok rajtja előtt azt a felkészülési tornát, melynek hagyományosan Rá- kóczifalva ad otthont. Bár ed­dig rendre négy együttes lépett pályára a viadalon, ezúttal nem jött össze a meghívott mezőny.- Sajnos, csupán három- * csapatosra sikeredett idén a torna, lévén a Tószeg az utolsó pillanatban lemondta a rész­vételt, s már nem tudtam he­lyette beugró együttest találni - tudtuk meg a rendezvény fő­szervezőjétől, a házigazda klub játékos-edzőjétől, Ruskó Zsolt­tól. - így változtattunk a le­bonyolítás menetén is, a három gárda körmérkőzés formában játszott. A torna elérte a célját, kimondottan jó mérkőzéseket láthattak a nézők. Mivel min­den csapatban akadtak hiány­zók, sok fiatal kapott bizonyí­tási lehetőséget. Két döntetlen után az utolsó összecsapás utol­só perceiben lőtt góllal nyerte meg a küzdelemsorozatot a Szajol KLK legénysége. Eredmények: Szajol-Szászbe­rek 0-0, Rákóczifalva-Szász­berek 1-1, Szajol-Rákóczifalva 3-2. A torna végeredménye: 1. Sza­jol 4, 2. Szászberek 2,3. Rákó­czifalva 1 pont. bG. J. HIRDETÉS SZUPER^ EXPRESSZ VARGA GÁBOR FÉLE GOMBAkapszulák, ingyenes szaktanácsadással kaphatók: Gyógysarok Szaküzlet, Szolnok, Tószegi út 5., Shell benzinkút mellett. Tel.: 56/210-043.---------------------------------------------*467972* HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. *, Tel.: 56/419-011. Nyitva: mindennap 8-21-ig $ Szolnok, Szapáry utca 23. t Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közéit árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 313,00 318,00 USD 233,00 240,00 CHF 257,00 263,00 Érvényben: 2014. augusztus 8. Befektetési aranyértékesítés. Közületeket is kiszolgálunk! M ~ www.cornergroup.hu [ nmmtközi ptnztranszfer Az Olaj centere, Keller Ákos (labdával) sokat tehet a palánkok alatt a magyar válogatott továbbjutásáért A címben jelzett portugál városban kezdi és a megye- székhelyen fejezi be Európa- bajnoki selejtezősorozatát a magyar férfi kosárlabda-vá­logatott. A cél világos, mégis homályos. Hiszen ha ki is jut a csapat a tornára, annak helyszíne még nem ismert. Gutái István Még a múlt évezredben, 1999- ben szerepelt legutóbb Európa- bajnokságon a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A fran­ciaországi kontinenstornán a spanyoloktól kilenc, az oroszok­tól egyetlenegy, a szlovénoktól pedig hat ponttal kapott ki a csapat és végzett a 13. helyen a tizenhat válogatott között. Azóta nem sikerült kijutni. A kvóta- szerzés most sem lesz egyszerű, hiszen Csehország, Grúzia és, Portugália ellen kellene kivívni az indulás jogát.- Egy klubcsapat nyolc-tíz hetes felkészüléssel vág neki a bajnokságnak, a válogatottnak öt hete volt erre - válaszolta megkeresésünkre Pór Péter, a nemzeti csapat egyik edzője.- Nagyon jól be kellett osztani az időnket, szerintem ez sikerült is. Klasszikus értelemben vett alapozó edzéseket nem lehetett tartani, jellemzően taktikai jellegű foglalkozásaink vol­tak. A helyes arányokat kellett megtalálni: tartottunk futó- és súlyzós edzéseket is, de a véde­kezést és a támadójátékunkat kellett felépíteni. Nagyon hasz­nos volt a két felkészülési tor­na, hiszen játszhattunk például a portugálokkal is. Emellett nagyon sokat videóztuk leendő ellenfeleinket is. A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám kihagyja a selej­tezősorozatot, de a két szolnoki center, Lóránt Péter és Báder Márton sincs a csapatban, szin­tén sérülés miatt.- Természetesen sajnáljuk, hogy nincsenek velünk, hár­mójukkal azért erősebbek len­nénk. De akik itt vannak, ők most a magyar válogatott. Erre kár is több szót vesztegetni - mondta a Szolnoki Olaj KK leg­eredményesebb edzője. - Az első meccs mindig nagyon fon­az európa-bajnoki selejtező második körében részt vevő 26 csapatot hét csoportba osztot­ták be, a csoportgyőztesek mel­lett a hat legjobb második - ösz- szesen 13 gárda -jut ki a 2015- ös Eb-re. Tíz válogatott - Fran­ciaország, Litvánia, Spanyol- ország, Horvátország, Szlové­nia, Ukrajna, Szerbia, Finnor­szág, Görögország és Törökor­szág - az idei, spanyolországi vb-szereplésével már biztosítot­ta részvételéta kontinenstor­tos egy ilyen sorozatban, hiszen egy esetleges győzelem nagy lökést tud adni. Papíron talán ez lesz az a találkozó, ahol a leg­több esélyünk lesz idegenben is nyerni. A hazai pálya miatt a tét a portugálokat fogja nyomni. nán. A tavalyi, első selejtező­körből csak Észtország szerzett kvótát. Egy éve a magyar válo­gatott egy győzelemmel és há­rom vereséggel zárt Szlovákia és Fehéroroszország ellen. AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGNAK Ukrajna adott volna otthont, ám a feszült politikai helyzet miatt az európai szövetség jú­niusban elvette az ukránoktól a rendezési jogot, és várhatóan szeptemberben jelenti be az új helyszínt. A csapat péntek délután in­dul Portugáliába. Szombaton edz a festői szépségű óceánpar­ti kisváros csarnokában, vasár­nap este fél nyolckor pedig fel­dobják a labdát.- Mindannyian nagyon vár­juk már - árulta el a Szolnoki Olaj játékosa, Vojvoda Dávid, aki huszonnégy éves kora elle­nére a csapat kapitánya. - Sze­rintem az egész sorozat legfon­tosabb meccse lesz. Két-három hete szinte csak erre a talál­kozóra készülünk. A körmen­di Ferencz Csábival és Witm- mann Krisztiánnal mi hárman vagyunk az „öregek” a csapat­ban. Nekem ez a hatodik évem a válogatottban, amire nagyon büszke vagyok. A hangulat na­gyon jó, de ez már a felkészülés első napján is így volt. A csapat­egységen biztos nem fog múlni a siker. Egy hónap múlva derül ki, hol lesz jövőre az Eb KAJAK-KENU A Közgép-Szolnok két versenyzője, a kajakos Saru- di Aliz K-2 1000 méteren az ol­dalán Medveczky Erikával, míg Aliz bátyja, Pál a kenukvartett tagjaként az 1000 méteres tá­von érdekelt a tegnap kezdődő és vasárnapig tartó moszkvai világbajnokságon. Nos, Alízék jól kezdtek és futammásodik­ként egyből a szombati fináléba jutottak. A Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású 1000 méteres kenunégyes csak a döntőben lesz érdekelt, mert számukban éppen kilenc hajó nevezett. Tervek szerint Alízék szomba­ton 9.45-kor, míg közvetlenül utánuk Paliék is döntőznek a krilatszkojei pályán, ahol ott lesznek az ml és az Eurosport kamerái is. ■ V. CS. A hét végén kupameccsekkel rajtol a szezon labdarúgás A Magyar Kupa országos főtábláján szombaton 17 órakor négy csapatunk is érdekelt lesz. Közülük a Kisúj­szállás a Tiszaújvárost, a Jász- fényszaru a Baját fogadja, míg a Jászapáti a Sárisáp vendége lesz. Vasárnap ugyancsak 17 órakor a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC a Taksony otthonában lép pályára. Megyénk csapa­tai pedig máris megkezdik a 2015-2016-os évad selejtezőit. A program. Szombat, 17 óra: Be- senyszög-Martfű, Mezőtűr-Ti- szaföldvár, Kengyel-Kunszent- márton, Cserkeszőlő-Csépa, Nagyiván-Tiszafüred, Kende­res-Kunhegyes, Tiszapüspöki- Törökszentmlklós. Vasárnap, 17 óra: Cibakháza- Rákóczifalva, Jászszentandrás- Jászárokszállás, Szászberek-Űj- szász, Zagyvarékas-Jánoshida, Jászjákóhalma-Jászalsószent- györgy, Jászkisér-Jászboldoghá- za, Lurkó Focimánia-Tiszajenő, Tiszaszőlős-Fegyvemek.B V. CS. Székesfehérváron rendezik a harmadik forduló rangadóját labdarúgás Családi fociünneppel és FTC-Chelsea találkozóval avatják az Üllői úti stadiont, vagyis a Grupama Arénát Két fordulót követően már csak három együttes, a Videoton, az MTK és a Paks nem veszített pontot, sőt még gólt sem ka­pott az utóbbi három csapat. A ma esti nyitómeccsen a Paks az MTK-t fogadja, azaz biztos, hogy tovább csökken a hibátlan együttesek száma. A jobb gólkülönbségével él­lovas Videoton a tavalyi bajnok, legutóbb ezüstérmes Győrt látja vendégül a forduló ragadóján. Közülük az ETO egy-egy győ­zelemmel és vereséggel kezdte az idényt, illetve még júliusban kiesett az Európa Liga-selejtező második fordulójában. A Video­ton jóval masszívabb csapat be­nyomását kelti most, mint volt az elmúlt évadban. A címvédő Debrecen a hétközi, fájó Baj­nokok Ligája-búcsút követően - a hajdúsági együttes hosz- szabbításban, a 94. percben ka­pott góllal esett ki a fehérorosz BATE Boriszovval szemben - szombaton a Puskás Akadémia ellen javíthat. A harmadik forduló műso­ra. Péntek, 19.00: Paks-MTK (Sportl). Szombat: 16.30: Hon­véd-Nyíregyháza, 16.30, Vide- oton-Győr (ml), 18.30: PMFC- Újpest (Sportl), 18.30: Pápa- Kecskemét, 20.30: DVSC-Pus- kás Akadémia (Sportl). Va­sárnap: 18.30: DVTK-Haladás (Sport2). A Ferencváros-Duna- újváros mérkőzést későbbre A Fradi kabalaállata, a Zöld sas várja az új stadion előtt a szurkolókat halasztották, az új időpont még nem ismert. Egy nappal a BL-győztes Chelsea elleni stadionmeg­nyitó előtt szombaton családi napot tart a Ferencváros az új stadionban és környékén. Az nso.hu információi szerint ingyenes rendezvényen dél­előtt 10 órától egészen este 22 óráig várják a családokat, szur­kolókat. Az eseményen renge­teg koncert, gyermekprogram, játék szórakoztatja a fiatalokat és idősebbeket, emellett legen­dás fradisták vezetésével lehet stadiontúrán részt venni, lesz freestyle-bemutató, és minden­ki megismerkedhet jelenlegi vagy korábbi Fradi-kedvencé­vel. Gary Cahill, a Chelsea an­gol válogatott labdarúgója ke­mény meccsre és egyedülálló élményre számít a Groupama Aréna megnyitóján: - Nemcsak az esemény, természetesen ma­ga a mérkőzés is nagyon fontos lesz a számunkra, hiszen ez az egyik utolsó találkozónk, mielőtt elkezdődik a szezon - mondta az MTI-nek a játékos. - Reméljük, a Fradi elleni bu­dapesti mérkőzésre a mosta­ninál is fittebbek és élesebbek leszünk, aminek köszönhetően kiváló összecsapást játszha­tunk a zöld-fehérekkel. A Fradi-Chelsea mérkőzés vasárnap 19 órakor (tv: Sport2) kezdődik. ■ Varga Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom