Új Néplap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-09 / 185. szám
Legtöbben a strandolást és az állatkerti élményeiket örökítették meg rajzaikon, így tett a szolnoki Zrupkó Zita is. Ő is bekerült lapunk „élménycsapatába’. Sok szabálytalanságot tártak fel idén munkaügy Az ellenőrzöttek kilencven százalékánál találtak hiányosságokat Kevesebb a bölcsis hazánkban, mint az EU-ban statisztika A háromévesnél fiatalabb gyermekek 16 százaléka (37 ezer) járt tavaly bölcsődébe vagy családi napközibe, ami csaknem megegyezik a '80-as években tapasztalttal. Az Európai Unióban azonban majdnem minden harmadik gyermeknek biztosítottak napközbeni ellátást. Az országos átlagnál kedvezőbb a helyzet Budapesten és Csongrád megyében, kiemelkedően alacsony az ellátási kapacitás Nógrád megyében, ahol még tavaly is 14 igénybevevő jutott egy férőhelyre, a budapesti több mint négyszerese - derült ki a KSH friss tanulmányából. ► 13. OLDAL Beválnak a sebességjelző készülékek fejlesztés Sebességjelző készülékek bírják lassításra az autósokat Szolnokon és néhány környékbeli kistelepülésen. Ezeket a készülékeket általában az önkormányzatok vásárolják a helyiek biztonsága érdekében. A tapasztalatok igen kedvezőek: a rákócziújfaluiak szerint például a sofőrök szinte mindegyikére hatással van a készülék, amióta felszerelték a kijelzőt, azóta nem volt baleset náluk. De nemcsak Újfaluban, hanem számos településen, és természetesen a megyeszékhelyen is meglepően pozitívak a tapasztalatok. ► 5. OLDAL SZÓVÁ TESSZÜK Tegnap vagy tucatnyi írást böngésztem végig különböző egészségtémakörökben. Ezekből egyebek között megtudtam, hogy a Mátrix című filmek nem válaszolnak a déja vu rejtélyére, mert cseh és angol kutatók szerint a jelenséget a kisméretű középső halántéklebeny okozza. Szomorúan értesültem arról is, hogy amerikai kutatók szerint minden tizedik ember jobban tenné, ha lustálkodna, az edzést ugyanis hosz- szú táyon egészsége bánja. Pedig már újra megszerettem a rendszeres mozgást. Viszont ausztrál tudósok matematikailag bizonyították, hogy a magas kakaótartalmú étcsokinak érvédő hatása van. Ehhez tíz éven át napi rendszerességgel kell csokit majszolni. Van ennél édesebb hír? pé-há *7 70865 915061 14185 HIRDETÉS Hogyan akadályozná meg az illegális szemét lerakását? Nagyobb bírságokkal. SZABÁSZ, MINŐSÉGELLENŐR ÉS ÉÉtó GÉPKEZELŐ A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT. az alábbi elérhetőségeken: postacím: 5000 Szolnok, Piroskai U.12. e-maii: toborzas@eagleottawa.com, illetve személyesen. Elvárások:- legalább 8 osztály általános iskolai végzettség,- jó állóképesség,- kézügyesség,- büntetlen előélet. HIRDETÉS Dinamikusan fejlődő multinacionális nagyvállalatunk, az EAGLE OTTAWA HUNGARY KFT., a prémium autómárkák bőrbeszállítőia a növekvő megrendelései teljesítéséhez további létszámbővítést hajt végre. Ehhez az alábbi munkakörökbe keresünk munkavállalókat betanított munkára, több műszakos munkarendbe: HIRDETÉS Bejelentkezés: 56/524-082, 20/911-5968 Szolnok, Verseghy u. 5. www.uhszoinok.hu SZAKORVOSI RENDELÉSEK:- általános kardiológia,- általános belgyógyászat,- teljes körű ultrahang-diagnosztika,- endokrinológia,- urológia,- reumatológia, I- neurológia, ?- nőgyógyászat, 4D vizsgálatok,- foglalkozás-egészségügy,- érvizsgálatok arteriográffal,- labordiagnosztika,- családorvosi rendelések,- a szakorvosi rendeléseken felírt vényeket kényelmesen kiválthatja helyben, a Szt. István Patikában! Válassza a megelőzést! Kirándulást ért a rajzuk nyertesek A győztesekre új élmények várnak az Új Néplap jóvoltából Cáfolja a kamara, hogy jogtalanul használtak fel közpénzeket védekezés Magyarázkodásra kényszerült a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, miután a Népszabadság a napokban megírta, néhány éve több alkalommal is köztestületi pénzen nyaralhattak tengerparti szállodákban a megyei testület vezetőségének tagjai. A szervezet elnöke egyértelműen cáfolta lapunknak az állításokat, melyek miatt jogi lépéseket tervez az ügyben, és valótlanságokat állító „arc nélküli jelentgetőkről" beszél. ► 12. OLDAL HIRDETÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk: j Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. (hétvégén:06-30/375-5206) Kollégáink készséggel állnak rendelkezésekre. I Új Néplap PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN IDŐJÁRÁS ,9 Ma megyénk nagy részén továbbra is marad a felhős, de meleg idő, eső azonban csak elvétve lehet. A hőmérséklet délután elérheti a 30 fokot. ► 2. OLDAL UGYELE' SZERKESZTŐ: Я 80/337-9639 TERJESZTÉS: Я 40/510-610 HIRDETÉS »30/878-0830 E-MAIL: idnerptepeidneplapJni Ara: 160 Ft, előfizetve: 112 Ft. www.szoljon.hu 2014. augusztus 9., szombat XXV. évfolyam, 185. szám JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP d ее SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT i MEGSZÜLETETT ÖRDÖG NORA ВЗДЖ MÁSODIK GYERMEKE!► www.szouon.hu NOSZALY SÁNDOR ► 9. OLDAL MILYEN PARTNERRŐL ÁLMODNAK A NŐK? Számos meseszép alkotás érkezett felhívásunkra, melyben arra kértük a 6-14 éves korú gyerekeket, örökítsék meg rajzon a nyári élményeiket. A legszebb „műveket” különleges módon jutalmazzuk: két vidám, programokkal teli nappal. - Tényleg mehetek én is kirándulni? Hurrááá! - kiált fel Zrupkó Zita, amikor meghallotta, ő is „élménycsoportunk” tagja lehet. A kilenc- esztendős kishölgy élvezettel mesél az idei vakációjáról. Elmondja, nemrégen jöttek haza Balatonfüred- ről, ahol egy hetet töltöttek. ► FOLYTATÁS A 3. OLDALON Az első' negyedévben az ellenőrzött munkáltatók közel kilencven százalékánál találtak valamilyen munka- védelmi szabálytalanságot a felügyelők a megyében. Hogy miért ilyen rossz a mutató?- Munkavédelmi szakterületen Jász-Nagykun-Szol- nok megyében az esztendő első negyedévében elsősorban az építőipar, a kereskedelem, a vendéglátás és a feldolgozóipar területén végeztünk munkavédelmi ellenőrzéseket - tájékoztatta lapunkat a részletekről dr. Szabó Zoltán, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója. ► FOLYTATÁS A 2. OLDALON