Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-24 / 171. szám
2014. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK 11 TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS „A mentés igazán különleges csapatmunka” hivatás Egy sikeres újjáélesztés utáni eufóriánál nincs jobb érzés - vallja Kardos József mentőtiszt Az életmentés nem sablonmunka - vallja Kardos József megyei vezető mentőtiszt. A Hét embere a tőle megszokott szerénységgel számolt be hivatásáról, mindennapjairól, magánéletéről is. Békési Brigitta- Gyermekkorom óta bennem élt az ösztön és a vágy, hogy segítsem a rászorulókat - kezdte a beszélgetést Kardos József, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Mentő- szervezet vezető mentőtisztje. - Eredetileg orvos akartam lenni, de az egyetem legnehezebb részénél elkapott a fiatalkori szerelem, és az orvosi pálya „elúszott”. Helyette megmaradt az a párkapcsolat, amely végigkísérte az eddigi életemet. Úgy érzem, mindenképp így jártam jobban. A magam helyzetével alátámasztom azt a mondást, hogy egy felelős beosztású férfi mögött mindig ott áll egy nő, egy igazi társ. aki nélkül nem menne. Sokat köszönhetek neki, ő szintén gyógyít - mondta, majd rögtön hozzáfűzte: feleségének és neki két fantasztikus gyermeke és egy csodálatos kisunokája van. Hogy mégis segítsen az embereken, huszonkét évesen jelentkezett az Országos Mentőszolgálathoz. Munka mellett megszerezte a mentő- ápolói szakképesítést, majd elvégezte az Egészségügyi Főiskola mentőtiszti szakát. 1980-tói kivonuló mentőápolóként, 1986-től főápolóként, 1990-től Szolnok Mentőállomás vezetőjeként, 2002-től a megyei mentőszervezet vezető mentőtisztjeként dolgozik.- Az életmentés nem sablonmunka. Egy keringésmegállás miatt klinikai halálban lévő, általunk sikeresen újraélesztett embert később családja körében látni az utcán... Kell ennél jobb érzés? Ez az eufória tartja pályán a mentőszemélyzetet. Persze van a hivatásunknak árnyoldala is - folytatta. - Ismerni kell a képességeinket és lehetőségeinket. Pontosan tudni kell, hogy nem vagyunk mindenhatóak. Nehéz elfogadni, ha nem tudunk megmenteni egy életet. Nehéz közölni, még nehezebb feldolgozni a visszafordítha- tatlant - tette hozzá, majd elmesélt egy megható történetet.- Emlékszem, egy alkalommal, városunk egyik üzletében a pénztárnál álltam sorban. Voltak előttem, így akadt idő a nézelődésre. Bár az arcmemóriám elég rossz, a pénztárost nézegetve szép lassan felismertem az egyik sikeres újraélesztettünket. Sorra kerültem. Neki fogalma sem volt arról, hogy az, aki nála most fizet, tagja volt annak a nagyszerű csapatnak, amelyik lehetővé tette, hogy most itt álljunk egymással szemben. Valami láthatatlan melegség öntötte el a lel- kemet. Abban a pillanatban boldog voltam. Mosolyogtam. Aki észrevette, értetlenül nézett. Ki tudja, mit gondoltak. Nem is érdekes. Szeretném idézni dr. Felkai Tamás nagyra becsült mentőorvos szavait, aki a rohamszolgálat kialakításában a világon is élen járt és aki sajnos már nincs Kardos József SZÜLETETT: Mezőkövesd, 1958. február 25. család: nős, két felnőtt gyermek, egy unoka hobbi -.zene, hegyvidéken barangolás ELISMERÉSEI: Miniszteri köszönőlevél (1994, Szajol), Orovecz Béla emlékérem (2005), Miniszterelnöki köszönőlevél (2006, Tiszazugi árvíz), Dr. Kálmáncli Mihály díj (2009, Szolnok város megtisztelő kitüntetése), Vöröskeresztes munkáért „Ezüst fokozatú” kitüntetés (2010) köztünk: „Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen...”. Nem véletlen, hogy „bajtárs” a megszólítás a mentés csapatmuna - mondta Kardos József. Egy baleset helyszínén, sötétben, azárok mélyén, zuhogó esőben, ha a mentőtiszt hátra nyúl, pontosan azt adják a kezébe, amire szükség van. Ha megcsúszik valaki a sárban, három kéz nyúl utána.- mindenhez érteni kell. Ezt csak hasonlóan megszállottakkal együtt lehet követni és én ilyen emberekkel vagyok körülvéve. Alulfinanszírozottságuk miatt más munkahelyeken is dolgoznak, így ritka luxus náluk a kipihentség. Ám ha a csengő megszólal, megcsillannak a szemek, meglódul az adrenalin, és előbukkan a bevetési szellem - mondta. ■1ГСШДЩ-И1 Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Hetényi Gyógyszertár (Tószegi út 21.) az ügyeletes. A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 553 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 742 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24,9 Cel- sius-fok. Kisköre-alsónál -162 centiméter, áradó, Szolnoknál -138 centiméter, áradó, a víz 24,8 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -11 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es út egyes szakaszain, Tiszafüred, Karcag, Jászberény, Tö- rökszentmiklós belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. ■ „A gyémánt nem ismeri tulajdon értékét.” (Honoré de Balzac) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Démona (12) 3D 11.30. Herkules (16) 12.30,16.30. Herkules (16) 3D 10.30,14.30,18.30,20.30. A holnap határa, 3D (12) 19.30. így neveld a sárkányodat 2. (6) 13.00. így neveld a sárkányodat 2.3D (6) 10.45,15.15. Kavarás (12) 17.20,19.40. Repesik: A mentőalakulat (6) 12.00,16.00. Repesik: A mentőalakulat 3D (6) 10.00,14.00,17.45. Transformers: A kihalás kora (12) 13.45,17.00,20.15. TISZApART mozi: Repesik: A mentőalakulat (0) 3D-ben 16:00, A majmok bolygója: Forradalom (12) 3D-ben 18:00, Meteora (16) 18:15, Micsoda nők! (16) 20:00, Szerelemre hangszerelve (12) 20:15. KIÁLLÍTÁSOK SZOLNOK. Nádas Alexandra Töredék-tereim II. című kiállítását a Szoboszlai Galériában augusztus 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Belorusz ikonfestészet a 17-18. században című kiállítást a Damjanich János Múzeumban láthatják augusztus 27-ig. A Nagy Háború és emlékezete című kiállítást a Szolnoki Galériában július 31-én 16 órakor nyitja meg dr. Tóth István, történész, főmuzeológus. A tárlatot szeptember 14-ig látogathatják. ROCK TÉR SZANDASZŐLQS. Július 25-én 19 órától Rock tér várja az érdeklődőket a Lengyel Antal téren. Fellép a Kavics együttes, a Frank Drebin zenekar és a Nab Acoustic. ÁTADÁS SZOLNOK. Befejeződött Szolnok legnagyobb árvízvédelmi fejlesztése. Ennek apropóján az ünnepélyes átadást július 25-én 11 órakor rendezik a Béres József sétány országzászló és a Szegedi Kis István köz által határolt területén. TISZA-PARTI NYÁR SZOLNOK. Július 26-án a Tiszai Hajósok terén gyermekmotorverseny, motoros felvonulás, countrytánc és a Retro Zóna várja az érdeklődőket. A sztárvendég a P. Mobil lesz. BICOGÓ MARATON SZOLNOK. Bicogó maratont tartanak augusztus 2-án 9 órától. A táv: Szolnok-Ti- szasüly. Útvonal: Szolnok-Doba-Nagykö- rű-Kőtelek-Tiszasúly. A versenyre 2-4-8 fős, valamint 9-20 fős csapatok jelentkezését várják. Indulás: Kossuth tér. FESZTIVÁL SZOLNOK. Augusztus 12-17. között rendezik a C Plusz fesztivált a Tiszaligetben. Fellép többek között az Edda, a Sing sing, a Beatrice, a Hooligans, Kalapács, a Zorall, Kowalsky Meg a Vega, a Magna Cum Laude és a Zanzibár. MESEHŐSÖK NAPJA SZANDASZŐLŐS. A Mesehősök Napját rendezik augusztus 15-én 10 órától a Művelődési Központban. Az érdeklődőket kvíz- és ügyességi játékok, arcfestés, filmvetítések várják a Szuperhősök jegyében. SÉTAHAJÓZÁS SZOLNOK. Egyórás sétahajózásra nyílik lehetőség munkaszüneti napokon három időpontban, 11,15 és 17 órakor. Kikötő a Tisza Szálló előtt. VÁNDORLÓ BOGRÁCSOK KENGYEL. Július 26-án a Bagimajorban rendezik az V. Vándorló Bográcsok elnevezésű rendezvényt 10 órától. A Malom színpadon 10 óra 15 perctől a civil szervezetek műsorait láthatják, 14 óra 30 perctől a Dupla Kávé koncertezik, 18 órától a Shrug it on ad koncertet, majd 20 órától a GITT1LET lép színpadra. Ezek mellett egész nap lesz szkandprverseny, kötélhúzás, zsákban futás és egyéb vetélkedők is. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu. RECEPT 4 Kardamomos szűzpecsenye nyári almával hozzávalók: 75 dkg szűzpe- csenye, 8-10 szem kardamom, só, őrölt bors, 2 evőkanál olaj, 50 dkg apró szemű, savanykás nyári alma, 5 dkg barna cukor, 1 rúd fahéj, 1 babérlevél, 25 dkg vadrizzsel kevert jázminrizs. ELKÉSZÍTÉS A kardamom belsejéből a magokat kivadásszuk, a szemeket egy mozsárban megtörjük. Alaposan összekeverjük kb. fél-fél teáskanál nagyszemű sóval és frissen őrölt borssal, valamint az olajjal. A hártyáktól, ínaktól megtisztított szűzpecsenyét 4 darabba vágjuk, alaposan bekenjük a fűszerkeverékkel, hogy mindenhol bevonja. Fel- forrósított serpenyőben minden oldalát kb. három percig sütjük, ízlés szerint, ha szükséges, további 10-12 percre bedughatjuk a sütőbe 180 fokra, de vigyázzunk, nehogy kiszáradjon! Egy másik serpenyőben karamellizáljuk a barna cukrot, majd beledobjuk a fűszereket és a cikkekre vágott almát. Alkalmanként megrázzuk, de nem kevergetjük, nem szeretnénk, ha az alma összetörne, csak ha kissé megpuhulna és átjárná a fűszeres karamell íze. A húst egy deszkán fóliával lefedve pihentetjük 10 percig, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, mellé a karamellizált almát tálaljuk párolt vadrizssel elkevert jázminrizs körettel. PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma volt az idén... 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális 7.30 Téma volt az idén... 8.00 Aktuális 8.30 Téma volt az idén... 9.00 Nyári mozi - Nagy generáció 11.00 Termál-Kincs- Kereső 11.25 Shakespeare: Szentiváriéji # álom 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális 12.30 Téma volt az idén... 13.00 Kultúr- korzó 13.30 Mérleg 14.00 Különóra 14.30 Családban együtt 15.00 Koncertek a Tiszavirág Fesztiválon - Anna and the Barbies 16.30 Liturgia 17.00 Elixir 17.30 Szolnoksport 17.50 Mérleg 18.20 Örökségünk 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma volt az idén... 19.50 Kedvenc műtárgyaink 20.00 Aktuális 20.30 Téma volt az idén... 21.00 Aranykosár 22.00 Sajtóasztal 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.0024.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dancedalok. aktiv@aktivradio.hu P.M.U. .ijl.l.U.IJ.I.IJ.HlH 4.00 Kapcsolódjunk - ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kis Katával 11.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Juhász Bálinttal 16.00 Az Amadeus rádió zenés műsora Hajdú Csabával 20.00 Kultusz - kulturális és művészeti magazin 22.00 Együtt-ható - családbarát magazin, majd nonstop zene péntek reggel 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Kardos József vezető mentőtisztként maga mögött tudja családja támogatását is