Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-24 / 171. szám

2014. JÚLIUS 24., CSÜTÖRTÖK mi Indul Э SZCZOn. Kassai Viktor (képünkön) sípszavára rajtol el az NB 12014-2015-ös bajnokság sze­zonja pénteken Nyíregyházán, ahol a bajnok Debrecen lép pályára. A további párosításokban érdekes­nek tűnik szombaton az Újpest szombathelyi, míg vasárnap a Fradi kecskeméti vendégjátéka. LABDARÚGÁS Teljesítette a minimumelvárást a Debreceni Vasutas SC labdarúgás Bejutott a Bajno­kok Ligája harmadik selejtező­körébe a DVSC. A magyar baj­nok az idegenbeli nulla-nulla után a Nagyerdei Stadion első nemzetközi kupamérkőzésén 2-0-ra legyőzte az északír Cliftonville csapatát. Már az első félidőben is a Löki irányí­totta a játékot, ám a lelkesen védekező vendégek ekkor még jól tartották magukat. A fordu­lás után, előbb az 55. percben René MiheUc szabadrúgásból, majd a 79. percben Ibrahima Sidibe találata döntötte el a továbbjutás sorsát.- Éreztük, hogy nyomás alatt kell tartani őket, és jön­ni fog a gól - mondta Szakály Péter, a debreceniek csapat- kapitánya. A következő körben a nem­régiben a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepelt fehér­orosz BATE Boriszov lesz a Löki ellenfele. Az Európa-liga selejtező­jében érdekelt mindhárom magyar csapat ma este lép pályára. A Győri ETO hazai pályán szenvedett 3-0-s ve­reséget a svéd Göteborgtól, ezzel továbbjutási esélyei el is szálltak. A Ferencváros egygólos hátrányt próbál le­dolgozni a horvát Rijekával szemben, fél kilenckor (tv: ml) a Puskás Stadionban. Elviekben továbbjutónak szá­mít a Diósgyőr, amely egy hete 2-0-ra győzött a bolgár Liteksz Lovecs otthonában. A piros-fehérek fél kilenckor (tv: m2) Nyíregyházán fogad­ják a bolgár csapatot. ■ G. I. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419411. Nyitva: mindennap 8-21-16 S Szolnok, Szapáry utca 23. t Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 303,00 311,00 USD 224,50 231,90 CHF 250,00 256,90 Érvényben: 2014. július 24. Befektetési aranyértékesités. Közületiket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGmm nemzetközi pénztranszfer Szolnoki remeklés Velencén evezés Már a világbajnokságra készül a Simon-Juhász duó A Simon Béla (balról)-Juhász Adrián páros ismét a régi hajóban próbálkozik, legközelebb az amszterdami világbajnokságon bizonyíthatnak A hazaiak mellett nemzet­közi viadalokra is járnak a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői, akik szá­mára most indult be igazán a szezon. Varga Csaba Egy biztos, a szolnoki klub két kiválósága, Simon Béla és Ju­hász Adrián ismét a kormányos nélküli kettesben fog indulni a nemzetközi megméretéseken is. Tudniillik a közelmúltban egy kormányos nélküli négyes­ben kapott helyet a két szolnoki evezős. Sajnos a júniusi Euró- pa-bajnokságon nem sikerült a kvartett bemutatkozása, amely csak a 14. helyet tudta meg­szerezni a belgrádi kontinens viadalon. Azóta a luzerni világ­kupán már rajthoz állt a Simon Béla-Juhász Adrián duó.- A luzerni verseny volt az első nemzetközi megmérette­tésük az idén ebben az egység­ben, ahol szintén a 14. helyet szerezték meg az egyik leg­népesebb mezőnyben - mond­ta Molnár Dezső, a válogatott és a szolnoki csapat edzője. - Nagyon sok ország itt tartot­ta válogató versenyét és így a mezőny rendkívül erősnek és sűrűnek bizonyult. Ez a via­dal egy felkészülési helyszín volt az augusztus végi amsz­terdami világbajnokság előtt. Várhatóan a holland városban jobb eredményt fognak elérni, mint a luzerni világkupán, ahol kilenc nemzet tudta meg­előzni őket. Míg a páros gőzerővel ké­szül a vébére a Tisza Evezős Egylet látássérült versenyzői, valamint a Szolnoki Sportis- kola-Sportcenrum utánpótlás korú versenyzői az országos bajnokságon és a mini és diák kupa küzdelmeiben tették víz­re hajóikat Velencén. A szol­noki egységek négy bajnoki címmel, három ezüst- és egy bronzéremmel zárták a ma­gyar bajnokságot. A legkiseb­az idei U23-as világbajnoksá­got az olaszországi Varesében rendezik meg, ahol 51 ország 800 versenyzője lesz érdekelt. A magyar csapat 19 evezőssel vesz részt a megméretésen. A csapatunk 9 versenyszám­ban érintett, számukra ma kez­dődik a verseny, a döntőket pe­dig vasárnap rendezik meg. Évek óta megszokhattuk hogy az U23 világbajnokságokon a kormányos nélküli négyesek beknek, a 9-13 éves korosz­tálynak az ob mellett még két versenyük is volt, ahol további három-három arany és bronz­éremmel gazdagították medál­gyűjteményüket. Eredmények: Magyar bajno­kok: Nők látássérült para-eve- zős kettőpár: Pintér Erika-Kol- láth Vanda, férfi látássérült para-evezős kettőpár: Palásti Tibor-Medveczki Martin, fiú serdülő kormányos nélküli kétevezős: Papp Tícián-Szabó Márton/ leány ifjúsági kormá­nyos nélküli négyevezős: Tóth Virág-Juhász Anett-Petrovay Dorina-Győrfi Fanni. Második helyezettek: Férfi lá­tássérült Paraevezős kettőpár: Nemes András-Medveczki Dá­versenyében mindig vannak szolnoki versenyzők, mint most is. Ezúttal a győri Szigeti Ro­land és két szegedi fiú Privácz- ki Ákos és Baka Sándor mellett Vallyon Bence kapott helyet a négyesben. A legénység felké­szülését Molnár Dezső irányítja a világbajnokságon. A szolnoki szakember szerint a csapat jó előjelekkel indul, hiszen a kö­zel múltban a bledi regattán a második helyen ért célba. vid, leány ifjúsági kormányos nélküli kétevezős: Tóth Vi- rág-Győrfi Fanni, fiú ifjúsági kormányos nélküli kétevezős: Furkó Kálmán-Szabó Márton. Harmadik helyezett: leány ser­dülő kétpárevezős: Petrovay Dorina-Pettendi Gréta. Negyedik helyezett leány if­júsági négypárevezős: Tóth Virág-Purucki Emese-Győrfi Fanni-Juhász Anett. Ötödik helyezett: fiú tanuló négypárevezős: Pásztor Ta- más-Kurdics Gergő-Pomázi BáUnt-Petrovay Ádám, kor­mányos: Csete Dániel. Leány serdülő kormányos négypár­evezős: Pettendi Gréta-Puruc- ki Emese, férfi serdülő kor­mányos négypárevezős: Papp Tícián-Szabó Márton-Serege Bence -Nagy Szabolcs, kormá­nyos: Csete Dániel. Sport XXI Mini kupa, diákrang­lista, futamgyőztesek: Pásztor Tamás, Pomázi BáUnt, Csete Dániel. Harmadik helyezettek: Kardos Eszter, Lajkovics Rebe­ka, Pomázi Bálint,Gulyás Ró­bert, Lajkovics Rebeka, Kardos Eszter, Furkó Bence. Negyedik helyezettek: Ferge Máté, Furkó Bence, Dobos Krisztián, Izsó Dániel, Serege Ádám. A szolnoki csapat edzői: Mol­nár Csaba, Molnár Dezső, Pu- rucki Ferenc. Vallyon Bencéék ma rajtolnak a világbajnokságon l HÍREK I Fél tucat gólt kapott csapatunk a magyar válogatott 6-1-es vereséget szenvedett Fel- csúton a portugál csapattól kedden a magyar rendezésű U19-es labdarúgó Európa-baj- nokság második fordulójá­ban, így már biztosan nem juthat be az elődöntőbe. Az elődöntőről lemaradt magyar csapat pénteken az izrae­liekkel csap össze a Szusza Ferenc Stadionban, s ha nyer, csoportharmadikként rész­vételi jogot szerez a jövő évi, új-zélandi világbajnokságra. Hölgyeink nem szereztek érmet a negyedik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a kazanyi vívó-világbajnok- ságon. A brazilok és az ame­rikaiak legyőzése, valamint az oroszoktól elszenvedett vereség után az olaszok­kal vívott a bronzéremért a Szász Emese, Révész Julian­na, Tóth Hajnalka, Budai Do­nna összeállítású válogatott. Az összecsapás első nyolc asszója után mindig a ma­gyaroknál volt az előny, csak a kilencediknél vezettek az olaszok, de ez nekik 45-37- es győzelmet ért. A magyar küldöttség a vártnál gyen­gébben szerepelt a világ- bajnokságon, mindössze egy bronzérmet szerzett, a férfi kardcsapat jóvoltából. A Kazincbarcika ellen folytatja a MÁV FC sima 3-o-s győzelmet aratott a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC a Vác együttesével szem­ben legutóbbi előkészületi mérkőzésén a Tiszaligeti Stadionban. A kék-fehérek góljait Nagy Richard, Tóth Bence és Mundi Roland sze­rezték az NB Ill-ban újonc Duna-partiak ellen. A MÁV FC következő felkészülési találkozóját ma 18 órakor a Véső úti pályán játssza, ahol a szintén a harmadosztályú bajnokságra készülő Kazinc­barcika csapata lesz a soros vetélytársa. Három tesztmeccset játszik csapatunk kosárlabda Már az Eb-selejtezők előtt találkoznak a mieink a portugálokkal A lányok a spanyolokkal, a fiúk az olaszokkal találkoznak Péntektől vasárnapig Ober- wartban rendezik a négy nem­zet kosárlabdatornáját, melyen a házigazda osztrákok mellett Portugália, Bulgária és Ma­gyarország válogatottja lép pá­lyára. A mieink mindhárom mérkőzésüket 17.30-kor játsz- szák, pénteken a portugálok, szombaton Bulgária, míg a va­sárnapi zárónapon Ausztria lesz az ellenfelük. A BB1 infor­mációi szerint az osztrákok ed­dig három edzőmeccset játszot­tak: kikaptak a macedónoktól „ és a grúzoktól, majd legyőzték | a románokat. A portugálok két fj sima vereséggel kezdtek a né- = met ellen. A bolgárok hasonló I játékerőt képviselhetnek, mint Vojvoda Dávid (labdával) lehet válogatottunk húzóembere a selejtezőkön a mieink, a portugálok három éve a számunkra rossz emlékű Eb-pótselejtezőn mindkétszer legyőzték csapatunkat, az oszt­rákoktól pedig két éve szen­vedtünk váratlan vereséget. Csapatunk első Eb-selejtezőjét augusztus 10-én a portugálok ellen játssza Lisszabonban. A mieink két előkészületi meccset tudtak le idáig, Voj­voda Dávidék ötvenszázalékos mérleggel zárták a szlovákok elleni, Kecskeméten megren­dezett tesztmecseket. Most három nap alatt három ta­lálkozón mérhetik le Sztojan Ivkovics és Pór Péter tanít­ványai, hogy hol is tartanak a felkészülésben. ■ V. CS. vízilabda Kedden nagy volt az öröm a magyar pólós hölgyek táborában, hiszen a középdön­tőben 11-7-re legyőzték az orosz válogatottat és bejutottak az Európa-bajnokság elődöntőjé­be, ma 18 órakor a világbajnoki címvédő spanyolokkal találkoz­nak. Érdekesség, hogy a spa­nyolok a csoportkörben 10-9-re kikaptak az orosz együttestől.- A spanyolok kicsit olyanok, mint mi - kezdte Merész And­rás a mieink szövetségi kapitá­nya a szövetség honlapján. - Egy talán váratlan vereség után is ugyanolyan jól tudnak vízilab­dázni, mint előtte. Nagyon szé­pen jönnek fel, sajnos, ez van. Ugyanakkor én nem szeretek gyenge csapatok ellen játszani, mert abban mindig benne van az égés lehetősége. A jó csapa­tok erőssége felhúzza azokat a játékosokat is, akik egyébként is magas szinten lángolnak. Most ezt a magyar csapat egyszerűen nem teheti meg saját magával szemben sem, hogy kienged­jen. Egész biztos vagyok benne, hogy az akarattal, a hittel sem­mi baj nem lesz csütörtökön. A férfiaknál a csoportmecs- cseken remeklő magyar válo­gatott majd pénteken csobban a Hajós Alfréd uszoda vízébe. Varga Dánielék az elődöntőben azzal az olasz válogatottá talál­koznak, amely tegnap 8-7-re verte a horvátokat. ■ V. CS. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom