Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-19 / 167. szám
2014. JÚLIUS 19., SZOMBAT GAZDASAG - BELFÖLD 7 KSH: némileg lassult a keresetek emelkedése májusban Gyűjtenek a napkollektorra energiaforrás Sok család a megújuló energiával is takarékoskodna Költségvetési zárolás: legtöbbet az Emmi-nek kell megspórolnia KSH Májusban 4 százalékkal nőttek a keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva az egy évvel korábbiakhoz képest. A béremelkedés a versenyszférában és a költségvetési szektorban gyakorlatilag kiegyenlített 4,1, illetve 3,9 százalékos volt - jelentette pénteken a KSH. Az adatok szerint a bér- kiáramlás májusban némileg lelassult az első négy hónapban mért 6 százalék feletti üteméhez képest. Mivel az elmúlt egy évben az adóterhelés nem változott, a bruttó és a családi kedvezmények nélkül számított nettó keresetek egyformán alakultak. Mivel az infláció ebben az időszakban -0,1 százalékos volt, a reálbérek növekedése meghaladta a négy százalékot. Ez elemzők szerint a fogyasztás további bővülését vetíti előre. S vállalkozásoknál, a közfoglalkoztatottak nélkül, a havi rendszeres átlagkeresetek májusban csak 3,1 százalékkal emelkedtek. Az előző hónapokhoz képest csökkent a növekedés dinamikája, ami inflációs szempontból kedvező. Január-májusban a nemzet- gazdaságban 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest. Az év első öt hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 234500 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250900, míg a közszférában 204300 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 246700, a vállalkozásoknál 252400, a költségvetésben dolgozóké 234700, a nonprofit szervezeteknél pedig 226600 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 77 600 forintot kerestek. ■ MTI Bruttó keresetek (ezer forint) ■ Átlag ■Közfoglalkoztatottak nélkül 260 2014. jan.-máj VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH A magyar családok egyre energiatudatosabbak. A háztulajdonosok közül legtöbben a napelemet, napkollektort, a hőszivattyút részesítenék előnyben Mintegy 400 ezer magyar1 család szeretne néhány éven belül megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházást megvalósítani az otthonában. A legtöbben a napkollektort, a napelemet és a hőszivattyút részesítik előnyben. AS-összeállítás Sok magyarországi családot foglalkoztat, hogy otthonában megújuló energiával kapcsolatos fejlesztést valósítson meg - állítja az OTP Lakástakarék. A cég felmérése szerint a lakásfelújítást tervező háztartások 36 százaléka végezne otthonában energetikai korszerűsítést - egyebek között megújuló energia felhasználásával kapcsolatos beruházást is -, így ez számít az egyik legnépszerűbb beruházási célnak a körükben. „Mindez a családok erősödő energiatudatosságát is mutatja, illetve azt, hogy egyre többen ismerik fel, hogy otthonuk korszerűsítésével jelentős összegeket spórolhatnak meg” - véli Köntös Péter. Az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese példaként említette a 2013-ban végzett mintaprojektjüket, amelynek során 25 különböző jellemzőjű családi házat korszerűsítettek energetikailag. A tapasztalatok azt mutatták, hogy egy, pár hét alatt elvégezhető, energetikai felújítással akár 15-70 százalékkal is csökkenthető a rezsiköltség, így éves szinten 100 és 400 ezer forint közötti összeg is megspórolható. A megújuló energiaforrások terén a magyar háztartások leginkább a napkollektort részesítik előnyben. Az Energiaklub tavaly publikált tanulmánya szerint a népszerűségi listán a második helyen a napelem szerepel, majd a hőszivattyú, a szélgenerátor és a biomassza-kazán következik. A kutatás becslése szerint a két legnépszerűbb megújuló energia- forrás hasznosítására irányuló beruházás iránt mintegy 370A világon tavaly 1248gigawattóra áramot termeltek a naperőművek: Európában 38,4 gigawattórát csak az újabbak, míg Magyarországon a termelés úgy 20 százalékkal nőtt és 9,5 gigawattórát tett ki - közölte a HST-Energy Kft. az MTI-vel. Az Európai Fényelektromossági Ipari Egyesülés (EPIA) az idénre 40 gigawattra teszi a belépő új kapacitást A magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2012-es adatai szerint a magyar napenergia - fotovoltikus - kapacitás 12 megawatt volt, és éves 20 százalékos növekedést valószínűsítettek: (Németországban a beépített kapacitás múlt év végén 36 gigawatt.) A magyaror390 ezer háztartás érdeklődhet hazánkban. „Aki hasonló fejlesztést tervez a közeljövőben, érdemes már most elkezdenie a takarékoskodást” - tanácsolja Köntös Péter. Jelenleg ugyanis kimagasló, 13-14 százalék körüli, hozamot biztosítanak a lakástakarékok, amely nagyon is versenyképes a mostani alacsony kamatkörnyezetben. Néhány év alatt pedig már egy nagyobb megújuló energiás korszerűsítésre - napkollektor beszerelése, hőszivattyús rendszer kiépítése - elegendő összeget is szági teljes kapacitásból 10,4 megawattra tehető a háztartási kiserőművek teljesítménye, amely 1440 háztartási méretű naperőmű. A teljes éves fotovoltikus villamos energia termelés 7,98 gigawattóra volt 2012-ben. míg 2011-ben Európában telepítették a világ napelemes rendszereinek 70 százalékát, addig a tavaly ez az arány már 30 százalék alá esett. A beruházások 57 százaléka az ázsiai piacon történt. Németországban egy napelemes rendszerrel 1 kilowattórányi áramot már 12-15 eurócentért is elő lehet állítani. Új üzleti modellek is megjelentek, akár bérletivagy lízing konstrukcióban is hozzá lehet jutni a megújuló energiát termelő eszközökhöz. össze lehet gyűjteni napi pár száz forint félrerakásával. Az OTP Lakástakarék számításai szerint havi 20 ezer forintot - azaz napi 667 forintot - kell félretenni négy éven keresztül, ahhoz, hogy 1,24 millió forint ösz- szegyűljön. Köntös Péter kiemelte: az energiahatékonyság növelését célzó felújítások akár többéves spórolás nélkül, lakástakarékkal kombinált hitelből is megvalósíthatóak, ráadásul úgy, hogy a rezsikiadásokon megtakarított összegből az esetek egy részében még a hitel havi törlesztése is kijöhet a földön elhasznált elektromosság 22,1 százalékát tavaly már megújuló forrásokból állították elő - derül ki a Renewables 2014 Global Status Report című, a megújuló energiaforrásokról szóló világméretű jelentésből. A vízenergia világviszonylatban 16,4 százalékát adja az áramellátásnak, a nap- és szélenergia pedig 5,7 százalékát. Magyarországot a zöldenergiát jól hasznosító európai országok közé sorolják. A 2012-es adatok szerint most a teljes energiaellátás 7,8 százalékát adja megújuló energia nálunk, amit 2020-ra 11 százalékra emelnénk. Ha ebből csak a hűtés-fűtést nézzük, 18,9 százalék a cél. Magyarország a geotermikus energia hasznosításában a hatodik a világon. Beruházások: Ázsia nagyobb sebességre kapcsolt Zöldenergia: jó helyezés a 2014. Évi hiánycél (2,9 %) tartásához szükséges 110 miliárd forintos költségvetési zárolás részleteit augusztusig kell a gazdasági miniszter jóváhagyása után bejelenteni a Magyar Államkincstárnak. A legtöbbet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bukhatja 9,671 milliárd forinttal, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak 8,378, a földművelésügyi tárcának 5,552 milliárd zárolásáról kell gondoskodnia. Ugyancsak jelentős a honvédelmi tárca (3,253 milliárd), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (2,881 milliárd), a Belügy (2,726 milliárd), és a Miniszterelnökség (1,446 milliárd) forintos hozzájárulása a zároláshoz. Az uniós fejlesztéseknél 3,785 milliárd forint a zárolási kötelezettség. A Miniszterelnökségnél a rendkívüli kormányzati intézkedések cím kiadási előirányzatából 20 milliárdot zárolnak a kormányhatározat szerint. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap - a Start-munkaprogram kiadási előirányzata nélküli - egyenlegét legalább 8 milliárd forinttal kell javítani, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnak 6 milliárd forint megtakarításáról kell gondoskodnia. A Nemzeti Kulturális Alapnak 800 millió forinttal kell javítania az egyenlegét. A Nemzeti Földalapnál és a nemzeti vagyonnal kapcsolatos kiadásoknál 500-500 millió forintot zárolnak. bMTI A stadionok maradnak vész- És óvintézkedésként indokoltnak nevezte pénteki rádióinterjújában a kormányzati kiadásokat érintő 110 milliárd forintos zárolást Orbán Viktor miniszterelnök. „Szerintem a zárolások nem szükségesek, azonban vész- és óvintézkedésként indokoltak voltak” - fogalmazót a kormányfő. A riporteri kérdésre, fáj-e, hogy le kellett állítani stadion- építéseket, a kormányfő úgy válaszolt, szerencsére nem kellett leállítani. A zárolás számos olyan tételt tartalmaz, amit amúgy sem tudtak volna kifizetni, például a sportberuházások egy részét a tervezések elhúzódása miatt csak a következő évben fizetik ki - jelentette ki. HIRDETÉS 5 éven belül akár milliós nagyságrendben költené otthona felújítására a magyar Óvatosabban fogalmazzuk meg a jövőre vonatkozó terveinket, de a renoválásra szánt büdzsével nem fukarkodnánk. A magyar lakosság 2013-ban optimistán nyilatkozott a lakás vagy a családi ház felújítása, bővítése kapcsán, de a tervek többsége a háztartások 68%-nál még a jövő zenéje - derült ki a Lindab friss kutatá- sából.l A többség idén már sokkal óvatosabban fogalmazza meg a terveit, 1 éven belül csak a lakosság alig ötödé lát esélyt átfogó renoválásra. A következő években számos család tervez nagyszabású munkálatokat, 21% a tető- és csatornarendszer felújításában, 29% az otthon szigetelésében is gondolkodik. Mindezekre 48% több mint 300 ezer forintot költené, de 17% akár 1 millió forintot is fordítana otthona hosszú távú biztonságára, felújítására. Lakókörülményeink a 2013-as színvonalon A 18-59 éves magyarok lakókörülményei nem változtak számottevően az elmúlt 1 év során: a lakosság 54% családi házban él (2013-ban 53%), 84% saját tulajdonú ingatlanban. Új lakóház építésére a lakosság 4%-ánál került sor. A magyarok 29%-a tavaly úgy nyilatkozott, hogy belefogna otthona felfrissítésébe, az elmúlt 12 hónapban egyelőre a háztartások 68%-ánál nem történt előrelépés. Az elmúlt 1 évben a toplistát a beltéri munkálatok vezették (festés, konyha és fürdőszoba felújítás), a kültéri felújítások között pedig a képzeletbeli dobogó második fokán a tető felújításához kapcsolódó munkálatok állnak (15%), a szigetelés után (23%). Újító kedvű a vidéki lakosság A felújítási hajlandóság a vidéki lakosságban tombolt a legerősebben az elmúlt 12 hónapban: a vidéki városlakók 27%-a, a falun élők 26%-a frissítette fel a családi fészket. A budapestiek rosszul szerepelnek országos összehasonlításban, a fővárosi háztartások mindössze 17%-ában került sor a lakás vagy a ház felújítására. A magyarok óvatosan fogalmazzák meg a jövőbeli terveiket, s noha a lakosság fele tervez felújítást, csak alig egyötödük kezdene bele a munkálatokba rövid időn, 1 éven belül. Az újépítések várható aránya 5 éven belül is igen alacsony lesz, mindössze a népesség 6%-a számít arra, hogy újonnan épített otthonba költözhet; a lakosság domináns hányada (89%) csak felújításban gondolkodik. Azok aránya viszont jelentős, akik hosszabb időn belül (5 év) nagyobb volumenű felújításban gondolkodnak, többek közt 21% a tető felújítását, illetve a csatornarendszer cseréjét, 29% hőszigetelést tervez. Hitel? Köszönöm, inkább nem. A hitelre továbbra is csak másodlagos megoldásként tekintenek a magyarok, 55% elsősorban a saját megtakarításait fordítaná felújításokra. 48% 300 ezer forintnál is többet szánna az otthona megszépítésére, de 17% jóval magasabb összeget, akár 500 ezer - 1 millió forintot is költené a nagyobb, komplexebb felújítási munkálatokra. Mi is van a fejünk felett? A hazai épületek jó részén továbbra is elöregedett, korszerűtlen tető található, a lakóépületek több mint felén 20 évvel régebben készült a tetőszerkezet. A vidéki falvakban (56%) és Budapesten (42%) a legaggasztóbb a helyzet, s ez a magas arány komoly biztonsági kockázatokat tükröz. A válaszadók beszámolói alapján egyértelművé válik, hogy a magyarok összességben kevésbé ügyelnek arra, mi zajlik a fejük felett, hiszen mindössze 17% látja úgy, hogy otthonán rossz állapotban van a tető. Noha a tetőrendszer felújítása valamennyi család esetében a nagy volumenű kiadások közé tartozik, választásaikban a magyarok még nem elég körültekintőek. A tetőfedő anyagokkal kapcsolatban a tartósság a legfontosabb szempont, majd ezt követi az ár, míg a garancia, az ismert, megbízható gyártó kiválasztása és a pótolhatóság nem szerepelnek az elsődleges szempontok között. Modern küllemre vágyunk Noha a lakosság 73%-a szerint hazánkban továbbra is a cseréptető, a cserepes tető forma a legelterjedtebb, a családi ház tulajdonosok 63%-a örömmel látna otthonán modern, acél síklemezes tetőt. A panelházak vagy sorházak lakói (76%) egyértelműen e típus mellett tennék le a voksukat. A magyar lakosság összesen 67%-a választana acél síklemezes tetőket. Aggasztó tény ugyanakkor, hogy e műszaki ismereteket feltételező munkálatok esetében az érdeklődők közel fele (47%) az interneten szerzett információkra támaszkodna, és csak 32% fordulna szakemberhez, vagy magához a gyártókhoz. Ami pedig a színeket illeti, e téren konzervatívak a magyarok, 37% szerint akkor tető a tető, ha piros; de 25% örömmel választana terrakotta, 22% barna színt. Konklúzió A kutatás eredményei - elsősorban a magyarok felújításokhoz kapcsolódó költési hajlandósága - alapján arra következtethetünk, hogy az otthon értékének és minőségének megőrzése valamennyi család esetében az elsődleges szempontok közé tartozik. A hosszabb, 5 éves távra szóló tervek a tudatosabb tervezést Igazolják, de e téren még van hová fejlődni. A kellő műszaki ismeretek hiányában ugyanis sokan másodlagos jelentőséget tulajdonítanak több lényeges kérdésnek - jó példái ennek a lakosság tetőkkel, te: tőfelújítással kapcsolatos attitűdjei. A Lindab a biztonságos tetőzet fontosságára hívja fel a figyelmet és arra, hogy az olyan nagyobb kiadásokkal járó munkálatok esetében, mint például a tetőfelújítás, a tudatos döntéshozatal és a hosszútávra szóló megoldás elengedhetetlen feltételei a széles körű informálódás, valamint a gyártók, szakemberek bevonása. A vállalat fél évszázados tapasztalatát felhasználva, a változó igények mentén fejleszti, bővíti a kínálatát annak érdekében, hogy kiváló alternatívákkal szolgáljon a hagyományos cserép és a modern, síklemezes tetők kedvelőinek egyaránt. Svédacél anyagú komplett tetőrendszerei az időtálló minőséget, a legmagasabb szintű biztonságot és a legkorszerűbb technológiát ötvözik az esztétikus kivitelezéssel. Lindab Nyári Tetőfelújítási Akció és Tető Nyereményjáték, referenciák: www.felujitas.llndab.hu