Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-19 / 167. szám

HÍRSÁV Strasbourg döntött a szolgálati nyugdíjról elutasította a szolgálati nyugdíjak ügyében született három magyar beadványt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken. A döntés értelmében a nyug­díjak átalakítására vonatkozó magyar jogi szabályozás nem jelent aránytalan terhet az érintetteknek, és nem diszkri­minatív. A döntést a bírák egy­hangúlag hozták, fellebbezni nem lehet. ■ MTI Teljes tanácstalanság a baloldalon megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között: az Együtt-PM pártszö­vetség saját kompenzációs lis­tát állít Budapesten, és csak a „nyerhető” kerületekben támo­gatja az összefogást a balolda­lon és olyan főpolgármester-je­löltet szeretne, aki az MSZP-t, a DK-t és őket is képviseli. A helyhatósági választásról is szó lesz az MSZP mai kongresszu­sán, ahol megválasztják a párt vezérkarát és Tóbiás Józsefet pártelnöknek. ■ AS Hazaérkezett Amerikából a Dohnányi-hagyaték MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZETT, Dohnányi Ernő világhírű zeneszerző és zongoraművész amerikai hagyatéka, melyet unokája a Zenetudományi Intézetnek ajándékozott. Gon­dozója a Dalos Anna vezette 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport, mely a korábbi Dohnányi Ar­chívum gyűjteményét is meg­örökölte. Dohnányi 1944-ben hagyta el Magyarországot, majd a Floridai Egyetem pro­fesszora lett. ■ MTI Silvio Beriusconit felmentették a hivatali hatalommal való visszaélés és a prostitúcióra való kényszerítés vádja alól is felmentette Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt a milá­nói fellebbviteli bíróság. Az ítélet szerint Silvio Berlusconi egyik bűncselekményt sem kö­vette el. ■ MTI Biszkura életfogytig tartó fegyházat kémek a fellebbviteli Főügyészség életfogytig tartó fegyházbün­tetést kér a 93 éves Biszku Bélára, aki 1957-1961 között a Kádár-kormány belügymi­nisztere volt. Indítványozzák előzetes letartóztatását is; ez az indítvány már első fokon is elhangzott, a bíró azonban el­utasította. ■ MTI Biró Rozália mehet a bukaresti kormányba az rmdsz Kelemen Hunort indítja a novemberi romániai államfő-választáson, minisz­terelnök-helyettesnek Biró Rozália nagyváradi szenátort, a Szövetségi Képviselők Taná­csának elnökét javasolja, aki vállalná a feladatot. ■ MTI Föld-levegő rakéta lőtte ki maláj gép Szakadároknál a fekete doboz, Moszkvával vizsgáltatnák Tízezerrel többen jelentkeztek az idén egyetemre és főiskolára Kijevben a holland nagykövetségnél emlékeztek virágokkal és gyertyagyújtással az áldozatokra. Az ENSZ BT is alapos és mélyreható vizsgálatot követel Az oroszbarát szeparatisták Moszkvában vizsgáltatnák meg a csütörtökön lelőtt malajziai utasszállító mind­két fekete dobozát. Az orosz elnök visszautasította a vá­dakat, hogy Moszkvának köze lenne a tragédiához, г Több tucat áldozat személy- azonosságát még nem tudták azonosítani. AS-összeállítás Nem bűnbakot, hanem felelő­söket kell keresni - mondta tegnap Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő szerint rossz he­lyen kutakodnak azok, akik Oroszországot ültetnék a vád­lottak padjára a csütörtökön Ukrajna fölött lelőtt malajziai utasszállító tragédiájáért. Csütörtökön még akadtak, akik nem merték megerősí­teni, hogy a gépet lelőtték az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött Donyeck térségé­ben. Péntekre azonban minden azt bizonyította, hogy egy föld­levegő rakéta találta el tízezer méter magasságban. A fedélzeten a korábbi köz­léssel ellentétben 283 utas és 15 fős személyzet tartózko­dott, (hírek szerint az utasok között 80 gyermek volt), sen­ki nem élte túl a katasztrófát. Borzalmas képek kerültek az internetre, lefotóztak olyan holttestet is, amelyik az egyik település utcájára zuhant. A magyar Külgazdasági és Kül­ügyminisztérium változatlanul nem tud arról, hogy magyar állampolgár utazott volna az Amszterdam-Kuala Lumpur já­raton. Az utasok többsége, 154- en, hollandok voltak, akik egy AIDS-konferencián vettek vol­na részt. Több áldozat személy- azonosságát nem sikerült azo­nosítani, annyira összeégtek és összeroncsolódtak a testek. az amerikai hírszerzés előzetes értékelése szerint a kelet-ukrajnai szakadárok által kilőtt rakéta ta­lálta el a maláj utasszállítót -je­lentette a The Washington Post Egy amerikai tisztségviselő közöl­te, a támadást nagy valószínűség­gel egy SA-11 föld-levegő rakéta­Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint egy­értelmű Moszkva felelőssége, nemzetközi bűncselekményt követett el, amelyért a hágai bíróságon kell felelnie. Petro Porosenko ukrán államfő tele­fonon beszélt a maláj kormány­fővel, Nadzsib Razakkal, akivel közölte: mindent megtesznek azért, hogy független bizottság vizsgálhassa a katasztrófa kö­rülményeit, erről már tárgyal­tak a szeparatistákkal is. Porosenko parancsot adott a hadsereg vezérkari főnökének, hogy dolgozzanak ki tervet, amely lehetővé teszi külföldi fegyveres erők bevonását a hadműveletekbe. Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió péntek reggeli rendszerrel, vagy hasonló osztá­lyú fegyverrel hajtották végre. Ez a megállapítás nem végleges, az amerikai elemzők még vizsgálják az utasszállító lezuhanásának körülményeit Az SA-11- (Bögöly) az orosz Bük rakétaelhárító rendszer NATO-kódneve. hírműsorában részvétét fejez­te ki az áldozatok hozzátarto­zóinak, s azt valószínűsítette, hogy katonai művelet okozta a gép tragédiáját. A szeparatisták már csü­törtökön tagadták, hogy kö­zük lenne a gép lelövéséhez, és tegnap is arról beszéltek, hogy szemben az ukrán had­sereggel, ők nem rendelkeznek föld-levegő rakétarendszerrel. Kijev szerint ilyet zsákmányol­hattak, ám pénteken az ukrán hadsereg hivatalosan bejelen­tette, hogy ebből a fegyverből egy sem hiányzik az állomá­nyukból. A szeparatisták közöl­ték, hogy megtalálták a repülő adatokat rögzítő mindkét feke­te dobozát, ezeket Moszkvában akarják megvizsgáltatni. A lelőtt géppel kapcsolat­ban a legvadabb híresztelések, összeesküvés-elméletek ter­jednek világszerte. Az egyik verzió szerint Vlagyimir Pu­tyin gépét akarták lelőni. Az orosz elnök Brazíliából tartott Moszkvába, ám kiderült, hogy nem azt a légi folyosót használ­ta, mint a maláj gép. Különben is nehezen hihető, hogy a do- nyeckiek őt vették volna célba. Hírszerzési előzetes: a szeparatisták rakétáztak ponthatárok Július 24-én hoz­zák nyilvánosságra az idei felső- oktatási felvételi ponthatárokat, amit idén is egy pontváró ese­mény keretében rendeznek meg. Ezúttal a Semmelweis Egyetem lesz a Pont Ott Parti házigazdája. Idén több mint 106 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, 97 százalékuk elektronikusan. A legtöbben első helyen a mű­szaki, a gazdaságtudomány és a pedagógusképzés területét jelölték meg. A leérettségizett diákokból közel 70 ezren alap­képzésre, 10 ezren mesterkép­zésre jelentkeztek. Felsőokta­tási szakképzést a felvételizők közül 4971-en választották. A diplomások közül több mint 21 ezren jelentkeztek első helyen mesterképzésre. Ösztöndíjas képzésre 91737-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát - első helyen - 14319 fő választotta. ■ A legnagyobb arányban a pedagógusképzéseknél nőtt a jelentkezések száma, 40 óirimi Tavaly ugyanekkor az általá­nos felvételi eljárásban 95237- en jelentkeztek, akkor az ELTE-t jelölték első helyen a legtöbben. Egy éve a legmagasabb pontszá­mok a gazdasági és a nemzet­közi tanulmányokhoz kellettek, így tavaly 465 ponttal lehetett bekerülni a Corvinus államilag finanszírozott képzésére. A legnagyobb arányban a pedagógusképzések esetében nőtt meg a jelentkezések szá­ma, 2013-hoz képest közel 40 százalékkal többen választották elsőként a pedagógiát. Ebbe az óvó-és tanítóképzés, valamint a gyógypedagógusi képzéseket is bele kell érteni. A ponthatárok kihirdetése előtti órákat dumaszínházas előadók, nyereményjátékok, koncertek, sportprogramok színesítik. Fontos téma lesz az ösztöndíj, a felsőfokú tanulmá­nyok várható költségei, és hogy kik a legsikeresebbek a diplo­mások közül. ■ Tér Diána ErŐS Szikla hadművelet Megindították az izraeli szárazföldi hadműveletet Gázában. Célja a határon átnyúló alagutak felszámolása. Az alagúthálózat rakétakilövő és -karbantartó állomásokat, parancsnokságokat köt össze - közölte a hadsereg szóvivője. Pénteken több alagutat fel is robbantottak az izraeli egységek, helikop­terről rakétákkal lőtték azok bejáratát. Tankokat és rakéták kilövésére készülő csoportokat is célba vettek, és egy robbanószerek tárolására használt mecsetet is. Bosznia, Szerbia: 1,8 milliárd euró árvízkárokra segélyek a vártnál több, mint­egy 1,8 milliárd euró segítsé­get ajánlottak fel a donátorok a szerbiai és boszniai árvízkárok felszámolására a brüsszeli ado­mányozó konferencián - kö­zölték a boszniai és a szerbiai lapok. Bosznia-Hercegovinában kétmilliárd euróra, Szerbiában másfél milliárdra becsülik a ká­rokat. Szerbiának 995 millió, Bosz­nia-Hercegovinának 809 millió eurót ajánlottak fel. Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök kisebb összeget várt, a tanács­kozás előtt ugyanis azt mondta, 830 millió euróra számít, míg Bakir Izetbegovic, a boszniai kollektív államelnökség vezetője körülbelül 600 millió eurós fel­ajánlást remélt. Navracsics Tibor külgazdasá­gi és külügyminiszter Magyar- ország nevében több mint 300 millió forint segélyt ajánlott fel a szerbiai és a bosznia-hercegovi- nai árvízkárok felszámolására. A Brüsszelben felajánlott ösz- szegek egyrészt kedvezményes hitelek, másrészt vissza nem térítendő támogatások. A leg­nagyobb támogató az Európai Unió, amely 195 millió eurót utal át a két országnak - 85 milliót Boszniának, 80 milliót Szerbiá­nak -, az összegből 30 milliót az EU által létesített regionális kár­felszámolási alapból fizetnek majd ki. «MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom