Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-14 / 162. szám

6 VÁLLALATOK ES PIACOK 2014. JÚLIUS 14., HÉTFŐ Szegedi olajra alapoz a Mól stratégia A társaság beléphet a földhő piacára is A Mól hazai olajtermelése (ezer hordó/nap) A Mól hazai olajtermelése kissé csökkent az elmúlt években Trafikok: még várniuk kell az ötödik koros pályázóknak dohánybolt Még egy hónapig izgulhatnak azok, akik az ötödik körös trafikpályázaton indultak el. „A 2014. június 10-i ajánlattételi határidőre be­érkezett pályázatok elbírálását 30 nappal meghosszabbítjuk, így a pályázati elbírálási határ­ideje augusztus 9-e lett” - kö­zölte az ND Nemzeti Dohány­kereskedelmi Nonprofit Zrt. A túljelentkezés vélhetően a budapesti trafikoknak köszön­hető, hiszen például a XVII. kerületében 6 koncessziós jo­got hirdettek meg, de a XVIII. kerületben 3-at, a III., V., XVI., XXII. kerület mindegyikében kettőt. Trafikosok jelentkezését várták egyebek mellett Zá­honyba, Ózdra és Nyíregyhá­zára is. A 88 koncessziós jogra összesen 659 pályázat érkezett be. A negyedik koncessziós pá­lyázat eredményét március 14- én hirdette ki az ND Zrt.: 127 nyertes volt, és 18 településnél nem született szerződés. En­nek oka általában az volt, hogy a szükséges engedélyeket a pá­lyázók nem tudták időben be­szerezni. A NAV listája szerint jelenleg 6023 trafik rendelke­zik vámhatósági engedéllyel, az ND kijelölési listáján pedig 483 település található. A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium által tulajdonolt cégben azonban továbbra is megéri dolgozni. A honlapju­kon közzétett adatok szerint ugyanis a hét vezető, illetve vezető tisztségviselő a máso­dik negyedévben összesen 17,3 millió forint rendszeres és egyéb személyes juttatásban részesült, az első negyedévben ez csak 16,5 millió forint volt. A 25 munkavállaló pedig 27,2 millió forintot kapott. Összes­ségében azonban 39-ről 36-ra csökkent az átlagos statisztikai állomány létszáma. ■ VG Nyertes pályázatok száma (pályázati körönként, darab) VG-GRAFIKA FORRÁS: VG-GYŰJTÉS A Mól Magyarország kilenc- milliárd forintos beruházási programot indít azt köve­tően, hogy nemrég szén- hirdogén- és geotermikus koncessziós szerződéseket írt alá. A Szeged közeli mező kiaknázásával lelassulhat a társaság - és az ország - szénhidrogén-termelésének csökkenése. B. Horváth Lilla jelentősen megnőhet a Mól Magyarország szénhidrogén- és geotermikus energia ter­melése annak köszönhetően, hogy a társaság a közelmúlt­ban koncessziós szerződé­seket kötött a Nemzeti Fej­lesztési Minisztériummal és közel 9 milliárd forintnyi be­ruházási programot indított. „A Szegedi-medence Nyugat nevű lelőhely három éves ku­tatási programja 5,6 milliárd forintba kerül. Az idei előké­születek után 2015-ben kerül sor egy 120 négyzetkilométe­res terület háromdimenziós szeizmikus felmérésére, és a Mol-csoporthoz közvetve tartozó Rotary elvégezheti az első fúrást is” - mondta a Világgazdaságnak Szakái Ta­más, a Mól Magyarország ku­tatás- termelés igazgatója. A mintegy 350 négyzetkilomé­teres koncessziós területről előzetes becslések alapján 25 millió hordó olaj egyenérték- nyi szénhidrogén (főként olaj) termelhető ki. A Forráskút, Ásotthalom és Mórahalom környéki szerkezetek ennél négyszer több olajat rejtenek, de a további kihozatalnak ha­tárt szabnak a földtani adott­ságok. A hazai szabályozás­ban a kihozatal-növelő megol­dásokkal kinyert mennyiség bányajáradék-mentes. A Mól a már évtizedek óta termelő mezőin nagy mennyiségű ola­A mol az idén új technológi­ával tenné nyereségessé a tavaly a Derecskei-árokban indított nem hagyományos földgáz termelését. A hazai szabályozás nem tiltja az eh­hez szükséges termelési tech­nológiáit, egységes uniós irányelv pedig nincs. az igazgató szerint nálunk megalapozatlanok azon kór­ját hoz a felszínre ilyen, saját fejlesztésű, és szerte a világ­ban alkalmazott technológi­ákkal. A szegedi lelőhely kiakná­zásával lassítható a Mól - és egyben Magyarország - ha­zai olaj- és gáztermelésének csökkenése, amit 5 százalék alatt akar tartani az évi 1,5- 1,8 milliárd köbméter gázt és 500 ezer tonna kőolajat felho­zó társaság. Termelése a ha­zai szénhidrogén-felhaszná­lás ötödének felel meg. Az új koncessziós terület közel esik a Mól hazai kőolaj termelésé­nek mintegy felét adó Algyő és Algyő környéki mezőkhöz. A Mól belép a geotermikus energia piacra is. Kétéves, bő nyezetvédelmi aggályok, amelyek az USA-ban és egyes európai országokban lángoltak fel. A 3,5-4 ezer méter mélyen lévő derecskéi gáz kihozatalához használt folyadékok ugyanis nem szennyezik a másfél kilomé­ter mélyen lévő ivóvízbázist, ami az USA-ban esetleg meg­történhet. 3,1 milliárd forintos jászbe­rényi munkaprogramja során olyan, kétkutas, zárt rend­szert épít majd ki, amellyel hőt és áramot is előállítana. A hőt nem a termálfürdők mellett ipari célra, például fóliasátor fűtésére is lehet használni. Szakái Tamás szerint a pro­jekt gazdaságosnak és megté­rülőnek ígérkezik. Kutatásai során forró vizet korábban is talált a Mól (szénhidrogén he­lyett), ám ezen fúrások egy részét eladta, többnyire ipari/ mezőgazdasági célra. A társaság működését nehe­zíti a bonyolult és időigényes, néha másfél évig is elhúzódó engedélyezés, holott a bányá­szat Magyarországon közérde­kű tevékenység. A lassú ügy­intézés inkább közép-európai jelenség, hiszen ugyanazokat az engedélyeket tőlünk nyu­gatra gyakran néhány nap-hét alatt is kiadják. Ugyanakkor a Mólnál látják az állam részéről a stratégiai gondolkodást arra, hogy az igen költséges nem ha­gyományos földgáz kutatásnál és termelésénél csökkenjen az elvonás, ösztönözve a bánya- vállalkozókat a hazai ellátás­biztonságot növelő tevékeny­ség folytatására. Újra jön a nem hagyományos gáz Vecernji: a Gazprom vinné az INA többségi részét egyeztetés Több milliárd eurónyi orosz forrás a magyarországi erőművek fejlesztésére? A Gazprom megvásárolná a horvátországi INA többségi há­nyadát - számolt be a Vecernji List az orosz gázóriáshoz közeli forrásaira hivatkozva. A horvát lap ugyanebből a forrásból véli tudni, hogy a Mól már nagyon közel áll ahhoz, hogy eladja az általa irányított horvátországi olaj- és gázipari társaságban lévő, közel 50 százalékát. Ezt állítólag még örömmel is tenné, mert befektetéseinek más cél­pontjai vannak. A Vecernji List azonban em­lékeztet, hogy a nyugati diplo­mácia erősen dolgozik azon, hogy Oroszország ne szerezzen újabb hídfőállásokat Horvátor­szágban és Magyarországon. Ezért a Mól kiszállására vonat­kozó döntés sem Zágrábban születik majd meg, hanem Bu­dapesten. A végső szót Orbán Viktor miniszterelnök mondja majd ki, miután egyeztetett az uniós illetékesekkel. A Gaz­prom vezetői állítólag az év végéig konkrét választ várnak tőle, jövőre pedig már nyélbe is ütnék az üzletet. A Móltól megvásárolandó hányad mellé 19 százalékot vennének a hor­vát államtól, amelynek így 25 százaléka plusz egy részvénye maradna az INA-ban. Magyar részről növelheti az eladási kedvet a Vecernji List gazpro- mos forrása szerint, hogy az orosz társaság euró milliárdo­kat fordítana magyarországi erőművek korszerűsítésére. (Az MVM illetkései pénteken tértek vissza moszkvai, gázvá­sárlási tárgyalásaikról.) A kér­désről a lap a Gazprom vezeté­sének szerdai, zágrábi tárgya­lásai kapcsán írt, amelyeken állítólag éppen azért hagytak nyitva kérdéseket, mert Ma­gyarországról várnak válaszo­kat. A megbeszélésekről a Gaz­prom is kiadott közleményt, de abban nem említi az INA-t. Ar­ról tájékoztat, hogy az igazga­tósági elnöke, Alekszej Miller vezette küldöttség a Gazprom horvátországi exportjának je­lentős növeléséről egyeztetett. Találkoztak Ivó Josipovic hor­vát elnökkel és Zoran Milano- vic horvát miniszterelnökkel is. Sorra vették az olaj- és gáz­ipari együttműködés erősítésé­nek kilátásait, kiemelten a Déli Áramlat gázvezeték beruhá­zást, és annak a horvátországi leágazását. (Horvátországnak a Déli Áramlathoz való csatlako­zásáról már 2010 márciusában megszületett az orosz-horvát kormányközi megállapodás.) A cső a szerbiai szakaszról ágaz­na le, ahogyan majd a bosz- nia-hercegovinai is. A Gazprom 2014 első felé­ben 340 millió köbmétert gázt adott el a délkelet-európai or­szágnak, 45 százalékkal töb­bet, mint 2013 egészében. Tár­gyaltak közös, földgázüzemű jármű projektekről is, továb­bá, hogy a Gazprom Nyefty is ajánlatot tenne a rövidesen kiírandó, tengeri szénhidro­gén-koncessziók megszerzésé­re. Az Európai Unió által egyre inkább kifogásolt Déli Áramla­ton 2015 végén indulna meg a gázszállítás. A cső legnagyobb kapacitása évi 63 milliárd köb­méter lenne, ezt 2018-ben érné el, és átszelné Magyarorszá­got is. Tavaly szeptemberben a Gazprom és az LNG Croatia tervet készített a földgáz hor­vátországi, jármű üzemanyag­ként történő használatáról. A HÍRSÁV Újabb halasztás Malév-ügyben AZ Év végéig meghosszabbí­totta a Fővárosi Törvényszék a Malév felszámolásának határidejét, eddig kell a fel- számolási zárómérleget el­készíteni. Varga lenő felszá­molóbiztos pénteken közölte: több olyan eljárás van folya­matban, amelyek jogerős lezárásáig nem készíthető el a zárómérleg, ezért kérvé­nyezték az újabb hosszabbí­tást. Hangsúlyozta: a légicég felszámolása egyszerűsített felszámolásként folyik, mert a várhatóan rendelkezésre álló felszámolói vagyon a felszámolási költségnek mi­nősülő „A” kategóriás dolgo­zói követelésekre sem nyújt fedezetet. ■ MTI Nagy kockázatok az olajpiacon a nemzetközi Energia Ügy­nökség (NEÜ) havi jelentése szerint elégséges a világ­szintű olajkínálat, de több országban is növekszenek a kitermelést veszélyez­tető kockázatok. A NEÜ szerint „rendkívül nagyok az ellátás-biztonsági koc­kázatok a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, nem utolsó sorban Irakban és Líbiában”. A jelentés szerint magasak az olajárak és nincs érde­mi csökkenésre utaló jel. A szervezet számításai szerint jövőre napi 1,4 millió hor­dóval nő a világszintű olaj­kereslet, kicsit gyorsabban, mint a 2014-es napi 1,2 mil­lió hordós növekedés. ш MTI A Hyundai-Kia vezet az orosz autópiacon júniusban A dél-koreai Hyundai Motor Со. és érde­keltsége, a Kia Motors Corp. első alkalommal adott el több autót Oroszországban, mint a hagyományosan piac­vezető AutoVAZ - közölte pénteken a dél-koreai KARI (Korea Automotive Research Institute) autóipari kutató in­tézet. A két dél-koreai autó­gyár júniusi eladásaival 16,9 százalékos piaci részesedést ért el Oroszországban, míg az AvtoVAZ 15,1 százaléko­sat. A Hyundai 16754, a Kia 17023 autót adott el, együtt 33777-et, míg az AvtoVAZ összesen 30114 autót. ■ MTI lutarnji List a horvát gazdasá­gi minisztert is megemlítette Alekszej Miller tárgyalópart­nerei között, a megbeszélések témái között pedig az INA sor­sát is. ■ VG Az INA tulajdonosi szerkezete (százalék) VG-GRAFIKA FORRÁS: CÉGKÖZLÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom