Új Néplap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-14 / 162. szám

2014. JÚLIUS 14., HÉTFŐ GAZDASAG 7 A Decathlon is megkezdte az internetes forgalmazást sportszer-kereskedelem Akár ötven áruházat is kiszolgálhat a hatvani regionális raktárközpont Elindította webáruhá- zát Magyarországon a Decathlon. Ezzel a lépéssel addig is növelni kívánja a forgalmát a cég, amíg - a tervek szerint legkésőbb a jövő év végéig - 3-4 újabb áruházzal bővül a ma 16 ta­gú hálózat. Demeter Kálmán Afféle próbajelleggel a múlt héten elindította webáruházát a Deacthlon. Amint a sport­szerlánc ügyvezető igazgató­ja, Pósfai Gábor lapunknak elmondta, négy napos határ­idővel az egész ország terüle­tére vállalják a kiszállítást a legnagyobb, 8 ezer négyzet­méteres budaörsi áruházból. Azért onnan, mert annak a legszélesebb a kínálati pa­lettája. Ötven kilogrammos súlyhatárig 990, afölött 5990 forint a házhoz szállítási díj, de a könnyű termékek kiszál­lítása ingyenes is lehet, ha a vásárlási érték meghaladja a 20 ezer forintot. Ezzel a lépéssel addig is nö­velni kívánja a forgalmát a De­cathlon, amíg - a tervek sze­rint legkésőbb a jövő év végéig - 3-4 újabb áruházzal bővül a ma 16 tagú hálózat. Az új egy­ségek azonban a francia cég hagyományával ellentétben csupán 2 ezer négyzetméter körül lesznek, mivel ezzel a mérettel könnyebb kitermelni a bérleti díjat, nem is beszélve arról, hogy a belső területeken még 2000 négyzetméter körü­li megfelelő helyen lévő kiadó üzletet sem könnyű találni, nem is beszélve a nagyobbak­ról. Másrészt ez az 1500-2500 négyzetméteres szegmens, amelyben a válság ellenére is megtalálta a jövőképét a cég. A tavaly Nyíregyházán, Sze­geden és Pécsett níitott új egy­ségek is ilyen méretűek és az utóbbi a rövid idő alatt a leg­jobb forgalmú áruházak közé emelkedett. Jóllehet a cég már nem ragaszkodik a perem­kerületi elhelyezkedéshez, Pécsett mégis a Tesco keres­kedelmi parkjában kötött ki a cég, pedig két belvárosi helyet is megvizsgáltak, de azok al­kalmatlannak bizonyultak, így viszont az egykori Electro World áruházát időlegesen be­töltött Fressnapf és Intersport helyén lett Decathlon miután ezek szerződése lejárt. Az első 12 áruház saját be­ruházásban létesült és a cég tulajdonában van, azóta azon­ban inkább bérlik a helyisége­ket. A válság következtében már nem létesülnek városszé­li kereskedelmi zónák, ugyan­akkor egyre több a kiadó üz­let, így jobban megéri bérelni, mint építeni. Ilyen szempont ból a magyar leányvállalat eddig kilógott a sorból, mert külföldön a Decathlon áruhá­zak mindössze fele van saját tulajdonban. A Decathlon az elmúlt év­ben több mint kétmilliárd fo­rinttal növelte árbevételét és a magyar leányvállalatot csak a kínai és az orosz előzte meg a forgalombővülés szempont­jából. Ha a tavaly nyitott áru­házak bevételét nem vesszük figyelembe, akkor is 10 szá­zalék körüli bővülést mutat a forgalom. Ez volt a harmadik év, amikor a cég megdöntötte saját árbevételi rekordját. A fejlődés mögött részben az áll, hogy amennyire lehetett, csökkentették az árrést és a működési költségeket. A négy éve működő és 4 milliárd fo­rintba került 24 ezer négy­zetméteres hatvani Oxylane Logisztikai Központ kihasz­náltsága idén már teljes, miu­tán a közelmúltban megnyílt a harmadik bulgáriai Decathlon is és kettővel 13-ra bővült a ro­mániai hálózat. A regionális logisztikai köz­pont ma 32 áruházat szolgál ki, de kapacitása ötvenre is elegendő. A Decathlon tulaj­donosa, az Oxylane csoport ősszel megnyitja első horvát­országi egységét Zágrábban, amit jövőre kettő követ és .szintén. a .jövő. évben. nyílik meg az első szlovákiai áruház Pozsonyban. Decathlon Magyarország (millió forint) 2012 2013 Árbevétel 19492,2 21790,9 Üzemi eredmény 446,8 506,0 Adózott eredmény 1319,5 341,8 Mérleg sz. eredmény 1319,5 341,8 Saját tőke 802,6 1144,4 Hosszú lej. köt. 1866,5 0,0 Mérlegfőösszeg 4 683,2 6680,0 FORRÁS: 1M Lufthansa: ellentmondásos hírek érkeztek az egyeztetésekről A Lufthansa német légitársaság múlthéten jelentette be új stratégi­áját, ami egyelőre túl sok részletet nem tartalmazott, így némüeg csalódást is jelentett a befektetők számára. A vállalt legfontosabb terve, hogy hosszú távú fapados járatokat indítson elsősorban a felkapott dél-kelet-ázsiai régióba, ennek megvalósításához azon­ban konkrétumokat eddig nem rendeltrpedig ez lenne a legfonto­sabb, ugyanis meglehetősen kevés jól működő üzleti modellt láthat­tunk rá. Az egyik lehetséges meg­valósítási megoldásnak a Turkish Airlinesszal közösen alapított SunExpress fapados légitársaság bővítése jelenthet. Ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos hírek láttak napvilágot a két légitársaság között zajló egyezte­tésekről. A Lufthansa bejelentése szerint már előrehaladott tárgya­lásokat folytatnak, ezt ebben a formában azonban a török társa­ság egyelőre cáfolta. ■ N. A. A bűvös egymilliós határ fölött a BMW A BMW csoportnak több mint 1 miihó gépkocsit sikerült érté­kesítenie az év első hat hónap­jában, és ezzel először lépte át a mágikus határt, így jó úton ha­lad, hogy teljesítse az év egészére várt 2 millió darabos eladást. Az első hat hónapban az eladott gépkocsik száma 6,9 százalékkal nőtt, kissé gyorsabban, mint a Daimlernél, ahol 6,4 százalé­kos volt a növekedés. Júniusban némüeg visszafogottabb, 4,8 százalék volt a növekedési ütem csoportszinten, de 193 ezres értékesítéssel még így is új re­kord született. A BMW márka 7,3 százalékkal növekedett, és a csoportszintű számokat ismét a Mini húzta le, amelynek eladá­sai 7,6 százalékkal csökkentek a múlt hónapban. A hónapban fris­sen debütált, teljesen elektromos i3 modellből globális szinten 1241 darabot tudott értékesíteni a bajor autógyártó. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2014. július 14. hétfő - július 16. szerda Dárdás csemege szárazkolbász ► szeletelt ► 100 g ► 2190 Ft/kg HAZAI CSEMEGE SZÁRAZ­KOLBÁSZ Sissy krémtúró v‘3-féle ► 90 g A > 833 Ft/kg Smarts - } . ztüfea/fizA ff Ж Min6*gét megära (nap/Wév): jelűbe a Wicjératő címkén. Kékforrás málna ízű üdítőital ► szénsavas ► 1,5 liter ► 66 Ft/liter Darling száraz kutyaeledel ► hús + zöldség ► 7,5 kg ► 267 Ft/kg “«**• Sissy Rántanivaló sajt ► 500 g ► 998 Ft/kg KtKFpRRÁS 3+1 AMNvéK www.penny.hu Penny Okos megoldás VíTATEAtA Gyerekjáték az egészség Pöttyös Óriás Túró Rudi multipack* > 3x51g + 51 g ► 1956 Ft/kg Maggi alapok* ► bolognai spagetti, 60 g, 4650 Ft/kg ► mexikói chilis bab, milánói makaróni, 55 g, 5073 Ft/kg ► tepsis húsos burgonya, 50 g, 5580 Ft/kg ► tejszínes négysajtos csirkemell, 29 g, 9621 Ft/kg Tomi mosópor, mosógél* ► mosópor, amazonia, color, japánkert, 5 kg, 440 Ft/kg ► mosógél, amazonia, color, mandulatej, 3,65 liter, 602 Ft/liter 4 DB TERMÉKÉRT 1 DB TERMÉKÉRT CSAK lAOSTt 3CS. TERMÉKÉRT CSAKfAOST’. CSAK MOST! Érvényes: 2014. július 14. hétfő és július 16. szerda között minden magyarországi Penny Market üzletben. *Az árak a 2014. július 10-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. ”A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termek az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Nagyon megy az amerikai közvetlen értékesítőknek kereskedelem Miközben szá­mos ágazatot évekre vissza­vetett a 2008 szeptemberében az Egyesült Államokban kitört hitelválság, a közvetlen értéke­sítők csak a rákövetkező évben szenvedtek el forgalomcsök­kenést. Az elmúlt négy évben azonban erőteljesen és folya­matosan bővült a forgalom, ami tavaly 3,3 százalékkal 32,67 milliárd dollárra emelke­dett. Érdekes, hogy az ágazat forgalma 2010-ben még csak 0,8 százalékkal bővült, de a kö­vetkező években a növekedés aránya előbb elérte a 4,6, majd az 5,9 és 5,7 százalékot - áll az amerikai szakmai szövetség, a Direct Selling Association (DSA) elemzésében. Ugyanakkor a recesszió csú­csán, 2009-ben mérséklődött a közvetlen értékesítést főállás­ként végző emberek száma. A szokásos lemorzsolódást tekint­ve, valamit azt, hogy vannak olyan csatlakozók, akik rövid idő alatt felhagynak a közvetlen értékesítéssel, a szakma arra számított, hogy a következő két évben is csökkenni fog a köz­vetlen értékesítők száma. Ez így is történt, ám tavaly előtt már 1,9 százalékkal többen vé­gezték ezt a munkát, mint egy évvel korábban. Az Egyesült Államokban csupán a wellness termékek és a szolgáltatások közvetlen értékesítése bővül, míg a háztartási vegyiáru, tartós háztartási cikkek, higi­éniás termékek forgalma 2008 óta csökken. A világpiacon ugyanakkor tavaly 30-ról 35 százalékra nőtt kozmetikumok, személyes higiéniai termékek részesedése, és 16-ról 14 szá­zalékra csökkent a háztartási termékek aránya. ■ D. K. Közvetlen értékesítés (USA, milliárd dollár) 35 2008-2013 VG-GRAF1KA FORRÁS: DSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom