Új Néplap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-14 / 137. szám
2014. JÚNIUS 14., SZOMBAT 12 TŰKOR Még a fáradtságra is csapást mért megemlékezés Az ostorvilágbajnok és társai huszonnégy órán át csattogtatták „fegyvereiket” A kunszentmártoni Lászlóffy Endre ostorvilágbajnok a múlt héten baran- tás társaival együtt rekordot döntött: 24 órán keresztül csattogtatták karikás ostorukat, így emlékezve a trianoni békediktátum aláírására. A teljesítmény egyedülálló hazánkon belül és kívül is. loó Zsuzsa Szerte Kunszentmártonban mindenki érdeklődve figyelte a múlt hét keddi-szerdai eseményeket. A legtöbben egy érdekes látványosságra számítottak, mások lelki elmélyülést reméltek a barantások által szervezett Körösparti ostormenettől, nemzeti összetartozás napján. A folyó mellett felállított sátorban tábori ágyak, asztalok, székek. Gyerekek és felnőttek várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Lászlóffy Endre ostorvilágbajnok negyedmagával már a körben menetel. Hosszú lesz ez a nap, 24 órán keresztül csattogtatják felváltva „fegyverüket” a résztvevők. Ha sikerül nekik, világrekordot is döntenek, ilyen hosszú ostormenetre még senki nem vállalkozott.- Hiszem, hogy a legsikeresebb, szerteágazó képességeket fejlesztő szervezett sport Kunszentmártonban a baran- ta, ezt öt éve űzöm - meséli a most érettségiző fiatalember, mikor átadja a „stafétabotot” másoknak és végre lepihen. - Népi hagyományokra épülő, dinamikusan fejlődő harcművészet ez - definiálja a sportágat a világbajnok. Megkérdezzük, e maratoni megméretésre hogyan lehet felkészülni.- Erre nem lehet külön felkészülni. Akinek megvan az alap fizikuma és állóképessége, részt vehet e próbatételen. Persze, ehhez kell a heti többszöri edzés, van, amikor órákon keresztül forgatom az ostort. Most csaknem ötvenen vagyunk itt, hogy 15 perces, négy fős váltásban teljesítsük az egy napos ostormenetet, felhívva a figyelmet Trianonra. Endre közben nézegeti ostorát. Elmagyarázza,, ilyen igénybevételnél köny- nyen tönkremegy a szerszám.- Hű társam a faragott nyelű ostorom. Tavaly, az apaj- pusztai karikásostor világ- bajnokságon bebizonyosodott, milyen jól tudunk együtt „dolgozni”, sikerült megnyernem a versenyt. \ AHét Ijmbere^ ________________________________ AisfwwsP A kunszenti Lászlóffy Endre elképesztően ügyesen bánik ostorával Névjegy NÉV: Lászlóffy Endre SZÜLETETT: 1996. 01. 26. lakhelye: Kunszentmárton iskola: Szolnok, Széchenyi István Gimnázium, most érettségizik sportága: baranta LEGFONTOSABB EREDMÉNYE: 2013. Apajpuszta, karikásostor- világbajnokság, 1. hely Endre elmeséli, a vetélkedés az ostor hármasságára épült, hiszen e szerszám szakrális-, harci- és munkaeszköz is egyben. A bajnokság első szakaszában a háromtagú zsűri a csapásszámot, a harcszerűséget, a dinamikát és a kötelező elemek meglétét figyelte a versenyzők bemutatójában. A továbbjutók ezek után akadálypályán bizonyíthatták tudásukat, például futás közben kellett célokat leverni, vagy éppen a helyükön hagyni.- És mindezt időre. A döntőben már csak ketten maradtunk. Védőruhában, fejvédőben kellett ostropárbajt vívnom ellenfelemmel. Végül én kerültem ki győztesen, így jelenleg én vagyok a világbajnok - bólogat a fiatalember, aki figyel, hamarosan ismét ő következik a menetben. Előtte azonban rápillant a mellette lévő laptopra, hol tart a „csapásszám”. A csoport célja ugyanis, hogy ez alatt az egy nap alatt legalább százezerszer üssék le az ostort.- Három másodpercen- két pattintunk az ostorral négyen. Egy helyi számítástechnika-tanár alkotott egy programot, ami kiszámolja, hol tartunk éppen. Szerintem meglesz a százezer... - vélekedik Endre, majd elmeséli, kisgyerek volt, amikor először fogott ostort a kezébe, azóta már a gimnáziumot is lassan befejezi. Mi is elbúcsúzunk, csak másnap érdeklődünk Endrénél, mi történt az elmúlt órákban.- Sikerült a 24 órás ostormenet! - válaszolja röviden, hozzáfűzve, több mint 129 ezerszer csattant az ostor. - A mélypont hajnali fél 3-kor volt, többször volt olyan érzésem, mintha elemelkednék a földtől. Tenyeremet sem kímélte az ostornyél, de semmi nem jelentett legyőzhetetlen akadályt, ehhez a kunszentiek sok-sok biztatása, segítsége is kellett - jegyzi meg az éppen e héten érettségizett fiatalember, aki édesapja nyomdokaiba szeretne lépni, biológia tanári szakra jelentkezett az ELTE-re. Közben persze a világért sem tenné le az ostort, mert szerinte e régi-régi fegyver forgatását nem szabad elfelednie a magyaroknak. GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! * GÖRBÜLJÖN A BOT! Minden pecázó tartsa észben: tiltott kérésszel horgászni! szabály Súlyos pénzbírsággal sújtható a szabálysértő, a tiszavirágokat sem gyűjteni, sem megzavarni nem szabad A Tisza egyik látványossága a tiszavirág nevű kérészfaj rajzása, a tiszavirágzás. A tiszavirág rajzása igen látványos és népszerű, egyedülálló jelenség. A közelmúlttól az elkövetkezendő jó néhány napon keresztül kiemelt figyelmet fordít a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a tiszavirág nevű kérészfaj (Palingenia longicauda) védelmére, amelynek természetvédelmi értéke egyedenként 10 ezer forint. Tájékoztatásuk szerint a védett egyedek állományára fokozott veszélyt jelentenek azok a horgászok, akik csaliknak használják a napjainkra csak a Tiszán, illetve egy-két mellékfolyóján élő rovarfajt. A jogszabály kimondja: tilos a védett-kérészek elpusztítása, illetve az élő és az elhullott kérészek gyűjtése is. Engedély szükséges a védett állatfaj egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához. Aki jogellenesen elpusztítja, természetvédelmi szabálysértést követ el, mely jelenleg 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Természetkárosítás bűncselekményét követ el az, aki valamilyen eszközzel felszerelkezve a rovarok telepét felkutatja, vagy jelentős mennyiségű egyedet összegyűjt, de eltulajdonítása esetén, akár lopás bűncselekmény elkövetése miatt is felelősségre vonható. Szintén büntetőeljárás megindításával jár, ha valaki kisgéphajóval belehajt a napokban esedékes rajzásukba, és ezáltal megzavarja, elpusztítja a kérészeket. A kifejlett kérész közismerten rövid életű. Az ivarérett állatok rövid felszíni életük során nem is táplálkoznak, bélcsatornájukat levegővel pumpálják fel, hogy könnyebben tudjanak repülni. Főleg tavaszi és nyár eleji rajzáskor figyelhetők meg, amikor násztáncukat járják. A tiszavirág rajzása este kezdődik és körülbelül három órán át tart. ■ Mészáros Géza HÉTVÉGÉN TOVÁBB ENYHÜL I hőmérséklet + déli fe|M2ét J; Tiszafüred . 24 °C m 16 -°C S-cIMwes ^cag lüzblnok KlStijszállás reggeli h^fTl^rs^k,eí + déli felhőzet ni?4 • H6 °C é 23 °i of EMS Kunszentmáftön " EWS ^ Jász-Nagykun-Szolnok megyében hétvégén kissé tovább csökken a hőmérséklet. Szombaton és időnként vasárnap is sok lesz a felhő, de jelentős eső nem esik. Mérsékelt, néha kissé élénk, észa- kias szél fúj. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga szombat reggel 16, délután 24, a vasárnap reggel 12 fok körül volt, illetve lesz. A legvalószínűbb folytatás: héttő, keddtől ismét kismértékű melegedés a szárazság folytatódása várható. Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a nagy meleg enyhülése a közlekedésben is igen kedvező hatású. Csökkent a közlekedési feszültség Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés www.eumet.hu 25 °C Vízhőmérséklet Duna 20-22 °C Tisza 23-25 °C Balaton 27 °C Velencei-tó 27 °C Fertő 25 X Tisza-tó 23 °C Pollen Pázsitfűfélék magas Csalánfélék magas Gombák magas Új Néplap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő-kiadóigazgató: BÁN JÁNOS Felelős szerkesztő: MOLNÁR G. ATTILA Hirdetési vezető: FODOR BEÁTA Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE A kiadásért felel a főszerkesztő-kiadóigazgató. A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Ügyeletes újságíró: 06-30/3379-639 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Hirdetés: Telefonos hirdetésfelvétel, ügyfél- szolgálat: (56) 516-716 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefon: (56) 516-707 Előfizetés, terjesztés levélcím: AS-B Kft., 1525 Budapest, Pf. 110. Telefon: (40) 510-510 helyi tarifás hívószám. telefax: (1) 488-5580 email: elofizetes@axels.hu Előfizetés a kiadó ügyfélszolgálatánál: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2., telefonon az (56) 516-716-os számon, hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn ugyanezen a telefonszámon, telefaxon: (56) 516-710, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Unicredit Bank 10918001-00000062-61830071 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 2 790 Ft negyed évre 8 370 Ft fél évre 16 740 Ft egy évre 33 480 Ft Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER ZRt. árushelyein keresztül történik. A MATESZ által auditált. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem 6000 Kecskemét, Mindszenti krt 63. Telefon: (76) 481401 Felelős vezető: Futó Imre Megrendelés száma: 443400 Nyomtatás időpontja: 2014. 06.13. ISSN Új Néplap 0865-915x Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatekat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Különleges szobrok. A napokban nyílt meg Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész Curriculum Vitae című kiállítása a Szolnoki Galériában. Képünkön az alkotó egyik kedvenc szobrát, az Éjkirálynőt nézi Vincze Rita és Szőke Tibor. í 1