Új Néplap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-12 / 109. szám

2014. MÁJUS 12., HÉTFŐ MOZAIK Értékesítik Paul Walker autógyűjteményét a tavaly novemberben autó­balesetben elhunyt filmsztár hagyatékának kezelői. A versenyzésért és luxuskocsikért rajon­gó Walker örökségét ugyanakkor nem fogják összekötni a tragédiával, az értékesítést nem licitálással, hanem névtelenül dobják piacra a mintegy harminc darabos autóparkot Önmagán viccelődik egy reklámban a csaló dél-afrikai jelnyelvi tolmács „Nem beszélem a jelnyelvet”- ezeket a szavakat mondja el gesztusokkal egy médiacég reklámjában Thamsanqa Jant- jie, aki tavaly decemberben világraszóló botrányt okozott Dél-Afrikában. A magát jeltol­mácsnak mondó férfi ugyanis Nelson Mandela búcsúztatásán összefüggéstelen, valóban je­lentés nélküli mozdulatokkal interpretálta a méltató beszé­deket, mások mellett Barack Obama elnök szavait. Thamsanqa Jantjie később azt nyilatkozta a siketek szervezetei részéről az egész világon tiltakozást kiváltó in­cidensről, hogy ideg-összerop- panást kapott és hallucinált, ezért nem tudta ellátni a fel­adatát. A legtöbben ugyanak­kor a szervezőket illették kriti­kával amiatt, hogy egy gyanít- J hatóan valótlan referenciákkal j jelentkezőt alkalmaztak, aki karnyújtásnyi közelségbe ke­rült a világ legfontosabb veze­tőihez. Jantije a közelmúltban egy izraeli cég videómegosztó al­kalmazásának reklámjához adta az arcát, kifigurázva a kínos incidenst. A cég vezetője, Max Bluvbland szerint Jantije szerepeltetése a karakter onli­ne ismertsége miatt volt kézen­fekvő számukra. ■ A „jeltolmács” Mandela temetésén Hordhatjuk is a technikát kommunikáció A viselhető eszközök jelentik a következő lépést Az okostelefonok után, il­letve mellett a testünkön hordozható kiegészítők fejlő­dése lesz a leglátványosabb a közeljövőben a szakértők szerint. Nógrádi László Ma még furcsa és méregdrága eszközöknek tűnhetnek, de a viselhető technológiák a közel­jövőben szélvész sebességgel fognak elterjedni a technikai szakértők szerint. A számító- gépes funkciókat nyújtó órák, a szemünk elé képet vetítő szem­üvegek, a mérési és visszajel­zési képességekkel felruházott karkötők csak néhány példát jelentenek erről a területről, amely dinamikusan fejlődik. A legfeltűnőbbek talán az okos szemüvegek: a jelenleg ugyan több százezres áron, de megvásárolható okulárék nem­csak képet adnak, de hanguta­sítással vezérelve fényképezés­re, videózásra is használhatók, valamint az internetről infor­mációkat is lekérhetünk rajtuk keresztül. Az okosórák ennél is koráb­ban berobbannak a piacra, ezek. általában egy mobillal összepá­A kézen hordva hívást jelezhet, a fülben viselve diagnózist adhat az eszköz rosítva jelzik akár rezgéssel, ha üzenet vagy hívás érkezik, de némi információ megjeleníté­sére és a telefon korlátozott ve­zérlésére is használhatók. Ezzel megkönnyítik a kommunikáci­ót, hiszen az olyan alapfunkci­ókhoz, mint a telefonhívás, nem is kell kézbe venni a készüléket. Az okos karkötők egyebek közt sportolásnál jöhetnek jól, hiszen érzékeük viselőjük moz­dulatait, amivel a mozgás inten­zitását lehet elemezni, de akár a pulzus vagy más biológiai jellemzők mérését is elvégez­hetik. Ez utóbbi már előrevetít egy olyan kort, amelyben az alapvető diagnosztikát - pél­dául krónikus betegeknél vagy kommunikációra kevésbé képes időseknél - állandóan elláthatja egy egyszerű csuklópánt, idő­ben jelezve a családtagoknak vagy az orvosoknak, ha segít­ségre van szükség. A viselhető eszközökről per­sze ma még azt is gondolhatjuk, hogy a technikai újdonságok rajongóinak hóbortjából sosem lépnek ki, de ne feledjük: alig húsz éve még mindenhol meg­bámulták, aki telefont cipelt ma­gával, ma pedig már szinte kü­löncnek számít, aki mobiltele­fon nélkül mozdul ki otthonról. POÉNPERCEK Egy férfi a pályaudvaron búcsúztatja a feleségét. Föl­segíti a csomagokat, majd megkérdi egy vasutastól:- Mondja, van még annyi idő az indulásig, hogy a háló­kocsiban elbúcsúzzak a fele­ségemtől?- Az attól függ - feleli a vas­utas -, hogy mióta házasok. ■ Két férj beszélget:- Végre sikerült elérnem, hogy a feleségem jobban kedvel, mint a kutyáját. Nem volt könnyű, de sikerült - büszkélkedik az egyik.- És hogy érted el?- Én megeszem, amit az asz- szony főz, a kutya nem. ■ A színházban egy férfi be­adja a kabátját a ruhatárba, közben megkérdezi ruha­tárost:- Mennyi a ruhatár?- Tetszés szerint. A pasas erre ad ötven forin­tot, mire a ruhatáros rezze­néstelen arccal:- Tudja, nálunk a tetszés száz forintnál kezdődik... ■ Pistike az iskolában megkér­dezi a tanítónőt:- Tanító néni, miért hívják a sárgarigót sárgarigónak?- Hát azért, mert sárga! - fe­leli a tanító néni. Mire,Pistike:- Azt tudom, de miért rigó? ____mlii__________________ük Visszatelepítik a bölényeket kárpátok Romániában ismét vadon élő állományt terveznek Alapos takarításra szorult a sztárszakács húsboltja A Kárpátokból több mint két­száz éve eltűnt, és jelenleg csak bekerített tenyészetekben fél­szabadon nevelt bölények visz- szavadítására készül a WWF Románia és a Rewilding Euro­pe egyesület - írja az MTI. Az európai bölény egykor számos mai ország területén szabadon élt, a Kárpátokból 1790-ben pusztult ki. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy a történelmi Moldva feje­delemségnek bölényfej volt a címerén. A WWF Románia május 17- én húsz bölényt telepít Euró­pa különböző tenyészeteiből a Déli-Kárpátokban fekvő Szár- kő-hegységbe, és a nyár folya­mán további tíz állattal bővítik az állományt. Az akár 5-900 kilós testsúlyt is elérő tulok­félék előbb egy 15 hektáros bekerített területen alkalmaz­kodhatnak az új környezetük­höz, aztán egy 160 hektáros területen engedik őket részben szabadon, ősztől pedig teljesen nyitottá teszik a környezetü­ket. Az egykor minden euró­pai lombhullató erdőben honos növényevők a Szárkő-helység 59 ezer hektáros Natura 2000- es besorolású területét vehetik birtokba. A WWF szerint ez lesz a valaha volt legjelentő­sebb kísérlet a bölények euró­pai visszahonosítására. Krassó-Szörény megye Örmé­nyes (Armenis) községe turisz­tikai hasznot remél a bölények visszahonosításából. A helyiek jó része dolgozhat erdőkerülő­ként vagy idegenvezetőként. ■ Súlyos higiéniai hiányossá­gok miatt ideiglenesen bezárni kényszerült londoni mészár­székét Jamie Oliver brit sztár­szakács - írja az MTI. A lon­doni sztárséf éttermét, a Szent Pál-székesegyház közelében lévő Barbecoát kiszolgáló mé­szárszéket újranyithatták a hiá­nyosságok megszüntetése után. A közegészségügyi ható­ságok még januárban végez­tek ellenőrzést az üzletben, és egytől ötig terjedő tisztasági skálájukon egyesre értékelték a higiéniát. Egyebek mellett egérürüléket és lejárt dátumú ételeket találtak az ellenőrök, a pincében lévő hűtőtárolókban lógó húsok penészesek voltak, a szeletelőgépeket használat után piszkosan hagyták hátra, a hűtők kívülről is koszosak voltak - adta hírül a The Times. A szabálytalanságok kikü­szöbölése után, 24 óra múlva új­ranyithatott a mészárszék, és az azóta végzett újabb ellenőrzésen már négyest kapott - közölte Ja­mie Oliver cégcsoportja. ■ Szakállas díva győzött a dalversenyen eurovízió A magyar induló ötödik lett, örökké emlékezni fog az élményre Magyar rendező oktatja az azsiai új generációt Conchita Wurst osztrák éne­kes nyerte Rise Like a Phoe­nix (Szállj, mint a főnix) című dalával az 59. Eurovíziós Dal- fesztivált, amelynek döntő­jét szombaton este rendezték Koppenhágában - írja az MTI. A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András Run­ning című számával az ötödik helyen végzett. A 26 éves osztrák győztes, Conchita Wurst, - aki transz­vesztitaként szakállasán, de női öltözékben keltett feltűnést - tizenegyedikként adta elő da­lát, nagy fölénnyel, 290 pont­tal győzött a 26-os döntőben, mögötte a holland duó, a Com­mon Linnets lett a második (238 pont), a svéd Sanna Niel­sen (218 pont) a harmadik. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A Magyarországot képviselő Kállay-Saunders András 143 ponttal az 5. helyen végzett, ez az eddigi második legjobb magyar eurovíziós helyezés. A 29 éves, New York-i születésű magyar énekes elmondta: „Soha nem fo­gom ezt elfelejteni, amikor öreg leszek, akkor is emlékezni fogok rá. Sajnálom, hogy vége, de fan­tasztikus volt. A jövőben is szeret­ném Magyarországot képviselni a világban, nagy álmaim vannak, célom, hogy minél többen megis­merjék a hangomat.” ■ Az osztrák énekes dala mellett a megjelenése is emlékezetes volt Tarr Béla Kossuth-díjas magyar filmrendező lesz az Azsiai Film- akadémia (AFA) elnevezésű ok­tatási program idei vezetője - írja az MTI. A következő ázsiai filmes nemzedék felkészítésével foglalkozó workshopot minden év őszén rendezik meg a dél-ko­reai Puszani Nemzetközi Film- fesztiválhoz (BIFF) igazítva. Az egyebek mellett a Kárho­zat és A torinói ló című filmek al­kotója a dékán szerepét fogja be­tölteni a szeptember 25-étől októ­ber 12-éig tartó programban. Az 58 éves filmrendezőnek nem idegen az oktatás: a közel­múltban indított filmes poszt­graduális képzést a dél-horvát­országi spliti egyetemen. Tarr számára Puszan sem isme­retlen, 2012-ben ő volt a BIFF nemzetközi zsűrijének egyik elnöke. Az Ázsiai Filmakadémia idei vezető mentora Szong II Gon dél-koreai rendező lesz. A program résztvevői a film- készítés gyakorlati és elméleti oldalába is belekóstolhatnak rövidfilmkészítés, műhely- gyakorlatok, mesterkurzusok és speciális előadásokon. Az oktatást programot különböző események fogják színesíte­ni az Ázsiai Filmakadémia, a New York-i Filmakadémia, va­lamint a képző- és filmművé­szetet oktató floridai Full Sail University szervezésében. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom