Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK ABONYI MÓNIKA, A SZOLNOKI CSIL­LAGSZEM ÁLLATVÉDELMI ALAPÍT­VÁNY elnöke: - A jövő év kap­csán bizakodó vagyok, hiszen jelentős összeget nyertünk pályá­zati forrásokból, amelynek kö­szönhetően egy új ló és juh mene­dékház, karámrendszerépítésébe kezdtünk, mely az esztendő ele­jén készül el. Ennek köszönhe­tően még több állatnak tudunk majd megfelelő elhelyezést bizto­sítani. Másrészt azt is várom a jövő évtől, de egyáltalán a jövőtől, hogy az állatok még több figyel­met fognak kapni, kevesebb utcá­ra dobott, megkínzott jószág lesz. Emellett szeretném, ha a jövőben a törvénykezés is az állatvédelem mellé állna, és igazságot szolgál­tatna, ahol pedig szükséges, leg­nagyobb szigorával sújtana le. ÁBRAHÁM TAMÁS TISZAFÜREDI VENDÉGLÁTÓS, SPORTVEZETŐ: ­Szerencsére a családunkban min­den a legnagyobb rendben: gyer­mekeink és unokáink egyaránt jól vannak - remélem, ez így is marad az újévben is. Vendéglátós vállalkozásaink viszont stagnál­nak az elmúlt esztendőhöz ké­pest Az óévben megújult a Hotel Hableány, bizakodunk, hogy en­nek hatását érezni fogjuk az előt­tünk álló időszakban is. A sport­ban további sikereket várok, hi­szen az elmúlt évben nagypályás labdarúgó csapatunk megyei baj­noki címet szerzett. Hasonló foly­tatásban reménykedem a 2014-es esztendőben is. Szeretnénk a ßr- dővárosok strandtfocitomáját több csapattal, minél színvonala­sabban megrendezni. BALÁZS PÉTER, A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓ­JA: - Szeretnék ebben az új év­ben is a tavalyihoz hasonló, mosolygós színészarcokat lát­ni magam körül. Jó látni ugyanis, hogy öröm számuk­ra, ahogy örömet okozhatnak a közönségnek. Úgy érzem, az elmúlt évek munkája meghoz­ta eredményét, folytatjuk, hogy a színvonalat fenntart­suk. A családunkon belül is fontos lesz ez az év, bármelyik pillanatban megszülethet a harmadik unokám. Minden pozitívummal együtt szebb, jobb, napsugarasabb, vidá­mabb, őszintébb, becsülete­sebb, egészségesebb és boldo­gabb esztendőt kívánok min­denkinek! DR. BENE ILDIKÓ. A HETÉNYI GÉ­ZA KÓRHÁZ FŐIGAZGATÓJA, OR­SZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ: ­Mindenképpen mozgalmas éven vagyunk túl, sokféle és szerteágazó tevékenység van mögöttünk az egészségügy­ben. Úgy gondolom, nagyon sok pozitívumnak örülhetünk, de tudom, hogy nagyon sok még a feladat. A most kezdő­dő új esztendő a látványos építkezések esztendeje lesz a megyei kórházban, nagysza­bású fejlesztések indulnak el. Az is fontos dolgunk azon­ban, hogy minőségi tartalom­mal, megfelelő színvonalú gyógyító munkával töltsük meg a most épülő, rendkívül modern körülményeket bizto­sító új épületeket. DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJ­LESZTÉSI miniszter: - Az új esz­tendőtől békességet, sikereket és hasznos munkát várok, bízom benne, hogy ebben lesz része va­lamennyi magyar embernek A mezőgazdaság sikeres betakarí­tást és eredményesen elvégzett őszi munkákat tudhat maga mö­gött, amivel megalapoztuk a 2014-es évet Egy szerencsés idő­járással tovább nőhet a termelés, ezáltal a megélhetés a magyar vidéken. Szeretnék minél több időt a családommal, barátaim­mal eltölteni Karcagon úgy, hogy közben eleget tudjak tenni felada­taimnak is. Bízom benne, hogy a magyarság helyes döntést hoz, így megerősíti azokat a nemzeti értékeket, amelyeken a kormány­zás, a szilárd állam nyugszik. HORTINÉ DR. BATHÓ EDIT, A JÁSZ MÚZEUM IGAZGATÓJA: ­Múzeumunk ebben az új év­ben ünnepelheti fennállásá­nak száznegyvenedik évfor­dulóját, amiről szeretnénk méltóképp megemlékezni. Mindent megteszünk annak érdekében is, hogy kiemelke­dő jelentőségű rendezvénye­inkhez - mint például az I. világháború kitörésének év­fordulójáról való megemléke­zés, a Múzeumok Éjszakája program, történelmi játszó­ház rendezése -, a megfelelő anyagi hátteret biztosítani tudjuk. Mindezek mellett pe­dig azt remélem, hogy 2014- ben megnyugtatóan megol­dódhat múzeumi tárgyaink raktározásának kérdése. MIT VÄR AZ IDEI ESZTENDŐTŐL? körkérdés A legtöbben ugyan feladatokkal teli évre számítanak, de örülnek a kihívásoknak IVÁNCSIK IMRE, AZ MSZP OR SZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJE: ­A legfontosabb, hogy az új esztendőben elkerüljön ben­nünket a betegség. Az egész­ségünk a legfontosabb, a töb­bi már csak rajtunk múlik. A tavasztól megújulást várok. Bízom benne, a választók rá­jönnek arra, hogy a saját és az ország sorsának irányítá­sa az ő kezükben van, és el­mennek szavazni. Azt is re­mélem, bizalmat adnak ne­kem, és újra képviselő lehe­tek. Ami a személyes teendői­met illeti, az esztendő nagy feladata számomra az angol nyelvvizsga megszerzése, eh­hez bizony sokat kell tanul­nom idén. KARMAZIN GYÖRGY, A BI-KA LO­GISZTIKAI KFT. TULAJDONOSA:- Nyugodt szívvel mondha­tom, hogy jól zártuk a 2013-as évet. A jövőben is ezt a szintet szeretnénk tartani, sőt tovább növelni mind a pénzügyi ered­ményeket, mind a szolgáltatá­saink minőségét. Komolyan fontolgatjuk, hogy néhány hó­napon belül kilépünk a kül­piacra is. Jómagam egyre in­kább tulajdonosként képvise­lem a céget, magát a cégveze­tést már átadtam. A 2014-es évben számomra a legna­gyobb kihívást a doktori disz- szertációm megvédése jelenti. Emellett a már hagyományos, januári üzletember-találko­zónkra készülünk. Legutóbbi, keddi lapszámunkban arról kérdez­tünk Jász-Nagykun-Szoinok megyében élő ismert embereket, meghatározó cégek, vállalatok vezető­it, hogy számukra mit hozott az elmúlt esztendő, mire emlékeztek szívesen, vagy éppen felejtené­nek el az óévből. Most, már a 2014-es év küszö­bét is átlépve, ugyancsak jól ismert, különböző szakterületeken dolgozó személyiségektől érdek­lődtünk arról, hogy mit várnak, remélnek a most kezdődő esztendőre területükön, szakmájukban vagy éppen magánéletükben, illetve mivel lenné­nek elégedettek az előttünk álló hónapokban. KOVÁCS SÁNDOR, A MEGYEI KÖZ­GYŰLÉS ELNÖKE: - Az elmúlt esztendőben új pályára állt a megye, hiszen a gazdaság- és területfejlesztés lett a legfőbb tevékenységünk. Ehhez kap­csolódva elkészültek a 2014- től 2020-ig tartó európai uniós időszakra szóló tervek, s bí­zom benne, hogy a komoly és átgondolt előkészítő munka, a sok egyeztetés meghozza majd a gyümölcsét, már 2014-ban látszódni fognak az első ered­mények. Ami pedig a családot illeti, ezen a téren folyamatos változás az életem. A legna­gyobb fiam iskolába, a legki­sebb óvodába kerül a most in­duló esztendőben, akad tehát tennivaló bőven. KÖVESDY ZSOLT, KUNSZENT- márton plébánosa: - Opti­mista ember vagyok, hiszem, hogy az új esztendő rengeteg jót fog hozni. De nemcsak ne­kem és Kunszentmártonnak, hanem az egész országnak. Hiszek a szebb jövőben, és ezért tenni is hajlandó va­gyok. Folytatom például a munkahelyteremtést, remé­lem, ebben az évben is leg­alább félszáz embernek tud majd feladatot adni a plébá­nia. Nem hagyjuk abba a templomrekonstrukciót és a közösségépítését sem. Mert ez a város egy kincsesdoboz, ér­tékes emberekkel, akiket meg­próbálok a legkülönbözőbb területen összehozni. LÓRÁNT PÉTER, A SZOLNOKI OLAJ KOSÁRCSAPATÁNAK CEN­TERE: - Az elmúlt évadban bajnoki ezüstérmes voltam a Virtus Roma csapatával az olasz bajnokságban. Tavaly nyáron Szolnokra, az Olaj so­raiba igazoltam, ahol jól ér­zem magam. Csapatunk célja nem lehet más, mint a bajno­ki és kupagyőzelem, valamint a minél jobb szereplés a nem­zetközi színtéren. Természete­sen szeretnék én is minél job­ban játszani, hozzátenni vala­mit a csapat sikereihez. Mind­ezekhez az is kell, hogy tár­saimat és engem is elkerülje­nek a sérülések, betegségek. Jó egészséget és persze sport­sikereket kívánok az előttünk álló esztendőre! LOVAS ATTILA, A KÖTIVÍZIG IGAZ­GATÓJA: - Tartalmas évet ha­gyunk magunk mögött. 2013- ban ünnepeltük jogelődünk hatvan évvel ezelőtti megala­kulását, a Kiskörei vízlépcső átadásának negyvenedik év­fordulóját és a Tisza-tó har­mincötödik „születésnapját”. A nyár első hónapja pedig az évszázad dunai árvízéről szólt. A jövőt tekintve öröm­teli, hogy egyre inkább formá­lódnak az európai uniós pro­jektjeink. A szolnoki árvízvé­delmi fejlesztés háromnegyed részben, míg a Körös-zugi be­ruházás több mint felerészben elkészült, javában zajlik a ki­vitelezés az Alcsi-Holt-Tiszán, s a Komplex Tisza-tó Projekt is jól halad. MOLNÁR LAJOS MILÁN, AZ ABA NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONT igazgatója: - Izgalmas, kihívá­sokkal teli új esztendőre számí­tok 2014-ben. AzAba Novák Kulturális Központ új projektje, azAgóra Terminál egy új épület és egy új program is lesz egyben. Kollégáimmal már most azon fáradozunk, hogy az ANKK rég­óta szerzett értékeit megtartsa, valamint, hogy ezt a kiváló adottságú vadonatúj létesít­ményt miként töltsük meg élettel, változatos tartalommal. Szeret­nénk, ha azok, akik eddig is is­merték és kedvelték hagyomá­nyos programjainkat, a jövőben is látogassák intézményünket, de azt is szeretnénk, hogy új ven­dégeket, új látogatókat nyerjünk mega rendezvényeinknek. POGÁNY GÁBOR BENŐ SZOB­RÁSZMŰVÉSZ, A SZOLNOKI MŰ­VÉSZETI EGYESÜLET ELNÖKE:- A legnagyobb kihívást az előttünk álló esztendőben két, előkészítés alatt álló alkotás jelenti számomra. Az egyik a Szőlővivő pár szoborkompozí­ciója, mely reményeim szerint néhány hónapon belül Szan- daszőlős új főterére kerül, a másik az abonyi múzeumala­pító, Győré Pál szobra. Emel­lett a Szolnoki Művészeti Egye sülét szervezésében tavasszal rendeznek egy országos sza­badtéri szoborkiállítást, egyé­nileg pedig két önálló tárlatra- Budapesten, illetve külföl­dön, nevezetesen Zágrábba- kaptam meghívást eddig 2014-re. SZALAY FERENC, SZOLNOK VÁROS POLGÁRMESTERE: - Azt Várom a 2014-es esztendőtől, hogy hason­lóan 2013-hoz, elsősorban az em­berekről szóljon. A gazdaság erő­södik, s ennek hatásait már a legtöbb magyar család érezni is fogja. A csökkenő rezsiköltségek, az alacsony infláció miatt több pénz marad mindenkinek a pénztárcájában, ami azt igazol­ja: jó úton jár Magyarország. Ter­mészetesen sok még a teendőnk, úgy az országban, mint Szolno­kon. Ám joggal lehetünk büszkék a teljesítményünkre, hiszen úrrá tudtunk lenni a válságon, s egyre erősebben várhatjuk az előttünk álló kihívásokat Mindenkinek kívánom a jó egészséget is, ez is fontos ugyanis a sikerekhez és a teljes boldogsághoz! VÉGH MIKLÓS SZOLNOKI REFOR­MÁTUS lelkipásztor: - A világ­ban és a magyar társadalomban is nagy lelki éhség tapasztalha­tó. Keressük életünk megoldá­sát, a békességet, vagyis annak bizonyosságát, hogy a helyén van az életünk. Az a vágyam, hogy jövőre sokkal inkább a jó helyen keressük a választ kérdé­seinkre: rendezzük kapcsolatun­kat Istennel és egymással. Vá­rom, hogy tárgyak, gazdasági mutatók és teljesítmények helyett sokkal több figyelmet fordítsunk a személyes szeretet kapcsola­tokra, és az azokat építő, erősítő értékekre. A gyülekezet életében a teljesítményen alapuló áldoza­tok helyett több csendet, Istenre figyelést, imádságot és egymás­ra fordított figyelmet szeretnék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom