Új Néplap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

3 2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR HÍREK Kényelmesebb lehet majd a várakozás új buszmegálló kialakítá­sát tervezik Fegyverneken, a Móra Ferenc Általános Iskola megállónál. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor szinte az összes buszöbölben az eddigiek­nél komfortosabb körül­mények között várakozhat majd a település utazókö­zönsége. ■ R. Á. Tavasszal folytatódik a járdaépítés Inokán jövőre is folytatódik Ti- szainokán a járdaépítés. Szendreiné Kiss Erzsébet elmondta, ebben az évben minden utca járdáját át­nézték a közmunkások. A járhatatlan, balesetve­szélyes szakaszokat kijaví­tották vagy újat építettek, de még mindig maradtak töredezett járdák. Ezek javítása tavaszra tolódik. Ugyancsak márciusi fel­adat két belterületi út lekö- vezése is, ezt a munkálatot is szintén a közfoglalkozta­tottak végzik. ■ J. ZS. Azonnal mentőt hívtak a férfinak a készenléti Rendőrség járőrei intézkedtek az év első napjának délelőttjén Cibakházán egy helyi la­kossal szemben, akit a település belterületén ma­gatehetetlen állapotban találtak. Az ötvennyolc éves férfi a rendőröknek elmondta, hogy. rosszul érzi magát, ezért az egyen­ruhások biztonsági intéz­kedés keretében mentőt hívtak hozzá. A kiérkező mentőszolgálat munka­társai a férfit a helyszínen ellátták, majd kórházba vitték. ■ Zenés áhítattal indult az új év Zagyvarékason újévi koncerttel ünne­pelték 2014-et Zagyvaré­kason. Josqun Desprez, Loyset Compere művei és ambrózián énekek csen­dültek fel tegnap a katoli­kus templomban a Voces Aequales énekegyüttes „Karácsony Milánóban 1475 körül” címmel össze­állított előadásában. ■ Szilveszter a színházban. A szolnoki Szigligeti Színház hetedik alkalommal rendezte meg az év utolsó napján a Szilveszteri Gálaműsorát. A színvonalas produkciót milliók láthatták élő adásban televíziójuk képernyőin. Képünkön egy vidám, táncos jelenetben (balról jobbra) Bot Gábor, Barabás Botond, Ónodi Gábor és Járai Máté. Galériánkat keresse a Szoijon.hu hírportálon! Újévköszöntés a taxiban fuvarok Az elcsent csatornafedelektől a fizetni „elfelejtő” utasokig ► Folytatás az 1. oldalról Az est leszálltával mind töb­ben érkeznek a Kossuth térre, többnyire gyalog. A közelben várakozó taxisoknak még van idejük beszélgetni, a „roham” éjfél után indul.- Csak,mostanában vannak., ilyen jó hangulatú szilveszte­rek, mint itt a Kossuth téren is - mondja Czanik jános. - Régebben visszafogottabbak voltak az emberek. Biztos az is számít, hogy év végén is jó időt fogtunk ki, nincs nagy hó vagy kemény fagy, sokan mulatnak a szabadban. 72 óta taxizom, most már csak nyugdíjasként, de úgy látom, minden évben kevesebb a szilveszteri fuvar is. Úgy tapasztalom, a fiatalok azok, akik a legmulatósabbak. Akárcsak hétvégenként. Kovács Tibor 1986 óta taxi­zik.- Volt már néhány negatív tapasztalatom is - mondja. - Főként a korábbi években ért veszteség, amikor némelyek „elfelejtettek” fizetni. Azóta kitapasztaltam már, melyik ré­tegre jellemző ez a viselkedés; ilyeneket ma már nem veszek fel. Olyan is volt, hogy meg kellett állnom, mert rosszul lett az utas, bizonyára túl sok alkoholt fogyasztott. Kiszállt a kocsiból, aztán vissza sem ült. Élénkül a hangulat, röppen­nek a környéken a tűzijáték rakéták - nemcsak az ég felé. Van, amelyik az egyik kocsi alatt durran, másik a bekanya­rodó taxi orránál, van, ame­lyik az autó tetejére hullajtja szikráit. Szerencsére egyik járműben sem keletkezik kár (vagy ha mégis, az már csak „Nem ezt akartam kérdezni, KERESZTFALVI DÉNES beszámol még pár „érdekes” élményéről: egyik utcában visszafelé jövet váratlanul egy konténer került elé, amit mulatozók löktek ki az útra, máshol pedig valaki a csatornafedeleket szedte fel sorban, vélhetően pusztán po­énból.- szeretem a humort, de eb­ben nem tudom, mi a vicc! ­világosban fog kiderülni). A várakozó taxik mellett is kö­pi a szikrát egy földre tett tü­zes játék. Éjfél közeledtével egy- re-másra érkeznek a térre a már jókedvtől fűtött, tűzijáték­ra kíváncsi szilveszterezők. A taxik is feltűnő létszámban, startra készen felsorakoznak. Alig ér véget a tűzijáték, már indul is a dömping, a kocsik száma pillanatok alatt meg­csappan.- Azzal mindig számolnunk kell, hogy egyesek nem fize­tik ki a viteldíjat - vélekedik hanem hogy mennyiért!” mondja, és ellenpéldaként el­mesél pár tényleg vicces, uta­sokkal folytatott párbeszédet.- „A Széchenyire mennék, meddig visz el?” - kérdezte az utas. „Addig" - mondom neki. „Meddig?” „Addig. ” „Meddig?” „Addig!” „Meddig?” „Ad­dig!!!”... „Ja, nem ezt akartam kérdezni, hanem hogy meny­nyiért!” Keresztfalvi Dénes, aki a szil­vesztereket általában munká­ban tölti. - Ha nem akarnak fizetni, nem tudok mit csinál­ni, három-négy utassal szem­ben hátrányban vagyok egye­dül. Korábban megesett velem olyan is, hogy Abonyba, Pestre fuvaroztatta, magát az. illető,, aztán kiszállt, és ott hagyott fizetés nélkül. De mondja meg, mit tudok én kezdeni egy száz- kilencven centis, megtermett fiatalemberrel? A szilveszteri vidámsággal amúgy semmi bajom, a gond ott kezdődik, ha ittasan agresszívvé válik az il­lető, és kötekedni kezd. Tudja mi a meglepő? Hogy nagyon sok a nő közöttük! A taxisok aztán szétszéled­nek utasaikkal; hajnaltájt már üresek a posztok, bár a város­ban még sokáig jönnek-men- nek a kocsik. A végignézve a mulatság maradványain felmerül még bennem a kérdés: vajon a sza­naszét hajigáit üvegek és po­harak maradványait megúsz- ta-e épségben minden kerék? ■ Kovács Berta JEGYZET S KOVÁCS BERTA Szeretünk fogadkozni évvége, szilveszter éjsza­kája a nagy fogadkozások ideje. Felmérések szerint az emberek kétharmada tesz valamilyen fogadalmat új­évkor. Legtöbb fogadalom a fogyással, dohányzásról való leszokással, sportolással, életmódváltással vagy taka­rékossággal kapcsolatos. Ki ne hallott volna környezeté­ben olyat, hogy a nagy szil­veszteri kicsapongás után az illető megfogadja, többet egy kortyot sem iszik. És hányán tesznek ilyentájt hasonlóan elhamarkodott kijelentést, melyen utólag maga a delik­vens is csak nevet! de nincs mit szépíteni, a fo­gadalmaknak csak töredékét sikerül betartani. Legtöbbjük néhány héten belül egyszerű­en feledésbe merül. Gyakran a fogadalom poénból, szoká­sok követéséből, hirtelen fel­lángolásból születik, így nem csoda, hogy szinte lehetetlen betartani. A komoly fogada­lom átgondoltságot, tervezést, és nem utolsó sorban valódi elszántságot igényel. Számol­ni kell vele, hogy a berögzött szokások megváltoztatása nem egyszerű folyamat, ami kényelmetlenséggel, gyakran kínlódással jár. Még így is fennáll a veszély, hogy az el­ső kis megingást, visszaesést rögtön kudarcként éli meg az ember, és felmenti magát a további küzdelmek terhe alól. persze mindennek megvan az előnye is: jövőre újra elő­vehetjük és leporolhatjuk ugyanezen fogadalmakat, az új elképzelések kiagyalásá­nak terhétől mentesen foly­tathatjuk a szertartást. MINDEZEK FÉNYÉBEN (bár az ember csak számba veszi kö­vetkező évi terveit) jómagam ódzkodom a nagy év végi fo­gadkozásoktól. És példaként állítom magam elé egyik barátom minden szilvesz­ter alkalmával hangoztatott mondását: „Megfogadom, hogy nem fogadok meg sem­mit. De azt maradéktalanul betartom!”. Két családi ház is kigyulladt az esztendő utolsó napján tűz Jászapátiban egy családi ház alsó épülete gyulladt ki az év utolsó napján. A kazán­házban keletkező lángok gyor­san tovább terjedtek az épület tetőszerkezetére, szerencsére a főépület nem volt veszélyben - tájékoztatta lapunkat S. Tóth Anikó, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság sajtószóvi­vője. A jászkiséri hivatásos és a jászapáti önkéntes tűzoltók vo­nultak a helyszínre és hamar megfékezték a tüzet. Az elsőd­leges szakvélemények szerint nem a kazán volt a tűzfészek. Az sem kizárható, hogy elekt­romos hiba okozta a problémát. Kunszentmártonba kétszer kellett kimenniük a tűzoltók­nak egy Kinizsi utcai ikerház­hoz, miután annak tetőszerke­zete lángra kapott, majd telje­sen kiégett. Az eset során senki nem tartózkodott az épületben, de másnap a házigazda ismét értesítette a lánglovagokat, miután újra füstölni kezdett a tető. A tűzfészket hamar fel­derítették, és az izzó gerendát eloltották. A tűz keletkezésé­nek okát vizsgálják, az épület lakhatatlanná vált. Egyik tűz­esetben sem sérült meg senki. Az ünnep kapcsán a szóvi­vő elmondta, az elmúlt napok­ban nem kellett a megyében sem tűzijáték, sem petárda okozta tűzesethez vonulniuk a tűzoltóknak. ■ Az utolsó futás. Szolnokon az év utolsó napján ismét megrendezték az óév búcsúztató futást. Az egyre népszerűbb, vidám, jelmezes futá­son a résztvevők tizenegy kilométert futottak a városban. Nővérek látogattak el Besenyszögre karácsony után látogatók Adventi játékos fog­lalkozásokat tartottak a Jézus Szíve Nővérek a besenyszögi diákok számára a település általános iskolájában a minap. Érdekesség, hogy a nővérek angolul kommunikáltak a gyerekekkel. Mindeközben a mézeskalács-betlehem készí­tő verseny kiállítása zajlott, mely később a tervek szerint a besenyszögi helyi értéktár részét képezi majd. Este a mű­velődési ház nagytermében karácsonyi pásztorjátékot és hangversenyt tartottak a besenyszögi Chiovini Női és Gyermekkórusok, valamint a szolnoki Jubilate Kórus rész­vételével. ■ B. B. Nem tudják, mi okozta a házaspár rosszullétét rejtély - A katasztrófavédelem segítségét kérték a hatóságok Jászberényben, miután egy há­zaspár rosszul lett otthonában - mondta el a Szoljon.hu kér­désére S. Tóth Anikó a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője. A rendelkezésre álló adatok szerint a házaspár női tagja értesítette a mentőket, hogy férje hirtelen rosszul lett. Egy idő múlva az asszony is a mentők segítségét kérte. A ka­tasztrófavédelem szakemberei méréseket végeztek a lakásban, de nem mértek szén-monoxidot a levegőben azt követően sem, hogy beüzemelték a fűtőberen­dezéseket. így továbbra sem tud­ni, mi okozta a rosszullétét. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom