Új Néplap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-29 / 278. szám
4 INTERJÚ 2013. NOVEMBER 29., PÉNTEK Hegedülni tanult, de focizni, kosarazni és galambászkodni is szeretett az eminens diák. Pestszentlőrincinek, törökszentmiklósinak és szolnokinak is vallja magát az ünnepelt. Még ma is aktív a sportban és a munkában is a 70 esztendős dr. Pataki Mihály. DIÁKJAI TARTOTTÁK FIATALON Közel egy hónappal ezelőtt ünnepelte 70. születésnapját a látszatra jóval a hetedik iksz előtt járó dr. Pataki Mihály. Hogy hetven megélt esztendőt kell-e ünnepelni, azt e sorok írója még nem tudja, ám bizonyára remek hangulatban telt Misi „bátyám” szülinapja szeretett családja, tisztes rokonsága és népes baráti társasága körében. Mészáros Géza Ám váratlan vendégek sokasága is jelen kívánt lenni a „nagy napon” (október 18.) az ünnepelt szolnoki házánál. Több mint száz egykori diák és rokonszenvező ismerős csillag- és gyertyafényes szerenád kíséretében adott meglepetéspartit a megyeszékhely emblematikus személyiségének. Mások mellett Mézes Kornélia, a Tiszaparti Gimnázium volt titkárságvezetője, továbbá ex-tanulók, köztük Szabó Zsolt és Nagy Rajmund, de olyan szülők is, mint Szűcs Tibor voltak a megszervezői Misi bácsi köny- nyes szemű meglepődésének, aki pezsgős koccintással igyekezett meghálálni a kerek évfordulós megemlékezést... Néhány héttel később a nevével szignózott pálinka-különlegességek is előkerültek. Ez akkor történt, amikor jómagam a hét évtizedet megélt ünnepekről szerettem volna többet megtudni. És nem csupán azt, ami már számos, Misi bátyánkról szóló interjúban is megjelent. Hiszen tiszteletre méltó munkássága már számos alkalommal napvilágot látott. Ám a becsületre méltó évtizedek ellenére engem ezúttal mégiscsak Pataki Mihály, mint magánember érdekelt. No, és itt, ezen a ponton került sor egy szerény pálinka mustrára is...- Gyere-gyere, már nagyon várunk! - jelzett vissza telefonon Misi bátyám, néhány perccel azelőtt, hogy a megbeszélt időben becsengettem szolnoki lakásukba.- Édes barátom, ezt kóstold meg..., no és ezt..., és ezt is..., na ezt kár lenne kihagyni... - kínál- gatta zamatosabbnál ülatosabb, ágyasabbnál mézesebb gyümölcsnedűit a házigazda.- Erzsikéin, légy szíves készítsél már néhány katonát ennek a kedves úriembernek! - kérte párját Misi bátyám, aki nem sokkal később mangalicaszalonnával és szarvas-szalámival „megsüvegelt” kenyérfalatkákat hozott, melynek „zergetollas díszét” könnyfakasztó erős paprikakarikák szolgáltatták. Ä „bá- torság-nyelcsik” után aztán hármasban leültünk, és nekiláttunk az emberi beszélgetésnek. De még így is, hogy a két meglett férfiember között évtizedes közvetlenség van „oldószer” nélkül is, valamelyest Erzsiké bölcsen indokolt noszogatása is kellett ahhoz, hogy Misi bátyám végre megnyíljon a bensőségesebb társalgásra, és meséljen korai emlékeiről (a tiszteletteljes tege- ződést kérem tudják be a párbeszéd két résztvevője régi, jó kapcsolatának - a szerző).- Hol és hogyan teltek a gyermekéveid?- Pestszentlőrincen születtem 1943. október 18-án, egy tisztes középpolgári család második gyermekeként. Édesapám, aki fiatalon a Ferencváros labdarúgója is volt (nem összetévesztendő az FTC örökös bajnokával, a legendás „Pitykével” - a szerző), majd kipróbálta a motorversenyzést is, főgépész volt a Fővárosi Víz- és Csatornaműveknél, édesanyám pedig pedagógusként kereste a család betevőjét. Ám édesapám megbetegedett, majd igen fiatalon elhunyt, így a megélhetés miatt a család Törökszentmik- lósra, az anyai nagyszüleimhez költözött. Ők gazdálkodók voltak Óballán, vagy ahogy az öregek mondták, Bálán. Itt jártam óvodába, majd a Rózsa téri, ma Kölcsey Ferenc Általános Iskolába, később a Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségiztem. Édesanyám itt kötötte össze az életét Benedek Lajossal, aki a Rózsa téri iskolában volt biológia és kémia szakos tanár. Apám helyett apám volt, sokat köszönhetek neki.- És milyen tanuló voltál Misi bátyám?- Végig kitűnőként tudtam le a tanéveket, de azért nem kerültem ki a diák-csínytevéseket sem. Például az általános iskolában az osztálytársaim gyakorta noszogattak, hogy mondjam már el a dolgozatok előtt a kérdéseket, mert biztosan tudom a nevelőapámtól. Nos, én csak azt tudtam, hogy Lajos bácsi bőr aktatáskájában hordozza mindig a másnapi vizsgatételeket. Az egyik nap az 5. óra volt a kémia, és az osztály dolgozatra készült. Én, hogy is mondjam, a magam módján hozzáfértem és megtudakoltam a kérdéseket, amiről tájékoztattam is az érdeklődőbb diáktársaimat. Ám mit sem tudtam arról, hogy Lajos bácsi még jóval az óra előtt gyanút fogott és kicserélte a tételeket. Én a nevelőapámtól semmilyen feddést nem kaptam, mert biztosan tudta, hogy úgyis megkapom a magamét az osztálytársaimtól. Nos, így is lett... Egy ideig orroltak rám a srácok, de végül belátták, nem szándékosan kaptak rossz információkat. Egyébként pedig hegedülni tanultam, ám én inkább focizni akartam volna, meg szerettem galambászkodni is. A középiskolában már céltudatosabb voltam, és számomra az első a tanulás volt, de a sportban is egyre sikeresebb lettem. Jó magasugróként jó hasznomat vették az iskolai kosárlabdázásban is, amely által az eredményességemre az érettségi évében már több első osztályú kosárklub is felfigyelt. A legtöbb NB I-es szakosztályhoz eligazolhattam volna, ám én nem szerettem volna abbahagyni a továbbtanulási lehetőséget, főleg, hogy a bioszt értettem és szerettem is. így azt választottam, hogy felvételizem a Debreceni Egyetemre, és ha szükség van rám, úgy kosarazok az egyetemi csapatban, a másodosztályú DEAC-ban. És hát szükség volt rám.- Eminens hallgató, jó tanuló, jó sportoló voltál az egyetemen is?- Nem kellett ezért megerőltetnem magam, de nem is voltam lázadó típusú fiatal. Tisztességgel, céltudatosan tettem a dolgomat az iskolapadban és becsülettel dolgoztam a sportcsarnokok és tornatermek parkettáján is. És mindez nem jelenti azt, hogy kimaradtam a bulikból, vagy hogy bármilyen, az ifjúsághoz és az egyetemi évekhez köthető rosz- szalkodásokból kibújtam volna. Mint mindenki más is, én is koccintottam, ha arra került a sor, és mint magas, sikeres kosaras, hát a lányok sem fordították el a fejüket, ha megláttak. És én sem fordítottam el a fejemet, ha megláttam őket... Gyönyörű emlékeim vannak a debreceni évekből!- Úgy tudom, hogy az utolsó debreceni év mégiscsak szomorú lett. „immár 42 éve veszek részt Szolnok megye, illetve Szolnok oktatási és kulturális életében. Visz- szatekintve az elmúlt évtizedekre, a pályám jelentős időszaka Szolnokhoz köt. Tíz évig voltam a város művelődési osztály vezetője, majd 22 évig a Tiszaparti Gimnázium igazgatója. Ebből az alkalomból is szeretném megköszönni a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium egykori tanárainak és diákjainak, a szolnoki„közgazdaságis”- Valóban. Már a diploma utáni ötödéves hallgatóként PhD tanulmányaimat folytattam, amikor mindössze két hónapon belül, 1967 decemberében elhunyt édesanyám, majd 1968 januárjában a nevelőapám. Mivel Magdi nővérem már korábban „kirepült” a családi fészekből, tulajdonképpen ott maradt rám, üresen a törökszentmiklósi családi ház. Engem ebben az időben már potenciális klubtagként kezeltek és le akartak igazolni a BVSC-hez, a Nagykőrösbe és egyéb nagycsapatokba, ráadásul már a kecskeméti szakvezetés is úgy vette, hogy hozzájuk szerződök, hiszen többször voltam náluk próbaedzéseken is. A törökszentmiklósi házat viszont nem hagyhattam gazdátlanul, közben megházasodtam, ’68-ban megszületett Andika lávolt tanítványaimnak, valamint a Tiszaparti Gimnázium volt és jelenlegi diákjainak, valameny- nyi volt tanártársamnak, s nem utolsó sorban a szülőknek, hogy támogató együttműködésük révén a pályámat sikeresnek érez- hetem. szerencsésnek tartom magam abban a vonatkozásban is, hogy a tiszapartis évek alatt a mindenkori fenntartó önkormányzat bizalmát élveztem és az általam vezetett középiskolát nyom, a miklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban pedig ekkor ajánlottak fel nekem egy biológia-földrajz szakos tanári állást és kollégiumi nevelői posztot. Elfogadtam a gimnáziumi felkérést, főleg, hogy Törökszent- miklóshoz csak 20 kilométerre fekszik Szolnok, mely városnak volt egy NB Il-es kosárcsapata, az Olajbányász. A doktori címemet ugyan ekkor még nem sikerült megszereznem a Debreceni Egyetemen, erre csak 1981-ben kerülhetett sor, de mint hivatásos munkavállaló, lett egy remek állásom, remek kollégákkal és mint félprofi sportoló, lett egy kiváló csapatom, kiváló csapattársakkal.- Sokszor említetted, hogy te szinte törökszentmiklósinak vallód magad. Mégis Szolnokon minden vonatkozásban támogatta. Külön szeretném megköszönni Szalay Ferenc polgármester úrnak több cikluson átívelő támogatását, megbecsülését. SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI még a családomnak - elsősorban feleségemnek - a munkához nyújtott biztos hátteret. továbbra is szeretnék aktívan tevékenykedni a köznevelés és a felsőoktatás javára, az Európai Unió Oktatási Szövetségében végzett munkámmal is." kötöttél ki, s a megyeszékhelyet választottad otthonodnak?- A gyermekkorom nagy része Törökszentmiklóshoz kötődik. Az 50-es években - amely egyébként is nehéz időszak volt- kezdtünk édesanyánkkal új helyen új életet. A család szere- tete, összetartása azonban minden időben mindenkit átsegít a veszélyeken. Minket is átsegített. Aztán itt váltam felnőtté és a törökszentmiklósi gimnázium falai között kaptam meg munkavállalóként a pedagógusi pályára vonatkozó első tapasztalataimat is. 1974-ben megszületett második lányom, Krisztina. Aztán Szolnokra költöztünk. Ennek több oka is volt. E városban sportoltam, majd 1971-ben a helyi Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikumba kerültem tanítani, ezt követően a városi tanácsnál művelődési osztályvezető lettem. Jelenlegi páromat, Erzsikét, akivel immáron közel 30 éve vagyunk házasok, itt ismertem meg, Krisztina lányom ’74-ben is már itt született meg. Amikor a Tiszaparti Gimnáziumba kerültem, és 1988-ban igazgató lettem, finom- hangolásra volt szükség. Az iskola az egyetemi, főiskolai továbbtanulási mutatók alapján a 89. volt. Amikor 4 ciklust követően, 20 év után nyugdíjba mentem, a tanintézmény a vegyes típusú középiskolák országos rangsorában az 1. helyen állt, köszönhetően ez elsősorban a mindenkori tantestületnek és az iskola értékrendjét támogató szülőknek. Kollégáimmal megteremtettük az iskola széleskörű nemzetközi kapcsolatait, Galánta, Amiens, Nerpelt, Yuza, Tokió, Riihimaki és Zenta településekkel való együttműködésben. A Tiszaparti Gimnázium kórusait a hazai és külföldi versenyeken, koncerteken rendre elismerték és díjazták. Természetesen az intézmény diákjai a tanulmányi- és a sportversenyeken is öregbítették a Tiszaparti hírnevét. Számomra mindez azt jelenti, hogy érdemes volt oly’ sok munkát belefektetni az iskolába.- És a jelenkornak van-e szépsége számodra?- Hát hogyne! Minden nap találkozók olyan emberrel, aki megállít, megszólít, köszönetét mond, kikéri a véleményemet, vagy csupán érdeklődik, hogy miként vagyok. Számomra ez megtiszteltetés. De természetesen sok örömet szerez nekem pedagógus és jogi diplomás Andrea lányom, aki a Dunántúlon él, valamint Krisztina lányom, aki Hollandiában, egy jó hírű pedagógusképző főiskolán dolgozik, és persze kisunokám, Balázska is. A hazai és a nemzetközi oktatásügyben továbbra is aktív vagyok, hiszen számos előadásra, konferenciára hívnak meg, és Somogyi László kollégámmal egyetemben szakmai állásfoglalásokat készítünk Magyarország, illetve az Európai Unió és tagállamainak oktatás- politikájára vonatkozóan. És persze Erzsikével komolyzenei koncertekre járunk, jómagam pedig leginkább természetszerető vadászként járom a határt, mert e közösségben is nagyon sok jó barátom van. Köszönetét nyilvánított az egykori iskolaigazgató Dr. Pataki Mihályt a 70. születésnapján több korosztály is köszöntötte az ünnepelt házánál adott szerenádon
