Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-07 / 209. szám
2 2013. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Megkezdődött a szolnoki Axon lízingcég felszámolása Egész napos iskolában a diákok oktatás A szülő kérheti, hogy engedjék haza tanórák után a gyerekét gazdaság A sikertelen csőd- egyezséget követően megkezdődött a szolnoki telephelyű Axon Zrt. felszámolása - írta a Napi.hu. Az egykor szebb napokat megért, lízingtevékenységéről is ismert társaságtól több mint 14 milliárdot követelnek hitelezői. Eddig közel 30 hitelező jelentkezett be, követelésük ösz- szege mintegy 14,5 milliárd forint. Várhatóan a felszámolási eljárásban is ezekkel a nagyságrendekkel kell számolnia a felszámolónak. A hitelezők között a társaság korábbi tevékenységéből fakadóan hét bank található. A kijelölt felszámolóbiztos Jendrolovics Pál Péter a Napi. hu-nak elmondta, hogy: „A felszámolás alá került Axon (Axon Vagyonkezelő, Organizációs és Befektetési Zrt.) komoly élő ügyfélállománnyal rendelkezik, ezeket a szerződéseket értelemszerűen visszük tovább. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek teljesítési kötelezettsége nem változik, a partnerek szerződéses kötelezettségei nem szűnnek meg” - húzta alá Jendrolovics. A készletre vett, különféle okok miatt visszaadott és visz- szavett eszközöket - jellemzően ipari technológiák, teherszállításra alkalmas járművek, különféle típusú hajók - nyilvános pályázaton értékesítik majd, miután a vagyonfelmérések és értékbetslések elkészülnek. ■ Balul sült el a herényi mentősök disznótorosa ► Folytatás az 1. oldalról a hírek szerint azonban az ilyen rendezvényeket korábban a mentőszolgálat vezetői megtiltották az állomány számára. Pomázi Gábor ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az összejövetelekre előzetesen engedélyt kértek és azt meg is kapták. Ennek ellenére egy belső vizsgálatot követően az érintettek közül tizenegyné- hányan kaptak írásbeli figyelmeztetést, két kollégájukat pedig elbocsátották. ■ B. CS. Idén ősztől az általános iskolásoknak délután négy óráig kötelezően az iskolában kell maradniuk. Amennyiben mégis elhagyják az intézmény területét, igazolatlan hiányzás miatt vonhatják őket felelősségre. Munkatársainktól- A tanévnyitón hallottunk arról, hogy a gyerekeknek kötelező lesz délután négy óráig az iskolában tartózkodni - kezdte Kiss István, akinek mindkét gyermeke a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolába jár.- Ez alsóban eddig is így volt, viszont a most hetedikes fiam ötödik és hatodik osztályban már hazamehetett ebéd után. Nem csavargód, hanem tanult, délután négykor pedig indult edzésre. Attól tartok, ha most ott kell maradnia tovább az iskolában, nem készíti el a házifeladatát. Bolondozik a többiekkel, fociznak, pingpongoznak. Véleményem szerint tanulmányi eredmény, magatartás és családi háttér alapján kellene dönteni arról, hogy melyik gyerek maradjon tovább az iskolában - tette hozzá. Rusvai Károly, a Szolnoki Fiumei Úti Általános iskola igazgatója elmondta: véleménye szerint indokolatlan támadás érte a köznevelési törvény azon részét, mely szerint délután négy óráig kell bentmaradni az iskolában a diákoknak. Mint mondta, ez a lehetőség elsősorban azokra a hátrányos helyzetű családok gyermekeire vonatkozik, akik esetleg bukásra állnak vagy intézményi keretek között hatékonyabban tanulhatnak, mint az otthoni környezetben. Ám szülői kérésre és az iskolaigazgató beleegyezésével nem kötelező az iskolában maradni minden gyermeknek. Ha a szülő kérelmét az igazgató elutasítja, jogorvoslatért az igazgató feletteséhez, a tankerület vezetőjéhez lehet fordulni. Arról, hogy ki az illetékes, a KLIK honlapjáról lehet tájékozódni.- Fontos tudni, hogy ha a gyermeket nem mentette fel az igazgató az iskolában tartózkodás alól, és ő mégis hazaNem kell minden esetben négyig bent lenni. Szülői kérésre, igazgatói engedéllyel négy óra előtt is hazamehetnek a gyerekek az iskolából. megy, ugyanolyan hiányzásnak számít, mintha a délelőtti kötelező órákról hiányozna 1 mondta egy megyebeli pedagógus. - Melyet a szülő csak nagyon korlátozott mennyiségben igazolhat. Ha pedig nincs igazolás, a következmény ugyanúgy a családi pótlék megvonása, a jegyző felé való jelentés, sőt akár a gyermek védelembe vételét, extrém esetben pedig akár köznyelven szólva intézetbe kerülését is eredményezheti - folytatta. az államtitkárság kiemelte: a köznevelési törvény lehetőséget ad arra, hogy szülői kérelemre a diákot felmentsék a délutáni foglalkozások alól. Ez azt jelenti, hogy ha a tanuló alapfokú művészeti iskolába (vagy sportegyesületbe, stb.) jár, akkor kötelező közismereti órái után az eddigi gyakorlatnak megfelelően elme- Én nem tartom helyes döntésnek, hogy a gyerekeknek mostantól délután négyig az iskolában kell lenniük. Egyébként is, mivel az igazgató adhat ez alól felmentést, így a mi iskolánkban sok szülő élt is ezzel már az első napokban. Ilyen-olyan különórák miatt sok gyerekeket mentesítettek már a kötelező bentiét alól. Aki pedig maradt, szerintem azzal nem lehet igazán tartalmasán foglalkozni, mert tanóra ilyenkor már nincs. így csak eltöltik hét a művészeti órára. Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy amennyiben az adott általános iskolában kihelyezett telephelyként alapfokú művészeti iskola működik, a művészeti órákat - a két iskola kölcsönös megállapodása alapján - meg lehet tartani 16 óra előtt is, áll a közleményben. az időt a rájuk vigyázó tanárral. Nálunk az is megoldásra vár, hogy akinek a szülei nem tudják az étkezést kifizetni, hiszen erre nem lehet kötelezni, az a gyerek hol tartózkodjon addig, míg a többiek esznek? Ki vigyáz rájuk vagy ilyenkor hazamehetnek? Vagy ott kell lenniük éhesen az iskolában?- Ahogy az már ismert a szülők számára is, az alaphelyzet szerint minden tanulónak délután négy óráig az intézményben kell tartózkodnia - mutatott rá Pesti Péter, a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola igazgatója. - Abban az esetben lehet ettől eltérni, ameny- nyiben a szülő felmentést kér gyermeke számára ez alól. A Jászságban tizenkét tag- intézménnyel működő intézményben minderről egy tájékoztató levélben értesítették a szülőket.- A levélben röviden ösz- szefoglalva megismerhetik az érintettek a törvényi szabályoTanulók száma a nappali oktatásban megyénkben Tanév Tanuló (fő) 2011/2012 , ,n unu 31781 2010/2011 32 283 2009/2010 33178 2008/2009 34 079 FORRÁS: KSH zás változásait - tette hozzá az intézményvezető -, illetve egy nyomtatványt is tartalmaz arra az esetre, ha a szülők kérik a felmentést. A nyilatkozatok visszaérkezését követően látjuk majd pontosan a délután iskolában maradók létszámát. Mindennek ismeretében szervezzük meg a foglalkozások beosztását. Délutánonként sportfoglalkozásokat, felzárkóztató órákat, szakköröket szervezünk. Egy-egy adott intézményben kialakítjuk a heti munkarendet. Az elkövetkezőkben pedig ez alapján indulhatnak meg a délutáni foglalkozások is. Továbbra is járhatnak délutáni foglalkozásokra Szolnoki helikopterek a közös gyakorlaton Öröm gyerekekkel együtt énekelni koncert Szakmai napot tartanak ének-zene szakos tanároknak és karnagyoknak összefogás Cross Landing 2013 elnevezéssel idén szeptember 9. és 12. között rendezik meg a közös magyar-román kutató-mentő gyakorlatot. A korábbiaknak megfelelően egy-egy magyar, illetve román területen lévő kárhelyszínen gyakorolhatnak a két ország kutató-mentő szakemberei. A magyar kárhelyszínt ezúttal a szentesi gyakorlótéren alakítják ki, szeptember 10- én. A román kárhelyszínen - a szatmárnémeti repülőtéren - szeptember 11-én gyakorolnak a személyzetek. A Cross Lan- dingon lehetőség nyílik a teljes országos kutató-mentő híradási- és beavatkozó feladatok ellenőrzésére is. Az angol nyelvű kommunikáció mellett a katonai kutató-mentő egységeknek meg kell találni a „közös nyelvet” a helyi mentésbe bevont civil egységekkel is. Egy ilyen gyakorlat lebonyolításához közepes szállítóhelikopter-képességekre van szükség, melyekkel Magyarországon egyedül az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis rendelkezik. Nagy János ezredes, bázisparancsnok helyettes, gyakorlatvezető irányításával a személyi és technikai állomány a többi résztvevővel együttműködve kárhelyszín felkutatását, sérültek mentését és ellátását, a kárhelyszín felszámolását gyakorolja. ■ Találkozunk minden hónap második szerdáján! Ez a szlogenje az éppen 45. évfordulóját ünneplő Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus jubileumi, tizenkét koncertből álló hangverseny- sorozatának. Elérkezett a második hangverseny ideje, melyet szeptember 11-én rendeznek meg a városháza dszítermében. A szakmai nappal egybekötött koncertet Antal Gáborné, a kamarakórus tagja ajánlja figyelmünkbe:- Magam is Ferencziné < dr. Ács Ildikó tanárnő tanítvá- § nya voltam, ezért örömömre | szolgál, hogy ezt az előadást a fi- J gyelmükbe ajánlhatom. Horváth 1 Barnabás kórusműveit már éneAntal Gáborné keltem is, és biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem volt kedves élmény, hanem mindannyiunk számára hasznos és érdekes lesz ez a délután. Mindig öröm gyerekeknek énekelni, mindig öröm gyerekeket hallani énekelni. Ezen a délutánon erről nem csak beszélgetünk, de az előadást és tanácskozást egy igazán szép gyermekkórusok által előadott hangversennyel zárhatjuk majd - emelte ki Antal Gáborné. A „Serkenj fel kegyes nép” című koncert nem egyszerű koncert lesz, az esemény ugyanis szakmai nap ének-zene szakos tanárok, valamint karnagyok számára. A szeptember 11-én, szerdán, a szolnoki városháza dísztermében megrendezett programon 14 órától előadásra (az előadást tartja Ferencziné Dr. Ács Ildikó, tanszékvezető főiskolai tanár), délután négy órától pedig tanácskozásra (a tanácskozást vezeti Dr. Bartáné Dr. Góhér Edit, főiskolai docens) várják az érdeklődőket. A kórushangverseny este hat órakor kezdődik, ahol a „házigazda” Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus (művészeti vezető, karnagy: Molnár Éva) mellett fellép a kecskeméti Aurin Leánykar (karnagy: Durányik László) és a szolnoki Kodály Zoltán Gyermekkórus (karnagy: Juhászné Zsákai Katalin). ■ Rimóczi Á.