Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-07 / 209. szám
2013. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP MtS 3 Hétfőn zárva tart a ligeti strandfürdő a szolnoki Liget Termálstrand és Élményfürdő szeptember 9-én (hétfő) egyetlen napra technikai okok miatt zárva tart. A műszaki átállást követően az uszodalétesítmény másnaptól (keddtől) újra fogadja a fürdővendégeket. ■ M. G. Jelentős beruházást valósítottak meg az integrált Közösségi és Szolgáltató Tér átadó ünnepségét rendezték meg Kuncsorbán tegnap délután. A projekt több mint 53,4 millió forintból valósult meg. A fejlesztéssel egy volt orvosi rendelő épülete újult meg, amelyben internetes szobát, falugazdász és LE- , ADER-irodát, tárgyalótermet, könyvtárat, valamint közösségi termet alakítottak ki. ■ Három elsős osztályt indítottak HUSZONHÁROM OSZTÁLYBAN mintegy 480 dák kezdte meg az új tanévet a martfűi József Attila Általános Iskolában. Az oktatási intéz- mányben háromosztálynyi, azaz hatvankettő kis elsőst is köszönthetett az iskola közössége az új tanévben. ■ Kunszenten is lesz Templomok éjszakája a kunszentmártoni Szent Márton-templom is készül a Templomok éjszakájára. A szeptember 14-1 rendezvényen nem csak kulturális programokat szerveznek, hanem a plébánia dolgozói az ünnepség előtt többkilónyi püspökkenyeret sütnek, hogy az érdeklődőket ezzel kínálják. Tervek szerint a Tiszazug fővárosába e napon Mága Zoltán is ellátogat, aki koncerttel színesíti a programot. ■ Jogsértően kínálták bájaikat a nők a törökszentmiklósi Rendőr- kapitányság tiltott prostitúció elkövetése miatt indított eljárást két törökszentmiklósi lakos ellen. A 39 éves és a 33 éves nő szeptember 5-én este Törökszentmiklós külterületén, a 4-es számú főút mellett követték el a jogsértést. ■ Z | m< m ü wA »V,« • VI*» mm ■ Wgßm m Japán fotÓSOk tárlata. Idén ünnepeljük 30 éves évfordulóját a távol-keleti Juza és Szolnok városok kapcsolatának. Ebből az alkalomból nyílt kiállítása a Japán Duna Fotóklubnak tegnap a városháza nagytermében. A Japán című kiállítást bemutatta Tazaki Riuyichi, a klub elnöke, köszöntőt mondott Szalay Ferenc polgármester. A tárlat szeptember 22-éig tekinthető meg. Képünkön a kiállító fotósok egy csoportja látható. Újraéledt a szombati lottóláz szerencsejáték Teljes titokban sikerült tartani a milliós nyereményt Hétről hétre halmozódnak az álmok: huszonnégy hete nem volt telitalálatos a lottón. S bár a mostani elnyerhető összeg messze van még az eddigi rekordnyereménytől, a hárommilliárd forintnyi csábítás egyre többeket biztat arra, hogy megvásárolják az „e hetit”. Munkatársainktól Fél ország lottózik mostanság. Míg egy „szokásos” héten átlagosan 3 és fél millió számsort küldenek játékba, addig az utóbbi hetekben ez a szám meghaladta a hatmilliót is. Nem csoda: a főnyeremény már a három milliárd forinthoz közelít. Annak ellenére költünk szerencsejátékra, hogy mindenki tudja, a telitalálatos elérésére igen kevés az esély, mindösszesen 1:44 millióhoz.- Nem számít, mennyire kicsi az esély, egyszerűen jólesik, ha szombatonként megemelkedik egy kicsit az adrenalinszintem - mondja a rákóczifalvi származású cukrász, Szamos László. - Szeretek izgulni, reménykedni, annak ellenére, hogy józan észszel tudom, nem igazán reménykedhetek abban, hogy eltalálom mind az öt számot. Én például több mint harminc éve lottózok, legnagyobb nyereményemet 25 évvel ezelőtt értem el, akkor hármasom volt. Apropó! Még nem vettem meg az e heti szelvényt, megyek is a lottózóba, nehogy lemaradjak róla! - teszi hozzá a „marcipán-guru”. Vannak azonban olyanok is, akiket nem lehet meggyőzni, mennyire jó dolog a szerencse- játék.- Én nem lottózok - árulja el az énekes, Molnár Ferenc Caramel. - Bevallom, soha nem is lottóztam, talán azért, mert nem ezt láttam otthon. Egyszerűen nem hiszek a szerencsejátékokban, sőt, képes vagyok összeesküvés-elméleteket szőni arról, miért nem volt ennyi héten keresztül telitalálatos. Persze, sejtem, hogy ennek nincsen alapja, de a fejemben ez akkor is megfordul. Hiszem, hogy mindenki önmaga sorsának kovácsa, bár azt is elismerem, az élethez bizony kell a szerencse. Az egyedüli játék- szenvedélyemet mostanában a haverokkal „élem ki”, amikor alkalmanként leülünk egy társasjáték mellé. A világ- és Európa-bajnok vízilabdázó Drávucz Ritát és családját már a lottóláz előtt nagy szerencse érte, ugyanis a bajnoknő a hetekben egy egészséges kislánynak adott életet. - Flóra köszöni szépen, jól van - kezdte Rita. - Igen, és is megkísértem gyakran a szerencsét, de csak néhány szelvény erejéig, és azt sem minden héten. Volt már, hogy autóval megálltunk az egyik faluban, és férjemmel kitöltöttünk két szelvényt a helyi lottózóban. Vagy éppen a mobilomról küldöm el a szerencseszámokat. Tüdőm hogy egyre halmozódik a nyeremény, ezért most ki fogunk tölteni egy vagy két szelvényt. Talán nem városi legenda, hogy pár évvel ezelőtt Szolnokon is ért el valaki telitalálatot. Előtte hónapokig halmozódott a nyeremény, amit valahol el is vittek. A következő héten is akadt azonban egy öt találatos szelvény, az előzőnél jóval szerényebb nyereménnyel, pár tízmillió forinttal. Állítólag megyénkbeli lakos lett a szerencsés, akinek a mai napig sikerült titokban tartania kilétét. A mázlista hölgy a nyereményéből egy házat épített fel és pontosan úgy él, ahogy azt addig is tette. Talán még a szomszédai sem tudják, miből épült fel az a ház. Keresztkérdésekre kell válaszolni ha netán ön lenne az a szerencsés, aki elviszi a 24 héten keresztül halmozódott majd' hárommilliárd forintot, 90 napot gondolkodhat azon, felveszi-e ezt a nagy összegű nyereményt és ha igen, akkor mikor. Bár, valószínűleg az első kérdésen senki nem töprengene sokat. Ha kézben van tehát a telitalálatos szelvény, egy úgynevezett „nagynyertes” vonalat kell felhívni. A telefonbeszélgetés során a Szerencsejáték Zrt. munkatársa különböző kérdéseket tesz fel, hogy megbizonyosodjon arról, valóban a nyertessel beszél-e. Ilyen például, hogy hol és mikor adta fel a szelvényt, vagy például a második mezőben mi volta legnagyobb beikszelt szám. Ezek után személyes találkozót beszélnek meg egymással. NÉZŐPONT JOÓ ZSUZSA „Bosszantó” problémáink FURCSA „PROBLÉMATOPLISTÁT” készített egy brit cég a nyáron. Több mint kétezer embert kérdeztek meg arról, melyek a legbosszantóbb gondok az életben. A felmérés eredménye még a szigetországban is nagy meglepetést okozott, a válaszok egyértelműen egy társadalom jólétét mutatják, és azt, hogy sokan jó dolgukban azt sem tudják, mi a bajuk. A DOBOGÓS-PROBLÉMÁK között szerepel a „túl sok pénz van a pénztárcámban, emiatt nem záródik rendesen”, az „állandóan összegabalyodik a fülhallgató zsinórja a táskámban" és az „elfelejtettem napozás előtt levenni az órámat, így meglátszik a helye a bőrömön” feleletek. tévedés azt hinni, hogy nekünk, magyaroknak nincsen semmi ehhez hasonló sztárallűrünk, hogy bennünket messziről elkerülnek az ehhez hasonlatos gondolatok. Itt van rögtön két kedvencem, a „túl sok időbe telik kipakolni a mosogatógépből” és a „nincsen a boltban olyan kóla, melyen a nevem szere- pel”-probléma. Bizony, nem egy esetben találkoztam már csalódott tekintetekkel és epés megjegyzésekkel, amikor nem akadt a keresett feliratú üdítőital a hűtőpultban. Lám, még a legcudarabb körülmények között, a legnagyobb „nyomorunkban” is előtör belőlünk valami furcsa nagyzási hóbort, s bár ezeket a problémákat a legtöbben csak megmosolyogjuk, azért tegyük szívünkre a kezünket: milyen jó lenne, ha tényleg csak ilyen „semmiségeken” kellene aggódnunk. Nem pedig azon, miből fizessük ki a villanyszámlát vagy hogyan kerüljük el házunk árverezését. mi a megoldás? Lottózásra fel, cél a főnyeremény! Kívánom, hogy ha életünk és környezetünk nem is lesz olyan, mint a briteké, legalább a problémáink legyenek hasonlatosak! Újra üzemképes a hajózsilip Kiskörénél •• On mire költené a lottoötöst? megkérdeztük Van, aki alapítványt hozna létre belőle a gyerekek megsegítésére karbantartás Jó néhány hete szűntél a hajózsilip üzemeltetése a kiskörei vízlépcsőnél. Ennek elsődleges okai az alvízi tám- kapuk környezetében felhalmozódott hordalék és az abban lévő szilárd uszadék, valamint a jég okozta sérülések. Az elvégzett javításokat követően a hajózsilip műszaki állapotát tekintve ismét üzemképes, szeptember 9-től igénybe vehető, amennyiben azt a Tisza folyó vízállása lehetővé teszi - tájékoztatott a Közivízig. - Ennek ellenére a a hajózsilip alvízi oldalán a kialakult gázlóviszonyok miatt a hajózsilipbe való behajózás még továbbra sem lehetséges.« VÁGÁN TIBOR, FEGYVERNEK: - Az biztos, hogy befektetném rögtön valami vállalkozásba. Ezenkívül utazgatnék ebből a sok pénzből, valamint vennék egy házat és egy autót is magamnak. Továbbiakban pedig a családomat is támogatnám a több milliárd forintból. Természetesen nem költenék el minden fiiért, hanem betenném a bankba a nyeremény nagy részét és a kamatokból élnék BONCSÉR BARBARA, SZOLNOK:- Elküldeném a szüléimét külföldre nyaralni, én pedig Japán körútra mennék, mert nagyon szeretem ezt az országot és nagy vágyam eljutni oda. Kisegíteném a rokonaimat is, bármivel, amire szükségük van. Vennék új lakást, esetleg nyaralót. A maradék pénzt valószínűleg betenném a bankba, nem hiszem, hogy otthon tartanék ilyen nagy összeget. farkas József, Gödöllő: - Sokat gondolkodtam azon, hogy mire költeném azt az óriási ösz- szeget, amely felhalmozódott az elmúlt hetekben. Úgy vélem, hogy mindenképp létrehoznék egy alapítványt, amelynek legfőbb célja volna a hátrányos helyzetű gyermekek életének segítése, mindennapjaik megkönnyítése. A többit meg a családtagokra költeném. NAGY TÍMEA, KARCAG: - ElŐSZÖr is elmennék a szüleimmel egy világ körüli utazásra. Kifizetném a hitelüket, vennék egy szuper autót és egy tengerparti házat, ahová elköltöznék innen családostól. A maradék értelmes befektetéséhez mindenképp fogadnék egy brókert, mi meg eléldegélnénk a kis kamatokból és végre boldog gazdag lennék. Már hazafelé tart Ázsiából az extrémsportoló extrém „Nagyon kedvesen fogadtak Kazahsztánban, Almádban a főkonzul úr is köszöntött. Sok jó élménnyel indultam hazafelé, sietek.” Ezt tette közzé Facebook oldalán néhány nappal ezelőtt Hídvégi-Üstös Pál, ami azt jelenti, hogy az extrémsportoló már Magyarország felé tart. Ha minden a tervek szerint történik, a sportoló és csapata szeptember végén érkezik haza a 18 ezer kilométeres Közép-Ázsia Expedícióról, melynek keretében a résztvevők magyar felfedezők nyomába eredtek. Hídvégi-Üstös Pál az expedíciójára többek között elvitte Jászberényből a Lehel kürtje másolatát. ■ R. Á.