Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-13 / 214. szám

KÖZÉLET HÍRSÁV Kamatcsökkentés: nem egyhangúan szavaztak A magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tag­jai közül öten 20, ketten 10 bázispontos alapkamat-csök­kentésre szavaztak a testület legutóbbi, 2013. augusztus 27-i ülésén, az alapkamat így 3,80 százalékra csökkent- derül ki a monetáris ta­nács legutóbbi üléséről csü­törtökön közzétett rövidített jegyzőkönyvből. Cinkotai János és Pleschinger Gyula 10 bázispontos vágásra sza­vazott. ■ MTI Költségvetés: a KT előtt a jövő évi tervezet A költségvetési Tanács (KT) szeptember 23-án készíti el a jövő évi költségvetés ter­vezetéről szóló véleményét- közölte a KT elnöke csü­törtökön. Kovács Árpád el­mondta, hogy a jogszabályok szerint a tanácsnak tíz nap áll rendelkezésére a költség- vetési tervezet véleménye­zésére, és tudomása szerint szeptember 13-án, pénteken kapják meg a szaktárcától az előterjesztést. ■ MTI Újra napirenden az eutanázia az országos Választási Bi­zottságnak újra napirendre kell vennie az eutanáziáról szóló népi kezdeményezést, miután a Kúria csütörtökön közzétett határozatában új eljárásra utasította a testüle­tet. ■ MTI Rekordon a görög munkanélküliség REKORDOT DÖNTÖTT, 27,9 százalékra emelkedett jú­niusban a görög munkanél­küliségi ráta a májusi 27,6 százalékról - jelentette az ELSTAT görög statisztikai hivatal csütörtökön. Ez a leg­magasabb arány, amióta a statisztikai hivatal 2006-ban megkezdte az adatok közlé­sét, és több mint kétszerese az euróövezet 12,1 százalé­kos átlagának. ■ MTI Gigantikus a díjhátralék rezsi Villamosenergia-, gáz-, távhőszámla: 124 milliárdos tartozás A villamosenergia, gáz- és távhőszámlák díjhátralékainak összege (millió forint) 1-30 nap 30838 ÖSSZESEN: 123 967 Földgáz 55266 Távhő 20637 Villamos­energia 48 065 — r? FORRÁS: NFM A késők közül a legtöbben egy hónapon belül törlesztik tartozásukat, ám sokan vannak, akik egy éve nem fizetnek Magyarországon közel 2,3 millió fogyasztó van kése­delemben egyes rezsidíjak fizetésével, díjhátralékuk megközelítette a 124 milli­árd forintot. Éber Sándor-B. Horváth Lilla „ ""'VŐ?-----------­Összesen 2 millió 294 ezer, zömé­ben lakossági fogyasztó esett va­lamilyen késedelembe a villamos energia, gáz-, vagy távhőszám- lájuk befizetésekor - közölte a parlament honlapján a nemze­ti fejlesztési miniszter. Németh Lászlónét az MSZP-s Józsa István kérdezte arról, hogy „Hogyan alakult a díjhátralékos energia- fogyasztók aránya az elmúlt idő­szakban?” A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatala 2013. júniusi adatai alapján a leg­több szerződött fogyasztó (1,236 millió) a villamos energia szám­lái kifizetésével csúszik, utána a földgázszámlákkal vannak késedelmek (843 ezren). Egyes fogyasztók több szolgáltató felé is tartozhatnak egyidejűleg. Ma­gyarországon összesen 9,5 millió villamos energia-, gáz- és távhő- fogyasztó van, 94,2 százalékuk a lakosság köréből kerül ki, a tar­tozások így a lakosság legalább ötödét érinthetik. A késedelem időtartama a leg­több esetben egy hónapon belül van, 923 ezer fogyasztó 30 napon belüli csúszással rendezi a szám­láit. Fél éven túli hátraléka 211 ezer, míg 360 napon túli tarto­zása 403 ezernek van. Utóbbiak közül a legtöbben (197 ezren) a földgázdíjak rendezésével csúsz­tak meg. A fogyasztók együttes tarto­zása 123,967 milliárd forint. A villamos energia számlák díjhát­raléka 48 milbárd (5,3 millió ösz- szes fogyasztóból), a földgázé 55,2 milliárd (3,4 millió fogyasztóból), míg a távhőé 20,6 milbárd forint (671 ezer fogyasztóból). A 30 napon belüli díjhátralék összege 30 mibiárd, az egy és há­rom hónapon belülieké pedig 21,7 a kintlévőségek behajtásá­val foglalkozó Intrum Justitia cég felmérése szerint 2013 el­ső negyedévében a közmű­szolgáltatásoknál a fizetés- képtelenség leggyakoribb oka (51 százalék) a munkanélkü­milliárd formt. A 360 napon túli ki nem fizetett számlák összege 42,7 milliárd forint, ez az összeg főleg a földgázszámlákból tevő­dik össze (18,9 milliárd forint). A lakosság esetében a keres­kedők csak 60 napot meghaladó számlatartozás esetén kezdemé­nyezhetik a szolgáltatás kikap­csolását. Jelenleg a kikapcsolt fo­gyasztók száma összesen 123925, ebből 114562 (92,44 százalék) a lakosság köréből kerül ki. A legtöbbet, 74 ezret a földgázszol­gáltatásból kapcsolták ki, a villa- mos energiaszolgáltatásból közel 44 ezer, míg a távhőből 5687 fo­gyasztót. A lakossági fogyasztóknál előfordul, hogy maguk kezde­ményezik a szolgáltatás szüne­teltetését, például a nem lakott lakások esetén. liségvolt. Utána következett az alacsony jövedelem (19 százalék), a járulékból élésre való hivatkozás (12 százalék) és a valamilyen tartozás miat­ti letiltás (8 százalék), amit a folyószámláról vonnak le. Október 15-én vagy november 1-jén fog életbe lépni az újabb re­zsicsökkentés, 11,1 százalékkal csökken majd a vülamos energia, a gáz és a távfűtés ára. így az év eleji csökkentéssel együtt a ta­valy decemberi árakhoz képest összesen 20 százalékkal keb ke­vesebbet fizetni a kormány ígére­te szerbit idén decemberben. „A Tigáz Zrt. kintlévősége 2011 augusztusa és 2012 júüusa kö­zött 12,7 milbárd forint volt, ezen belül a 60 napon túü tartozás 50 százalékot tett ki” - mondta la­punknak Száraz Gábor, a társa­ság szóvivője. Az ezt következő 12 hónapban a kintlévőség 11 milliárdra csökkent, a 60 napon túli tartozásé pedig 46 száza­lékra. A kintlévőség nagysága egyértelműen amiatt lett kisebb mintegy 10 százalékkal, mert ugyanennyivel kisebbek voltak a számlák a rezsicsökkentés miatt. Olyan hatása viszont nem mutat­ható ki a Tigáznál a rezsicsökken­tésnek, hogy a lakosság a koráb­binál könnyebben tudta volna ki­fizetni a számláit. A 60 napon túb tartozások arányát elsősorban a korábbinál hatékonyabb behajtás vitte lejjebb, rugalmasabbak vol­tak a részletfizetések terén. A munkanélküliség miatt nem fizetnek Pápa: Fazekas fogadja a pórul járt gazdákat remény Kedden délelőtt talál­kozik Fazekas Sándor vidék- fejlesztési miniszter a Pápai Hús 1913 Kft.-vei kapcsolatban álló, pénzükre váró élőállat-be­szállítók képviselőivel - tudta meg lapunk. „Sokat várunk a találkozótól, azt gondoljuk, a miniszter úr tud segíteni raj­tunk” - nyilatkozta lapunknak Csepregi Kálmán, azon terme­lők egyike, akiknek tartozik a pápai húscég. A sertéstartó hozzátette: „a tartozás hónapok alatt felgyűlt kamataival nem foglalkozunk, de számunkra csak a száz százalékos kifize­tés elfogadható.” A pápai húsüzem májusban állt elő a gazdáknak azzal a javaslattal, hogy a feléjük fenn­álló tartozásnak csupán het­ven százalékát fizetné ki, azt is töb mint másfél év alatt, havi egyenlő részletekben. A sertés­tartók akkor ezt az ajánlatot visszautasították. Ezt követően hosszú egyeztetés következett a termelők és a vállalat között, amely hónapokig eredményte­len maradt. A pénzükre váró gazdák kintlévőségük miatt több esetben nem tudták más tevékenységeiket, például az aratást, takarmányozást finan­szírozni, és nehéz helyzetbe hozta őket az áfafizetés is. A Pápai Hús 1913 Kft. a nyár folyamán csődöt jelentett, az ezt követő eljárás keretében a napokban ült le a cégvezetés a hitelezőkkel tárgyalni. A vál­lalat részéről ekkor azt aján­lották a termelőknek, hogy a tartozás csupán öt százalékát fizetik ki, további fennmaradó 40 százalékot csak abban az esetben, ha sikerrel értékesí­tenek egyes vagyonelemeket. Ezen vagyonelemek eladá­sához - a cégnek 2009-ben nyújtott mentőhitel miatt - a Magyar Fejlesztési Bank hoz­zájárulása kellene. Az ajánlatot a hitelezők visszautasították. A vidékfejlesztési tárca ko­rábban bejelentette: a termelők tartozásának egy részét kész saját költségvetéséből kifizet­ni. ■ B. L. A magyar termékek a Coop Rally középpontjában roadshow A termékkör bővítésével és a kivitellel igyekszik növelni bevételét a Coca-Cola Összesen több mint 2000 mil­liárd forintot termel évente és 50 ezernél is több embert fog­lalkoztat az a hetven élelmi­szer-ipari cég, amely részt vesz az idei Coop Rallyn - mondta el Csepeli Lajos, a CO-OP Hun­gary Zrt. igazgatóságának elnöke Dunaharasztiban, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. töltőüzeménél. Innen in­dult az ebben az évben nyolca­dik alkalommal megrendezett szakmai roadshow, amelyen az üzletlánc partnerein kívül a fővédnökséget vállaló Faze­kas Sándor vidékfejlesztési miniszter is részt vesz. Fazekas a rajt előtt rende­zett sajtótájékoztatón elmond­ta: a találkozó célja a magyar élelmiszerek népszerűsítése. A tárcavezető emlékeztetett: tavaly adták át a dunaharaszti üzemben azt a gépsort, ame­lyen magyar alapanyagból ál­lítanak elő almaiét. Összességében az itt előállí­tott italok kétharmada készül magyar alapanyagból, és a Magyarországon forgalmazott Coca-Cola-termékek kilenc­ven százaléka hazai gyártású - mondta el lapunknak Kere­kes László, a cég országos ke­reskedelmi igazgatója. Ilyen a Naturaqua is, amely elsőként kapta meg a száz százalékban hazai alapanyagból, Magyar- országon készült élelmiszerek Fazekas Sándor a tegnapi rajtnál Dunaharasztiban jelzésére létrehozott Magyar Termék védjegyet - tette hoz­zá. A Coca-Cola HBC Magyar- ország Kft. kereskedelmi igazgatója a cég helyzetéről is beszélt. „Az elmúlt öt-nyolc évben jelentősen, átlagosan 25 százalékkal csökkent az üdítőitalok és a gyümölcsle­vek forgalma, amit egyrészt a kiskereskedelmi forgalom általános visszaesése, másfe­lől új termékek megjelenése magyaráz. Reménykedünk abban, hogy végre növeke­désnek indul a hazai kereslet, ugyanakkor a stratégiánkat is a helyzethez igazítottuk. Egyfelől növelni tudtunk a kivitelt, amely tavaly 17 milli­árd forintos forgalommal már meghaladta árbevételünk 20 százalékát, másfelől igyekez­tünk szélesíteni a választé­kunkat. Amíg a kezdeteknél egy termékünk volt, ma már több mint negyven félét for­galmazunk” - mondta el. A cég 1998 óta országos szintű beszállítója a Coop csoportnak. Ma már évente hatmilliárd forint értékben szállít az áruházlánc üzletei számára, ez 55 millió liter­nyi italt jelent. Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezér- igazgatója elmondta: a Coop üzleteiben kliencven féle Co- ca-Cola-termék kapható. ■ VG

Next

/
Oldalképek
Tartalom