Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-13 / 214. szám
2013. SZEPTEMBER 13., PÉNTEK MOZAlkl Bruce Willisről terjed a pletyka, hogy semmibe veszi az embereket maga körül. Rumer, a színész lánya igyekezett 55 éves apját menteni, bár ebből otthon botrány lett. Elárult ugyanis egy családi titkot, miszerint Willis egyszerűen csak túl hiú, hogy hallókészüléket viseljen, pedig nagyon megromlott a hallása Újabb 8000 feletti csúcsra indult egy magyar nő, segítség nélkül Magyar hegymászó indult a világ 14. legmagasabb hegycsúcsára, a 8027 méteres Sisa- pangmára - írja a 4bakancs. com hegymászóportál. Lesták Erzsébet egy nemzetközi expedíció egyetlen magyar tagja, és célja, hogy magashegyi teherhordók, illetve oxigénpalack használata nélkül hódítsa meg a Himalája kínai területen lévő' hegyének főcsúcsát. Lesták Erzsébet a múlt hét végén indult útnak Budapestről, az expedíció mászórésze október 5-ig tart. Ezalatt az alaptábor és a három fönti tábor között többszöri föl-le mozgással alkalmazkodnak a magassághoz, majd megkezdik a többnapos csúcstámadást. Lesták Erzsébet 1996-ban kezdett el mászni, évről évre magasabbra jutott. 2009-ben próbálkozott először 8000 méter fölötti csúccsal, ekkor a 8201 méteres Cső Oju megmászása közben 7900 méternél visszafordult a rendkívüli hideg miatt. „Nem volt bennem kezdettől, hogy fel akarok jutni egy nyolcezresre, a célok mindig csak közben alakultak, a Sisapangma is így jött”- nyilatkozta a sportoló. Eddig négy 70Ö0 méter fölötti csúcsot hódított niég, mindet okígén- palack és serpák nélkül. ■ Számos csúcsot meghódított már Éjszaka rajzó könyvmolyok olvasás Lecsózni és barkácsolni is lehet a különleges estén az írókkal Könyvesboltokba és könyvtárakba igyekszik becsábítani az olvasókat egy új kezdeményezés - ezúttal az éjszakát is az irodalomnak szentelve. Nógrádi László Több mint nyolcvan szerző részvételével, változatos programokkal népszerűsíti a könyv- kultúrát az első alkalommal megrendezett Olvasás éjszakája, melynek számos budapesti és vidéki könyvesbolt ad otthont. A fő helyszínek a fővárosi könyvesházak, emellett még tucatnyi helyszínen zajlanak ma 17 órától szombat hajnalig a programok, amelyek részletesen megtalálhatók a www. azolvasasejszakaja.hu oldalon. A könyv- és folyóirat-kultúrához kapcsolódva lesznek ingyenes zenés programok, beszélgetések írókkal, költőkkel és fordítókkal, de könyves játékok is várják az érdeklődőket. A cél, hogy a nyomtatott szöveg kultúráját, a könyves kultúrát, az olvasást mint örömforrást mutassák be minden korosztály, de kiemelten a fiatalok számára. 'Ennek érdekében fognak össze a nagy Az olvasás örömét, a nyomtatott szöveg használatának kultúráját igyekszik népszerűsíteni az éjszakai program könyvterjesztők és a társágazatok, a nyomdaipar és a lapkiadás képviselői. Lesz lecsóparti a főzést is mesterien művelő írókkal, divatbemutató, ahol képregények alakjait idéző ruhákat viselnek a manökenként fellépő írónők, és persze könyvbemutatók, felolvasások, de még műhelyek is - egy helyszínen például másra használhatatlan köhyvekből készülnék ékszérek. Az olvasás visszaszorulása ellen küzdenek AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJA a Supkd Géza Alapítvány sokadik kezdeményezése - ezt a szervezetet a hazai könyvkiadók és forgalmazók összefogása hívta életre. Az akcióik célja az olvasáskultúra fejlesztése, a minőségi írott szöveg fogyasztásának népszerűsítése. ( közhely, de igaz. högya kultúra egyre kevésbé eladható, ám a gazdasági válság és az elektronikus kiadványok (túlnyomó- részt illegális másolatokban való) terjedése mellett egyébként is csökken az olvasási hajlandóság. Ezek együtt egy folyamatosan zsugorodó könyvpiacot eredményeznek, de az is figyelemre méltó aclat, hogy a magyarok fele gyakorlatilag sosem vesz a kezébé könyvet. ötec i ‘ ■’ POÉNPERCEK- Biztos úr, szeretnék feljelentést tenni az anyósom ellen - mondja egy férfi a rendőrségen. - Szabályo-' san a zebrán mentem át az úttesten, amikor az a nő hirtelen hátulról föllökött a kocsijával, és megállás nélkül elrobogott. Kész csoda, hogy megúsztam!- Várjunk csak - szól közbe az ügyeletes tiszt -, a kocsi hátulról jött. Honnan tudja, hogy az anyósa volt a tettes?- Biztos úr! Harminc éve hallgatom azt a diadalmas röhögést! ■ A vakbélműtétre készülő fiatal nő kérdezi az orvost:- Mondja, doktor úr, nem fog meglátszani a műtét helye?- Az attól függ, hogy milyen lesz a jövő héten a női divat... ■ Esztétikaórán mondja a tanár az osztálynak:- A szépségideál korszakonként változik. Vegyük például az 1937-es szépségkirálynőt. 153 centiméter magas volt, emellett 54 kiló. A méretei pedig: 76-64-80. Mit gondoltok, milyen esélye lenne egy mai szépségversenyen? Jelentkezik az egyik diák:- Szerintem semmilyen.- így igaz. És miért?- Mert mostanra már nagyon öreg szegény. oxbí______ bős Rekorder lesz az új függőhíd tirol Turisták százai járhatnak majd az építményen Tücsökhadat telepített kertjébe egy rovarkedvelő Rekordot dönthet az a gigantikus méretű függőhíd, amelyet gyalogosoknak tervez a tiroli Reutte városa egy hegyszoros fölé - írja az MTI. Az osztrák község 2014 nyarára tervezi megvalósítani a 403 méter hosszú függőhidat, amely egy Japánban található, 390 méteres szerkezetet utasíthat maga mögé. Könnyű sétákra nemigen lesz alkalmas a tiroli függőhíd: egy ekkora szerkezet a saját súlya miatt is erősen behajlik, a magasságkülönbség a két oldalon 10 méter lesz, a legmeredekebb részen 12 fokos emelkedőt képezve. A híd több mint 100 méter magasságban ível majd a völgy felett, az 1,2 méter széles gyalogutat kivilágítják, éjszaka is járható lesz. Egyszerre legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak majd a páratlan gyalogúidon, ezt mindkét oldalon egy-egy forgósorompó szabályozza. A projektnek már befektetője is van, aki az 1,8 millió eurós (543 millió forintos) építkezést finanszírozza, ezért az építkezés már októberben elkezdődhet. Luis Oberer, Reutte polgár- mestere szerint a függőhíddal a régió új turisztikai dimenzióba léphet be, a község végre jelképet kaphat. A híd használóinak a tervek szerint 5-6 eurós (1500-1800 forintos) díjat kell majd fizetniük. A hídról megtekinthetnek két várat: az ehrenbergi romokat a völgyvonulat egyik, a Claudia-erődöt a másik oldalán. ■ Ezer tücsköt engedett szabadon a kertjében egy brit férfi, mert rajong ciripelésükért, a rendőrség azonban figyelmeztette, hogy veszélyezteti a helyi élővilágot - írja az MTI. A 40 éves Daniel Emlyn-Jones Oxford kertvárosában lakik, és házának hátsó kertjét népesítette be júliusban tücsöksereggel. A matematikus és természettudós férfi igencsak meglepődött a hamarosan érkező rendőrségi figyelmeztetésen, mivel szerinte semmiféle veszéllyel nem fenyegette a helyi élővilágot. Az egyébként hüllők eleségeként megvásárolható tücskeinek várható élethossza mindössze 1-2 hónap, így csak nyáron muzsikálnak, azután eltűnnek. „Az ősi kínai és japán kultúrákban gyökeredzik a tücsöktartás. Én azonban nem akartam zárva tartani, ezért engedtem szabadon őket” - nyilatkozta a férfi. Szomszédjai sem panaszkodtak a zenebonára, határozottan élvezték a koncerteket. ■ Palackkal fizethetnek a metrójegyért automata Az újrahasznosítást ösztönző rendszer gyorsan sikeres lett Felbérelt kísértet kopogott a walesi szellemtúran Műanyag palackjaikért cserébe olcsóbban utazhatnak a metrón Peking lakói egy egyedülálló automata segítségével. A számos áruházban már működő automata üvegvisszaváltók és a jegykiadó masinák keresztezése az üres palackokért egy kis összeget ad, amelyet az érintő- képernyőt használva megvehető jegy árából von le. A körülbelül 100 forintba kerülő metrójegy teljes értékének ki- egyenlítéséhez ugyan mintegy 30 palackot kellene bedobni, de aki ráér - és a sorban mögötte állók nem sürgetik - akár ezt is megteheti. Az automatát tavaly decemberben állították üzembe a kínai város Shaoyaoju vonalának egyik állomásán, és az eddigi kedvező tapasztalatok miatt valószínűleg folytatják a programot. A tervezett összesen 3000 palackvisszaváltós jegyautomata háromszorosan hasznos lehet: csökkenti a szemétbe kerülő műanyag hulladék meny- nyiségét, újrafeldolgozható értékes alapanyagot gyűjt be, és ösztönzi a zsúfolt város lakóit, hogy a környezetet kímélő közösségi közlekedést használják az autók helyett. A rendszert egyébként a metró mellett a város egészére kiterjeszthetik: iskolákban, buszmegállókban és áruházakban is jegyre válthatják majd a palackokat. ■ A pillepalackok újrahasznosítására ösztönöz a kínai jegyautomata Padláson bújtatott egy férfit kopogtató szellemként Nagy-Bri- tanniában egy médium, aki fizetett kísértetvadász-túrákat szervezett klienseinek - írja az MTI. A 38 éves Chris Date fejenként 12 fontért - 4200 forintért - azzal hitegette vendégeit, hogy kapcsolatba tud lépni a szellemvilággal. Legutóbbi vadásztúrájának célállomása a dél-walesi Halfway Hotel volt, amelynek valóban kísértetjárta híre van. A médium 14 érdeklődőt vezetett be a szálloda istállójába, ahol felszólított egy kísérteiét, hogy kopogjon kétszer, ha hallja őt - hamarosan valóban két koppantás hallatszott az istálló teteje felől. A sikeres szeánsz után azonban a szálloda személyzete észrevette, hogy egy férfi mászik le az istálló padlásáról. Fülön csípték, mire az illető azt állította, hogy hajléktalan, ezért húzta meg ott magát. Nincstelenségének azonban ellentmondott ruházata: drága farmernadrágot viselt. Azt, hogy ő kopogott volna, váltig tagadja. Ugyancsak tagad maga a médium. Mint mondja, semmilyen kapcsolata nincs a padláson bujkálóval, és az egész gyanúsítás felháborítja. „Jó pár kísérteiét becserkésztem már. A csalás felháborító lenne, sohasem tennék ilyet” - nyilatkozta. ■