Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-29 / 99. szám

2013. ÁPRILIS 29., HÉTFŐ E LÉTMÓD CSALÁD & NEVELÉS • AUTÓ & MOTOR • LAKASKULTURA / UTAZAS • EGESZSEG • MINDMEGETTE • INTERJÚ, RIPORT iMW—itiwwiiíi fiwiumt Táncolnak, sportolnak, nevelnek fogyatékkal élők Meg akarják mutatni, hogy kerekes székben is igazi nők Nyolcán jutottak a verseny döntőjébe, s máris példát mutattak, hogy kerekes székben is lehet teljes életet élni Szépek, fiatalok. Gyereket nevelnek, sportolnak, tán­colnak. Csak éppen kerekes székben ülnek. Az épek feladata, hogy észrevegyék és megteremtsék mindazt, amivel könnyebbé tehetik a fogyatékkal élők életét. Gönczi Annamária A Miss Colours Hungary szép­ségverseny döntőjébe nyolc lány jutott be. S bár valameny- nyien nyerni akarnak, tud­ják, hogy az első számú cél be­mutatni: a kerekes székes höl­gyek is vonzóak, nőiesek. Elő­ször farmeros-blúzos felvonu­lást láttunk, nagyon mutatós koreográfiával. Táncoltak a ke­rekes székek, és a lányok kife­jező kézmozdulatokkal kísér­ték a dallamot. Akadt, aki éne­kelt is. Jókedvűek, mosolyog­tak, érezték, hogy szépek, és tetszést aratnak. Ezután két estélyiruhás-„tour” követke­zett. A zsűri sokáig tanácsko­zott, közben gyűltek a közön­ségszavazatok. A mezőnyből beszélgettünk néhány szépséges hölggyel. AlmáSi Nikolett ‘(31): Szent- endrén-nevelem tíz esztendős kisfiámat, Szabolcsot. Tanulok vele, játszunk, moziba járunk. A Mozgássérült Emberek Önál­ló Élet egyesületében tevékeny­kedem, és egy kerekes székes tánccsoportba járok. Tavaly a döntőig jutottam, idén újra megpróbáltam. Édesanyám féltett a csalódástól - én úgy érzem, megerősödtem. Ha úgy adódik, eljövök jövőre is! Ferenczi Tünde-(34): Csornai lány vagyok, most a Honvéd Kórházban dolgozom admi­nisztrátorként. A Gördülő Tánc­csoport tagja vagyok. Egyedül élek: négy esztendeje váltam el. Sok férfiismerősöm van, de most nincs kapcsolatom. Sokat vívódtam, elinduljak-e a verse­nyen, mivel eléggé visszahúzó­dó vagyok. Azért bátorodtam fel, mert így remélem elmonda­ni, hogy mire van szükségük a kerekes székeseknek ahhoz, hogy önállóan, segítség nélkül közlekedhessenek. Gulyás Viktória (24): Dráma­tagozatosként érettségiztem, újságíróként végeztem két esztendeje. Most egy segítőku­tyákat képező alapítvány mun­katársa vagyok. Nekem is van egy kutyám, sok fizikai prob­lémát megold. Szingli vagyok, és várom az igazit. Könnyen is­merkedem: van, aki a kutyám miatt szólít meg. Vártam ezt a napot: szerintem a fogyatékkal élők helyzetén a közszereplés és a médiában való jelenlét so­kat segíthet. Ivanova Daniela (24): A Buda­pesti Kommunikációs Főiskolá­ra járok. Érdekel a női magazi­nok világa, a társadalmi problé­mák és az integráció kérdései. Középiskolás koromban én is táncoltam egy kombinált cso­portban, most sajnos kevesebb időm jut erre. Viszont nagyon élveztem a koreográfia betanu­lását. Mindenem a zene. Három éve boldog párkapcsolatban élek. Tavaly nem jutottam a döntőbe, idén már sikerült! Oláh Koppány Andrea (26): Már tavaly indulni akartam, de épp a' döntő előtti napon született meg a kislányom, Em­ma Flóra. A Zsigmond Király Főiskolán végeztem, filmes szakirányon, a Művészetek Palotájában dolgozom archí­vumkezelőként. A részvételt missziónak tekintem, és első­sorban a szellemi akadálymen­tesítésre szeretném felhívni a figyelmet. Először a fejekben kell rendet tenni: kapjanak az orosz Barbara színész, a Tű- sarok című tévéműsor produce­re összegez: „Sokat tanultam a mai estéből. Le a kalappal a lá­nyok előtt. Erő, energia árad belőlük, így álmaik minden bi­zonnyal meg is valósulnak. Nem egyszerű az életük, de mindenkinek látnia kell, hogy milyen kemény, klassz csajok.” épek minél tisztább képet a kü­lönböző sérülésekkel élő embe­rek életéről. Szánthó Barbara (26): Több mint hat éve boldog kapcso­latban élek. Én is táncolok, és terveim között szerepel a nyelvtanulás. Éppen munka­helyet keresek. Tavaly nem si­került a döntőbe jutnom. Most igen. Elsőként édesanyámat és a páromat hívtam telefonon. Számomra mindez azért fon­tos, mert hiszem: meg kell mu­tatnunk, hogy kerekesszékben is nők vagyunk! a közönség díját Vasas Van­da érdemelte ki, és a zsűri is neki ítélte a koronát, amelyet a tavalyi győztes, Varga Kata tett a fejére. Az első udvar­hölgy Váczi Anita, a második Almási Nikolett lett. A legspor- tosabb hölgy címét és vele a serleget Ferenczi Tünde kapta meg. Vasas Vanda (20): Öt hónap­ja, baleset következtében ke­rültem kerekes székbe, addig a Miskolci Rendészeti Főiskola hallgatója voltam. Nemrég köl­töztem össze a párommal. Az együttélés izgalmas: nem tudok főzni, háztartást vezetni. Talán később megtanulok. Hiszem, hogy kerekesszékben is teljes értékű életet élhetek. Szeretek sportolni, karaokézni, másokat megnevettetni. Úgy jöttem ide, hogy nyerni szeretnék. Most már mindegy, melyikünk győz, mert a céljaink ugyanazok. Váczi Anita (27): Nevelem a hatesztendős Dominikot - ő az én kis szerelmem. A Ti- szaújvárosi Egyesület színe­iben kajakozom, bekerültem a paralimpiai válogatottba. Remélem, ott lehetek majd Rióban. Barátnőm hívta fel a figyelmemet erre a versenyre: hihetetlen élmény! Élveztem a fotózást, Nánási Pál sztárként kezelt, és a legjobbat hozta ki belőlem. Több magazinban is szerepeltem. Ahogy az Oscaron: And the winner is... Brokkolival és tejjel a csontritkulás ellen ahhoz, hogy a felnőtt em­ber szervezetében az ideális kalcium-állapotot fenntart­hassuk, naponta átlagosan 800 milligramm kalciumot kell fogyasztanunk. Ehhez a következő mennyiségeket szükséges elfogyasztani: 1 pohár natúr joghurt, 150 gramm brokkoli, egy omlett, 2 dl tej, 60 gramm sajt. ■ Mikor cseréljem újra a fogkefémet? A legtöbb ember bizonyta­lan, hogy mikor cserélje le a fogkeféjét. Talán, amikor már szétáll a sörtéje? Nos, a szakemberek szerint ezt nem érdemes megvárni. Ha­vonta érdemes újat venni. ■ Király Viktor a legfiatalabb „tanár” tanárnak állt a Megasztár negyedik szériájának győz­tese. Király Viktor Az ének iskolája című műsorban oktatja, segíti a szép han­gú, iskoláskorú nebulókat. Ő, aki alig négy esztendeje profi zenész, máris nagyon élvezi, és megtiszteltetés­nek tartja, hogy beválasz­tották ebbe az illusztris testületbe. Szulák Andrea, Szandi és Hajós András is tagja a csapatnak, Frideri- kusz Sándor pedig az „osz­tályfőnök”. Nem korai ilyen kicsi gyerekeket versenyez­tetni? „Ez nem verseny, hanem tehetséggondozás”- mondta el Király Viktor a *tvr-hétnek*. ■ Rossz házasságok: közös a felelősség válás Nem érdemes csak a gyerekek miatt együtt maradni Miért nem merjük megélni érzelmeinket? Megoldhatatlan gond merül fel a kapcsolatban. A házastársaknak szembe kell nézniük a ténnyel: tönkrement a házasságuk. A fe­lelősség, mint annyi mindenben a házasság során, ezúttal is kö­zös: ezért mindketten felelnek. Mert engedték, hogy a súlyos probléma felmerüljön, s aztán elhatalmasodjon rajtuk. A házassági tanácsadók sze­rint a kapcsolatok legnagyobb ellensége az uralkodni vágyás. A basáskodás inkább a férfiakra jellemző. Ha az utcán és a mun­kahelyen már meg is emésztet­ték a nőket is megillető egyenjo­gúságot, otthon még nem. Rosz- szul fogadják feleségük önérvé­nyesítő törekvéseit. Vérmérsék­letüktől függ, hogy csak hüm- mögnek az orruk alatt vagy or­dítoznak. Rossz esetben akár a tettlegességig is fajul a helyzet. Fontos, hogy a feleség ne enged­jen céljaiból, azzal csak megaláz­kodik! A boldog együttélés titká­nak kulcsa a kompromisszum­készségben rejlik. Az anyáskodó feleség és az atyáskodó férj ugyanabba a hi­bába esik: egy idő után minden felelősség az ő nyakába szakad. A másik úgy érzi, az érte hozott erőfeszítések „királyi jogon” jár­nak. Sok válásért a szexuális problémák felelnek. Mert vala­melyik vagy mindkettő fél arra panaszkodik, hogy számára nem kielégítő a nemi életük. ■ A gyerek azt is megsínyli, ha együtt maradnak a marakodók manapság nagy divatja van az önismeretnek. Se szeri, se száma a különféle önismere­ti kurzusoknak. Mindenféle tanfolyamok hirdetik: fontos cél önmagunk keresése, és valós megismerése. De nem csak egyfajta illúzióról van-e szó, amelyre egy egész üzletág épült? Az, hogy ki mennyire tudja a helyzetnek megfelelő érzéseket megélni, már a gyermekkorban alapozódik meg", magyarázza a pszichológus. Vannak csalá­dok, ahol például a kisfiúnak nem szabad sírnia, mert az a gyengeség jele, vagy nem volt szabad dühösnek lennie, mert az tiszteletlenség. Hasonlóképpen vannak csa­ládok, ahol nem lehet örülni, mert annak „úgyis rossz vége lesz”. Ilyen minta az, amikor az anyuka kap valami szépet, és örülnie kellene, de szinte azon­nal azt mondja, hogy: jaj, nem kellett volna! És hány olyan ember van, aki mondjuk a Ba­laton partján áll, gyönyörködik a csodálatos naplementében, és ahelyett, hogy élvezné az ottlét csodáját, azon kesereg, hogy hamarosan haza kell utaznia. Ezeket a megéléseket neve­zik a szakemberek helyettesítő érzelemnek, amelyek hosszabb távon tartós szorongást, de­pressziót vagy akár magas vér­nyomást is okozhatnak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom