Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-17 / 244. szám
3 2012. OKTÓBER 17., SZERDA Országos találkozónak adott otthont az iskola a környezetvédelmi- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége találkozójának adott otthont a közelmúltban a mezőtúri Kossuth Lajos Általános Iskola. Az intézmény egész tanévét felölelő ökoiskolai tevékenységét a diákok mutatták be. ■ SZ. ZS. Megzavarta a szomszéd a tolvajokat EGY JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYI lakos házának kerítésén át három ismeretlen személy mászott be vasárnap a késő esti órákban - tudtuk meg Pásztorné Kovács Ágnestől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. Az udvaron lévő fémhulladékokat összerakták és távozni készültek cselekményük helyszínéről, amikor a szomszéd megzavarta őket, így zsákmányukat hátrahagyva elmenekültek. Arendőrség keresi az éjszakai „látogatókat”. ■ M. G. A. Táboroztak a nagymajori kastélyban MÁR HAGYOMÁNY Tiszaörsön, hogy a 7-14 éves korosztály számára néhány napos tábort szervez egy helyi egyesület. Ebben az évben a Nagymajori Vay kastély adott otthont a programnak. Közel ötven gyermek vett részt a táborban, akik a Hortobágyi Vadas Park és Látogató központ megtekintése mellett hajóztak a Tiszán és megismerkedtek a településsel. ■ SZ. ZS. Tusfürdőt és whiskyt rejtett a ruhája alá még hétfőn délelőtt egy helybeli lakos bement az egyik törökszentmiklósi áruházba, ahonnan a ruhája alá rejtett két tusfürdővel és egy üveg whiskyvel kívánt kisétálni. Terve azonban nem sikerült, mivel az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őr észrevette ezt és feltartóztatta a bolti „szarkát”. A tettenéréssel megtérült a kár, a 30 éves tolvajt pedig szabálysértési őrizetbe vették a rendőrök, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. ■ M. G. A. MEGYEI TÜKÖR A kevésből is tudott adni ajándék Lapunk segítette a felajánló és a rászorulók egymásra találását Szokatlan levél érkezett szerkesztőségünkhöz a szolnoki Juhász Józseftől. A 84 esztendős bácsi arra kért bennünket, keressünk új gazdát feleslegessé vált fagyasztó- szekrényének és gáztűzhelyének. Az Új Néplap rá is talált két nehézsorsú cibak- házi családra. Joó Zsuzsa- Jöjjenek beljebb, már mindent elkészítettem - Józsi bácsi izgatottan invitál csöppnyi társasházi lakásába. A felajánlott fagyasztó és a gáztűzhely az erkélyen várja a szállítást. Megérkezett az a két hölgy is, akik hazavihetik mindezeket. Zavarban vannak, az ajtóban toporognak.- Jöjjenek már, nézzék meg, tényleg működik a fagyasztó! A férfi gyorsan bedugja a konnektorba a gépet, az halk zúgással jelzi, elkezdett dolgozni. Miközben megmutatja a vendégeknek a felajánlásokat, elmondja, életében már sokszor adott ezt-azt nem csak a rokonoknak, hanem idegeneknek is.- Nem kértem cserébe semmit, jó érzés, ha másnak örömet tudok szerezni. Mi is kevés pénzből élünk, alig 140 ezer forint kettőnk nyugdíja. A feleségem nagyon beteg, rengeteget költünk gyógyszerre, mégis boldogok vagyunk. 3 A napokban ünnepeltük hat- I vanadik házassági évfordulón- « kát! - újságolja büszkén a férj. J- Jó lesz? - kérdi Józsi bácsi ! Katalint, aki a gáztűzhelyért - Az alkatrészeket már elcsomagoltam! - mutatja Juhász József- Nagyon is - feleli meg- hatottan a cibakházi, három- gyermekes Patkósné Novák Katalin. - Van már nekem tűzhelyem, de nem működik a sütője. Végre tudok süteményt is készíteni a kicsiknek - teszi hozzá. Katalinék a település külterületén élnek szerény körülmények között. Férje alkalmi munkákból szedi össze a be- 3 tevőt, nyáron napszámban dől- I gozik.- Én meg gyesen vagyok. Ál- | tálában 110 ezer forint jut egy I hónapra, ebből az összegből Patkósné Novák Katalin (balról) és Búcsús Tünde örültek az ajándékoknak három hétig tudok vacsorát főzni.- És mit esznek a negyedik héten? - kérdi Józsi bácsi.- Amit találunk a kamrában, reméljük, elgurult egy-két darab krumpli vagy konzerv... - válaszol meglepő nyíltsággal az asszony. Megtudjuk, a másik megajándékozott család sorsa sem egyszerűbb, Búcsús Tünde fé- lig-meddig egyedül neveli három nagyfiát.- Iskolások még. Mindenki tudja, milyen sokba kerül a taníttatásuk... - meséli Tünde, aki eddig közmunkásként dolgozott, a határozott idejű szerződése éppen most járt le. - Nem volt sok az a 47 ezer forint, de mégis több, mint a 22 ezer forint, amit mostantól fogok kapni - magyarázza. A fagyasztó láttán azonban elmosolyodik, kiderül, már régóta vágyik erre a háztartási gépre.- Végre van fagyasztó szekrényem, és remélem, belevalóm is lesz! - fűzi hozzá, majd szeretettel végigsimít a gép ajtaján. Sok a nehézsorsú család Cihákon is amikor megkereste felajánlásával szerkesztőségünket Juhász József olvasónk, a cibakházi önkormányzathoz fordultunk segítségért. Olyan családnak szerettünk volna örömet okozni, akiknek valóban jól jönnek a háztartási eszközök. A gyámhatóság képviselője, Kalmár Tünde azonnal „akcióba lépett”.- A családsegítő központ dolgozóit kerestem meg - meséli Tünde. - Nekik naprakész információjuk van arról, kinek, mire lenne éppen szüksége. Szinte gondolkodás nélkül említették a két hölgy nevét, mi pedig megszerveztük, hogy a felajánlott tárgyak hazakerüljenek a családokhoz- teszi hozzá. cibakházán (ahogy a megye több településén is) igen sok a nehézsorsú ember, a lakosság csaknem 10 százaléka mélyszegénységben él. A családsegítő központ több mint harminc családot támogat minden hónapban a legkülönbözőbbformában. JEGYZET Csepp a tengerben az elmúlt évtizedben kétszázhúszezerről több mint háromszázezerre nőtt a tanyavilágban élők száma - hangzott el a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének közgyűlésén. A szám bizakodásra adhat okot. Talán véget ért a magyar tanyák hanyatló időszaka. Politikusaink is belátták: ennek az ősi gazdálkodási és létformának a megmentése nem pártkérdés, hanem nemzeti érdek. De miért emelkedett a tanyán élők száma? ISMEREK OLYANOKAT, akik tudatosan, meggyőződésből választották ezt a létformát. Megtehették, hogy egy nyugalmas élet reményében kimeneküljenek a városi forgatagból. De sokkal több az olyan ember, aki kényszerből került ki a tanyavilágba. mert nem bírta fizetni lakása törlesztőrészleteit, mert képtelen volt előteremteni a rezsiköltségeket vagy mert épp csak egy romos tanyára futotta a pénzéből. Utóbbiaknak nap mint nap meg kell küzdeniük a tanyasi lét nehézségeivel és csak ritkán tapasztalják meg annak szépségeit. Mert a legtöbb tanyában még ma sincs áram, nincs fürdőszoba, a dűlőutak járhatatlanok, és a legközelebbi boltig kilométereket kell gyalogolni. SZERENCSÉRE ISMEREK Olyan gazdákat is, akik folytatva őseik hagyományát, valóban földművelésből és állattartásból szeretnének megélni. Mindenesetre a tanyasi élettel járó hátrányok leküzdését számos pályázati lehetőséggel támogatják. Ilyen a tanyafejlesztési program is. De mire elegendő egy-, másfél vagy kétmilliárd forint? Csepp a tengerben. Ehhez nem csupán sokkal több pénz, de egy merőben más szemléletmód is kellene. OLYASFÉLE, AMILYET a második világégés utáni évtizedek mára nyomtalanul kitöröltek az emberek emlékezetéből. Vetőmagüzemet adtak át Mezőtúron mezőgazdaság A beruházással egy tízéves fejlesztési program zárult le Lakatlan házból lopta az áramot egy nő Az agrárium szerepe erőteljesen átalakult az elmúlt évtizedekben. Leginkább az ipari forradalomhoz lehet hasonlítani azt a fejlődést, ami ezt az időszakot jellemzi, többek között a kutatás-fejlesztés területén - emelte ki dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Mezőtúron a Syngenta vetőmagüzemének átadási ünnepségén.- A manapság tapasztalható szélsőséges időjárási viszonyok közepette igen fontos a jó minőségű vetőmag, a magyar vetőmagok pedig a legjobbak közé tartoznak a világon. Az pedig, hogy Európa legnagyobb ilyen jellegű üzeme Mezőtúron van, Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter (balról) a tegnapi átadási ünnepségen megtekintette a kibővített üzemet is különleges lehetőséget biztosít a magyar gazdák számára - tette hozzá. A mostani 7,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően lezárult egy 10 éven át tartó, ösz- szesen 13,5 milliárd forintos fejlesztési program a mezőtúri üzemben. Ennek köszönhetően a Syngenta képes lesz kielégíteni a magyar, a közép- és a kelet-európai országok kukorica és napraforgó termelőinek igényeit. A beruházási program révén ugyanis a mezőtúri üzem vetőmag betakarítási és feldolgozó kapacitása több mint kétszeresére nőtt és a raktározási lehetőség is jelentős mértékben növekedett. ■ SZ. ZS. elismerte Egy Törökszentmik- lós külterületén lévő dűlőben hétfőn délelőtt három személy jelent meg. Egy bekerítetlen mezőgazdasági területről két körbála lucernát egy utánfutóra raktak, és éppen indulni készültek zsákmányukkal, amikor a rendőrök igazoltatták őket. Mint kiderült egy helybéli lakos földjéről próbálták meg ellopni a takarmánynövényt, ezért a szolnoki lakosú férfiakat előállították és eljárás indult ellenük. A 40 ezer forintot érő körbálát lefoglalták, közölte Pásztorné Kovács Ágnes. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől egyébként azt is megtudtuk, hogy lopás miatt indult eljárás egy öcsödi lakos ellen. Az asz- szony ez év májusa és októbere között szomszédjától áramot lopott úgy, hogy a kertje végében lévő drótkerítést elhúzta, és a lakatlan ház villanyóra szekrényéből egy hosszabbító segítségével saját házába vezette az áramot. A 35 éves nő kihallgatása során elismerte cselekményét. Hétfőn egyébként hat körözött személyt csíptek fülön a rendőrök a megyében. Volt közöttük egy eltűntként keresett 13 éves lány, két személyt a bíróság büntetés-végrehajtási csoportja, három főt pedig a bíróság körözött. ■ t 4 1 I \ I 1