Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-01 / 230. szám

2 2012. OKTÓBER 1., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Babakocsikra utaznak a tolvajok lopás Volt, akitől azalatt vitték el, amíg gesztenyét szedtek a gyerekek Több száz állat pusztult el a tűzben Tiszaszentimrén oltás Segélyhívás érkezett a tűzoltókhoz Tiszaszentim- réről pénteken este, tájékoz­tatta lapunkat S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A bejelentő szerint az egyik tanya gazdasági épülete kapott lángra, a hívó azt mondta, az állatok menté­se már lehetetlen. A tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek, Abádszalók, Ti­szafüred, Karcag, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint Püspök­ladány huszonkettő tűzoltója kezdett hozzá a lángok meg­fékezéséhez. A több száz négyzetméteres, cseréppel fedett hodályból nem lehetett j kimenekíteni az állatokat, de a szomszédos épületek­re nem terjedt át a tűz, azok bevédése pillanatokon belül megtörtént. A tűzoltók háromnegyed órán J belül lefeketítették a tüzet, de a jószágok nagy része a füstben el­pusztult. Úgy tudni, kettőszázöt­ven birka veszett oda, százötven anyaállat, négy kos, ötven nö­vendék állat és ötven kisbárány a veszteség. Egy borjút és tizen­hét sertést meg lehetett menteni, de az anyagi kár jelentős, közölte a szóvivő. ■ A Kunság nyerte a jubileumi mérkőzést labdarúgás Idén már 20. alkalommal rendezték meg megyénk polgármestereinek labdarúgó-találkozóját. Idén Jászapátin nézett farkas­szemet egymással a két „ősi” rivális: a Tiszától keletre hú­zódó kunsági, illetve nyugatra fekvő jászsági települések pol­gármesterei, alpolgármesterei és jegyzői alkotta két csapat. A Kunság végül 1-1-es félidő után 5-3-ra győzött a jászok ellen. A mérkőzés legjobb kapusa Alapi József (Szász­berek), legidősebb játékosa a 64 esztendős Papp János (Rá- kócziújfalu), legtechnikásabb játékosa Banka Ferenc (Jász- szentandrás), legjobb játékosa pedig dr. Szűcs Attila (Mező­túr) lett. ■ SZ. ZS. I Meg sem lepődünk, ha azt halljuk, ismét elloptak egy járművet Szolnokról. Az viszont kifejezetten meg­döbbentő, ha már a baba­kocsiknak is lába kél. Pedig mostanában több ilyen eset is történt a városban. Munkatársainktól- Szeptember 11-e nem csak az amerikaiaknak emlékeze­tes dátum, sajnos nekem is - kezd történetébe egy szolnoki anyuka, Napsugár. - Aznap reg­gel felöltöztettem gyermekemet, majd lementem társasházunk földszintjére, hogy mint minden hétköznap reggel, babakocsival elinduljunk a bölcsődébe. A fiatal nő nem hitt a szemé­nek: a babakocsinak hűlt helyét találta.- Ez valami rossz vicc? - gon­doltam először, majd rájöttem, sajnos nem az. Pedig belvárosi házunk kerítése mindig zárva van, hogy jöhettek be ide ille­téktelenek? Az meg, hogy vala­ki egy babakocsit lopjon el, már végképp túlzás - mérgelődik még most is Napsugár. A fiatalasszony hozzáfűzte, természetesen kihívta a rend­őröket, és feljelentést is tett. A gyermek pedig aznap nem ment bölcsődébe.- Amikor elmeséltem bará­tainknak a történteket, azonnal kisegítettek, kaptunk kölcsönbe Napsugár azt mutatja, hogy a lépcsőházi korláthoz lakatolva próbálja megőrizni a kölcsönbe kapott babakocsit Pár óvintézkedés segíthet a baj megelőzésében ■ Először azt gondoltam, hogy ez csak valami rossz vicc, majd rájöttem, sajnos nem az. Z egy másik babakocsit. Erre már I úgy vigyázok, mint egy kincsre: = ezzel a jó vastag lánccal lakato- | lom a lépcsőkorláthoz, nehogy I ez is eltűnjön! - mutatja a fiatal- asszony, akinek sajnos nem egy sorstársa akad.- Ha nem velünk történik, én sem hiszem el, hogy ilyen dolog megeshet - meséli hasonlóan döbbenten a szolnoki Lengyelné Ági. - Két kislányommal men­tünk ki a Tisza-partra sétálni, a kisebbet még babakocsiban tol­tuk. Igaz, a babakocsira ügyel­tünk legkevésbé, amíg geszte­nyét szedegettünk, de álmom­ban sem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt ellopják. Ugyanis Babakocsik árai Legolcsóbb babakocsi ára: 12 990 Ft (dönthető háttámla, biztonsági öv) Középáras babakocsi ára: 37 000 Ft (autós ülés-hordozó, állítható lábtartó) Extra babakocsi: 89 000 Ft (ultra­könnyű, lapra szerelhető) Az egyik legdrágább: 152 770 Ft (kü­lönleges felfüggesztés, légáteresztő anyag) Forrás: Új Néplap-gyűjtés pásztorné kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője a lopások kapcsán néhány javaslattal is élt, ame­lyek segítségével megelőzhe­tőek a hasonló esetek. így le­hetőség szerint a lakásban ajánlott tartani a nagyobb ér­tékű tárgyakat. Amennyiben a hely szűke miatt ez nem lehet­séges, akkor is mindenfélekép­pen zárt helyiséget kell válasz­tani a babakocsik tárolására. De kiemelte, amennyiben bár­ki bűncselekmény áldozata lesz, azonnal értesítse a rend­őrséget, hiszen a hatóság csak így tud nyomozást indítani és elkövetőt felkutatni. mire megtelt a gesztenyés zacs­kónk, már hiába keresgéltük a kocsit. Túl azon, hogy komoly ér­vágást jelent ez a családi kasszá­nak, a gyerekek egyelőre fel sem tudják fogni, hogy ilyen megtör­ténhet. Szeptember elején szintén egy szolnoki belvárosi társasház folyosójáról vittek el egy baba­kocsit. A tulajdonos inkább ma­gánnyomozásba fogott, pár nap múlva rá is lelt a „járműre”. Még éppen időben, hiszen aki elvitte, eladni készült azt - Ugyan mi másért lopnának el egy babakocsit, ha nem a pén­zért? Biztosan nem saját gyere­keiket ültetnék bele - véleked­nek az anyukák, akiket a mos­tanság megszaporodott babako­csi-eltűnésekről kérdezünk. Az édesanyák kivétel nélkül úgy ■ Ugyan mi másért lopnának el egy babakocsit, ha nem a pénzért? gondolják, ezeket helyben nem tudják használni a tolvajok, hisz az igazi tulajdonos könnyen rá­ismerne a városban. Ezért az or­szág más részébe szállítják, ott értékesítik harmad-, ötödáron. Előzetesen elmondható, hogy nem jellemzőek azok a lopások, amelyek célja a gyermek baba­kocsik eltulajdonítása - mondta el lapunk megkeresése nyomán Pásztorné Kovács Ágnes, a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője. A szolnoki rendőrkapi­tányságon az idei év első kilenc hónapjában összesen öt olyan eljárást folytattak le, illetve van folyamatban, amelyben babako­csit loptak el a város területén. Ezeket jellemzően lépcsőházak folyosójáról tulajdonították el ismeretlen személyek, legtöbb­ször minden akadály nélkül. A babakocsik között volt pár ezer forintot érő, de akadt olyan is, amelyikért több tízezer forin­tot fizetett a tulajdonosa - tette hozzá Pásztroné. nmm ■ Ön mivel büntetné azokat, akik babakocsikat lopnak? Szavazzon hírportálunkon ­ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét holnapi szá­munkban közöljük. 0SZÍ VÍg3SSág. Ezzel a címmel rendeztek programot Szandaszőlősön. az általános isko­la udvarán szombaton Ö I Jubileumi találkozó. Sok öregdiák, illetve volt pedagógus gyűlt össze a negyvenöt éves szolnoki Fiumei iskola találkozóján. A szombati ese­ményen először emléktáblát avattak, majd kötetlen beszélgetés kereté­ben nosztalgiáztak az iskola egykori és jelenlegi tanulói. Mihály-napi sokadalom. Kunhegyesen a hét végén rendezték meg a hagyományos Mihály-napi sokadalmat a város főterén és a művelődési központban. A vásár mellett volt népművészeti, népzenei és néptáncbe­mutató, főzőverseny, motoros bemutató, koncert és utcabál is. KEPES HÍREK Személyautóval ütközött egy kamion baleset Egy zöldségszállító kamion ütközött egy autó­val tegnap délelőtt a négyes főúton. Mint azt S.Tóth Ani­kótól, a megyei katasztrófa- védelem sajtószóvivőjétől megtudtuk, a 4-es főút elke­rülő szakaszán, a 101-es kilo­méterkőnél történt a baleset. Az ütközés következtében két ember beszorult a járműbe. A katasztrófavédelem mun­katársainak kellett kiszaba­dítaniuk a súlyosan sérült személyeket a járművekből, akiket ezt követően kórházba szállították. A járművek ben­zintartálya nem sérült meg, a rendőrség a baleset körülmé­nyeit vizsgálja. ■ á t # \ I » 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom