Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-06 / 209. szám

2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK 5 JÁSZSÁG Londonból jött olimpikon birkózás A kitartás az egyik legfontosabb eleme a sportoló sikereinek A Nyársapátról érkezett - korosztályos országos baj­nok és helyezett - fiatal bir­kózók tartottak látványos bemutatót a jászkiséri gye­rekeknek Ismét újabb fejlesztéseket terveznek a herényi gyárban porszívó Száz évvel ezelőtt jelent meg az Electrolux első porszívója. A svéd világcég jász­berényi porszívógyárában a jubileum kapcsán emlékeztek meg a cégóriás fejlődésének, illetve hazai történetének jelen­tősebb állomásairól. Az európai piacon jelenleg kapható közép- és felsőkategóriás porszívók a vállalat 14 éve működő jászberé­nyi porszívógyárából kerülnek ki. A termeléskapacitás fejlesz­tésére és korszerűsítésre a jász­berényi gyáregység indulása óta jelentős összeget költöttek, 2012-ben pedig az előző évhez képest 50 százalékkal nagyobb összeget fordítanak a fejlesz­tésre. - Gyárunkban jelenleg 600 főt foglalkoztatunk, mely­ből 103 kölcsönzött munkaerő, a szellemi állomány pedig 100 fő - emelte ki Lukáts Ákos, az Electrolux jászberényi porszívó­gyárának igazgatója. A jövőben további fejlesztések várhatók Jászberényben az akkumuláto­ros modellek és a kiskészülékek gyártásának területén, valamint a prémium kategóriás, porzsá­kos és porzsák nélküli készülé­keknél. - Világszerte összesen 59 országban kaphatók olyan porszívók, amelyek ebben az üzemben készültek - mondta el Takács János, az Electrolux Le­hel Kft. vezérigazgatója. ■ B. CS. A mozgókép, mint kulturális örökség mozi Jászberényben a Kulturális Örökség Napjai 2012 nevet vise­lő rendezvénysorban szervez programot a JJamza Gyűjtemény és Jász Galéria. A szeptember 15-én délután tartandó prog­ramon a hazai mozitörténet egy-egy speciális, Jászberényt érintő szakaszait elevenítik meg a Hamza Múzeum épületében. Kis Erika helytörténeti kutató a város mozitörténetével kapcso­latos kutatásainak eredményeit, Gurzó K. Enikő muzeológus pedig a Különös találkozás című kiállítást mutatja be az érdeklő­dőknek. A programot a Hamza D. Ákos rendezésében, 1943- ban készült Ördögloyas című film vetítésével zárják. ■ B. C.S A napokban látták vendégül Jászkiséren Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes birkó­zót. A fiatal sportember nem feledkezett meg arról, hogy a miatta összesereglett gye­rekeket a rendszeres sporto­lásra buzdítsa. Banka Csaba Mosolygós szemű, életvidám, elsős formájú kisfiú állított meg a tornaterem ajtajában: „Tessék mondani, itt lehet jelentkezni a birkózásra?” Természetesen nem kezdtem hosszas fejte­getésbe, hogy tulajdonképp magam is csak vendég vagyok a rendezvényen, és ugyanúgy a bir­kózó olimpikon miatt látogattam el a tornaterembe, mint ő. Úgy­hogy - miután némi előzetes információm azért volt - csak annyit mondtam: „Igen, majd a tanító néni összeírja.” A fiú ar­cán, ha lehet, még szélesebb lett a mosoly, és őszinte lelkesedés­sel várta sok-sok iskolatársával együtt a történéseket. Márpedig jeles esemény zajlott a kisváros iskolájában, hiszen az alig né­hány héttel ezelőtt még a Lon­donban küzdő olimpiai ezüst­érmes Lőrincz Tamás érkezett, hogy élményeiről beszéljen a fiataloknak, és vele együtt töb­ben a birkózó sportágat népsze­rűsítsék. Először a Nyársapátról érke­zett fiatal birkózók villantottak fel néhány látványos elemet a sportág mikéntjéről, közben pe­dig Papp Ferenc, a ceglédi birkó­zók edzője, London legeredmé­nyesebb magyar birkózójának nevelőedzője látta el hasznos és megszívlelendő információkkal a nézősereget. Közben volt alkalmunk szót váltani Lőrincz Tamással, aki­től megtudtuk, hogy már most új kihívások elé néz. Nemzetkö­zi versenyekre, a világbajnokság­ra is megkezdi a felkészülését, de az igazi cél egy­értelműen a riói olimpia 2016-ban. - Az első nyi­latkozatokhoz képest már volt időm átértékelni a megszerzett ezüstérmem helyét, jelentőségét. Ezzel együtt is igaz, hogy bármi­lyen versenyen lépek szőnyeg­re, bárkivel is küzdők, mindig nyerni szeretnék. Ez persze nem mindig sikerül, ami soha nem jó érzés. Pláne igaz ez, ha ez épp az olimpiai döntőben fordul elő... Hány éves korodban kezdtél birkózni?- Hétévesen, Cegléden kezd­tem el a birkózást, 1994-ben. Nagyjából akkor el is dőlt, hogy megragadok a birkózóterem­ben. Igaz, közben más sport­ágakat (tenisz, foci, kosár stb.) is kipróbáltam. Ilyen találko­zók alkalmával leginkább az élményeimet tudom elmondani a gyerekeknek.- Olimpia után. könnyebb meggyőzni a fiatalokat?- Nem sok a változás, legfel­jebb annyi, hogy jobban odafi­gyelnek, jobban megismernek. Gyakran tapasztalom, hogy a gyerekek meglátnak valamit, Lőrincz Tamás sok tucatnyi autog­ramot osztott ki az iskolásoknak és rögtön azt szeretnék csinál­ni. Később azonban az élmény megfakul, és abbahagyják a mozgást. Arra buzdítok min­den fiatal srácot, aki edzeni kezd, hogy mindenképpen spor­toljon. Persze nem mindenkiből lesz, nem mindenkiből lehet olimpiai bajnok, nem mindenki jut majd ki az olimpiára. Ugyan­akkor ez a sportág tartást, for­mát ad a gyerekeknek, ezzel együtt pedig a lelket és az aka­ratot is erősíti, vagy épp olyan képességei fejlődnek, amelyet azután bárhol kamatoztathat az életben. Szükség van a kitartás­ra és az akaraterőre, a birkózás pedig egy olyan sportág, amely képes mindezek fejlesztésére. Jászkisér általános iskolá­jában egyébként a napokban próbálják teljesen az alapokról elkezdeni az utánpótlás-neve­lést, egy kis birkózósportkörnek teret adva. Gyaníthatóan a sike­res olimpikon látogatásának is köszönhetően sokan jelezték, hogy részt vesznek majd az edzéseken. Innentől pedig csak remélhetjük, hogy Kiséren vagy a hozzá hasonló kisvárosok edzőtermeiben sikerül - ha nem is feltétlenül egy újabb olimpiai bajnokot, világhírű sportolót, de legalább - jó néhány kiegyensú­lyozott, egészséges sportszerető embert nevelni. HÍREK Közös irányítású hivatalt hoznak létre PUSZTAMONOSTOR képvi­selő-testülete a jövő hé­ten, a szeptember 13-ai ülésén szeretne dönteni arról, hogy a törvény sze­rint év végén megszűnő körjegyzőséget melyik felső-jászsági településsel együttműködve váltják fel az úgynevezett közös igazgatású hivatal létre­hozásával januártól. Az új közigazgatási egységet úgy kell kialakítaniuk a közsé­geknek, hogy összességé­ben több mint kettőezer fő, helyi szintű hivatali ügyin­tézését oldhassák meg. Érseki biztos vezeti az egyházi intézményeket jászapátiban a Gróf Széche­nyi István Katolikus Gim­názium Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Szent Imre Katolikus Ál­talános és Alapfokú Művé­szeti Iskola intézményeit, dr. Ternyák Csaba egri érsek megbízásából Nagy Krisztián vezeti érseki biz­tosként, aki feladata mel­lett lelkipásztori teendőket is ellát. Aranykoszorús Gazdaasszony kitüntetés nemrégiben nemzeti ünne­pünk alkalmából a jászla- dányi Fejes Lászlóné Jutka Aranykoszorús Gazdaasz- szony kitüntetést kapott, amelyet augusztus 17-én Budapesten a Hagyomá­nyok Házában rendezett ünnepségen adott át dr. Fa- j zekas Sándor vidékfejlesz­tési miniszter. Közmunkásokkal készítik elő a kivitelezést A TÉRSÉGI SZINTŰ közösségi közlekedés fejlesztési prog­ram részeként Pusztamo­nostoron új autóbuszöblöket alakítanak ki a korábbi, te­lepüléshatáron kívüli busz­várók kiváltására. Mint azt Sári Ferenc polgármester elmondta, az új buszöblök helyének előkészítésében, az ott található vezetéktartó oszlopok kiváltásában az önkormányzat alkalmazásá­ban álló közmunkások mun­kavégzését veszik igénybe. ■ „Bármilyen versenyen is lépek szőnyegre, mindig nyerni szeretnék. ” kiállítás Idén is megszervezték az őszi terménybemutatót Lesz mibe gyűjteni Kiséren a szemetet Itt az ideje: védőoltásra kell vinni a kutyákat A tanévkezdethez időzítve szer­vezte meg hagyományos őszi terménykiállítását a 40 éves jászjákóhalmai Jákó Kertbarát Kör. A rendezvényt Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Több mint húsz helyi kiállító mutatta be az idei termést. A kertbarát kör elnöke, Nagy Dezsőné elmondta: az aszá­lyos időjárás miatt rendkívül ne­héz volt tetszetős bemutatható zöldségeket, gyümölcsöket ter­meszteni, sőt, a növényeket élet­ben tartani is nagy kilúvás volt. A bemutató részeként idén má­sodik alkalommal adta át a Jákó- halmiak Baráti Köre a legszebb előkertet kialakító helybéliek­nek az elismerését. ■ B. CS. Az időjárási nehézségek ellenére is tetszetős kiállítást rendeztek tisztaság Jászkisér képvise­lő-testületének döntése szerint lehetőség nyílik az egyedül élők számára, hogy ingyenesen jus­sanak hozzá 80 Uteres hulladék- gyűjtő edényzethez. A kukák használatára az jogosult, akinek nincs nyilvántartott hulladék­szállítási díjhátraléka a szolgál­tatóval vagy az önkormányzattal szemben. Emellett pedig még nem rendelkezik huUadékgyűjtő edényzettel. Szeptember 15-éig lehet jelentkezni a Jászkiséri Településüzemeltetési Intéz­ménynél, de a jelentkezőknek vállalni kell, hogy a kuka meg­rongálódása, megsemmisülése, ellopása esetén annak ellenérté­két megfizetik. ■ B. CS. veszettség Jászárokszálláson ebben a hónapban szervezik meg az ebek veszettség eUeni kötele­ző védőoltását. Az oltás, Uletve az azt követő pótoltás elmulasztása esetén akár harmincezer forint bírság is kiszabható. Az oltásokat szeptember 10-én és 13-án adják be az ebeknek a város meghatá­rozott pontjain. ■ B. CS. HIRDETÉS A VlTALEGGS Kft, .n&rereirärai TELEPHELYÉRE ÉLELMISZER SZÁLLÍTÁSÁRA B, C KATEGÓRIÁS JOGOSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ GÉPKOCSIVEZETŐT^ I Előny: alapvető számítógépes ismeret. Jelentkezni: munkanapokon 7-17 óráig * a 06-30/382-7673-as telefonszámon. P * ¥ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom