Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-06 / 209. szám

6 GAZDASAG 2012. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Orbán Viktor miniszterelnök, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és Kondora István, Sárvár polgármestere (balra) a frakcióülésen Forró őszre készülhetünk várakozások A gazdaság kerülhet előtérbe ősszel a parlamentben HÍRSÁV Tanyafejlesztés: több mint négyszáz pályázó összesen 416 pályázatot fo­gadtak be a Tanyafejlesztési Program keretében a közel két hónapos pályázati idő­szak alatt, július eleje és augusztus vége között - kö­zölte a Vidékfejlesztési Mi­nisztérium (VM) parlamenti államtitkára, Budai Gyula. A szóban forgó pályázatok­ra összesen 2 milliárd 749 millió forintot igényeltek. A program forráskerete más­fél milliárd forint. Egy százalék: nem automatikus A CIVILSZERVEZETEKNEK iga­zolniuk kell, hogy megfelel­nek a feltételeknek, ha hozzá akarnak jutni az szja-ból számukra felajánlott 1 szá­zalékhoz - közölte a NAV. Az adóhatóság augusztus 31-éig kipostázta azokat a levele­ket, amelyekben közel 31 ezer civilszervezetet tájékoz­tatott az szja-ból felajánlott összegről. Nem fizethető ki az összeg például ha a szer­vezetnek köztartozása áll fenn. Cséfalvay: közös érdek a kohézió KÖZÖS ÉRDEK, hogy az Eu­rópai Unió új, többéves pénzügyi keretében ne csök­kenjen a térségbe irányuló kohéziós támogatás - mond­ta Cséfalvay Zoltán, a Nem­zetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a len­gyelországi Krynicában ren­dezett gazdasági fórumon. Közölte: azok a források nő­nek, amelyek versenyalapon kerülnek az uniós vállala­tokhoz és intézményekhez, ám a térségbeli szervezetek kevésbé sikeresek ezeken a pályázatokon. Cséfalvay Zoltán államtitkár A Fidesz frakciója háromna­pos ülésre gyűlt össze a par­lamenti szezonkezdet előtt, a főbb vezetők pedig az IMF- tárgyalásokról ejtettek el optimista mondatokat. Az el­múlt évek egyik leginkább eseménydús ősze jöhet. Sztojcsev Iván A menetrend szerint haladnak az egyeztetések az EU és az IMF tárgyalóival, a kormány a tárgyalások gyors lezárására számít már az ősszel - mond­ta Orbán Viktor. A miniszter- elnök külföldi hírügynökségek előtt beszélt a következő hóna­pok kilátásairól. Arra a kérdés­re, hogy mekkora lehet a hitel nagysága, amelyet Magyaror­szág kér, azt válaszolta: az ösz- szegnek nincs nagy jelentősé­ge, miután elővigyázatossági megállapodásról van szó. Ha csak gazdasági feltételei vannak a megállapodásnak, akkor gyorsan megszülethet az egyezség - ezt már Rogán An­tal, a Fidesz frakcióvezetője nyi­latkozta. Úgy fogalmazott: „sze­rintem ezt az évet mindenkép­pen úgy fogjuk zárni, hogy Ma­gyarország megkötötte a megál­lapodást”. Sőt azt is hozzátette: „ha megszületik az IMF-meg- állapodás, akkor a jövő évi költségvetést várhatóan amúgy is módosítani kell”. Varga Mi­hály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pedig a Budapesti Corvinus Egyetemen volt vendég, ahol azt mondta: nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a le­hetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk. Varga azt is mondta: a tárgyalások megkezdéshez kap­csolódó pozitív piaci hangulat, az országkockázat csökkenése, az erősebb árfolyam mind azt jelzi, hogy a magyar gazdaság- politika iránti bizalom fontos támpontja az újabb IMF-prog- ram lehetősége. A valutaalappal való tárgyalások folytatásának nem lesz szerinte akadálya. SZEPTEMBER: • költségvetés • településfejlesztés és építésügy • Magyar Állatorvosi Kamara •EU-s bűnügyi együttműködés OKTÓBER: • adótörvények • postai szolgáltatások • kibocsátáskereskedelmi rendszer Eseménydús ősz készülődik a gazdaság és a politika más területein is. A parlament első ülése a jövő héten indul, a kor­mánypárti képviselők pedig háromnapos frakcióülésen ké­szülnek Sárváron az ülésszak­ra. A kiszivárgó információk, valamint a korábbi frakcióülé­sek tapasztalatai szerint vár­hatóan Orbán Viktor szerda esti általános helyzetértékelése után a legfontosabb törvény- alkotási kérdéseket egyenként tárgyalják meg a következő két napon. A gazdaságpolitika minden bizonnyal fontos szerepet fog kapni, bár többek szerint fel­tételezhető, hogy kevésbé az országos vagy épp globális, hanem a helyi ügyekre fognak NOVEMBER: • polgári törvénykönyv • választási törvény • katonák és rendőrök jogál­lása DECEMBER: • Btk. hatályba lépése miatti törvénymódosítások • felsőoktatási intézményhá­lózat FORRÁS: PARLAMENT.HU koncentrálni a képviselők. Az ő szempontúkból ez teljesen érthető is volna: másfél év­vel a választás előtt minden választókörzetben kezdenek felértékelődni az olyan közös problémák, amelyek az ön- kormányzati rendszer teljes átalakításával járnak. Márpe­dig arról a következő néhány hónapban kell dönteni, hogy milyen legyen az olyan isko­lák finanszírozása, amelyek az önkormányzatoktól az állam­hoz kerülnek át; hogy milyen módon osszák meg a feladato­kat a települések és a 2013-tól létrejövő járások közt, illetve hogy ez milyen személyi követ­kezményekkel járhat. Rogán Antal egy nyilatko­zatában a közigazgatási refor­mot, valamint az oktatásügy kérdéseit említette a várha­tóan nagyobb szerepet kapó té­mák közt. Nem gazdasági, ám a 2014-es választást alapjaiban meghatározó felvetés lesz az előzetes regisztráció ügye: azt gyakorlatilag minden megszó­laló kiemelte, hogy pártpoliti­kai, valamint alkotmányossági szempontból is megvitatják a következő napokban a sok vi­hart kavaró témát. Elképzelhető egy finomított javaslat is, ám a részleteken csiszolni még mindenképp ma­rad idő. Mégis fordított áfát tervez a kormány a sertéságazatban adózás Szakértői hatástanul­mányok megvizsgálásával a kormány kedden tárgyalta a fordított áfa sertéságazat­ban történő bevezetésének | kérdését, és támogatta annak | Európai Bizottság felé történő | kezdeményezését az élő ser­tés és a félsertés tekintetében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A bejelentésre azután került sor, hogy a tár­ca augusztus közepén vissza­vonta a tárca egyik vezetőjé­nek erről szóló nyilatkozatát. Akkor a VM közölte: nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazat­ban, valamint azt, hogy a dön­tést a tárca a sertéstartókkal I és a szakmai érdek-képvise- j leti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg. A mostani döntés­sel párhuzamosan a Vidék- fejlesztési Minisztérium azt a feladatot vállalta magára, hogy a fordított áfa bevezeté­se kapcsán a sertéstartóknál esetlegesen felmerülő, átme­neti jellegű likviditási prob­lémák kezelésére megoldást keres. „A feketegazdaság háttérbe j szorítása valóban komoly fel­adat lenne, a most bejelentett j lépéssel azonban ez a cél vár- J hatóan nem teljesül” - nyilat­kozta lapunknak Tóth István. | A Mezőgazdasági Szövetke­zők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára hozzátette: a fordított áfa be­vezetésének csak akkor lenne értelme, ha nemcsak az élő sertésre és a félsertésre ter­jesztenék ki, hanem a termék­pálya többi elemére is. „így a fordított áfával kellene zaj­lania a keveréktakarmányok, a húsok, és más termékek ke­reskedelmének is” - jelentette ki Tóth István. „A fordított áfa bevezetésé­nek megvan a logikája, hiszen jelentős mértékű áfacsalás zajlik mind az élő sertések- | kel, mind a félsertésekkel folytatott kereskedelemben. A lépést tehát rég meg kellett volna már tenni” - jelentette ki lapunknak Raskó György. | Az agrárközgazdász azonban j hozzátette: „a mai drámai j helyzetben mindez komolyan hozzájárulhat a sertéslétszám csökkenéséhez.” ■ B. L. Nagy terjedelmű törvények témái - a kormány ütemterve Hoffmann Rózsa komoly fordulatot jelentett be oktatás Csak egyetemek és főiskolák indíthatnak felsőoktatási szakképzést 2013-tól - A kamara üdvözli az átalakítást A jövő évtől csak felsőoktatási intézmények indíthatnak felső- oktatási szakképzést - jelen­tette be Hoffmann Rózsa egy, a Budapesti Gazdasági Főisko­lán (BGF) tartott sajtótájékoz­tatón. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára hozzátette: számos fejlett országban a fel­sőoktatásba tagozódik a rövid, gyakorlatorientált, de magas el­méleti hátteret biztosító képzé­sek rendszere. Az új rendszer­ben kétéves képzések indulnak 2013-tól, amelynek része lesz egy féléves, vállalatoknál eltölt­hető gyakorlati időszak is. Hoff­mann kiemelte: az új rendszer­ben nem lesznek lezárt képzési A szakképzés átszervezéséről beszélt az államtitkár Brüsszel bővítené a minősítés elismerését az európai bizottság a mun­kahelyteremtésre és -növekedés­re irányuló stratégiája részeként kezdeményezést indított az isko­lán és egyetemen kívül szerzett készségek és kompetenciák el­ismerésének ösztönzésére. Ez lehetővé tenné, hogy az ilyen kompetenciák alapján teljes kö­rű vagy részleges minősítést kapjanak. JELENLEG csupán néhány EU-s ország rendelkezik átfogó rend­szerrel a nem formális és az in­formális tanulás eredményeinek elismerésére. utak, ezért a kreditbeszámítás miatt egy ilyen képzés alapot teremthet a felsőoktatásba való belépéshez is. „Az induló felsőoktatási szakképzés komoly lehető­ség az intézményeknek, hi­szen ezzel bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe is” - mondta el az eseményen Sándorné Kriszt Éva. A BGF rektora a kreditbeszámítással kapcsolatban kiemelte: az út visszafelé is vezet, vagyis ha valaki nem boldogul a felsőok­tatásban, megszerzett pontjai beszámításával felsőoktatási szakképzést szerezhet a dip­loma helyett. A rektor szerint az új rendszer beindításánál elengedhetetlen a munka­erő-piaci szereplőkkel kiala­kított szoros együttműködés, és a 2013-as induláshoz még szeptemberben ki kell dolgozni a szakindítási anyagokat. A kamara üdvözli a szak­képzés átalakítását, amelyet a gazdaság szereplői is megkö­vetelnek - mondta el Parragh László. A Magyar Kereskedel­mi és Iparkamara elnöke hoz­zátette: bár az ipar szereplői ma még gyakorta nem értik, mivel ad többet a felsőfokú szakkép­zés, mint a technikusi képzés, az egészségügy és egyes szol­gáltatási területek munkaadói nagy várakozásokkal tekinte­nek az új rendszerre. ■ B. L. I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom