Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-18 / 219. szám
2012. SZEPTEMBER 18., KEDD JÁSZSÁG 5 Felsőpakonyból hozzák Jánoshidára a gyeptéglát pálya Két éve nem tudta János- hidán játszani hazai mérkőzéseit a település focicsapata a helyi futballpálya rossz állapota miatt. A település most közel 13,7 millió forintot nyert egy belügyminisztériumi pályázaton a labdarúgópálya felújítására, rendbetételére. A közeljövőben meg is kezdődhetnek az előkészítő munkálatok a területen. Eszes Béla polgármester elmondta, egy gyeptéglázott pályát alakítanak ki, amelyen az első mérkőzést várhatóan tavasszal játszhatják a megyei első osztályban focizó jánoshidaiak. A gyeptéglákat Felsőpakonyból rendelik meg. Onnan szállították a labdarúgó Európa-bajnokság egyik lengyel- országi helyszínére is a gyepet.- Reménykedünk abban, hogy tavasszal már jó minőségű gyepen játszhatnak focistáink - tette hozzá a polgármester. A pályázati önerő 4 milliós összegét a helyi sportegyesület elnöke biztosította. ■ B. CS. Ismét lesz rendőr Alattyánon kmb Az Alattyánon élők komoly problémája oldódik meg rövidesen. Az elmúlt év augusztusa óta, tehát immáron több mint egy esztendeje nem volt a településen körzeti megbízott. A helyi rendőr hiányát több fórumon is szóvá tették az alattyániak, ugyanakkor sokáig nem volt arra lehetőség, hogy odarendeljenek egy új rendőrt. Mint azt a fentiekkel kapcsolatban Dalmadi Tibor- né polgármester lapunkat tájékoztatva elmondta, a helyieket élénken foglalkoztató kérdés a jövő héten megoldódik. A faluba kirendelt körzeti megbízott ugyanis a következő héten kezdheti meg munkáját. Ez idő szerint az új rendőrt egyelőre megbízottként foglalkoztatják, tudtuk meg a településvezetőtó'l. A falu lakói remélik, hogy most már folyamatosan teljesítheti szolgálatát a körzeti megbízott. ■ BANKA CSABA Jánoshidán a legutóbbi képviselő-testületi ülés ünnepi eseménye az volt, amikor átadták az életmentő elismeréseket Életmentés az égő házból elismerés A segítők ma is ugyanúgy tennének, mint a tűzeset idején Az egyre inkább elidegenedő világunkban kevés példa adódik arra, hogy valaki a veszélyt figyelmen kívül hagyva testi épsége kockáztatásával próbáljon segíteni embertársain. Szerencsére azonban nem veszett ki teljesen az emberekből a segítő szándék. Ezt példázza Jánoshidán egy tavaly történt tűzeset is. Munkatársainktól Mint emlékezetes, tavaly János- hida egy kis utcájában az egyik szomszéd vette észre, hogy füstöl, lángokban áll Kökény Józsefék háza. Azonnal riasztotta a szomszédokat, telefonált a tűzoltóknak. A kigyulladt ház kertszomszédjában élt Patai András. Feleségével épp reggeli kávéját fogyasztotta, amikor megtörtént a baj. Észlelték a tüzet és felmérték, hogy vészhelyzetről van szó, ezért azonnal cselekedtek, egy másodpercig sem gondolkodtak.- Amikor láttuk, hogy mi történt, azonnal rohantam Józsi bácsiékhoz - emlékezett vissza. Azt tudták, hogy az idős ember biztosan benn van a házban, mert betegsége miatt nem tudott kimozdulni otthonából. Megpróbáltak először az ajtón keresztül bejutni az égő házba, de már az is lángokban állt, nem maradt más, az ablakon át próbálkoztak. Szilágyi Lászlóval és fiával, Arnolddal együtt feltépték a redőnyöket, betörték az ablakot. Szilágyiék mentek be az épületbe, és kihozták az idős embert. Akkorra érkezett meg a helyszínre Józsi bácsi felesége, aki a történtek idején épp a boltban volt. Tőle tudták meg, hogy a négy éves unoka is az épületben volt. Érte Patai András ugrott be az égő házba és egy asztal alatt találta meg a gyermeket. A hivatalos eljárás kereteinek megfelelően először a jászberényi hivatásos tűzoltók terjesztették fel életmentő érem elismerésre a három já- noshidait. Az eljárást követően a napokban zajlott a hivatalos ceremónia a jászsági településen. A szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésen dr. Szakali Erzsébet, a megyei kormány- hivatal főigazgatója Életmentő Emlékérmeket adott át Patai Andrásnak és Szilágyi Arnold- nak, akik tavaly a kigyulladt családi házból mentették ki az idős férfit és az akkor négy éves unokáját. Az önfeláldozó mentésben részt vett Szilágyi László, aki már korábban Budapesten átvehette az emlékérmet. Arnold nevében édesanyja, Szilágyi Lászlóné vette át az elismerést. Az ünnepi összejövetelen dr. Szakali Erzsébet kiemelte, hogy napjainkban is vannak olyan bátor emberek, Eszes Béla: a család megpróbálta újra berendezni a mindennapjait akik veszélyhelyzetekben úgy gondolják, hogy a bátorság felülmúlja a veszélyt és saját életüket kockáztatják mások megmentéséért. Igazi hétköznapi hősök, akik közöttünk élnek. A képviselő-testületi ülésen Eszes Béla, Jánoshida polgár- mestere köszöntötte a főigazgatót és Kollár István főosztály- vezetőt, valamint megköszönte a mentésben részt vevők önfeláldozó tevékenységét, akik ma sem cselekednének másként baj esetén. Jánoshida polgármestere, Eszes Béla érdeklődésünkre elmondta, hogy az eltelt idő alatt a család megpróbálta már „berendezni hétköznapjait”. Ahogy azt korábban közöltük is, Józsi bácsi sajnos nem élhette túl az elszenvedett sérüléseit az intenzív kezelés ellenére sem, az unokája viszont teljesen felépült. A nagymama számára még akkor felajánlottak egy ön- kormányzati tulajdonú lakást, de végül a család a maga erejéből oldotta meg ezt a helyzetet. A leégett ház újjáépítésére nem volt esély, használhatatlanná vált az egész épület, amit időközben le is bontottak, helyette pedig sikerült egy másikat vásárolniuk. HÍREK Befejezték az útjavítási munkákat ALATTYÁNON BEFEJEZŐDÖTT a belvíz által okozott út- károk helyreállítása. Az önkormányzat a vis major keretből - tíz százalékos önerő biztosítása mellett - összességében közel 7,9 millió forintot fordíthatott a felújítási munkálatokra a település megrongálódott útjain. Meseműhelyt nyitottak a könyvtárban jászkiséren a városi könyvtárban megnyitották a meseműhelyt. A bölcsődések, óvodások és alsó tagozatos iskolások számára mindez lehetőséget teremt arra, hogy a felnőttek segítségével eljátszák a meséket, kézműves-foglalkozásokat tartsanak, bábokat készítsenek, mindezzel pedig még inkább megismerhessék a meséket. A programsort szeptember 28-án mesemondó versennyel zárják, amelyre 25-éig jelentkezhetnek az érdeklődő gyermekek. Felújíthatják a Lehel Filmszínházat mintegy ötven millió forintot szavazott meg Jászberény képviselő-testülete- legutóbbi ülésén a városi Lehel Filmszínház belső felújítására. A támogatással megújuló épületben az elképzelések szerint már idén télen megkezdik a kivitelezést és a szándékok szerint tavaszra el is készülnek majd az átalakításokkal. Használatba vették a beszerzett eszközöket az alattyániak sikeresen szerepeltek a parlagfű elleni védekezés kapcsán kiírt pályázaton. Összesen 294 ezer forintot nyertek, amely összeget azóta felhasználták, jelenleg az elszámolást tart. Fűkaszát, fűnyírót, permetezőt, gyomirtót, valamint védőruhákat vásárolhattak a fenti ösz- szegből. A településen már napi használatba is vették a támogatással beszerzett eszközöket. Családi program lett az autómentes nap fesztivál Kedvező fogadtatásra talált az új időpontban megtartott rendezvény Kormányablak is lesz a felújított városházán Jászberényben hosszú évek óta rendszeresen kapcsolódnak az Európai Mobilitás hét programsorához, megszervezik a helyi autómentes napot is. Az elmúlt években általában egy-egy hétköznap rendezték meg a programokat, amelyeken többnyire iskolai csoportok jelentek meg szép számban. Idén úgy gondolták a szervezők, hogy egy kicsit változtatnak. A Jászság Expo és Fesztivál eseményeihez kapcsolódva szervezték meg az idei programokat a mögöttünk hagyott vasárnap. A vetélkedőket, ügyességi versenyeket, sportbemutatókat és -versenyeket, kiállításokat vagy épp a kalandparkot a lezárt főtéren találhatták meg az érdeklődők. A gazdasági rendezvényt jól kiegészítette ez a program is, amelyet leginkább szabadidős eseményként látogatták a családok. Új kezdeményezés volt - és rendkívül kedvezően fogadták a résztvevők - az is, hogy a rendezvény' helyszínére a szervezők kérésére a „gördülő bejárás keretében” a városi kerékpárutakat kipróbálva érkezett meg az érdeklődők zöme. A meghirdetett indulások időpontjára számos helybéli jelent meg kerékpárok- f kai és egyéb fizikai erővel haj- g tott járműveikkel, hogy együtt 1 közelíthessék meg a főteret, a ■ B. CS. Látványos programok és bemutatók kísérték az autómentes napot közigazgatás Jászfényszaru önkormányzata már a járási hivatalok koncepciójával egyidejűleg írásos kérelemmel fordult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárához és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalhoz, hogy támogassák a városban egy kormányablak létrehozását - tájékoztatott dr. Voller Erika jegyző. Az indoklásban kiemelték Jászfényszaru előnyös földrajzi elhelyezkedését, térségi kapcsolatait, és a településen működő cégek munkavállalói létszámát. Hiszen Fényszaru három megye határán, öt kistérség találkozási pontján, a régió központtól a legtávolabb fekszik, és a leendő járásközponttól, Jászberénytől is húsz kilométerre található. A kérés meghallgatásra talált és a városközpont megújítása keretében a városházán végzett felújítási munkálatokat már a KIM által javasoltak alapján végezhetik. Jelenleg folynak a járási hivatal kialakításával kapcsolatos tárgyalások, illetve a kormányablak létrehozásával összefüggő előkészületi munkák. A városháza felújításával egyidejűleg az épület földszintjén alakítanak ki nyolc munkaállomást a kormányablak céljainak, ahol az okmányirodái és hatósági feladatokat kormánytisztviselőként fogják ellátni a jelenleg köztisztviselőként dolgozók. ■ B. CS. i » I A I