Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-11 / 213. szám

JÁSZSÁG 5 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD Kevesebbet költöttek bérre, közteherré mérleg Jászárokszállás kép- viselő-testülete a napokban tárgyalta a város gazdálkodá­sának fél éves teljesítéséről szóló beszámolót. Mint azt Gergely Zoltán polgármester elmondta, alapvetően pozitív mérleget vonhattak az elmúlt hónapokról. Kizárólag a termál­fürdő megújítását célzó 16 mil­lió forintos összeg jelenik meg folyószámlájukon hitelként, egyéb kiadásaikat finanszíroz­ni tudják egyéb bevételeikből. Több felújítást, beruházást si­került végrehajtani, megépült az óvodacentrum. Több köztéri, illetve oktatási intézményben található park és udvar újul­hatott meg, illetve felújították a városközpont játszóterét is. A tervezettnél négy, négy és fél százalékkal költöttek keve­sebbet-bérre és a közterhekre, mert a nyugdíjba vonuló mun­katársaik helyett nem vettek fel új dolgozókat. Ez alól csak az óvodák voltak kivételek, ahol a plusz egy csoport indításához két dolgozót vettek fel. ■ B. CS. A művészet és az egyház találkozik Jászberényben ars sacra A Keresztény Értel­miségiek Szövetsége és a Jászok Egyesülete közös szervezésé­ben ismét megtartják Jászbe­rényben a Szakrális Művésze­tek Hete Fesztivált. Az országos programsorozathoz - amelynek dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma asszony a védnö­kei - három eseménnyel kap­csolódnak a városban. Szeptember 15-én a templo­mok éjszakája programjai sorá­ban a ferences templomba vár­ják az érdeklődőket. A tárogató hangja hívogatja a résztvevőket a ferences rendház quadrumá- ba, ahol zenés kora estét tölthet­nek el, majd szentmise követke­zik, azután a templom érdekes­ségeiről szólnak. Szeptember 18-án Berény szakrális emlékeit bemutató fotókiállítás nyílik a Városi Könyvtár galériájában. Majd 22-én a Nagytemplomban tartják meg a hagyományos egyházi népénekes találkozót, amelyre már 15 dalkör jelezte érkezését. ■ B. CS. A jászkisériek német minta alapján dolgozták ki a minősítő rendszert, amit országossá szeretnének tenni. A terv a vidékieket szolgálja. Országszerte másolhatják önkéntesek Tovább erősítenék a szakmai képzettségüket Országos mintaprogram is lehet a jászkiséri önkéntes tűzoltók kezdeményezésé­ből. Az önkéntes tűzoltók szakmai tudásának minősítő rendszerét dolgozták ki az­zal a szándékkal, hogy a - sok esetben első beavatkozó egységként helyszínre érke­ző - civil tűzoltók is a lehető legszakszerűbben végezzék mentési feladataikat. Banka Csaba- Az elmúlt években több ren­dezvényen, így a Megyei Tűzol­tók Szövetsége közgyűlésein is téma volt az önkéntes tűzoltók minősítő rendszerének esetleges bevezetése, az ezt célzó előkészí­tő munka - mondta Balog Lász­ló, a jászkiséri Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. - Ehhez kellő inspirációt adott számunkra a jövőre már 15 éves németországi tűzoltó partnerkapcsolat révén megismert ottani rendszer. 2009 júliusában egy delegációval sze­mélyesen is részesei lehettünk Warthausenben a minősítő gya­korlatnak és az Önkéntes Tűz­oltóság fennállásának 200. éves jubileumi ünnepségének. Akkor elhatároztuk, hogy a német min­ta alapján elkészítjük a magyar- országi jogszabályokra épülő szabályzatot, lépéseket teszünk a szükséges feltételek megte­remtéséért. Igyekeztünk ehhez a munkához szövetségeseket találni. A LÖTOSZ elnöksége határozatban biztosított anyagi segítséget a technikai eszközök beszerzésére. Sokan és sokszor mondtak véleményt a munka során keletkezett tervezetekről, folyamatosan változott a leírt anyag. Az elmúlt hét végén a kis­térség önkéntes tűzoltóinak képviselői, illetve a katasztrófa- védelem térségi és megyei kép­viselői részvételével mutatták be az elkészült minősítő rend­szert. Ennek elsődleges feladata az ösztönzés, hogy arra serkent­sék az embereket: minél többen legyenek önkéntes tűzoltók. - Szeretnénk elérni, hogy az ön­kéntesek a lehető legjobb szak­mai felkészültséggel rendelkez­zenek - tette hozzá Balog Lász­ló. - Minden állampolgárnak érdeke, hogy kellően képzett és jól felszerelt önkéntes tűzoltók végezzék feladataikat, akik több esetben első beavatkozó egység­ként érkeznek egy tűzhöz, vagy épp egy baleseti helyszínre. Le­gyen bármilyen jó is egy ország riasztási rendszere a helyben, jó helyismerettel rendelkező ön­kéntesek számos alkalommal a hivatásos kollégáik előtt érnek a helyszínre. Három éves előkészítő mun­kát követően az egy egésszé ösz- szeállt minősítési rendszer hét végi bemutatása után döntöttek arról, hogy a Jászságban e mód­szert alkalmazva dolgoznak ezt követően az önkéntes tűzoltó egyesületek. A három szintű minősítés időről időre ad vissza­Fózer Tibor: az elsajátítottakat a gyakorlatban is alkalmazni tudják jelzést az adott tűzoltó egységek szakmai tudásáról, folyamatos továbbképzéseket és gyakorlást követel meg az önkéntesektől is. Az úgynevezett bronz, ezüst és arany minősítések megszerzése között legalább fél évnek el kell telnie. Kérdés persze, hogy ezt követően az önkéntes tűzoltó egyesületek hogyan fogadják majd el az új lehetőséget? Min­denesetre azt szeretnék elérni, hogy egy egységes országos rendszer alakulna ki, persze csak akkor, ha erre meg lesz a fogadókészség.- Ezt a rendszert, mint egy­fajta képzési formát tudjuk el­fogadni - mondta Fózer Tibor tűzoltó alezredes a Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság Jászberényi Kirendeltségének vezetője -, hiszen azokat a sze­relési, beavatkozási gyakorla­tokat, amelyeket elsajátítanak, a napi gyakorlatban is alkal­mazni tudják az önkéntes tűz­oltók. Ráadásul a fokozatos fej­lődés lehetősége is benne van. Azt pedig, hogy az önkéntes tűzoltók országos szinten ho­gyan fogadják el az új lehetősé­get, még a jövő kérdése. Az biz­tos, hogy a hét végi bemutatón mindenki érdeklődést mutatott az új rendszer iránt. HÍREK A jász-iráni kapcsolatok is szóba kerülhetnek BUDAPESTEN TARTJA SOTOn következő rendezvényét a Jászok Egyesülete, a Pest megyei megyeházán. A civil közösségben ez alkalommal (szeptember 24-e) „Irán ma és holnap” címmel tartanak előadást. A rendezvény ven­dége dr. N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató lesz, aki a Magyar Külügyi Inté­zet munkatársaként avatott ismerője a területnek. Új munkahelyek lehetnek a városban JÁSZÁROKSZÁLLÁS HATÁRÁ­BAN újabb gyárcsarnok épí­téséről határozott az egyik vállalkozás. A Rosenberger Magyarország Kft. 2700 négyzetméteres csarnokkal bővíti a már meglévő bázi­sát. A várhatóan jövő év kö­zepére elkészülő gyárbőví­tés, illetve a megrendelések növekedése hatására ötven új munkahely jöhet létre a már jelenleg is több mint 1600 munkavállalót foglal­koztató cégnél, ami igen di­cséretes a válság közepette. Törőcsik Marit is vendégül látják a negyedik színházi évadot indítják útjára szeptember végén Jászberényben a Malom Színház szervezői. Egyéb programok mellett ezen az őszön egy élő legen­da, a Nemzet Színésze, Tö­rőcsik Mari is a vendégük lesz. A művésznő a Zsótér Sándor által rendezett Fi­garo Házassága című elő­adásban nemcsak játszik, hanem az előadás után Trill Zsolttal együtt Kozma And­rás dramaturg beszélgető- társa is lesz. A város őrzőinek munkáját értékelik A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET és a mezei őrszolgálat munká­ját értékeli egyebek mellett Jászberény képviselő-testü- lete a szerdai, soros ülésén. A téma azért is érdekes, mert a mezei őrszolgálat egy évvel ezelőtti létreho­zását követően most először számol be munkájáról a vá­ros választott testületének az ülésén. A táncos hagyományokat viszik tovább fesztivál Gyermektáncosok találkozóját szervezik első alkalommal Minisztériumi jóváhagyásra vár az engedélyeztetes Első alkalommal szeretnék megrendezni Jászberényben a gyermek néptáncosok talál­kozóját. Az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület és az Örökség Gyermek Népművé­szeti Egyesület szervezésében a találkozó elsősorban a Jász­ság és annak vonzáskörzetében dolgozó gyermek táncegyütte­seinek kíván bemutatkozási, találkozási lehetőséget biztosí­tani. Természetesen szívesen látnak a szervezők az ország bármely területéről is jelent­kezőket. A fellépő csoportok közül a zsűri tagjai, az arra ér­demesnek talált koreográfiákat javasolhatják az Örökség Egye­sület jövő évi Gyermektánc Antológiájára. Kocsán László, a találkozó főszervezője érdek­lődésünkre elmondta, hogy felhívásukra már most számos csoport jelezte érkezését. A leg- messzebbről eddig egy csong­rádi néptánccsoport érkezik a Jászság fővárosában október 13-án tartandó találkozóra.- Az első rendezvény célja az alapok megteremtése, a hagyo­mány elindítása. Reméljük, ked­vező lesz a fogadtatása a prog­ramnak, hiszen eddig még nem volt olyan lehetőség a városban, hogy az itt bemutatott koreográ­fiákat az antológiára ajánlhatják a zsűri tagjai, így a továbblépés lehetősége is adott a részvevők számára. ■ B. CS. Ismét több száz fiatal táncost várnak Jászberénybe egy új rendezvényen üzlet Megírtuk annak idején, hogy három fiatal felelőtlen viselkedése következtében leégett egy élelmiszerüzlet Jászárokszálláson. A hulladék- tárolóban elhelyezett papíro­kat gyújtották meg, a lángok pedig gyorsan átterjedtek az épületre. Az üzlet ugyan nem égett le teljesen, de az ered­mény szinte ugyanaz, hiszen lényegében az egész épületet le kellett bontani. Ez idő sze­rint már csak a bolt vasszer­kezete áll az egykori üzlet he­lyén. Szeretnék újjáépíteni, és az első nyilatkozatok szerint ezt a lehető leggyorsabban sze­retnék végig is vinni a tulajdo­nosok.- A tervek, illetve a hatósági engedélyek gyakorlatilag már készen állnak - mondta Gergely Zoltán polgármester -, ugyan­akkor az eljárást lelassította, hogy az új üzlet is a „plázastop” rendelkezéseinek hatálya alá esik. Csak minisztériumi szin­tű jóváhagyással adhatjuk ki az építési engedélyeket - tette hoz­zá. A polgármester elmondta, hogy jelenleg az összességében mintegy hétszáz négyzetméte­res üzlet újjáépítésének jóváha­gyására várnak. Amennyiben az megérkezik, a helyi szintű engedélyek kiadása már meg­történhetne. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy a jóváha­gyás mikor érkezik meg. ■ i » ( i A i

Next

/
Oldalképek
Tartalom