Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-11 / 213. szám

4 TURKEVE 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD Nem kedvezett az időjárás idén sem a gazdálkodóknak Munkát több száz embernek! lehetőség Szövetkezettel az új munkahelyek létesítése érdekében mezőgazdaság - Az aszályos időjárás miatt a korábbi évek­hez képest visszaestek a ter­méseredmények - számolt be Simon Ferenc, az egyik helyi mezőgazdasági kft. ügyveze­tője. - Csak részben tudtunk öntözni, annak magas költségei miatt. Az árpa, a búza, a ku­korica, a napraforgó és a borsó esetében is átlagosan ötven­százalékos terméskieséssel számolhatunk. Mindez óriási mértékű árbevétel-kiesést je­lent. Jelenleg a napraforgót és a kukoricát takarítjuk be, utób­bi egy részét ki kellett dobni, mert nem volt rajta cső. Egy és négy tonna közötti termésered­ményeink vannak. - Sajnos egymás után a második aszá­lyos évet éljük - mondta Iklódi Béla, egy másik helybéli mező- gazdasági cég ügyvezetője.- A talaj vízkészlete elfogyott, a növények termése átlag alat­ti, illetve a búza esetében átlag közeli, négy tonnát termett. Ná­lunk ötven százaléknál alacso­nyabb mértékű a terméskiesés, mert tudtunk öntözni, viszont termékenyülési gondjaink vol­tak. Bízunk abban, hogy jövő évben már nem lesz aszály. ■ Megragadnak minden alkalmat a versenyzésre sport A túrkevei dzsúdószak- osztály tagjai - élükön edzőjük­kel, Ozsváth Attilával - fáradha­tatlanul edzenek. Készülnek, és megragadnak minden verseny­zési lehetőséget tudásuk, képes­ségeik fejlesztése érdekében. A közelmúltban rendezték meg Cegléden a diákoümpia orszá­gos döntőjét, ahol jelen voltak a dzsúdósok is. A versenyen, ahol az ország számos városá­ból érkeztek, közel ötszáz fő állt tatamira. Túrkevét ez alkalom­mal öt versenyző képviselhette, közülük hárman értek el helye­zést. Diák C leány, 36 kilogram­mos súlycsoportban Nádudvari Emese a hetedik helyet szerezte meg. Horváth Ágnes felállhatott a dobogó harmadik fokára. A fiúknál a 30 kilogrammos súlycsoportban Kovács Zoltán a hetedik helyezést érte el. ■ Akadnak, akiknek az aszfaltozás jelenti az egyetlen munkalehetőséget jelenleg a városban. Közülük lesznek, akik jövőre stabil állást is kaphatnak Jelenleg tizenegy százalé­kos a munkanélküliség Túrkevén. A helyiek konk­rét tervekkel álltak elő azért, hogy csökkentsék az állás nélküliek számát a településen. Munkatársunktól- Évek óta hiába keresek mun­kát, nem találok - számolt be N. Zsolt. - Közmunkásként dolgoz­tam, de szeretnék satbil munka­helyet. Három lányom van, a mi­nimálbért keresem. Ez nem sok, de a semmitől ez is több. És még mindig jobb, mint állandóan se­gélyeket igényelni. Dolgoztam ezelőtt is építkezéseken, de egyre nehezebb el­helyezkedni. Remé­lem, egyszer sikerül munkát találnom - tette hozzá.- Mintegy 700 fő a regisztrált munkanélküliek száma a tele­pülésünkön - mondta Szemes Attila alpolgármester. - Közü­lük körülbelül ötszázan vannak, akik ténylegesen is szeretnének jövedelemszerző tevékenysé­get folytatni. A célunk az, hogy ezen személyek legalább felét foglalkoztassuk. Már most ren­getegen jelentkeztek munkára. Az idei programot folytatva, lesznek akiknek a növényter­mesztésben, valamint az állat- tenyésztésben tudunk majd lehetőséget biztosítani, mások­nak a feldolgozás és értékesí­tés területén ajánlunk munkát. A jelentkezők húsz-huszonöt fé­le lehetőség közül választhatják ki azt a tevékenységet, mellyel tudnak azonosulni, mely közel áll gondolatvilágukhoz, men­talitásukhoz. így később már kötelezettségként láthatják el a vállalt feladatokat - tette hozzá az alpolgármester. Mint korábban megírtuk, a program keretein belül hu­szonkét helybéli kapott lehető­séget arra, hogy állattartással, hízók nevelésével foglalkozzon. Több mint háromszáz, bérpótló juttatás­ban részesülő pá­lyázó közül válasz­tották ki azokat a személyeket, akikre a malacok felnevelését bízták. A hizlalásból származó mennyiség egy része (tíz szá­zaléka), az érdekeltség bizto­sítása miatt a hizlalóké, a má­sik részét a lakosság részére .5 értékesítik a helyiek. A piaci 5 értékesítésre szánt sertésekből « származó bevételt részben a kö- J vetkező csapat hízósertés meg- £ vásárlására, részben vágópont építésére fordítják.- Az új vágópont építése jelen­leg folyamatban van, a tervek szerint szeptember végére el Is készül - mondta dr. Szabó Zoltán polgármester. - A jövő éyi ter­vek között szerepel egy termék- feldolgozó, savanyítóüzem-rész, gyümölcsaszaló és lekvárkészí- tő-részleg kialakítása is. A cél egy saját bolt üzemeltetése, ahol helyben megtermelt árut vásá­rolhatnak a helyiek, és amely a korábban pénzintézetként funkcionáló épület földszintjén működne. Szeretnénk önellátó­vá tenni a települést - számolt be a polgármester. Túrkevén 11 Szemes Attila: többféle lehetőséget is kínálunk az állásnélkülieknek százalékos a munkanélküliség. Jelenleg mintegy száz embert foglalkoztatnak a közmunka­programban, mely pillanatnyi segítség a munkanélküliek szá­mára. Akadnak, akik aszfal­toznak, mások mezőgazdasági jellegű munkát végeznek. A köz­munkások közül a megbízható embereknek szeretnénk stabü munkát adni. A munkanélkü­liség csökkentése érdekében konkrét tervekkel állt elő a város vezetése. Szeptemberben meg­alakítják a „Túrkevei Szociális Szövetkezet 2012” elnevezésű szervezetet, mely reményeik sze­rint biztos hátteret biztosít majd a termelésnek, feldolgozásnak, és amelynek köszönhetően több száz ember kaphat munkát a vá­rosban.- A korábban működő Hangya Szövetkezeti mozgalom olyan ta­nulságokkal szolgál az ország jelenlegi súlyos gazdasági hely­zetében, amely jelentős mérték­ben elősegítheti a magyar vi­dék újjászervezését, gazdasági fellendülését, új munkahelyek teremtését, a termelés biztonsá­gosabbá és kiszámíthatóvá téte­lét, a hazai lakosság megfelelő minőségű és mennyiségű helyi termékekkel való élelmiszerellá­tását és az exportlehetőségek ki­használását - mondta dr. Szabó Zoltán polgármester. ■ Mintegy hétszáz a regisztrált munkanélküliek száma Túrkevén. HÍREK A város ajándékát vette át az ünnepelt kilencvenedik születésnap­ját ünnepelte a túrkevei Vaj­da Imréné. Ez alkalomból otthonában köszöntötte őt dr. Szabó Zoltán polgármes­ter, átadva az ünnepeknek a miniszterelnök és a város ajándékát. Díszpolgárokat köszöntöttek az ülésen A város díszpolgárairól sem feledkeztek meg a képviselő-testület soros ülésén. Kőrizs Istvánt nyolc­vanadik, Süveges Istvánt hetvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték a képviselők. Fotókiállítás nyílt a művelődési házban fényerő címmel nyílt fotó- kiállítás augusztus 31-én a művelődési házban. A Korda Zoltán Fotóklub alkotói a Magyar Fotográfia Napja alkalmából tárták nyilvánosság elé munkái­kat. A kiállítást szeptember 30-áig lehet látogatni. A százéves egyesületet köszöntötték elfogadta a képviselő-testü- let a Túrkevei Városi Sport­egyesület (TVSE) tevékeny­ségéről készült tájékoztatót és megköszönte a sportolók, sportvezetők munkáját. Kü­lön határozatban köszöntöt­te a testület a százesztendős sportegyesületet. Méltán büszke lehet az elmúlt időszakra a TVSE, hiszen számtalan, nemzetközi szinten is elismert sportoló nevelkedett keretei között. Térfigyelő kamerákat helyeznek ki több mint kétmillió forin­tot nyert pályázaton négy térfigyelő kamera beszer­zésére a Túrkevei Polgárőr Egyesület a minap. A be­rendezéseket szeptember 30-a után vásárolják meg, ezt követően a városköz­pontban helyezik ki azokat. Azért is kiemelten fontos ez a helyiek számára, mert huszonkét esztendeje nem volt térfigyelő kamera a vá­rosban. Ugyanazokat a szakokat indítják, mint tavaly oktatás Számos személyiségjegy fejlődik a gyermekeknél a művészeti oktatásnak köszönhetően Százezer forintja is bánhatja annak, aki tüzet gyújt A napokban zajlanak a beirat­kozások a művészetoktatási in­tézményekbe. Túrkevén két, ala­pítvány által fenntartott iskola működik. Az Egressy Béni zene­iskola idén húszesztendős. Mint dr. Szabó Zoltán polgármester elmondta, sokszor nem volt egyszerű előteremteniük a működéshez szük­séges anyagiakat, de megoldották. En­nek köszönhetően térségi felada­tot látnak el, több településen is működik tagozatuk.- A zeneiskolai hangsze­res képzésben előreláthatóan 100-110 tanuló folytatja, illetve kezdi meg tanulmányait billen­tyűs, fúvós, akkordikus és zene­ismeret tanszakon - mondta Pu- jov Jenő, a túrkevei Egressy Béni Zeneiskola AMI igazgatója. - Az elmúlt tanév során nagyobb teret kapott az óvodás korú gyerme­kek zenei képzése. A tehetséges gyermekek felkuta­tása érdekében Túr­kevén, a családok igénye szerint első­sorban az ötödik életévét betöltött gyermekek számára szervez­tünk foglalkozásokat. A műkő- j dő művészeti csoportok művészi 1 színvonalának fejlesztése szere- » pel ez évi célkitűzéseink között. | - Köztudott, hogy a művészet- £ oktatás nem kötelező - mondta ■ Fontos a szorosabb együttműködés a családokkal. Kereszti Édua Sarolt az Egressy Béni Zeneiskolában tanul zongorázni Németh István, a Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény igazgatója. - Az új tan­évben ugyanazokat a szakokat indítjuk, azaz néptáncot, társas­táncot, grafikát és festészetet. Tekintettel arra, hogy a művé­szeti oktatás során számos olyan személyiségjegy, kompetencia fejlődik a gyermeknél, mely más területeken nem szerezhető meg, bízunk abban, hogy egyre töb­ben kívánnak művészeti neve­lésben részt venni. Az új tanév­ben is megszervezzük a „Látni és Láttatni” képzőművészeti kiállítást, a Nagykunság Duná­tól Keletre Minősítő Társastánc Fesztivált és a Hegyfoky Kabos szavalóversenyt. tűz A Bihar-telep mögött gaz, avar, szemét égett a közel­múltban, melyet a helyi tűz­oltóknak sikerült eloltaniuk. Előtte a Bankos-tanyánál bálázó gyulladt ki. A tűz az épületet, a bálázót vontató gé­pet, valamint a közúti forgal­mat is veszélyeztette. A kár­esetet a tűzoltók felszámol­ták, az anyagi kár jelentős. A vonatkozó rendelkezé­sek értelmében, aki az elő­írásokat megszegi, és tüzet idéz elő, illetve, ha az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges, úgy akár minimum százezer forintos tűzvédelmi bírsággal sújtható! ■ v É * 1 É » t <

Next

/
Oldalképek
Tartalom