Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-17 / 65. szám
2012. MÁRCIUS 17., SZOMBAT 5 JÁSZSÁG Márciusban döntenek a jászkapitány személyéről Jászfelsőszentgyörgyön lassan célegyenesébe fordul az idei Jász Világtalálkozó programsorozatának előkészítése. Mint Zelenai Tiborné polgármester elmondta, március végi képviselő-testületi ülésükön szeretnék elfogadni határozatukat, amelyben döntenek a leendő jászkapitány személyéről. A település önkormányzata és a Jászok Egyesülete közös szervezésében július 6-8-án tartandó találkozó fő programjait már kidolgozták, ez idő szerint már az adott események szervezésének felelőseit jelölik ki, a szükséges teendőket tekintik át. A településvezető szerint jó esély van arra, hogy a háromnapos rendezvénysor idején akár 3- 4 ezer vendég is megforduljon a faluban, így szeretnének színvonalas programmal bemutatkozni. A találkozó szervezésének anyagi feltételeit egyrészt pályázatokból, másrészt helyi és térségi vállalkozók és magánszemélyek adományaiból teremtik elő, illetve az ön- kormányzat is helytáll, amennyiben arra szükség lesz az elkövetkezőkben. ■ Banka Cs. Másodfokon is felmentették a volt polgármestert Másodfokon is felmentő ítélet született a Dankó Istvánnal, Jász- ladány korábbi polgármesterével szemben indított büntetőperben — tájékoztatott a korábbi településvezető. Emlékezetes, hogy az európai közösség pénzügyi érdekének megsértése bűntett kísérlete volt a vád. Eszerint egy 55 millió forintos, uniós támogatással megvalósult fejlesztés egyik 2,5 millió forint bruttó értékű részszámlája teljesítését úgy engedélyezte a polgármester, hogy az abban szereplő ösz- szes munkát még nem végezték el a számlaadáskor. Az elsőfokú ítéletet a büntethetőséget kizáró ok miatt hozta meg az eljáró bíróság, bizonyítottnak látták, hogy a polgármester nem tudhatott részletesen a számla tartalmáról. Az ügyészségi fellebbezést követően március 14-én az első fokon hozott ítéletet hagyta helyben a másodfokon eljáró bírói testület. ■ B. Cs. Csend az ingatlanpiacon árak Némi mozgást már van, de ez még nem fellendülés A gazdasági körülmények továbbra sem kedveznek ahhoz, hogy az ingatlan- piacon jelentős előrelépést tapasztaljunk. A szakember véleménye szerint némi mozgást ugyan már tapasztalhatunk a Jászságban, de ez még messze van attól, hogy igazi fellendülésről beszélhessünk. Banka Csaba—Illés Anita- A szüleimmel lakom, nemrég költözött hozzánk a barátom, mert egyelőre nem merünk belevágni az építkezésbe, lakásvásárlásba — mondja a jászberényi I. Krisztina. - Gondolkodtunk hitelfelvételen is, mert annyi pénzünk nincs, hogy lakást tudjunk venni. Ám a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor azt sem tudom, meddig lesz munkahelyem, a hitelfelvételt nem kockáztatjuk meg. Amíg a szüleimnél lakunk, addig legalább albérletet sem kell fizetni - véli a hölgy. A Jászapátin élő, nyugdíjas évei előtt álló Mária egy-két éven belül szeretné eladni a házát, de úgy gondolja, hogy ez szin- Á te lehetetlen.- A gyerekeim már elköltöztek a városból, mert a főváros környékén jobb A munkalehetőség adó- ff dott számukra, és Pest megyében építkez-, || tek. A férjemmel . ; még dolgozunk, van pár évünk a nyugdíjig. Terve- J ink szerint me- gyünk a gyerekeink után, ha el tudjuk adni a házunkat. Ez nem túl egyszerű, mert a városban rengeteg ház eladó. Van, aki évek óta árulja. Az ingatlanunkat nem tudjuk eladni annyiért, amennyit máshol, például Jászberényben érne — mondja Mária. Némi mozgás tapasztalható ugyan az ingatlanpiacon, de arról még korántsem lehet beszélni, hogy a Jászságban komolyan fellendült volna az ingatlanok adásvétele - vélekedett érdeklődésünkre Bányai Zoltán ingatlanszakértő. A szakember szerint a bizonytalansági tényezők egyik eleme volt az elmúlt hónapokban, hogy sokan várták: miEgy négyzetméterre jutó fajlagos lakásépítési költség a megyében áfa nélkül (ezer forint) Szabadulni szerettek volna a meglévő hiteleiktől ami egy kissé megmozgatta a Jászságban is az ingatlanok adásvételét az elmúlt időszakban — vélte Bányai Zoltán -, hogy sok tulajdonos szeretne, illetve szeretett volna megszabadulni az egyre jelentősebb terhet jelentő hiteltörlesztésétől. Ennek érdekében akár kompromisszumokba is belement az eladáskor, hogy a hitel nyomó sától megszabaduljon. Nem ritkán azonban az is elő fordult, hog\' a devizahitelesnek szembesülnie kellett a ténnyel: az eladásra kínált ingatlana nem ér annyit, mint a még meglévő hiteltartozása. lyen állami támogatásokkal számolhatnak majd lakásterveik megvalósításához. Ez a bizonytalansági tényező megszűnt, megfogalmazódtak a támogatási javaslatok. Az már látható, hogy ez a lehetőség egyelőre meglehetősen szűk kört érinthet a szakértő véleménye szerint. Mindenesetre, ha korábban megvolt a szándék, emiatt az emberek már nem várnak a vásárlással vagy építkezéssel.- Változatlanul sok bizonytalanságot okoz a gazdasági helyzet alakulása, s a munkavállalók nehézségei sem segítik a piac élénkülé- ) m sót. Ilyen körülmények közt Mopedig kevesen gondolják úgy, hogy építkezésbe fognak a közeljövőben - tette hozzá Bányai Zoltán. — Ha pedig mégis vásárol valaki, jellemzően egy felújítandó családi házban gondolkodnak az emberek. Igaz, mire a maguk igényeire formálják az ingatlant, a végén az is belekerül majdnem annyiba, mintha újat építenének, ugyanakkor a felújítás egy-egy fázisát évekre elhúzhatják, ami egyszerre kisebb költséget jelent. Bányai Zoltán: A munkavállalók nehézségei nem segítik a piac élénkülését Kivágják a fákat, de újakat telepítenek felújítás Teljes egészében átalakul a jászberényi főtér parkja HIRSAV Sportrendeletet fogadtak el Jászberény képviselő-testü- lete legutóbbi, szerdai ülésén egyebek mellett elfogadta sportrendeletét, amelyben új alapokra helyezte a városi sport támogatásának rendszerét. Az új rendszer szerint minden egyesületnek pályáznia kell a támogatási keretre, és egy meghatározott kritériumrend szerint döntenek majd a támogatásról. Számítanak a helyiek adóbefizetéseire az első féléves helyi adó befizetési határideje telt le ezen a héten Jászágón is. Mozsár Lászlóné polgármester elmondta, hogy pontos adatokkal egyelőre még nem rendelkezik, de úgy 2,5 millió forintos befizetésre számítanak. Mint mondta, ismerve a helyiek adóbefizetési hajlandóságát, a tervekben meghatározott összegeket a település kasszájába be is fizetik a lakosok. Megtekintik József nádor sírját a jászok Egyesülete tagjai március 28-án a Magyar Nemzeti Galériában tesznek látogatást. A múzeumban megtekintik a Habsburg nádori kriptát is, amely - mások mellett — József nádor, a jászkunok grófja és bírája síremlékét is magában foglalja. Megemlékeztek a centenáriumról a magyar cserkészet idén ünnepli létrejöttének századik évfordulóját. A centenárium alkalmából Jászberényben a 298. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapat nyílt napot tartott március 15-én a Margit-szi- geten. A fiatalok egy mintaal- tábort építettek fel a helyszínen, és színes programokkal, ügyességi és kézműves-játékokkal, kiállításokkal várták az érdeklődőket, de tartottak akadályversenyt és számháborút is. A programot tábortűzzel zárták. SZOUON.hu További jászsági információk a SZOUON.ha hírportálon olvashatók. Megkezdődött Jászberény főterén a Római Katolikus Főtemplom és a Lehel Vezér Gimnázium közötti park, a Promenád felújítása, átalakítása. Az egyéb főtéri fejlesztésekkel, felújításokkal együtt összesen több mint nyolcszázmillió forintba kerülő kivitelezői munka részeként több termetes fát, megannyi bokrot, virágot is eltávolítanak, kivágnak a területről. Nem messze onnan a Fürdő utcai parkfelújítás keretében is több fát ki kellett, illetve ki kell vág- g ni. Olvasóink, szembesülve az át- | alakítás nagyságrendjével, az f esetenként ölnyi vastagságú fák J kivágásával, több alkalommal is £ kérdezték szerkesztőségünktől, A településen a főtéri park növényeit is lecserélikhogy miért kell a már évtizedek óta növekvő növényzetet kivágni. Lányi László, a hivatal városüzemeltetési és fejlesztési irodájának vezetője elmondta, a fák és bokrok kivágását. minden egyes esetben az engedélyes ■ A munkálatokat júliusra szeretnék befejezni. terv szerint hajtják végre. A Promenád felújításával együtt pedig teljes növénycsere is megvalósul. Az elfogadott terveknek megfelelően pótolják, telepítik újra a növényzetet, hiszen teljes, egészében, minden elemében megújul a park. A munkálatokat júliusra szeretnék befejezni. ■ Erősíteni akarják a fiatalok helyi kötődését Jászszentandráson már március 14-én elkezdődött az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékező programsorozat. A hősök tiszteletére szerdán délután 1848 méteres futás indult a Mártírok úti iskolától. Majd ezt követően az ünneplők este fáklyás felvonulással vonultak az iskolától a művelődési házig, ahol egy kis meg- vendégelés és könnyűzenei műsor fogadta a felvonulókat. Március 15-én a római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmisét követően a művelődési házban folytatódott a megemlékezés. Banka Ferenc polgármester ünnepi beszéde után a Kunráth Sándor Általános Iskola diákjai előadásukban felidézték a forradalom és szabadságharc eseményeit, majd megkoszorúzták a kopjafát. Az ünneplők a Szent István parkban elültették a Jászok fáját. A programsorozat zárásaként a víztoronynál emlékfát ültettek a 2011-ben született gyermekek és az újonnan választott jászkun kapitányok tiszteletére. A szülők és gyerekek bármikor látogathatják, ápolhatják az elültetett fákat, amelyek remélhetőleg minél több családot vonzanak ki a szabadba egy-egy közös beszélgetésre, programra. A kezdeményezés célja többek között az, hogy a fiatalokban erősítse a kötődést a településhez. ■ I. A. > f