Új Néplap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-12 / 61. szám
ELETMOD CSALAD, MUNKA & NEVELES Nevetni kell, ennyi az egész hahotaklubok A Gellérthegyen kezdődött, de ma már országossá vált a nevetőhálózat Alig hittem el, hogy vannak olyanok, akik felkelnek csak azért, hogy - dacolva sárral, széllel, hideggel - kiálljanak a hegyre nevetni. Gönczi Annamária Az ingyenes, önkéntes kacagóklubot Dómján -Ferenc okleveles kacagáskarnagy - az indiai Ma- dan Kataria által speciálisan kiképzett nevetéstréner - vezeti. ELŐSZÖR A BEMELEGÍTÉS A résztvevők először bemelegítik arcizmaikat, melyekre a közel egyórás röhögés során szükségük lesz. Néhány jógalégzés után halandzsaparti keretében üdvözlik egymást, bemutatkoznak. Értelmes szó nem hagyhatja el ajkukat. Azok, akik először vannak itt, kicsit erőltetetten, kissé szégyenlősen halandzsáznak. A régiek felszabadultabban. Nevetnek némán, zümmögve, csukott szájjal és teli szájjal. látszanak metrót, BKV-s közlekedést, lökdösődnek, és közben nagyokat nevetnek. Elmondják az önbizalom- mantrát, mely így szól: „okos vagyok, szép vagyok, szexi vagyok”. Addig mondják, míg elhiszik. Szükség van az arc bemelegítésére az egyórás röhögés előtt a reggeli hahotaklub elkezdésekor- Én még csak negyedszer vagyok itt - mondja Zsuzsa, - de egész napra feltölt. A gyerekeim' meg az unokáim már küldenek: menj mama hahotázni, neked ez nagyon jót tesz! Fotós Laci biciklivel jön Csepelről. Azt mondja, nem kerekezne át hajnalban ilyen mesz- sziről, ha nem érezné a társaság és a nevetés áldásos hatását. Katka Mátyásföldről érkezik minden hétfőn hajnalban: - A nevetés a legjobb módszer arra, hogy a tüdőd megteljen levegővel, kikapcsold a tudatodat, és szabad légy. ... k \ MIÉRT JÓ A NEVETÉS? Dómján Ferenc, a magyar hahotaklubok megalapítója szerint a szervezet háromféle módon reagál a stresszre. Harcol, menekül vagy nevet. Ő az utóbbit tartja a legegészségesebbnek. A nevetés az ember különleges kiváltsága. Jókedvre derít, boldogságot, vidámságot, békét teremt, örömet szerez, jót tesz testnek és léleknek, közösségi kapcsolatoknak, fejleszti a személyiséget. Testmozgásnak is kiváló, a kacagás belső kocogás néven is ismert. Növeli az egészséges önbizalmat, kibontakoztatja a kreativitást, a játékos teremtőképességet. A nevetés ingyenes, a legjobb és a legkellemesebb orvosság. Mélyíti a légzést, javítja az oxigénellátást, csillapítja a fájdalmat, oldja a feszültséget, csökkenti a stressz ártalmait, segíti az immunrendszer védekezőképességét, megelőz és gyógyít. Búnak-bajnak legjobb a szemébe nevetni. Nem kell külön megtanulni, csecsemőkortól magától megy. Gyerekkorban naponta több százszor nevetünk, felnőttként csak jó, ha tízszer. A hahotaklubok lényeJótékony élettani hatások DR. KATARIA ÁLLÍTJA, a kitartó nevetés egyben egyfajta aktív meditáció is. Ilyenkor a szokásosnál jobban összehangolódik a jobb és a bal agyfélteke működése. Nevetés közben kibontakozik a mélyben rejtőzködőgyermeki lelkidet, a játékos kreativitás, háttérbe szorulnak a negatív érzelmek, a harag, az irigység. ge a belülről fakadó, külső feltétel nélküli nevetés. VILÁGMÉRETŰ MOZGALOM Egy indiai orvos, Madan Kataria találta ki, a Laughter Club, azaz a Hahota Klub hálózatot, amely az 1995-ös kezdetek óta mára világméretű mozgalommá nőtte ki magát. A jóga ősi légzőgyakorlatait fölhasználva fejlesztette ki nevetőmódszerét. Kataria zenével és tánccal is megmozgatja tanítványait, akik egy ilyen kétnapos nevetésvezető tanfolyam végeztével kiképzett, okleveles nemzetközi nevetésvezetőként saját ha- hotaklubsejtet alapíthatnak. Életmód rovatunk heti oldalainak témái ►HÉTFŐ CSALÁD & NEVELÉS KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZAS CSÜTÖRTÖK Egészség PENTEK MINDMEGETTE SZOMBAT INTERJÚ, RIPORT Bereczki Zoltán a Megasztár 6 zsűrijében az operettszínház sztárja, Bereczki Zoltán a Megasztár 6 zsűritagjaként képviseli a szakmai hozzáértést. „Igyekszem a közönség szemével nézni a műsort, mintha otthon, a tévé előtt ülnék. A szakmai megítélésen túl fontos, hogy át tudjam adni magamat az élménynek - mondta a tvr-hétnek. HIRDETÉS ÁLLAT ABC című DVD-sorozat csak a megyei lap előfizetőinek! Lepje meg gyermekeit, unokáit! Csak csomagban! ÁLLAT g r v *■ i kedvezménnyel 1485 Ft v Megköszönjük, hogy előfizetőnk! Az Állat ABC című DVD-sorozat 3 ismeretterjesztő DVD-t tartalmaz. A sorozat együttes ára most 25% kedvezménnyel 1980 Ft helyett csak 1485 Ft. Rövid rendelési határidő! Rendelje meg telefonon március 12-én, reggel 8-tól 16 óráig, és díjfizetés után az ajándékot kiszállítjuk Önnek! Ajánlatunk 2012. március 12-én beérkezett megrendelés esetén érvényes, és kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkezők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciékéd: 2056 Várjuk hívását: 06-40-510-510 Tolnai Népújság HEVES®HÍRL\P J , Somogyi Hírlap ^ ® * f i i