Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-16 / 40. szám
4 TŰKOR 2012. FEBRUÁR.16., CSÜTÖRTÖK Cibakházára járt at bűnözni a tiszaföldvári fiatalember Rákkal küzd a kis Tibi betegség Üres a hűtő, a vezsenyi család minden pénze elfogyott A védők továbbra is cáfolják az emberölést Tizennégy év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szolnoki Törvényszék a tiszaföldvári B. Róbertét, aki két takarékszövetkezetet rabolt ki Cibakházán. A 37 éves büntetlen előéletű férfi végzete akkor kezdődött, amikor az első, majd sorban a további munkaadó cégei megszűntek, s a későbbiekben sem vették fel. A műszaki végzettségű, nyelvvizsgával rendelkező fiatalember lába alól kicsúszott a talaj, ezért végzetes elhatározásra jutott: bankot rabol! Először 2010. november 29-én egy kölcsönkért kocsival az egyik cibakházi takarékszövetkezethez hajtott. Fejére símaszkot húzott, s egy hosszú pengéjű tőrkéssel berontott, követelve a bevételt. B. Róbert 5 millió 220 ezer forinttal elmenekült. A pénz nem került elő. Másodszor 2011. április 22-én, szintén délben, ugyancsak kölcsönkért gépkocsival, ismét Cibakházán, csak a település egy másik takarékszövetkezetébe I rontott be. Pulóvere kapucniját a fejére húzva, szemüvegben, kesztyűvel a kezén, gáz-riasztópisztollyal követelt pénzt. Ezúttal „csak” 322 ezer forint volt a zsákmánya. Még aznap elfogták. A büntető tanács ítéletét az ügyész elfogadta, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így a határozat nem jogerős. ■ M. G. — Nagy haszonnal váltott pénzt a hiszékenyeknek Csaló tett nagy haszonra szert kedden Szolnokon, ugyanakkor az egy pénzváltó előtti csereügylet két férfinek okozott nagy veszteséget. A sértettek pénzváltás céljából érkeztek az üzlethez, amikor előtte megállította őket egy ismeretlen férfi és közölte, hogy ő magasabb áron beváltja az eurójukat, mint a hivatalos pénzváltóhely. Az üzlet megköttetett 291 Ft:os átváltási áron 1000 euróbán. A pénzt leszámolta a csaló, majd távozott. Ezt követően a két sértett számolni kezdte a pénzt, melynek során döbbenve látták, hogy csupa 500 Ft-os bankjegyet kaptak és abból is csak 15-öt. A csaló haszna több mint 280 ezer forint. ■ Azt gondolták, beütötte valahova a nyakát a kisfiú, de hamar kiderült, nagyobb a baj. A másfél éves Kállai Tibor Olivér nyelőcsöve és mellkasa tele van daganattal. Hegedűs Márk Vezseny egyik utcájában járunk, a földutat hó fedi. Egy utcabeli asz- szony eligazít, merre találjuk Mor- dány Klaudiát és gyermekét A család meglepetten fogad, majd alig fűtött előszobájukba invitál. Az édesanya belekezd történetükbe: egy kis dudorral kezdődött tavaly. Azt hitték, Tibiké csak beütötte a nyakát, de azért elvitték orvoshoz.-A szolnoki Hetényi Géza Kórházban kiderült, komolyabb dologról van szó. Először egy másfél centis tumort találtak, másnapra azonban Budapesten kiderült, ennél is súlyosabb a probléma. A kisfiam légcsövét teljesen elzárta a daganat, és a rákos burjánzás az egész mellkasát beborítja - meséli az édesanya, Klaudia. Tibikét lélegeztetőgépre kötötték, hamarosan megműtötték. A csaknem ötórás beavatkozás előtt a sebészorvos nem hitegette az édesanyát, sőt próbálta felkészíteni a legrosszabbra: lehet, hogy Tibikét nem tudják megmentem. A műtét jól sikerült, a daganat 98 százalékát eltávoh'tották. Ezután próbálkoztak az úgynevezett szkeroti- záló beavatkozással, ami azt jelenti, hogy közvetlenül beinjekciózzák a daganatokat, amik ennek hatására összezsugorodnak. így olyan helyeken is lehet vele kezelni a beteg sejteket, amiket nem lehet operálni. Az első beavatkozás után lelapult a kisfiú testében a tumor, de hamarosan a triplájára nőtt. Tavaly novemberben újabb operáció következett, ekkor az injekciós kezelés során bejuttatott anyag szétégette a kisfiú tüdőcsúcsát, így újra lélegeztetőgépre került- Ekkor úgy tűnt, a karácsonyt messze az otthonunktól, a kórházban kell töltenie Tibikének, és vele természetesen nekem is, de a kisfiam jobban lett, és hazaengedtek -mondta Klaudia. Tibiké most, köszöni, a körülményekhez képest jól van. Március végén derül ki, maradt-e még daganatos sejt a szervezetében. Az orvosok azt mondják, ha tünetmentes is, bármikor előjöhetnek a Alaposan felkavarta a közvéleményt a nemrég a sajtóban kiszivárgott hír, miszerint részleges beismerő vallomást tett a szolnoki Bau- nok házaspár elleni gyilkosság egyik gyanúsítottja, H. Szabolcs. Amint azt mi is megírtuk, egy lapértesülés szerint elismerte az emberrablásban való részvételt, de tagadta, hogy ölt volna Ennek terhét két társára, Mészáros Tiborra és M. Bélára „nyomta rá”, akik eddig kategorikusan tagadták a kétszeres emberölés gyanúját Vajon változtatott-e ez a vallomás a két gyanúsított társ további védekezési stratégiáján H. Zsolt beismerése? Dr. Tasi Juditot - M. Béla ügyvédjét - és dr. Gerencsér Ferencet, Mészáros Tibor védőjét kérdeztük erről.- Éppen ma volt a védencem folytatólagos kihallgatása, és természetesen fenntartottuk az eredeti vallomást, miszerint nem követte el a terhére írt cselekményeket- nyilatkozta Tasi ügyvédnő. - A beismerő vallomás ugyanis több sebből is vérzik.- Nincs okunk változtatni álláspontunkon, miután Mészáros Tibor nem ölt embert! Túdomásunk szerint védencem ellen H. Szabolcs vallomása az egyetlen bizonyíték, ami nem is biztos, hogy mindenben harmonizál a tárgyi bizonyítékokkal - mondta Gerencsér doktor. ■ L. M. L. Kupakgyűjtéssel is segítenének Tibiké jelenleg jól van, édesanyja kezében különösen jól érzi magát. Márciusban kiderül, maradt-e még daganatos sejt a kisfiú szervezetében. A vezsenyi önkormányzat néhány alkalommal támogatta pénzzel a család utazásait, egy fővárosi alapítvány pedig pelenkát és törl& kendőt adott arra az idő re, amíg Tibikével kórházban voltak. A vezsenyi családsegítő, Válé Zsuzsa babakocsihoz, élelmiszerhez és ruhához juttatta a családot Indult egy kupakgyűjtő akció is: a PET-palackok kupakjait Vezsenyen a családnál, Ti- szajenőn az általános iskolában és Tószegen több vendéglátóhelyen is le lehet adni. Bíznak abban, hogy az összegyűlt kupakokat egy műanyag-felvásárló cég átvenné, és az ebből befolyt összeg enyhíthetne a család gondjain. daganatok, így egész életében vizsgálatokra kell majd járnia. A fiú betegsége anyagilag is megviselte a négytagú családot, Klaudia ugyanis a párjával és Tibikével az édesanyjánál él. Havi fix bevételük 92 ezer forint, ennyi a gyes és a nyugdíj együtt. Klaudia párja alkalmi munkákat vállal, de a községben alig van munkalehetőség. A villanyszolgáltató felszólító leveleket küld, mert a család elmaradt a befizetéssel, de dönteniük kellett, hogy esznek vagy fizetik a számlát. A fűtésre is sok pénzük elmegy, a hűtőszekrény, a spájz is üres, nincs otthon egy kiló liszt sem, pedig korábban ez nem fordult elő. A család kálváriája ezzel nem érvéget. Nemrég kiderült, hogy Tibiké nagymamája is rákos. Orvosai szerint legfeljebb öt évet élhet. Ám a nagymama bizakodó, azzal együtt, hogy kemoterápiára jár, és gyógyszereit nem tudja kiváltani. Jászberényben mérték tegnap a legmelegebbet A Jászság fővárosában, Jászberényben volt tegnap délután három órakor a legmelegebb a megyében. Persze ez a meleg akár hidegnek is mondható, hiszen mindössze 0 fok volt A megyében ugyanekkor Kunhegyesen mérték a leghidegebbet az Időkép.hu adatai szerint A városban mínusz 3,5 fok volt Érdekesség, hogy a Tiszától keletre szinte mindenhol mínusz 3, mínusz 5 fok volt, míg a Dunántúlon nem volt ritka a plusz 4 fok. ■ BARI ILONA GRAFOLÓGUS Kézírás- és gyermekrajzelemzés l 'TWqAÜA JELIGE: TÉL, 8,5 ÉVES KISFIÚ RAJZA. Egyszerű rajz, hiszen összesen három elem látható és azok sem nagyok vagy kiemelkedőek a papíron. Inkább az alsó szélhez igazodó a rajz, a felső terület igen nagy helyen üresen, szabadon hagyott. Kicsi visszafogottság árad a rajzról, talán nem is volt kedve rajzolni. Kérésre, szófogadásból készülhetett a rajz. Éppen ezért nem sok érzelemmegnyilvánulás látszik azon. A legerőteljesebb és legszínesebb a ház. Nagy hangsúlyt kapott. A ház mindig az egót, az önértékelést, saját magunk megnyilvánítását jelképezi. Piros színekkel a gyermekek akkor dolgoznak szívesen, ha ki szeretnének emelni valamit. Jelen esetben a saját akaratát, tehetségét, erejét. Amit mostanában kicsit vissza- szorítottnak érezhet. Ez ebben a korban nem veszélyes és nem is állandó. A tanulás és feladatok, a megnyilvánulás mind a korabeliek, mind a tanárok viszonylatában visszafogott, amolyan szabálykövető, de nem feltétlen csendes. A hóember olyan, amilyennek feltehetőleg sok helyen látta. Mostanában készülhettek versekkel, mesékkel, olvasmányokkal a télre, és ezt nagyon jól vissza tudta adni saját rajzán is. Azonban a téli élményt, a havat, a hógolyózást, a szánkózást nem rajzolta meg. Pedig leírta, szereti a havazást. A fa mindig az érzelmeket, a bensőben rejlő indulatokat, érzéseket jelenti. Sokszor használják különböző pszichológiatesztekben is, felmérve, milyen is a rajzoló érzelmi telítettsége, kiáramlása és szabálykövetése. A fa az anyai oldalon van. Érzi, tudja, hogy a családja ott van körülötte, biztonságot és stabilitást adva. A figyelem feléje is irányul, szeretettben és gondviselésben. Azonban mintha hiányolná hogy nem ő van első és központi helyen, nem érzi magát kiemeltként ebben a kötelékben. Ebből az érzésből adódhatott, hogy mostanában kicsit zárkózottabb is lett, visszafogottabb és inkább figyelőbb, mint kezdeményező. Teret és lehetőséget kell adni ennek a kisfiúnak, hogy kipróbálhassa magát. KÜLDJE BE 3-12 ÉVES GYERMEKE RAJZÁT VAGY LEGALÁBB ÖT-HAT SOROS SAJÁT KÉZÍRÁSÁT - MELY TARTALMAZZA AZ ALÁÍRÁSÁT ÉS ÉLETKORÁT -, AZ ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE CÍMÉRE. NE FELEJTSEN EL JELIGÉT ÍRNII ELÉRHETŐSÉG: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5000 SZOLNOK, MÉSZÁROS LŐRINC UTCA 2. TELEFON: 56/516-757