Új Néplap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-16 / 40. szám
2012. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK 5 JÁSZSÁG Lekötött betétben tartják a százmilliós tartalékot Javaslatokat várnak az új jászkapitányra Jászfelsőszentgyörgyön július 6- 8. között rendezik meg a Jászok XVIII. Világtalálkozóját. A rendező település lakosainak joga, hogy jelölje a történelmi múltban élő tisztség, a jelenben a jász hagyományokat megszemélyesítő jászkapitányt. A szervezők a polgármesteri hivatalban és a József Attila Művelődési Ház, Könyvtár és Tele- házban gyűjtőládát helyeztek el, ahová a lakosok március 31-ig, ügyfélfogadási időben leadhatják jelöléseiket. A község önkormányzata a beérkezett lakossági jelölések figyelembevételével választja ki az új jászkapitányt, akit a rangos eseményen iktatnak tisztségébe. ■ Illés A. Jászjákóhalma képviselő-testü- lete a napokban fogadta el a település költségvetését. Mint azt ifj. Lukácsi Pál polgármester elmondta, 295 millió forintos bevételi és kiadási főösszeg mellett, működési hiány nélkül hagyták jóvá a büdzsét. Mindezt úgy sikerült megoldani, hogy az eddig fenntartott kötelező és önként vállalt feladatok közül egyet sem kellett feladni. Ráadásul még a közérdekű feladatot ellátó civil szervezeteket is sikerült támogatniuk. Mindeközben a fejlesztésekre minimális összeget tudtak elkülöníteni, illetve két nagyobb projektjük (kerékpárút-fejlesztés, térfigyelő kamerarendszer kiépítése) pályázati elbírálására várnak. Ezek megvalósítása nagy valószínűséggel a következő esztendőre tevődik át. Egy jelentős, 100 millió forintos tételt pénzintézeti betét formájában kötöttek le. - Az elmúlt években folyamatosan gyarapítód tartalék összege mára komoly nagyságrendűvé vált - jegyezte meg ifj . Lukácsi Pál -, amely várhatóan jelentős mértékben fedezi majd a szennyvízközmű-beruházás önkormányzati önrészét. ■ Banka Cs. ■ Költségvetésüket folyamatosan Igazítják az aktuális körülményekhez. Pénztárcanyitó találkozás vadkár Elképesztő ügyesség kell az ütközés elkerüléséhez Alig van olyan hét, hogy olvasóink ne hívnák szerkesztőségünket a Jászságban megszaporodott őzek, apróvadak vonulásai miatt. Az autósok rettegnek a vadbalesetektől és annak jogi következményeitől. A vadinvázió során akadnak meglepő történetek. Jászberény belvárosában nemrég egy biztosítótársaság udvarán bukkantak őzikére. Banka Csaba—Illés Anita Az elmúlt hónapokban autósok jelezték, hogy döbbenetesen sok vad található a Jászság határaiban. Sajnos sokaknak okozott már bosszúságot őzzel és egyéb apróvaddal történő ütközés. Egy jászjákóhalmi olvasónk a 31-es főúton ütközött össze őzzel, közel százezer forintos kár keletkezett az autójában.- Decemberben történt a baleset, azóta már több ismerősöm is beszámolt ütközésről, és szinte már rettegnek vezetés közben. A problémát nem lehet úgy megoldani, hogy újabb vadjelző táblákat helyeznek ki az utakon. Nem teljesen tiszta, hogy a vadbalesetekért ki a felelős, kinek kell megfizetni a kárt. Mind az autósnak, mind a vadásztársaságnak kára keletkezik - mondja olvasónk. A szapora vadállományt jelzi, hogy néhány hete Jászberény belvárosában őzikére bukkantak egy biztosítótársaság udvarán.- Az esti órákban egy ügyfelemet kísértem ki, amikor figyelmes lettem egy jószágra az udvaron - meséli Bábosik Lászlóné, Margó. - A sötétben nem láttam jól, először azt hittem, hogy kutya. Az állat elbújt az autó mögé. Egyre gyakrabban találkozhatunk vadakkal a Jászságban, az állatok veszélyt jelentenek az autósokra Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy egy őz. Munkatársaimmal bezártuk a kaput, nehogy kiszökjön és balesetet okozzon. Értesítettük a tűzoltókat, állatvédőket, vadászokat, állatorvost, akik befogták az eltévedt állatot — meséli a jászberényi hölgy. Utánajártunk, mi lehet az oka a Jászságban megszaporodott vadállománynak. A vadállomány nemcsak a Jászságban, hanem az egész megyében, sőt Békésben is jól szaporodott az elmúlt időszakban - derült ki a jászjákóhalmi vadásztársaság elnöke, Lengyel István által elmondottakból. Ennek pedig nincs más oka, mint hogy kedvezőek voltak a körülmények a szaporodási időszakba^ illetve a kemény hideg megérkezésére már megerősödhetett a fiatal állomány is. A vadállomány nagyságrendjéről épp ezekben a napokban kell jelentést készítenie a vadásztársaságoknak, hogy ez alapján elkészülhessenek az úgynevezett ivararány-beállítá- si tervek. Ennek alapján vadászhatják, vadásztathatják le a társaságok egy-egy terület vadállományának bizonyos hányadát. Az úgynevezett tar állományt február végéig lőhetik a társaságok. Úgy tűnik, az autósoknak csak az óvatosság segít A JÁKÓHALMI TÁRSASÁG elnöke elismerte, hogy ha egy autós ütközik egy nagyvaddal, az bizony tetemes kárt tud okozni az autósnak is, ugyanakkor kára keletkezik a vadásztársaságnak is. Az úgynevezett vadátvágások helyszínének jelölésére pedig nincs más mód, mint az, hogy a közutakon figyelemfelhívó táblákat helyeznek ki. Ekkor - a KRESZ előírásainak megfelelően - olyan körültekintően kell vezetni, hogy adott esetben meg tudjon állni a jármű, ha egy vad kerül dz útjába. Amennyiben a figyelemfelhívó táblával jelölt részen történik az ütközés, a rendelkezések szerint bizony |1000 m| az autósnak kell a kárt megtérítenie. Amennyiben pedig a megjelölt útszakaszon túl, lehetőség van - bár elég hosszadalmas eljárásban - az úgynevezett bíróság előtti megegyezésre az autós és a vadásztársaság között a keletkezett károk összehasonlítására és kiegyenlítésére. GG901 azúíZAFIRA tourer HÁROM GYEREK, NÉGY KERÉK, ÖT UTAS. VAGY HAT. VAGY HÉT. Egyterű derű. 2011 LEGKEDVELT»« személyautó mArkAja magyarorszAgon. Wir leben Autos. Nyitott hétvége: február 17-19. Kombinált használat esetén a Zafira Tourer átlagfogyasztása: 4,5-7,21/100 km, C02-kibocsótósa: 119-169 g/km, változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A kép illusztráció. A személygépkocsi-piacon elért, 11,8%-os részesedés alapján. Forrás: Datahouse Kft., 2011.01.01 .-2011.12.31. közötti személygépkocsi forgalomba helyezések Magyarországon. Opel Hering 5000 Szolnok, Alcsisziget Tel.: 56/513-010 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Tel.: 57/655-340 3200 Gyöngyös, Pesti út 93. Tel.: 37/300-400 opelinfo@opelhering.hu.www.opelhering.hu Közbiztonsági díjjal ismerik el a kiemelkedő munkát végzőket Jászberényben az önkormányzat képviselő-testülete 2009 decemberében alapította meg a Közbiztonsági Díjat, amely évente adományozható. A díjat idén is szeretnék odaítélni annak, aki hivatásos vagy közalkalmazotti állományban, Jászberényben legalább öt éve teljesít szolgálatot és huzamosabb ideje a bűnmegelőzés, bűnüldözés, valamint a közbiztonság területén tartós és kiemelkedő munkát végez, amellyel hozzájárul a város köz- biztonságának javításához. A díjazott személy munkájával alkalmas arra, hogy a rendőrség tekintélyét és a rendőrségbe vetett bizalmat az állampolgárokban erősítse. Az elismerésre ajánlást tehetnek február végéig a Jászberényi Rendőrkapitányság, rendőrségi érdekképviseletek, a képviselő-testület bizottságai és a helyi civil szervezetek. m 1. A. Nagyobb arányú támogatást kaptak kiadásokra Jászboldogházán összesen 32 millió forint idén az önkormányzat közfoglalkoztatásra fordítható kerete, amely 36 ember foglalkoztatását és a feladataik elvégzéséhez kapcsolódó dologi kiadásokat fedezi. Az elmúlt tíz évben a község nem kapott még ennyi támogatást közfoglalkoztatásra — tudtuk meg Szűcs Lajos polgármestertől. ■ I. A. TELEPÜLÉSI OLDALAK Február 18. Szolnok Február 20. Tisza-tó Február 21. Jászberény HIRDETÉS HÍRSÁV Sokan adakoztak a templom felújítására a jászjákóhalmi egyházköz- ség idén immár ötödik alkalommal szervezett katolikus jótékonysági bált Jászjákóhal- mán, Jászdózsán és Jászteleken. Az adományokat a jász- dózsai templom felújítására, a Jásztelek határában a tavaly nyári viharban ledőlt keresztek felállítására, valamint a jászjákóhalmi plébánia külső felújítására fordítják. A játékkal egymásra hangolódnak a házasok jánoshidán a házasság hétvégéje alkalmából a Zagyva- híd Közösségi Házban február 25-én délután „Egymásra hangolva” elnevezéssel vetélkedőt szerveznek házasoknak, pároknak. A szervezők különböző szórakoztató feladatokkal, humoros játékokkal teszik próbára a hölgyeket és a férfiakat. A játékra február 20-ig lehet jelentkezni. A programra egy üveg ital, üdítő és sütemény a belépő. Helyi beruházásokhoz térképezik fel a cégeket jászfényszarun az önkormányzat várható beruházásaihoz, beszerzéseihez feltérképezi, rendszerezi azokat a helyi gazdasági társaságokat, vállalkozásokat, amelyek részt kívánnak venni a város életében. Ennek érdekében adatbázist hoznának létre, melyben a helyi székhellyel, telephely- lyel rendelkező vállalkozások önkéntes bejelentkezésük eredményeképpen bekerülnek egy rendszerbe, ami tájékoztatja őket a tervezett beszerzésekről, ajánlattételi lehetőségeikről. Másodszorra is megszervezik a bált jászboldogházán második alkalommal szervezi meg március közepén bálját a Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A rendezvény bevételét a tűzoltók munkájának támogatására fordítják. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. Áruházi szarka fosztogatott az üzletközpontban A Jászberényi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy jászberényi lakos ellen, aki február 4-én az egyik bevásárló- központból élelmiszereket, szeszes italt, bizsu ékszert, szépségápolási és ruházati termékeket rakott el válltáskájába, majd a pénztárnál fizetés nélkül kívánt távozni - közölte Fazekas-Füzesi Nóra, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A biztonsági őr a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta az elkövetőt, akit előállítását, kihallgatását követően szabadon bocsátottak. A lopással okozott kár közel 30 ezer forint, ez a lefoglalással megtérült. ■ Illés Anita ) 4