Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-20 / 297. szám
onqi Devizahitelek: csak március végétől él az új mentőcsomag? Várhatóan csak az első negyedév végétől lesz elérhető az új csomag az ingatlanfedezettel rendelkező devizahitelesek számára. Január végére születhet meg ugyanis a devizahitelesek megsegítését célzó új törvény a kormány és bankok megállapodása nyomán - mondta a Kossuth Rádió 180 percében a Bankszövetség alelnöke. Gyuris Dániel hangsúlyozta: egyelőre keretmegállapodás született. Az alelnök egyúttal rámutatott: az „árfolyam-ingadozás kisimítása” még az európai gyakorlathoz képest is jó megoldás. A pénzintézetek eddigi eljárását érintő kritikákra reagálva Gyuris Dániel elmondta: „a bankok osztják az ügyfelek sorsát, hiszen az ügyfél fizetési nehézsége a banknak is problémát jelent”. ■ Négy forinttal olcsóbb lesz a gázolaj Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A gázolaj átlagára 420 forintra mérséklődik, a 95- ös benziné pedig 395-397 forint marad. A Mól egy hete 3 forinttal csökkentette gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, míg a 95-ös benzin ára nem változott. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. ■ Ara: 140 Ft, előfizetve 97 Ft www.szouon.hu JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP XXII. évfolyam, 297. szám, 2011. december 20.. kedd A FÉRFIAS ÖLTÖZET NŐIESSÉ TESZ Még egy roham belefér ünnepi ajándék Kalendárium, Ki kicsoda, Süteményeskönyv Kerékbilincs a nem fizetők autójára változások Az interneten is lehet parkolóbérletet vásárolni A szolnoki közgyűlés elfogadta a városi parkolási rendszerről szóló rendelet módosítását tartalmazó előterjesztést - kezdte sajtótájékoztatóját Kiss Zsófia. A Remondis Szolnok Zrt. kommunikációs munkatársa elmondta, a döntés által a napijegyek árai 8,3 százalékkal, a bérleteké 6 százalékkal emelkednek január 1-től. Hozzátette, a képviselők arról is szavaztak, hogy a társaság a jövőben a közterület-felügyelettel közösen a kerékbilincses büntetést is kilátásba helyezi. FOLYTATÁS A 2. OLDALON A Coop Szolnok Zrt. üzleteiben a karácsonyi ünneni vacsorához, kedvező áron kínálnak sertéstarját (csontos) 1049 Ft/kg, sertéskarajt csont nélkül 1499 Ft/kg. Tuti jó áron sertéscombot és lapockát, de az elmaradhatatlan natúr és tengeri halfilé (1199 Ft/kg) Is kedvező áron kapható. Az akciós árak december 22-24. között érvényesek. Minden kedves vásárlónak békés, boldog karácsonyi ünnepeket kíván: Coop, a jó szomszéd! Már egy hét sincs karácsonyig. Utánajártunk, milyen ünnepi forgalmat bonyolítottak le a szolnoki üzletek. Hogyan alakult az előző évihez képest és mire számítanak ezen a héten? — Az előző évekhez hasonló forgalmat bonyolítottunk le idáig üzleteinkben. A Coop Szolnok Zrt. boltjainak erőssége, hogy naponta friss áruval várják a vásárlókat - mondta Csepeli Lajos, a Coop Szolnok elnök-vezérigazgatój a. A tapasztalatok azt mutatják, az ünnepek előtti időszakban várhatóan ezen a héten keresik fel a legtöbben a Coop üzleteit.- Kiemelkedően jó volt a ruházati részleg forgalma is Szolnokon. Az élelmiszer-üzleteinkben a tendencia azt mutatja, általában leginkább az akciókat és az olcsóbb termékeket keresik. Karácsonykor azonban általában előveszik az emberek a tartalékaikat és több, valamint jobb minőségű árut tesznek a kosarukba — tette hozzá Csepeli Lajos. FOLYTATÁS A 3. OLDALON December 2011. december 19-24. December " cora. Last Minute bevásárlás hatalmas kedvezményekkel! •Minden Lego játékra •Minden BenlO és Bakugan játékra •Minden Hannah Montana és Steffi ffl% Ajándékötletek Gyerekeknek Ajándékötletek Nőknek '’•■A' : Pinkie Pie Beszélő Póni Ili íK NOKneK S m OKOZ. 7S90: EMI 38% ktí^ggTíőfly Philips HP4686/22 Hajsimító turmalin kerámia formázó lapok, SalonStraight Control: 220cC-os protesszionális. állítható formázási hőmérséklet játékra •Minden Barbie játékra •Minden Littlest Pet Shop és My Little Pony játékra •Minden Hero, Ktingzhu és Fífi játékra •Minden Astor kozmetikai termékre Ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Több mint jó ár! Amennyiben az Új Néplap KÉZBESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN REKLAMÁCIÓJA VAN hívja a 30/375-5206-os telefonszámot EGY PERCBEN IDŐJÁRÁS Ma gyenge fagy és erősen felhős idő lesz. Mérsékelt északias szél fúj. A jellemző hőmérséklet reggel -3, délután +3 fok körül alakul. ►14. OLDAL Rendőrök az iskolákban Az erőszakos esetek, a zsarolások, a lopások egyre gyakrabban jelennek meg a megye iskoláiban. ► 2. OLDAL A csapatmunkát díjazták Ozsváth László, a túrkevei Ványai középiskola igazgatója szakmai elismerő oklevelet vehetett át nemrég. ►4. OLDAL Nyomás nincs, eredmény van Néhány évvel ezelőtt még lámpással kellett keresni a focizni akaró gyerekeket Szolnokon. ► 15. OLDAL ÜGYELET ■ .......j........................ SZ ERKESZTŐSÉG: 30/337-9639 TERJESZTÉS: 30/375-5206 HIRDETÉS: 56/516-716______ EM AIL: ujneplap@ujneplap.hu SZÓVÁ TESSZÜK Szigorú büntetésre számíthatnak azok, akik megszegik a szabályokat és rágyújtanak a szolnoki buszmegállókban. Ez azonban többségüket nem érdekli. Vagy esetleg nem is tudnak rá la? Nap mint nap lehet ugyanis az utastársaik orra alá bagózókkal találkozni. Ha pedig netán szóvá merik tenni a nemdohányzók a kéretlen ßst- özönt, jobb esetben csak méltatlankodó pillantásokkal találják szembe magukat. A rosszabbikban jön a rendkívül udvarias „mi köze hozzá?” reakció. Talán ha a büntetés nem csak fenyegetés, hanem reális veszély lenne, többet érnénk el a tiltással. (Sz. Zs.) HIRDETÉS HOGYAN GONDOZZUK TÉLEN KEDVENC MUSKÁTLINKAT?. KERESSE A SZOUON.HU OLDALT: A HÍRPORTÁL OLVASÓI ÁLTAL BEKÜLDÖTT FOTÓKAT, VIDEÓKAT! ► WWW.SZ0U0N.HU