Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-20 / 297. szám

2 MEGYEI TŰKOR 2011. DECEMBER 20., KEDD Kizárták az apát, mert részeg volt megelőzés Furcsa történeteket is mesélnek a gyerekek az iskolarendőröknek Az iskolarendőr, Csesznok Csilla őrnagy előadását a gyermekek nagyon élvezték, mindvégig aktívan részt vettek a beszélgetésben Erdélyi fiatalok tanulhatnak a Szolnoki Főiskolán- Ha összefogunk és együvé tar­tozunk, akkor nem kell tartani a jövőtől - jelentette ki Gergely Ist­ván, a csíksomlyói Csibész Ifjúsá­gi Egyesület elnöke tegnap este a Szolnoki Főiskolán. E kijelentést követően együttműködési megál­lapodást írt alá a Szolnoki Főisko­la és a Csibész Ifjúsági Egyesület. A megállapodás lehetőséget ad ar­ra, hogy az egyesület által kivá­lasztott két diák a Szolnoki Főis­kolán folytassa tanulmányait. A Szolnoki Főiskola és a csíkcso- mortáni Szellő Szálló gyűjtést szervezett a csíksomlyói Csibész Alapítvány számára. Az össze­gyűlt adományokat, melyekben tisztítószer, játékok és fényképe­zőgép is volt, tegnap adták át Szol­nokon a Kossuth téren. Pénzben, az eddigi adatok szerint, 130-135 ezer forint gyűlt össze. ■ N. I. Tizenhárom ittas vezető bukott le A napokban tartott európai köz­lekedésbiztonsági ellenőrzés az ittas állapotban és a vezetési ké­pességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járműve­zetés visszaszorítására irányult. Az ellenőrzés két napja során 663 járművezetőt ellenőriztek. A vezetők közül tizenhárom bi­zonyult ittasnak. Ötven személy- lyel szemben 259 000 Ft helyszí­ni bírságot szabtak ki. ■ Halált okozott a felrobbant a pálinkafőző Tegnap kora délután egy tisza- földvári ház melléképületében robbanás történt. Az eddig ren­delkezésre álló adatok alapján egy 75 éves férfi a házához tar­tozó alsóépületben házilag ké­szített pálinkafőzőjével éppen pálinkát főzött, amikor a szerke­zet felrobbant. A férfi olyan sú­lyos fejsérülést szenvedett, hogy életét vesztette - közölte lapunk­kal Pásztorné Kovács Agnes rendőr százados, a rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője. ■ Az erőszakos esetek, a zsarolások, a lopások egyre gyakrabban jelen­nek meg a megye iskolái­ban. A rendőrség hatha­tós, különleges fegyverrel veszi fel a küzdelmet a bűncselekményekkel szemben. Erdős Csaba- Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy már az általános iskolákban, vagy azok környezetében is előfordulnak ki­sebb súlyú bűncselekmények — mondta el egy előadás kapcsán Csesznok Csilla őrnagy. - Az is­kolarendőr program már három éve működik azzal a céllal, hogy az iskolák és a rendőrség között létrejöjjön a kapcsolat. Az ered­mény nem maradt el, nőtt a biza­lom, egyre több jelzés érkezik fe­lénk, egyre több helyen tudunk segíteni, beavatkozni. A lányom abba az iskolába jár, ahol én va­gyok az iskolarendőr. Amikor me­gyek érte, már odajönnek a gye­rekek és beszélgetnek velem. El­mondják, mi történt velük, mi tör­tént otthon. Ez jó, és hasznos, mert már ekkor tudok segíteni, tanáccsal, kicsit helyre rakom a dolgokat, hiszen tudjuk, egy gyer­mek másként látja a történteket- tette hozzá. Az őrnagy kifejtette, hogy egy- egy ilyen kötetlen beszélgetés so­rán olyasmik is elhangzanak, amiket ugyan a gyermeki fantá­zia eltorzíthat, mégis oda kell rá figyelni. Ilyen volt egyszer az is, amikor egy kisdiák arról számolt be az egyik iskolarendőrnek, hogy fáradt, mert keveset pihent, ugyanis az édesanyjával előző es­te ki kellett, hogy zárják az édes­apját a folyosóra, mert az nagyon részeg volt. De ezek szerencsére ritkák.- Mivel nekem rendőrként je­lentési kötelezettségem van, kü­lön odafigyelek ezekre az esetek­re. Gyakran mielőtt bármit is ten­nék, én is érdeklődök és utánajá­rok, mi is áll a dolgok hátterében, valóban úgy zajlottak-e az esemé­nyek, ahogy azt a kisgyerek el­mondta nekem. Amennyiben va­lósak az információk, megteszem a szükséges lépéseket. Például, ha valaki arról számol be, hogy őt megszólította egy bácsi, akkor azt mondom, jól tette, hogy szólt ne­kem erről, de nem tudhatjuk biz­tosan, mit is akart az az ismeret­len a gyermektől. Lehet, csak fi­gyelmeztetni akarta valamire. Ha viszont már többen számolnak be hasonló esetről, akkor megin­dul a vizsgálat - tette hozzá Csesznok Csilla. A szakember véleménye szerint minden ered­ményes kapcsolat alappillére a közvetlenség. így olyan kényes helyzetekben is tudnak segíteni, mint amikor az egyik iskolai dol­gozóval van probléma, például durván lépett fel a diákjaival szemben. A gyerekeknél szerte­ágazóbb a problémakör, hiszen lehet gyerek-gyerek, gyerek-szü­lő, vagy egyéb kapcsolatból szár­mazó konfliktus. Az iskolán kí­vül egyre több esetben követnek el kisebb bűncselekményeket a diákok. - Néha szükséges, hogy esetmegbeszéléseket tartsunk - folytatta. - Ilyenkor az érintett gyermek, a szülők, a pedagógu­sok és az iskolarendőr is jelen van és közösen próbálnak megol­dást találni az adott problémára. A szülők a legtöbb esetben nyitot­tak, de gyakran ők is problémák­kal küzdenek, így nehéz hathatós eredményt elérni. Azonban fon­tos leszögezni, kisebb bűnelkö­vetésekről van szó, jellemzően lo­pási ügyek. Azonban a megyé­ben előfordultak durvább esetek is, mint például zsarolás. Volt olyan kistelepülés, ahol nagyon durván elfajult egy zsarolás, amely során hosszú időn át gyö­törték az áldozatot, rendszeresen bántalmazták, megalázták. Ám, mint mondtam, ezek ritkák, de előfordulnak olyan esetek is, amikor egy-egy márkás pólót, pulóvert, cipőt vagy mobiltele­font cseréltetnek el némi kény­szerrel. Nincsenek azonban tisz­tában azzal, hogy ez bűncselek­mény. A program ebben is segít, hogy tisztában legyenek a diá­kok azzal, hogy mindennek sú­lya van, amit tesznek. Elkísértük az iskolarendőrt egy előadásra AZ egyik szolnoki általános is­kolába elkísértük az iskola­rendőrt, ahol harmadikos kis­diákoknak tartott előadást Csesznok Csilla rendőr őr­nagy. A nebulók lelkesen fo­gadták az egyenruhást, és mindvégig igen aktívan részt vettek a programban. Már az első percekben kiderült, a diá­kok jól tájékozottak. A szak­ember által elmondottakat magunk is megtapasztaltuk. Mi is hallottunk egy-két érde­kes történetet az interaktív program során. így a húgocs- kája kezét csavargató nagy­testvérről, de arról is, hogy di­ákok egy csoportja miként lop almát a zöldségpiacról regge­lenként. A gyerekek nagyon él­vezték az órát és mindent meg­tettek azért, hogy tanúbizony­ságát adják annak, hogy ők tisztelik és betartják a törvé­nyeket. Mozgalmas évet zárnak a családkutatók Mozgalmas éve volt a mezőtúri családkutató társaság Szolno­kon is beindult társintézmé­nyének. Az Aba-Novák Kulturá­lis Központ által kezdeménye­zett és szervezett Családkutató Klub vezetője, Ari Ilona, elmond­ta, a most befejeződött előadás- sorozat nagy érdeklődést keltett. Eddig hatvanketten iratkoztak fel a klub címlistájára. Az év fo­lyamán elindult a családkutatók tájékoztatása is a téma aktuális kérdéseiről, amiben elévülhetet­len érdemei vannak B. Sipos Gabriellának is. Az érdeklődés­re és a művelődési központ elkö­telezettségére alapozva, jövőre is folytatják a munkát, várnak minden érdeklődőt. ■ Sz. I. Elköszöntek. Kibocsátóünnepséget rendeztek tegnap a Magyar Honvéd­ség 86. Szolnok Helikopter Bázison. Az afganisztáni misszióba utazó ka­tonákat a családtagjaik, rokonaik és kollégáik jelenlétében búcsúztatták. Fogvatartottak alkottak a napokban a gyerekekért A lász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet­ben már november végén meg­kezdődött a készülődés a kará­csonyra. A kereteket ehhez uni­ós pályázati támogatással sike­rült megteremteni. A program részeként, ünnepi jótékonysági előadást készítet­tek elő az intézetben, „Fogvatar­tottak a gyermekekért” címmel, amit majd az intézmény falain kívül, a szolnoki Sípos Orbán Szakiskola és Kollégium étter­mében mutatnak be. A jótékony- sági műsor célja a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Gyermek­védő Intézet és Gyermekotthon „Útravaló Alapítványának” tá­mogatása. A karácsonyi programok ke­retében a fogvatartottak, heti négy-öt alkalommal, kézműves­foglalkozásokon vehetnek részt, amelyek során karácsonyi aján­déktárgyakat készíthetnek, rész­ben a családtagjaik részére, részben pedig értékesítésre. A fogvatartottak az általuk a kézműves-foglalkozásokon elké­szített karácsonyi ajándéktár­gyak egy részét az Aba-Novák Kulturális Központban állították ki. Az összegyűlő pénzösszeg tel­jes egészében az Útravaló Alapít­vány számlaszámára kerül, ami­vel az állami gondoskodásban élő gyermekek karácsonyának szeb­bé, meghittebbé tételét segíthetik a börtönben lévők. ■ Kerékbilincs kerülhet a nem fizetők autójára Folytatás az 1. oldalról Teszi ezt azoknál az autósoknál, akik eddig többnyire elkerülték a jogtalan parkolás után kiszabott pótdíj megfizetését. Kiss Zsófia be­mutatta a Remondis honlapjáról (remondisszolnok.hu) elérhető in­ternetes parkolóbérlet-vásárlással, illetve pótdíjfizetéssel kapcsolatos információkat. Kiderült, hogy - december 16-tól próbaüzemben, január 1-től pedig már „élesben” - a webáruház ügyfélkapuján ke­resztül is megvalósítható a bérlet­értékesítés. A parkolószolgáltatá­sokat igénybe vevők - akiket a rendszer korábbról már regiszt­rált - ezentúl akár elektronikus úton is vásárolhatnak bérleteket, s juthatnak számlához. ■ M. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom