Új Néplap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-01 / 281. szám

2011. DECEMBER 1, CSÜTÖRTÖK 3 JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ A képviselők felemelt keze jász-nagykun-szolnok me­gye 78 települése közül öt helyen döntött eddig úgy az egy éve megválasztott kép­viselő-testület, hogy büntető- feljelentést tesz a megelőző ciklusban hozott bizonyos gazdasági döntések miatt. (Egy hatodik településün­kön, Kunszentmártonban az Állami Számvevőszék volt a feljelentő, s ott már a tárgya­lási szakaszába lépett az el­járás — történetesen nem a tavaly leköszönt, hanem a jelenleg is hivatalban lévő városvezetők ellen.) helyenként nagyon érdekes helyzeteket szült ezekkel a feljelentésekkel az élet. Az újabb döntéseket hozó kép­viselők egy része ugyanis az előző testületnek is tagja volt, és a most „megkontrá­zott” határozatok megszüle­tésénél is ott bábáskodott. A rákóczifalvi példa ilyen szempontból a leginkább szembetűnő: a most feljelen­tésről határozó testület tag­jainak nagy többsége, tudo­másunk szerint három éve, a kritizált, kárt okozó hatá­rozatok elfogadásakor is fel­emelte egyetértőleg a kezét! ezek az esetek újból ráirá­nyítják a figyelmet az ön­kormányzatiság egy fontos kérdésére. Nevezetesen, hogy: meddig terjed az „egyszerű" testületi tagok személyes felelőssége a tes­tület döntéseiért? Jogilag ők valószínűleg nem marasz­talhatok a törvénysértő és károkozó határozatokért, hi­szen a jog jóval előttük ne­vesíti a felelősségi sorban a polgármestert és a jegyzőt. Morálisan viszont: elgondol­kodtató, hogy mit kellene tennie annak a képviselő­nek, aki könnyedén felülírja mai szavazatával a tegnapi - két-három év előtti - eset­leg törvénysértést szentesítő kézfelemelését. legalább annyit, hogy oda­fordul választóihoz, és meg­követi őket! Adventi koncert. Napjaink egyik legsikeresebb hazai zenei előadója, Takács Nikolas adott koncertet a minap a szolnoki Belvárosi Nagytemplomban; közreműködött a Kodály Zoltán Általános Iskola gyermekkórusa. A turné szolnoki állomásán telt ház előtt énekelt hazánk egyik tehetségkutató műso­rának felfedezettje. A nagy sikerű rendezvény szervezője az Aba-Novák Kulturális Központ volt. MEGYEI TÜKÖR Tűzharcban reszt vett katonákat tüntettek ki Hozzátartozóik jelenlétében ré­szesültek elismerésben az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj afganisztáni hadszíntéren - tűzharcban - ki­emelkedő helytállást tanúsító ka­tonái a minap Szolnokon. A különleges műveleti csoport nyolcadik váltása katonáinak a honvédelmi miniszter nevében dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának nevében pedig Dómján László vezérőrnagy adta át a kitüntetéseket, elismerése­ket - írta a Honvédelem .hu. Az amerikai fél részéről Mi­chael Repass vezérőrnagy, az Egyesült Államok Európai Kü­lönleges Műveleti Parancsnok­ságának parancsnoka, illetve Isaac Peltier alezredes, az Egye­sült Államok 1/10 Különleges Erők Zászlóalj parancsnoka is­merte el a magyar katonák helytállását. A hadszíntéren végrehajtott közös feladatok elismeréseként az amerikai 1/10-es zászlóalj pa­rancsnoka zászlószalagot ado­mányozott az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj részére. Az ünnepséget követően az amerikai vendégek megtekin­tették a jelenleg Szolnokon zaj­ló „JCET-2011 ” magyar-ameri­kai közös kiképzés egy mozza­natát is. ■ Az önkéntesség fontos szerepét hangsúlyozták — Sikerült Szolnokon is népszerű­síteni az önkéntes munkát, több sikeres akciónk is volt - számolt be Pollákné Cser Edit, a Contact MKSZ Önkéntes Centrum elnöke, az önkéntesek nemzetközi napja alkalmából a városházán rendezett ünnepségen tegnap. - Az elmúlt húsz hónap alatt 614 önkéntes 65 fogadószervezetnél végzett mint­egy 9500 (!) munkaórát. Folytat­juk tovább a munkát, ezt követően is várjuk az önkéntesek és a foga­dószervezetek jelentkezését - hangsúlyozta. A többszörös önkéntes véradó­kat köszöntötték a Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete által rendezett Szolnok városi véradók napi ünnepségen tegnap, a VOKE MÁV Csomóponti Művelődési Központban. A kitüntetettek között Vinkó Jánosnak 170-szeres véradá­sát ismerték el. Nagy Ágnes Ildikó, a Vöröskereszt megyei elnöke el­mondta, hogy a november 25-ei központi véradók napi ünnepsé­gen megyénkből a szolnoki Mezei Tibor, aki 107 alkalommal nyújtot­ta segítő karját, a Nemzeti Erőfor­rás Minisztérium által adomá­nyozható Pro Vita Díjban része­sült. Kiemelkedő önkéntes vér­adásszervezői munkájáért pedig Balogh Péter, a Szolnoki Főiskola HÖK-elnöke vett át elismerést A Véradóbarát Munkahely Díjat, melyet idén második alkalommal adták át, megyénkből a Jászkun Volán Zrt.-nek ítélték. ■ B. B. Rendkívüli szárazság. Megyénkben több mint egy hónapja nem esett eső. A Tiszán a csapadékszegénység miatt a vízállás közelít az eddig mért -279 centiméteres legalacsonyabb szinthez. Képünk a napokban készült a me­gyeszékhely városi hídjánál, ahol a tartópillérek már szárazon állnak. Folytatás az 1. oldalról A karcagi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a vizs­gálatot nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lo­pás bűntette miatt, szorosan együttműködve a Békés megyei kollégáikkal. A nyomok végül Ti- szaburára vezettek, ahol három helybéli férfi került a rendőrség látókörébe. Végül november hu­szonötödikén egy jól szervezett rendőrségi akció keretében el­fogták a gyanúsítottakat, majd őket előzetes letartóztatásba he­lyezték.- A tiszaburai férfiak az eddi­gi adatok szerint Jász-Nagykun- Szolnok és Békés megye terüle­tén összesen 13 alkalommal kö­vettek el betöréses lopást — is­mertette az ügy részleteit Szabó Zita őrnagy, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője.- A csoport főként polgármes­teri hivatalok, valamint külön­böző közintézmények, óvodák, iskolák sérelmére követett el a betöréseket, de előfordult, hogy élelmiszerboltba, vagy kondite­rembe hatoltak be. Rendszerint nagy értékű műszaki cikkeket, számítástechnikai berendezése­ket, szerszámokat, valamint készpénzt tulajdonítottak el - tette hozzá az őr­nagy. Szabó Zita kifejtette, a gya­núsítottak a nyo­mozás eddigi ál­lása szerint ti­zenhárom be­töréses lopás­sal vádolható- ak, de ez az ügy felderítése során még növekedhet. Az elkövetők nem is­meretlenek a rend­őrség előtt. Egyikő- jüket, ahogy az őr­nagy fogalmazott, több, sza­badságvesztéssel sújtható bűn- cselekmény miatt is kereste a rendőrség. A lopássorozat kapcsán az is megállapítható volt, hogy jól megszervezett akciókat hajtott végre a háromfős társaság, felte­hetőleg hosszas megfigyeléseket végeztek egy-egy betörés előtt. Arra a kérdésre, hogy milyen eszközöket használtak az elkö­vetés során, a rendőrség nem kí­vánt válaszolni, a nyomozás ér­dekeire való tekintettel. - Kö­szönjük a rendőrségnek a gyors munkáját - mondta el lapunk­nak Boldog István, Kétpó polgár­őrök vigyázzák a település hivatalát éjszakánként őrök vigyázzák a Békés megyei Ecsegfalva pol­gármesteri hivatalának épüle­tét Az elmúlt héten a tiszabu­rai trió itt is lecsapott. Az ello­pott számítógépekkel együtt az adatok is odavesztek, így most embert próbáló feladat az ügy- félfogadás. -A központi szá­mítógépen tárolt adatok nélkül rendkívül nehéz az ügyfélfoga­dás - mondta el a Békés Me­gyei Hírlapnak Kovács Mária, Ecsegfalva polgármestere. - Manuális iktatással próbáljuk pótolni a nyilvántartásokat, hogy a december 7-én esedé­kes segélyeket ki tudjuk fizetni. kát a hivatalban, azonban az ada­tok és számítógépes programok pótlása még hátra van. Meg kell védeni magunkat az üyen támadásoktól, így már meg­tettük azokat a lépéseket, amelyek meggátolják, hogy a településen még egyszer hasonló eset megtörténhessen—szögez­te le a településvezető. Boldog István elmondta, el­kezdődött a jelzőrendszer meg­szervezése, így ha most idegen gépkocsi érkezik a településre, akkor az ott lakók figyelemmel kísérik, adott esetben felírják a rendszámát, értesítik a polgár- mesteri hivatalt, a polgárőrséget, ha valami gyanúsat észlelnek. ■ Erdős Csaba Ezeket a bűnjele­ket foglalták le mesterre. — A közelmúltban egyetlen éjszaka alatt a polgármes­teri hivatalt, és másik három épü­letet is kifosztott ez a banda. Az­óta sikerült helyreállítani a mun­HÍREK JászkisérAzősz, a kora tél a kertbarát körök hagyományos év­értékelésének az ideje, amikor áttekintik az éves munkát és ta­lálkoznak társköreikkel. Ez tör­tént a napokban Jászkiséren is, amikor a Kis-Ér Kertbarát Kör Lá- di András vezetésével rendezett évzáró programot az újszászi, jászárokszállási ésjászjákóhalmi kertbarátok részvételével, szak­mai tapasztalatcserével, kvater­kázással, tombolával, ta Jászszentandrás a jászsági Honismereti Egylet ez évi utolsó összejövetelét a településen tar­totta, ahol megemlékeztek Mol­nár István ottani volt tagjukról, — a Jászság jeles kutatójáról — aki idén hunyt el. A temetői látoga­tás után beiktatták az új szent- andrási tagot, Dávid Sándor népi iparművész, volt jászkapitány személyében. Az aktuális problé­mák megvitatása mellett üdvö­zölte a tagságot Banka Ferenc, a község polgármestere is. ta Karcag közleményt adott ki tegnap a megyei rendőr-főkapi­tányság, miszerint a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-fő­kapitányság vezetője, Farkas Jó­zsef rendőr ezredes 2011. no­i vember 30-ai hatállyal indoklás nélkül felmentette Fejes Zoltán rendőr alezredest, a Karcagi Rendőrkapitányság vezetőjét ka­pitányságvezetői beosztásából. 2008-tól vezette a kapitánysá­got, előtte 10 évig volt a Török­szentmiklósi Rendőrkapitányság irányítója, ta Szolnok AZ OROSZ exportpiaci lehetőségekről szervez gazdasá­gi konzultációt a megyei keres­kedelmi és iparkamara decem­ber 6-án a kamara székházá­ban. Az eseményre az orosz kül- kapcsolatokkal rendelkező, illet­ve a térségben az üzleti kapcso­latait bővíteni kívánó vállalkozá­sokat várják, lz Tiszafüred a város önkormány­zati képviselő-testű lete legutóbbi ülésén tárgyalta a jövő évben esedékes az ivóvíz és a csatorna­mű használatáért fizetendő díja­kat. Végül 4,2 százalékos emelés mellett döntöttek, így a vízdíj ja­nuár elsejétől 211,50 forint, a szennyvízcsatorna-szolgáltatás díja pedig 197 forint lesz köbmé­terenként. szs SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUONJhi hírportálon. Elfogták a burai bandát fosztogatók Eddig tizenhárom eset írható a trió számlájára * ( ) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom