Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-08 / 210. szám
UJ NÉPLAP - 2011 SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 Abony AZ egykori zsinagóga igencsak romos állapotban vár a sorsára. Jó hír viszont, hogy ötmillió forint támogatási összeget nyert a Nemzeti Kulturális Alapból az Abonyi Zsinagógáért Alapítvány az épület veszélyelhárítási, állagmegóvási munkálataira, bgy Besenyszög a süss fel nap Alapítvány 100 ezer forintot nyert a „Civil szervezetek működésének támogatása" elnevezésű pályázaton. Az alapítvány ezt az összeget a működés költségeire fordítja — tudtuk meg Szurmai Istvánnétól, a Süss fel nap Alapítvány elnökétől, ni Kunhegyes hat ingatlanba törtek be egy este leforgása alatt. Az elkövetők a házak alsóépületeibe és garázsaiba hatoltak be, ahonnan gázpalackot, kerékpárokat, kézi szerszámokat, üzemanyagot, tulajdonítottak el. A rendőrség nyomozást indított az ügyekben, és a nyomozók nagy erőkkel keresik az elkövetőket - közölte a rendőrség, ta Szászberek a tervek szerint a héten adják át a település új játszóterét. A füvesítést és a fásítást még az ősszel társadalmi munkában szeretné megvalósítani az önkormányzat. A játszótér építése több mint ötmillió forintba került, amit a település pályázaton nyert, bgy TÍSZa-tÓ A TISZAI VÍZIRENDÉSZETI Rendőrkapitányság felhívja a Tisza-tavon közlekedők figyelmét, hogy a Tisza-tavon kiépített viharjelző rendszer augusztus 31-i hatállyal befejezte a 2011. évi tesztüzemét. Kérik a polgárokat, hogy immár az Országos Meteorológiai Szolgálat által a médiában közzétett időjárás-előrejelzéseket vegyék figyelembe és fokozott körültekintéssel induljanak el a vízen úti céljuk elérésére, ta Törtei HELYBÉLI LÓ is Ott lesz a Nemzeti Vágta döntőjében. A rendezvény kocséri futamát ugyanis a Törtei község által nevezett, Young Ambition nevű ló nyerte, nyergében Hangácsi István zsokéval. A ló tulajdonosa Kövesdy István, akinek a párja törteli származású, ezért ajánlották fel, hogy a község színeiben indulnak, bgy SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZGU0N.hu hírportálon. Péter, a felkért városi festő művészet Egyáltalán nem zavarja a tolongás és a kritika sem Példaképe ki más is lehetne, mint Picasso Bár Kádi Péter szolnokT festő egyelőre a tehetséges amatőr művészek tá borának tagja, ebben a hónapban őt kérte fel a helyi önkormányzat és a Művésztelep, hogy városi rendezvényeket örökítsen meg vásznon az utókor számára. Péterrel első munkája közben, Szolnok Napján beszélgettünk. ' Joó Zsuzsa- Meglepődtem a felkérésen - kezdi Kádi Péter. - Bár tavaly megnyertem egy amatőr festőversenyt, nem számítottam e feladatra. Majd rájöttem, miért engem kerestek meg. Egy zsúfolt rendezvényen, ahol több száz ember tolong, nagyon nehéz alkotni. A lökdösődés, a bámészkodók hada sok művészt zavar. Szerencsére engem nem, én ilyen helyzetben is szívesen használom az ecsetemet - mondja meggyőződéssel. Az elmúlt időszakban igen sok szolnoki témájú kép került ki Péter keze alól, lefestette már a Zagyva-partot, a régi Tisza-hidat, a toronyházat, de vászonra vitte az evezősöket és a Tisza-folyót is. — Most a Tiszai hajósok terére hoztam ki állványomat. Szemmel tartom az embereket, a színpadot és itt van a gyönyörű új gyaloghíd is, először ezt festem meg. Nem haladok túl gyorsan, ön a nyolcadik látogató, akivel szóba elegyedek. De ne legyen lelkiismeret-furdalása, élvezem a szerepem, az „udvari festő” feladatát. Péter folytatja alkotását, határozott ecsetvonások kerülnek a vászonra, ráadásul villámgyorsan. Nem sajnálja a kék, sárga és rózsaszín festéket sem. - Szeretem az élénk színeket, minél erősebb, annál jobb - magyarázza. — A rózsaszínt pedig azért használom, mert ha ráviszem a kék színt, még pompásabb lesz. Most akrillal dolgozom, mert péter négy éve tanulja a festészetet a Szolnoki Művésztelepen. Először egy szobrászművész segítő kezei alatt sajátította el a rajzolást, mely mindennek az alapja. Majd mestere Verebes György lett, az gyorsan szárad, de kedvelem az olajat és a szenet is. Tovább faggatom Pétert, szerencsére szemmel láthatóan akkor is halad a képpel, ha hozzám beszél. - Ha 4-5 óra alatt valaki elkészül egy festménnyel, az nagyon gyorsnak számít. Persze, van, amikor hónapokig vackolódom egy témán. És akkor sem biztos, hogy olyan lesz az a kép, amilyennek megálmodtam. De sok papír képet téptem már szét! Azért a vásznakat nem tőle második esztendeje pró-. bálja ellesni a fogásokat. Péter az ecsetkezelés és a színek miatt tekinti egyik példaképének Picassót, a ma is élő magyar művészek közül pedig Fehér Lászlót. bántom, az drága! - teszi hozzá mosolyogva. Kérdésemre, hogy meg lehete ebből élni, csak a fejét ingatja. - Nekem ez még nem megy. Képeimet olyan alacsony áron vették volna meg, hogy inkább azt mondtam, én teszem ki otthonom falára, de ennyiért nem adom senkinek. Sebaj, van még időm, hogy olyan híres legyek, mint Aba-Novák Vilmos vagy Fehér László! Ők a példaképeim! Péter azt is elárulta, művelődésszervezőként végzett a főiskolán, jelenleg „szabadúszó”, de dolgozott már adminisztrátorként és pedagógiai asszisztensként is.- A gyerekekkel szót érteni talán nagyobb művészet, mint amit most csinálok! — sóhajt fel. — Bár, bevallom, ez sem könnyű munka. Kapom a kri'i tikákat, hideget-meleget. 11 Sokfélék vagyunk, más az íz-M lésünk. Van, amikor a megjegyzés bántó, de sok esetben nagyon is értékes. Most, itt a téren, leginkább elismeréssel fordulnak felém, tetszik a közönségnek, amit csinálok. Ennek örülök, ez természetesen jólesik. Tudja, j idővel nagy fesl tővé szeretnék válni, nagyon- J nagy festővé - fűzi hozzá csillogó szemmel. Közben lassan elkészül a festménnyel is. A feltűnő színek, a határozott vonalak egyedi alkotássá varázsolták két óra alatt az üres vásznat. Igazi „kádipéteressé”. JEGYZET TÓTH ANDRÁS Mit kell még lenyelnünk? LÁBTÖRLŐNÉP vagyunk. Sokan, nagyon sokan hiszik azt ugyanis, hogy belénk törölhetik lábukat. Hogy velünk mindent meg lehet csinálni, velünk szemben minden megengedett. Sőt, dicsőséget jelent sértegetésünk, amivel aztán el lehet hencegni a kocsmában és a haverok sörbűzös szájjal röhögnek a jó heccen. Itt van például egy Kertész Ákos nevű Kossuth-díjas író, Budapest díszpolgára, aki az Amerikai Népszavában gyalázta a saját népét. Mint ismert, Kertész úgy fogalmaz: „a magyar genetikusán alattvaló, ... a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” És ha még mindez nem lenne elég, egy nemzetközi futballmérkőzésen, a keddi moldáv-magyar Európa-bajnoki selejtezőn a lelátón két felirat jelent meg. Az egyiken az állt, hogy „Szar Magyarország”, míg a másikon az, hogy „Gyűlölünk titeket”. ILYEN SÉRTEGETÉSEK mellett egyszerűen az ember nem mehet el! Hát velünk mindent meg lehet tenni? Nem lehet büntetlenül zsidózni, cigányozni, arabozni, töröközni sem, mert aki ilyet tesz, az szalonképtelenné válik a mai, globális, mindenre nyitott, befogadó világban. mi, emberek egy nagy család vagyunk. És ha egy családban valaki nagyon csúnyán, sértőn viselkedik, azzal a rokonok nem állnak szóba. Sőt, kitagadják... A vádlott beteget jelentett bíróság A képviselő zaklatás miatt tett feljelentést Kedden elmaradt egy tárgyalás a Jászberényi Városi Bíróságon. A Pócs János parlamenti képviselő—Jászapáti polgármestere - ellen elkövetett zaklatás és más bűncselekmények ügyét tárgyalták volna, ám a vádlott beteget jelentett, és pszichiátriára vonult. Ez a vádlott nem más, mint az a Sz. Zs., aki egyébiránt jelenleg uzsora-bűncselekmény gyanújával előzetes letartóztatásban van.- Kettőezer-kilenc februárjában történt, hogy Sz. Zs. egy olyan fotót tett közszemlére az interneten, amelyen ő látható félmeztelenül, és a hasát bankjegyekkel borította be — mondta az ügyről a képviselő.- Én akkor még „csak” önkormányzati képviselő voltam, és egy testületi ülésen, a helyi tévé nyilvánossága előtt szóvá tettem a dolgot. Elmondtam: felháborító, hogy a város uzsorásai már ezt is megengedhetik maguknak, s ennyire kihívóan, semmitől sem tartva hirdethetik az „üzletet” - fejtette ki Pócs János. — Mindezt név nélkül mondtam el, de ő magára ismert, és zaklatni kezdett, engem és a családomat is. Telefonon hívogatott, több alkalommal tanúk előtt megfenyegetett, sőt a saját portánkra is bejött egy másik hasonszőrű „üzletemberrel”, fenyegetőzni. Kiskirálynak érezte magát, azt hitte, ezt is megteheti. Én azonban feljelentést tettem ellene — tette hozzá a képviselőpolgármester. A nyomozás lezárulta után az ügyészség zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat Sz. Zs. ellen, és Pócs képviselő feljelentésével a vádlott más, hasonló cselekményeit is egyesítették. A keddi tárgyalási napra 14 tanú meghallgatását tervezte be a bíróság. Sz. Zs. azonban, miután az előzetesből elővezették, bejelentette a bíróságnak, hogy beteg, idegösszeroppanást kapott, amiért ártatlanul vádolják mindenfélével. A tárgyalás elmaradt, Sz. Zs.-t pedig pszichiátrián vizsgálják. ■ L. Murányi Mentettek, tüzet oltottak verseny A tudás mellett az ügyességükről is számot adtak Megyei tűzoltóversenyt rendeztek tegnap Mezőtúron hét megyebéli település csapatainak részvételével. A vetélkedés egyben a szokásos felmenő rendszerű országos „bajnokság” első köre is volt. A verseny során az elméleti ismereteikről és gyakorlati tudásukról egyaránt számot adtak a résztvevők. A szerdai mezőtúri vetélkedést végül a hazai csapat nyerte, megelőzve Jászkisér köztestületi tűzoltóit. E két település képviseli Jász-Nagykun-Szolnok megyét tovább, a területi folytatásban. A dobogó harmadik fokán Karcag hivatásos önkormányzati tűzoltói végeztek. ■ L. M. L. A karcagi tűzoltók a láncfűrészt is jól kezelték az akadálypályán Kádi Péter első városi munkája I közben. I Majdan híres fes- I tő szeretne lenni. ■ j