Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-08 / 210. szám
4 JÁSZSÁG ÚJ NÉPLAP — 2011. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Az operaház örökös tagjává emelték Bordás Györgyöt Az 1935-ben Jászárokszálláson született és tíz évvel ezelőtt elhunyt Bordás György operaénekest posztumusz örökös tagjává választotta a Magyar Állami Operaház társulata. Bordás György 1965 és 1996 között az Operaház tagjaként Európa számos országában fellépett és minden jelentős baritonszerepet eljátszott. ■ Minden jelentős baritonszerepet ejjátszott már szerte Európában. Egyebek mellett Liszt Ferencdíjjal is kitüntették munkássága elismeréseként. Szinetár Miklós az örökös tagságot elbíráló bizottság elnökeként, illetve Ókovács Szilveszter az Operaház megbízott igazgatójaként hétfőn adta át a művész testvérének dr. Bordás Bélának az elismerést. Az ünnepségen jelen volt Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere is. ■ B. Cs. Ápolják idén is az angol kapcsolatot A Belvárosi Általános Iskola már 2004 óta tart fenn remekül működő kapcsolatot az angol Consett Y.M.C.A. ifjúsági szervezettel. Mint azt Kiss Attila, az intézmény külkapcsolatait koordináló pedagógus érdeklődésünkre elmondta, a jászberényi tanulók idén márciusban jártak az Egyesült Királyságban, az angolok pedig augusztus végén látogatták meg hazánkat. Jászberény nevezetességei mellett az érkező diákok és tanáraik a fővárossal, Hollókővel ismerkedtek, de ellátogattak Berekfürdőre, valamint megmártóztak a Tisza-tó kellemes vizében is. A programok között a helyi kultúra megismerése, könnyűzenei koncert, sport, illetve a kikapcsolódást jelentő fürdőzés egyaránt megtalálható volt. Az immár hetedik éve jól működő kapcsolat ebben a tanévben is tovább folytatódik. Mind az angliai intézmény, mind a jászberényi iskola diákjai közül közel százan vehettek részt a cserekapcsolatban. ■ B. Cs. Csak gyűlnek a számlák hiány Támogatás nélkül nehezen léphetnek túl a helyzeten Még nem lehet tudni, hogy sikerül-e forrást találni Jászágó új vezetésének a kistelepülés költségvetési hiányára. Az összességében 69 millió forintos büdzséhez képest arányait tekintve tetemes, több mint 12 milliós hiányhoz kell bevételt találnia a 750 lelkes községnek. Banka Csaba Jászágó képviselői idén tavaszszal arról döntöttek, hogy a 2010-ben megválasztott önkormányzati testületi formációban képtelenek megegyezni a település ügyeiről. Az önfeloszlatásról hozott döntést követően a helybéliek júniusban járultak az urnákhoz és új testületet, új polgármestert választottak. Ismét bizalmat szavaztak polgármesterként Mozsár Lászlónénak, aki korábban 2010-ig két cikluson át volt a település választott vezetője. A pénztelenség azonban a választást követően sem változott. A közel hetvenmilliós helyi költségvetésben jelenleg is több mint 12 millió forint a forráshiány. Az alig több mint két hónapja hivatalba lépett (az új testület alakuló ülése június 29-én volt) polgármester azonban mégis bizakodó.- Az egyik legjelentősebb probléma, hogy a forráshiány eredményeként a nyárra már mintegy hétmillió forintos nagyságrendben halmozódtak fel a kifizetetlen számlák - mondta a polgármester aszszony. - Jelzi gondja-A pénzügyi nehézségek ellenére a jászágóiak büszkék a náluk szervezett világtalálkozó eredményeire ink nagyságrendjét, hogy a közoktatási társuláshoz, az iskolafenntartásért befizetendő öszszegekkel kéthónapos elmaradásban vagyunk. Időközben persze megállapodást kötöttünk arról, hogy milyen ütemezéssel tudjuk kifizetni hátralékainkat. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések költségvetési támogatására benyújtott pályázatról korábban lemaradt az önkormányzat, így most egyedi elbírálást kérve nyújtottuk be anyagunkat. Mozsár Lászlóné tájékoztatása szerint, az előzetes jelzések alapján jó esély van arra, hogy a támogatást megkaphatja a falu, s akkor némi lélegzethez jutnak. Emellett azonban rendkívül takarékos gazdálkodással kell működtetniük az alapvető intézményeiket ahhoz, hogy talpon maradhassanak. Mozsár Lászlóné szerint van mód a hiány finanszírozására A faluban minden nehézség ellenére sem merült az fel, hogy az óvodát, iskolát, művelődési házat, illetve a főleg időseket segítő támogató szolgálatot felszámolják. Úgy vélik ugyanis, hogy ezek nélkül - bár pénzügyileg biztos megérné — saját maguk ítélnék elsorvadásra településüket. — A helybéliek elkötelezettségére példa az a fegyelem, ahogyan a helyi adókat pontosan befizetik az adott időre — jegyezte meg Mozsár Lászlóné. Az alapvető szolgáltatások megtartása mellett távlati céljuk a Jászágó és Jászberény közötti közvetlen közúti összeköttetés megteremtése. Ezzel a jó közbiztonságú és teljesen kiépített infrastruktúrával rendelkező település a térség központjának egyfajta kertvárosa lehetne. sok vitát okozott a tavaly Jószágán megszervezett Jász Világtalálkozó pénzügyi elszámolása. Mozsár Lászlóné ezzel kapcsolatban kiemelte: érthető módon a 2010-ben megválasztott áj Országgyűlés, illetve az új kormány a korábbi pályáztatásokat átvizsgálta. Ez azt eredményezte, hogy korábban befogadott pályázataik ugyan megvoltak, de támogatási szerződéssel még nem rendelkeztek. Az utolsó pillanatban sikerült megállapodni egy gazdasági társasággal, aki hivatalos megállapodásban hitelezte meg a pályázatból várható 4,3 millió forintot a falu számára. Nem kevés félreértést okozott a 2010-ben megválasztott vezetésnek a hitelmegállapodás továbbvitele. Végül is a pályázatok várt összegeit idén kapta meg a település, mostanra pedig megszülettek a megállapodások a hitel viszszafizetéséről. Ismét nekifutnak a medence felújításának JÁSZÁROKSZÁLLÁSON ismét pályázatot nyújtana be a település önkormányzata a helyi strand termálvizes medencéjének felújítására. A város évek óta próbálkozik a fejlesztés elindításával, de eddigi pályázataik nem jártak sikerrel. A nemrégiben megjelent, uniós alapokhoz benyújtandó turisztikai pályázati keretre ismét benyújtják támogatási igényüket. Emléktáblával tisztelegnek a festő munkássága előtt Jászberényben emléktáblát avatnak a városban született és alkotott Makay József festőművész munkássága előtt tisztelegve. A Hamza Múzeum falán elhelyezett táblát szeptember 17-én avatják föl, majd belvárosi séta keretében emlékeznek meg róla, a művész életében jelentős szerepet betöltött herényi helyszíneket útba ejtve. Járdákat hoznak helyre a lakók segítségével A héten megkezdik azon járdák felújítását, amelyeknél az érintett lakóközösség korábban jelezte részvételi szándékát. A város a szükséges anyagot biztosítja, összességében másfél millió forint értékben, a lakóközösségek pedig kétkezi munkájukkal járulnak hozzá a felújításhoz. Új vezetőséget választott a sportegyesület a jászapáti Városi Sport Egyesület a napokban megtartott rendkívüli közgyűlése keretében megválasztotta a közösség új elnökségét, felügyelőbizottságát, és módosította az alapszabályát. A résztvevők a következő négy esztendőre Pető Bélát választották meg elnökké, aki tanárként dolgozott 35 éven át a jászapáti szakmunkásképzőben, egészen nyugdíjazásáig. Azóta is aktív sportéletet folytat, a város szenior csapatában rendszeresen teniszezik. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Másfél évig dolgoztak érte, most kipróbálják Negyedmillió összefogásból mentők Magánszemélyek és cégek egyaránt adakoztak Más autó rendszámát használta Nem mindennapi önkéntes munka zajlott az elmúlt másfél évben Jánoshidán. A helybéli magánszemélyek, vállalkozók, illetve az önkormányzat közös munkája nyomán ugyanis egy kézilabdapálya nagyságú, gyeptéglázott, 42 méterszer 22 méteres kis focipályát készítettek el az általános iskola udvarán. Eszes Béla polgármester elmondta, hogy az esőzések alkalmával korábban gyakorta víz alá került területet a mögöttünk hagyott hónapok során feltöltötték, a terepet rendezték, körbe kerítették, gyeptéglát telepítettek, majd kialakították a kis focipályát. Mindezt úgy, hogy kizárólag a helybéliek felajánlásait, munkáját, segítségét használták fel. — Amennyiben a pálya kialakítását egy vállalkozásra bíztuk volna üzleti alapon, legalább tízmillió forintos munkát kellene most kifizetnünk - tette hozzá a településvezető. A pályán tornaórákat, illetve fociedzéseket tartanak majd. A vállalkozások felajánlásait az önkormányzat koordinálta, míg a magánszemélyek segítségét egy jánoshidai lakos, Vakhal Zoltán szervezte meg. A szabadidőben végzett munka eredményeként kialakult közösségi teret vasárnap egy focitornával avatják fel, amelyen kicsik és nagyok, a munkában segédkezük vesznek majd részt. ■ B. Cs. A jászberényi mentőállomás járműveit az elmúlt napokban újabb, a mentésbiztonságot növelő eszközökkel sikerült gyarapítani. Mint azt Pomázi Gábor, az állomás vezető mentőtisztje elmondta, az új eszközöket magánszemélyek és cégek adományaiból összegyűlt pénzösszegből szerzik be. Összességében 250 ezer forintot fordíthattak eszközfejlesztésre. A támogatások eredményeként már kaptak egy gyermeklélegeztető ballont, il- s letve egy pulzoximétert. Folya- = matban van egy másik gyér- 1 meklélegeztető ballon beszer- J zése, illetve egy GPS-berende- 1 zés vásárlása is. ■ B. Cs. A támogatásból vásárolt eszközök már a mentőautókba kerültek Jászfényszaru belterületén a helyi rendőrök igazoltattak egy férfit, aki gépjárművével úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy arra nem a saját, hanem egy másik jármű forgalmi rendszámát szerelte fel. Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagytól a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől megtudhattuk, hogy a 38 éves helyi lakost bűncselekmény gyanúja miatt előállították a fényszarui rendőrőrsre. Az érintett egyébként a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ügyben „egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett" elkövetése miatt indult büntetőeljárás. ■ B. Cs. A I I i í A l