Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)

2011-09-16 / 217. szám

3 ÚJ NÉPLAP — 2011. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR ■TUtUM Jászberény egy helyi lakos te« feljelentést a rendőrségre egy férfi ellen, aki részére megrende­lés alapján tűzifát szállított le. Mint Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője közölte, az eladó a megrendelt 40 mázsa tűzifa teljes ellenértékét átvette, azonban az csak később derült ki, hogy a leszállított fa mennyi­sége közel egynegyede a kifize­tettnek. MGA Karcag A KÖLESRŐL, mint alter­natív növényről volt konferencia tegnap a karcagi kutatóintézet­ben. A köles fontos élelmezési cikk volt régen. Azt szeretnénk, ha visszakerülne a közfogyasztás­ba, az étlapokra, a főzőversenyek repertoárjába is — mondta dr. Fa­zekas Sándor vidékfejlesztési mi­niszter. A köles népszerűsítésé­ben nagy segítség, hogy idén a kölestorta lett az ország tortája. A kölest ma még főnövényként ná­lunk ritkán termesztik. Mint alter­natív növény nő a szerepe, hiszen alkalmas a belvíz miatt kipusztult vetések pótlására, de az élelmi­szer-felhasználásban is egyre fon­tosabb, hiszen gluténmentes, így lisztérzékenyek is ehetik. de Szolnok a GRÁTISZ című heten­te megjelenő kiadványunk csü­törtökön megjelent számának el­ső oldalán a képen szereplő egy­házi főméltóság neve tévesen szerepelt. A hétfőn újrafelállított Mária-szobrot természetesen a fotón szereplő Máthé György szolnoki római katolikus esperes plébános szentelte fel. MG Szolnok ISMERETLEN személy egy emeletes házból három víz­zel teli zacskót dobott az utcára szerdán a kora délutáni órákban. Az egyik egy személygépkocsi szélvédőjén robbant szét, mely berepedt. Szerencse a szeren­csétlenségben, hogy egyik cso­mag sem talált el személyt. A rendőrség rongálás elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben, tudtuk meg a megyei rendőr-fő­kapitányságtól. MGA Tiszaszőlős SIKERREL pályázott idei programjai megvalósításához a görög kisebbségi önkormányzat. Feladat alapú támogatás címén ötszázötvenötezer forintot nyertek el, tudta meg lapunk, tj SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOSJON-liu hírportálon. qEK AGRAMi «. HHIArtMK « SMUflj 1«,ÚtYS£R«KY0* 65 A SMUvi KÍT SÚIY ÖSSZEGE Aol AtfHíí-CJt '»!tJ m [*, ,5) Af CSAK VIZMÉPTÉKBE ÁLLÍTVA FÖDIK HELYESÉI A bolttulajdonos szerint a férfi még aznap délután újra megjelent az üzlet ajtajában és fenyegetőzni kezdett. Képünk illusztráció. Értetlenül áll az esemé­nyek előtt egy szolnoki bolttulajdonos, mert mi­után egy férfi szétverte az üzletét a rendőrség szaba­don bocsátotta az elköve­tőt. Tette mindezt annak ellenére, hogy elmondása szerint több szemtanúja is volt a történteknek. Munkatársunktól- Egy huszonhat éves szolnoki férfi ellen indult meg a rendőrsé­gi eljárás, miután szerdán a kora reggeli órákban egy embert bán­talmazott, majd megrongált egy élelmiszerboltot Szolno­kon, a Széchenyi-lakótele- ff pen-mondta el lapunk kér- * désére Pásztorné Kovács Ág­nes, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtószó- / vivője. — A vizsgálat során a nyomrögzítés, valamint az elsődleges i tanúmeghallgatások megtörténtek. A fér- i fit drogtesztnek is : J alávetette a rendőr­­' ség, amely pozitív Jogszabályok —T írják elő, j j hogy az egyes esetekben mit tehetnek a rendőrök eredményt hozott. Egyébként már folyt ellene emiatt eljárás, így nem csak garázdaságért, ha­nem kábítószerrel való visszaélés miatt is felelnie kell. Ennek tük­rében legrosszabb esetben a ga­rázdaság miatt két évet, a kábító­szer miatt akár öt évet is kaphat a gyanúsított. - Már szerdán haj­nalban tőle volt hangos az utca, akkor is fenyegetőzött. Utána ko­rán reggel megjelent a kisbolt előtt, ahol kötözködni kezdett az egyik vásárlóval - mondta Cse­resznyést Konyári Erika szolno­ki bolttulajdonos. A nő szerint a férfi később be­ment az üzletbe és ott az épület hátsó ajtajának kulcsát kezdte követelni tőle. Mivel azt nem kapta meg, dühében betörte az üvegpultot, majd összetört egy polcot. A boltvezető férje, hogy visszatartsa a dühöngőt, bezár­ta a bolt ajtaját, amit a támadó szintén bezúzott. A kiérkező rendőrök fékezték meg, de mentőt is kellett hívni hozzá, miután szétvágta az üveg a ke­zét. Azonban csak nehezen tud­ták ellátni, mert az asszony sze­rint a mentősökre is rátámadt. Végül kórházba vitték. — Azt hittem, hogy rosszul látok, ami­kor aznap délután megjelent a férfi az ABC ajtajában - folytat­ta Cseresznyésné. - Fenyege­tőzni kezdett, majd elment. Új­ra hívtuk a rendőrséget, el­mondtuk, hogy mi történt. Kevés csupán megnevezni az elkövetőt SOK ESETBEN OLZ áldozatok úgy vé­lik, hogy elegen­dő megnevezniük az elkövetőt és az máris rács mögé kerül -fogalma­it zott Pásztorné : Kovács Ágnes, a megyei rendőr-f& f kapitányság sajtó­­szóvivője. - De ez nem ilyen egyszerű. Egy hétköznapi pél­dával élve egy kerék­párlopásnál, ahol nincs tet­ten érés, tanú, nincs helyszí­nen rögzíthető nyom, akkor a sértett elmondása nem ele­gendő a rendőrségnek ahhoz, hogy a nyomozás eredményes legyen. Ilyenkor meg kell szüntetni az eljárást. De ezek az esetek ritkák. A rendőrség minden bejelentést megvizs­gál és a megfelelő intézkedé­seket megteszi, ezért kérjük, továbbra is jelentsenek be minden bűncselekménygya­nús esetet az állampolgárok. Közrend elleni bűncselekmények számának alakulása a megyében 2007 2008 2009 2010 Hogy engedhették ki, miután ezt művelte itt? - tette fel a kér­dést az asszony. - Az őrizetbe vétel az érvényben lévő jogsza­bályok értelmében csak szabad­ságvesztéssel büntetendő bűn­­cselekmény megalapozott gya­núja esetén rendelhető el, felté­ve, ha a terhelt előzetes letar­tóztatása valószínűsíthető - mondta el az asszony szavaira reagálva Pásztorné Kovács Ág­nes százados, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője. — Jelen esetben az előzetes letar­tóztatás törvényi feltételei nem álltak fenn, de ez nem azt jelen­ti, hogy a rendőrség ne járna el az elkövetővel szemben. A szó­vivő elmondta, jelen ügyben a tanúk tényfeltáró vallomásának felvétele még nem történt meg. Ennek során majd a fenyegetést is rögzítik a jegyzőkönyvbe, amit a bűnvádi eljárás során fel­használnak a gyanúsított ellen. JEGYZET BARANYI GYÖRGY Nyereség a földekről míg nemrég a hatalmas bel­víz okozott gondot a szántó­földeken, addig idén késő tavasztól már szárazságtól tartottak a gazdálkodók. Va­lóban: a hosszan elhúzódó meleg, sőt kánikula már ja­varészt eltüntette a földek­ről a csillogó vízfoltokat, s nem kevés hektáron okozott gondot a csapadéknélküli­ség. Mégis, esély van arra, hogy év végén a gazdálko­dók ne csak veszteséget tudjanak elkönyvelni, ami­kor elkészítik a növényter­mesztés mérlegét. az őszi betakarítású növé­nyek közül a napraforgóban és a kukoricában sok terme­lő bízik. A hőség mindkettő aratását élőbbre tolta, de ez nem jelent túlzott gondot, mivel jó termésre lehet szá­mítani. A napraforgó amúgy is a piac kedvelt növénye, fő­leg az olajgyártás miatt, rá­adásul a szárazságot is bírja. S míg például két évvel ez­előtt szinte bagóért vásárol­ták fel a napraforgómagot, s buktak rajta a termelők, idén nem alakul rosszul a felvásárlási ára. S akkor a tengeriről még nem is szól­tunk, amelynek a javát csak most kezdik törni. A terményekre már leszer­ződött gazdálkodók biztosra mennek, mások figyelik az árutőzsdei adatokat, hogy milyen áron tudnak majd túladni a terményeiken. Szakemberek szerint az el­múlt tíz évben ez lesz a má­sodik olyan év, amikor te­kintélyes nyereséggel zár­nak a gazdák. A vérbeli gaz­dálkodó azonban megtanul­ta saját kárán, hogy a termé­szet csúf játékot tud űzni, ami viheti a termést, a bevé­telt, egyik napról a másikra. Ezért nem is nagyon dörzsö­li előre a tenyerét, mert a mondással ért egyet: nyugtá­val dicsérd a napot. Még ak­kor is, ha jelenleg tényleg úgy tűnik, nem zárnak rossz évet... HÍREK Hagyományos kunkapukat is farag az iparművész Andrási Mihály Király Zsiga-díjas népi ipar­művész, karcagi fafaragó felkutatta a régi kun­kapuk mintáit. A minap a berekfürdői művelő­dési házhoz faragott kunkapuját avatták fel. de Városa elismerését vehette át Hajnal Tamás „Az év sportolója” lett Hajnal Tamás Martfűn. A város képviselő-testületének elismerését nemrég vette át az elmúlt évben (is) számos versenyen kiváló eredményt elérő erőatléta, aki tevékenységével sokat tesz városáért, rá A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta Szűcs Lajos Az Országos Polgárőr Szövetség polgárőr ér­demkereszt arany fokozatát kapta Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere. A díjat a polgár­őrség, s a térfigyelő rendszer kiépítésének ön­­kormányzati támogatásáért vehette át. ia HIRDETÉS Kutatók Éjszakája a gyöngyösi főiskolán Akorrupcióról,mintgazdasági je­lenségről, valamint a sör kulissza­­titkairól és természetesen a zöld­energiáról is szó esik majd a Ku­tatók Éjszakáján. A számos érde­kes témát és külön­leges bemutatót — így például látvány­média, gyógynö­vény-bemutató, vércsoport- és he­­moglobinszint-vizs­­gálat—kínáló prog­ramot a Károly Róbert Főiskolán szeptember 23-án rendezik meg. A délután hat órától hajnalig tartó esemény mottója: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.” Ez az Albert Einstein idézet valóban helytálló a Kutatók Éjszakáján, hisz itt minden érdeklődő kíván­csiskodhat, számos érdekességet megtudhat A máso­dik alkalommal meg­rendezendő ismeret­­terjesztő fesztivál szervezői idén is vál­tozatos, érdekes, iz­galmas programot ál­lítottak össze a szen­vedélyesen kíváncsi érdeklődők­nek. Kutasson, legyen kíváncsi, fe­dezze fel és fejtse meg a nagy talá­nyokat a Kutatók Éjszakáján a Károly Róbert Főiskolán! ■ Kutatók Éjsza­kája Gyöngyös, Károly Róbert Főiskola szeptember 23., 18 órától. Tűzoltók, felderítők vetélkedtek. Szolnok adott otthont a nyolcadik Or­szágos Tűzoltó Szakmai és a negyedik Országos Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedő országos selejtezőjének tegnap. Az ese­ményre öt megyéből érkeztek résztvevők. Képgaléria: SZOUON.hu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom