Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)

2011-09-15 / 216. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK VÉLEMÉNY Tv-notesz VALKÓ MIHÁLY ROVATA Újra megjelent a képernyőn az ő Széfjével Balázs. Lehet ismét nyi­­togatni azokat a fránya pénzes re­keszeket, s ha valakinek úgy hoz­za, távozhat milliókkal, ámde ke­serves dráma is lehet a játék vége. Mindenesetre örülök neki, hogy esténként látható. Ugyanis jelen­leg talán az egyeüen olyan kvíz­műsor a láthatáron, melynek kö­ze van a tudáshoz is, túl a vaksze­rencsén, mely ugyan a nagy nye­reményre van kihegyezve, de azért mintha az értékek felé is ka­csintgatna, újabban. (Amikor pe­dig megint egy Való Világ fenyeget Vészt jóslóan.) Mert tessék csak mondani: hol kérdeznek mostan­ság olyasmit egy szórakoztató já-Visszatért Balázs is... tékban, hogy ki is rebeghette el azokat a szerelmetes szavakat — „Tagadd meg atyád és dobd el ne­ved!” - azon a csillagos éjszakán? Rómeó avagy Júlia? (Az utóbbi.) Nos, a Széfben! És hol hangzanak el azok a díszes verssorok is a sze­relemről, hogy „A hatalmas szere­lemnek megemésztő tüze bánt”, s kitől is származhatnak? Balassitól avagy Csokonaitól? (Helyesen az utóbbitól.) Ugyanott! E számomra különösen kedves példákon túl említhetnék másokat is, és nem­csak a szépirodalomból, de a his­tóriából is, akár a miénkből, akár a nagyvüágéból. Hány vízszintes ezüst sáv található Magyarország címerében? - szólt a kérdés. (Négy.) Ki használta híres beszé­dében először a vasfüggöny kife­jezést? (Churchill.) S nem jó dolog­­e, hogy a játékosok és mi nézők ve­lük együtt ilyesmin is törhetjük a fejünket? Nem mintha innen sze­retnénk beszerezni akár irodalmi, történelmi ismereteinket. Persze nem állítom, hogy ne lenne a kér­dések között semmire való. Az pél­dául, hogy Marilyn Monroe me­lyik arcfelén látható az anyajegy? (A balfelén.) Ezek közé számítom. De még azt is talán, hogy szabad idejét mivel is töltötte nagyságos fejedelmünk, Rákóczi. (Barkácsol­ni szeretett.) Áz sem mindegy azonban, hogy a játékot ki vezeti. Sebestyén Ba­lázsról elmondható, hogy valóban érti a dolgát, nem úgy, mint meg­annyi botcsinálta műsorvezető, aki érdemtelenül bitorolja mestersé­gét. A műsor lendülete is nagy­részt rajta múlik, mikor lassít, s mikor lódít egyet ritmusán. És nemcsak a dumája jó, a humora sem bántó. Vigyáznia kell azon­ban, hogy a megszokás nehogy üres rutinná váljék, hogy a túlzott magabiztosság pedig fölényeske­déssé. (Veszélye ott leselkedik.) Az említettek ellenére a Széf koránt­sem a „világ teteje”. Az igazán ér­tékes, tartalmas kvíz műsorra még vámunk kell. Addig pedig? Örül­jünk annak, ami van. Az is több, mint semmi. ■ Illetékes elvtárs és az adósságspirál Sokasodnak a régóta gyökerező bajok idehaza, s úgymond foko­zódik a nemzetközi helyzet. Nem úgy csordogálnak az állami bevételek, ahogy arra számítani lehetett, a gazdaság motorja is krákog, emberek százezreit foj­togatja a svájci frank elszállt ár­folyama, s munkalehetőség hí­ján továbbra is roppant sokan tengődnek dologtalanul. S kide­rült azok számára is, akiknek eddig nem volt nyilvánvaló, ta­lán mert világtérképet még nem láttak, hogy Magyarország oly apró és sérülékeny. Gazdasá­gunk mérete - ennek megfelelő­en sokszor szavaink súlya - el­törpül a glóbuszon, de még az öreg kontinensen is. Ám ez nem azt jelenti, hogy mindenféle szél keresztülfújhat rajtunk, min­denki beletörölheti a talpát azok­ba a kezdeményezésekbe, ame­lyek azt célozzák, hogy boldo­gabb legyen az életünk itt. Egyvalaki bizonyára varázs­ütésre megoldana minden gon­dot. Aki képes lepattintani a ha­tárainkon begyűrűzni készülő világpiaci árakat, puszta kézzel legyűrni az inflációt, megfélem­lítve a nemzetközi pénzvilágot, letörni a kamatokat. S agyhullá­maival, elképesztő koncentrálás­sal visszaszorítani napjaink fő ellenségét, az államadósságot. Ha pedig arra van szükség, akár elgörbíti a teret. Hova tűntél, il­letékes elvtárs? ■ L. Z. Sok szó esik mostanában a családi erőszakról Arról olvastam nemrég az Új Néplapban, hogy késsel vágta meg saját férjét egy asszony a napokban, miután elmérgese­dett a vita kettejük között. A ki­abáló nő felkapott egy konyha­kést, majd azzal hadonászni kezdett, miközben a férjét fenye­gette. Az megpróbálta elvenni tőle a pengét, ami sikerült is ne­ki, de a dulakodás közben meg­sérült A nő ellen azonnali meg­előző távoltartást rendeltek el és eljárást indítottak ellene sú­lyos testi sértés kísérlete miatt. De olvastam és hallottam olyan esetekről is, amikor ittas férfiak, családfők terrorizálták család­jukat, ütötték-verték a feleséget és a gyerekeket, törtek-zúztak a házukban, környezetükben. ■ A legszomorúbb, hogy a családon belüli erő­szaknak tanúi (és gyakran elszenvedői) * a gyerekek. Az esetek legnagyobb részében az elszegényedett, halmozottan hátrányos helyzetű, legtöbbször munkanélküliséggel küzdő, aluliskolázott családoknál ala­kulnak ki üyen erőszakos cse­lekmények, és ezek túlnyomó többségénél valóban az ital játssza a legnagyobb szerepet, de a vitákat kiváltó okok között gyakran szerepel az anyagi probléma, vagy a szerelemfél­tés is. A legszomorúbb szerinte az - mellyel mélyen egyetértek -, hogy a családon belüli erő­szaknak tanúi (és gyakran el­szenvedői) a gyerekek. Borzasztó lehet, és nem is tu­dok belegondolni az olyan asz­­szonyok helyzetébe, minden­napjaiba, akiknek például egy alkoholista, erőszakos férjjel kell egy háztartásban élniük, gyermekeket nevelniük. Általá­ban azért kényszerülnek ilyen házasságban maradni, mert az egyetlen fedelet a fejük fölött nem tudják megosztani, s nincs pénzük, nem tudnak hová el­költözni. Hallani olyan esetekről iá, hogy az ilyen erőszakos fér­jek még különválás, különköltö­­zés után is sokszor fenyegetést jelentenek volt asszonyaikra. Nagyon sajnálom azokat, akinek így kell élniük, gyereke­ket nevelniük, és elhallgatniuk az otthoni helyzetet. ■ F. Andrásné, Szolnok Ki irtja ki a parlagfüvet? felvetés Pertársaságot A magyar lakosság 25-30 százaléka allergiás, 1,5-2 millió ember pedig kifeje­zetten a parlagfűre érzé­keny. így nem csoda, ha megoldási javaslatokkal többen is előállnak: mi­ként lehetne megszüntet­ni azt az áldatlan helyze­tet, amit e gyomnövény teremt évről évre. ak az allergiások Szinte a fél ország prüszköl, köhög az allergén növénytől. Képünk illusztráció. Baranyi György így van ezzel az a negyvenes éve­iben járó szolnoki olvasónk is, aki felkereste szerkesztőségünket ez ügyben. Mint elmondta, a családjában mindenki parlagfű-allergiás, ilyenkor szinte alig látnak, kivörösö­dik, könnyezik a szemük, eldu­gul az orruk, tüsszögnek, fojtogatja a torkukat a kö­högés. Jóma­ga már húsz éve allergiás. Havonta és fe­jenként ötezer forintot kell köl­teniük gyógy­szerre, ami je­lentősen megter­heli a családi költségvetést. Olvasónk nem csak arra hívta fel a figyelmet, hogy bő­ven látni olyan terü­leteken parlagfüvet, amelyek mintha senki­hez sem tartoznának, pedig van gazdájuk, nem egyszer állami szerv, vagy éppen gazdálkodók, hanem néhány olyan megoldásra, amivel köze­lebb kerülhetnénk ahhoz, hogy a parlagfű ne keserítse meg az életüket. Ilyen például az, hogy a közmunkások ezeket a terüle­teket „támadják le”, hiszen bő­ven van mit rendben tartaniuk. Már csak azért is, mert önkor­mányzati területeken is találha­tó ebből a növényből, ám magát „természetesen” egyetlen önkor­mányzat sem bünteti meg. Rá­adásul hibás gyakorlatnak véli azt is, hogy először felszólítják a hivatalok a parlagfűvel szennye­zett területek tulajdonosait, majd csak utána büntetnek, vágatnak. Úgy véli, ennek nincs visszatar­tó hatása, sokkal inkább az azon­nali büntetéssel kellene élni. Ahogy fogalmaz: amikor valaki átmegy a piros lámpán, ott sem szólítják fel, hanem megkapja a büntetését. A bírságból befolyó összeget pedig, ami szerinte je­lentős bevétel lenne, vissza lehet­ne forgatni a megelőzésre. Akkor lenne megoldás talán, ha pertársaságot alakítanának a parlagfű-allergiások az állammal szemben - állítja olvasónk. Sze­rinte ugyanis a magyar állam képtelen ellátni feladatát a parlagfű-védekezésben, az emberek egészsége érdekében, akik így nem jutnak tiszta le­vegőhöz, s szteroid alapú gyógyszere­ket kell magukba „nyomniuk”. Olvasónk ezen kívül még azt is felvetette, ad ab­szurdum, ha ez nem tetszik az államnak, ak­kor perelje be az USA-t, ahonnan a parlagfű an­nak idején átkerült hazánkba, hiszen gazdasági kárt okozott ezáltal Magyar­­országnak... Pénzt adjon az állam a begyűjtött tövekért országos rendszerben is al­kalmazni lehetne azt, misze­rint pénzt fizetnének minden tövestül kitépett és beadott par­lagfűidén Ilyen akciókat ön­­kormányzatok, civil szervező dések szoktak ugyan szervezni, de azok hiába jó szándékúak, csak rövid időre szólnak. Ám ha az állam garantálná a pénzt erre, akkor biztos haté­konyabb lenne a parlagfűbe gyűjtés. Már csak azért is, mert a parlagfűvel szennyezett területek nagysága folyamaté san nő Magyarországon - hangsúlyozta olvasónk JEGYZET SZATHMARY ISTVÁN Rofogo nemzetünk „A magyar genetikusán alattvaló... a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez szikrányi lelkiismeret­­furdalást... röfög, zabálja a moslékot... se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak... legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valami­re...” — nyilatkozta egy ame­rikai lapban Kertész Ákos toliforgatásból is élő magyar állampolgár. De a holo­kausztért is ránk hárítja a kizárólagos felelősséget, mert a németekkel ellentét­ben mi nem esdeklünk elég­gé bűnbocsánatért. kertész Ákos minden bi­zonnyal meglehetősen egy­oldalú érzelmeket táplál irántunk. Eddigi ténykedé­sét ugyanis többek között József Attila-, Arany János- és Kossuth-díjjal, két Ma­gyar Köztársasági Érdem­renddel, továbbá díszpolgári címmel ismerte el a „röfögő nemzet”. Ha munkahipoté­zisként elfogadjuk, hogy va­lóban össznépi elismerés történt és nem egy szűk kör járta ki neki az impozáns díjkollekciót. következő lépése logikusan az lehetne, időközben el­hangzott, valójában nem so­kat érő helyesbítése ellené­re, ha szépen összecsoma­golja egész éremgyűjte­ményét, persze a kapott pénzzel együtt, és gondola­tai nyomatékaként hiány nélkül visszaküldi a feladó­nak. Ha elfelejtené, sürgő­sen fel kell erre hívni a fi­gyelmét, nehogy igazoljuk a szavait, már csak azért is, mert fura módon akadt olyan hazai politikai erő, amelyik valójában odaállt Kertész Ákos mögé. Ha ekko­ra sértést szó nélkül elfoga­dunk, megérdemeljük a kö­vetkezőt is, ahogy ez a mos­tani megnyilvánulás sem az első ilyen nekünk szóló jókí­vánság volt. De ideje, hogy az utolsó legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom