Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)

2011-08-31 / 204. szám

2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 31., SZERDA Munkaprogram indul a füredi és a kunszenti kistérségben Megyénkben is elkezdődik a Start Munkaprogram a tiszafüre­di, illetve a kunszentmártoni kis­térségben. E témában tartottak tegnap egyeztetést a megyeházán a megyei kormányhivatal szerve­zésében. Mint dr. Lengyel Györ­gyi kormánymegbízott elmondta, a kormány kiemelten kezeli a közfoglalkoztatást, amelyet ezen­túl Start Munkaprogramnak ne­veznek. Ezen belül több minta­projekt indult az országban. A közfoglalkoztatásért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján megyénkben az említett két kistérségben is elin­dulhat hét projekt. Ezek a követ­kezők: mezőgazdasági munkák; kazánprogram; belvízelvezetés; mezőgazdasági földutak rendbe­tétele; közúthálózat-javítás; ille­gális hulladéklerakó helyek fel­számolása, újak kialakításának megelőzése; a közfoglalkoztatot­tak téli foglalkoztatásának kiala­kítása, melynek célja a folyama­tos munkalehetőség és a megél­hetés biztosítása. A kormány döntése szerint eb­ben a programban a foglalkozta­tottak csak értékteremtő mun­kát végezhetnek. A projektben való részvételt az önkormányzat­ok kérhetik. Pozitív elbírálás esetén a projekt költségeit teljes mértékben támogatásból fede­zik. A programban részt vett fog­lalkoztatottak bérüket hetente kapják meg. ■ B. Gy. Minőségi díjjal ismerték el a főiskolai munkát Kihirdették a Felsőoktatási Minő­ségi Díj ez évi nyerteseit: szerve­zeti egység kategóriában a Debre­ceni Egyetem Műszaki Kara kap­ta az elismerést, arany fokozatú elismerő oklevélben részesült a Budapesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem Villamos- mérnöki és Informatikai Kara, valamint a Pannon Egyetem Mér­nöki Kara — tájékoztatta a Nem­zeti Erőforrás Minisztérium az MTI-t. A felsőoktatási intézmény kategóriában a Szolnoki Főiskola ezüst fokozatú elismerést kapott, míg a Széchenyi István Egyetem bronz fokozatú elismerő oklevél­ben részesült. ■ Leoldanak a jelzőlámpák Szolnokon Több jelzőlámpa is sárgán villo­gott a napokban Szolnokon. En­nek az az oka, hogy a túlmelege- dés veszélye miatt lekapcsol a lámpák védelmi automatikája — tájékoztatott Aszódi István, a Magyar Közútkezelő Kht. me­gyei ügyeletese. - A hibát a táv- felügyeleti rendszer azonnal jel­zi a szervizelést végző cégnek. Ha valóban csak egy egyszerű leoldásról van szó, úgy a meghi­básodást rögtön tudják orvosol­ni egy egyszerű újraindítással, nagyobb baj esetén általában csak másnapra válik ismét hasz­nálhatóvá a jelzőlámpa. A hőség elmúltával a lekapcsolási problé­mák megszűnnek - tette hozzá Aszódi István. ■ J. Zs. Tovább csökken a gyermeklétszám oktatás A megye legtöbb óvodájában, iskolájában kevesebben kezdik az idei évet Holnap kezdődik az isko­lákban a tanév, az óvo­dákban pedig a nevelési év. Ennek apropóján utá­najártunk, hogyan válto­zott megyénk egyes tele­pülésein az óvodás és is­kolás gyerekek száma az előző' évhez képest. Munkatársainktól Szolnokon tavaly 95 óvodai cso­portot indítottak, ezzel szem­ben idén kilencvenegyet. Fe- renczné Teleky Éva, a Szolnok Városi Óvodák igazgatója el­mondta, a 2010-es 22 tagintéz­ménnyel szemben idén 20 tag- intézményben fogadják az óvo­dásokat. Idén június 15-ig 2354 gyermeket írattak be a szolnoki óvodákba, de a hivatalos óvodai nevelési év kezdetekor ez a szám 2375-re nőtt. Az előző évi­hez képest ez mindenképpen csökkenés, mert akkor 2385 ovis kisgyermek volt. A megyeszékhely általános iskoláiban is kevesebben kéz- g dik az idei tanévet, hiszen az 5 előző évi 5431 diákkal szemben J ez évben 5230 tanulóval kell s számolni. A gimnáziumokban, valamint a szakközép- és szak­iskolákban is jelentős csökke­nés figyelhető meg. Mint azt Gyuricska Éva, a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense jelezte, az oktatá­si intézmények egyikében sem volt olyan, ahol a tavalyihoz ké­pest több osztály indult volna.- Karcagon a tanköteles korú gyermekek közül 232 tanuló iratkozott be az első osztályba - tudtuk meg Hodos Juliannától, a polgármesteri hivatal humán szolgáltatási iroda vezetőjétől. GyermeK/tanulóiétszámok Szolnokon (2010/2011)* Szakközépiskola ___ Óvoda Ál talános iskola Gyermek/tanulólétszámok Szolnokon (2011/2012)* Szakközépiskola Véget ért a vakáció, csütörtökön becsöngetnek. Rendkívül eltérő a megye általános iskoláiban az elsős osztályok létszáma. Képünk illusztráció. Ebből a négy önkormányzati ál­talános iskolában 151 gyermek kezdi meg csütörtökön a tanul­mányait hat osztályban, a többi­eket a két egyházi fenntartású iskolákba íratták be szüleik. Az osztálylétszámok megfelelnek a jogszabályban előírtaknak, a legkevesebb 22 fő, a legtöbb 25- 26 fő. Tavaly 226 iskolás korú gyermek kezdhette meg Karca­gon az első osztályt, az osztály­létszámok akkor is hasonlóan alakultak, mint idén. Tiszapüspökiben kevés az óvodai férőhely a TiszAPüspöKi óvodában idáig hetvenöt férőhely volt, de szerencsére a születések számának növekedése miatt megnőtt a helyigény. Száz- húsz-százharminc férőhelyre van szükség a községben, ép­pen ezért pályázati pénzből újítják fel és bővítik az épü­letet. Mint azt Pomázi Erika, az intézmény vezetője el­mondta, a felújítási munká­latok alatt az általános isko­la egyes termeiben működik az óvoda.-idén hetvenhét gyermeket vettünk fel, de legalább hú­szat el kellett utasítanunk férőhely hiányában. Nekünk szerencsére nincsen problé­mánk a létszámmal, mert évek óta nő a hozzánk je­lentkezők száma - tette hoz­zá Pomázi Erika. A karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálatnál tavaly 763, idén pedig 747 óvodás kezdi a tanévet, átlagban 25 fős cso­portban - tudtuk meg Gulyás Ferencné intézményvezető-he­lyettestől. Mivel a Jókai úti és a Táncsics krt. 19. alatti tagóvo­dákban pályázati forrásból fel­újítások kezdődnek, az ott lévő csoportokat másik két tagóvo­dában és a Dózsa György út 4. alatti önkormányzati épületben helyezik el, így zökkenőmente­sen indulhat az ovisoknak is a nevelési év. A tíz jászsági önkormányzat iskoláinak és óvodáinak mun­káját koordináló Jászsági Köz­oktatási Intézmény főigazgató­helyettese, Pesti Róbert érdek­lődésünkre elmondta, míg a jászjákóhalmai és jánoshidai is­kolák összlétszáma nyolc-tíz fő­vel emelkedett, addig például a jászdózsai és alattyáni tagintéz­ményben tanulók létszáma kö­zel ennyivel csökkent. Változó létszámú az első osztályba íra­tott nebulók száma is, a telepü­lésnagyságtól függően kilenctől 23 főig terjed. A két legnagyobb tagintézmény Jászberényben található. Az előző évhez képest a Belvárosi Általános Iskola ta­nulói létszáma alig tíz fővel csökkent, így mintegy 640 diák jár majd ide, a Gróf Apponyi Al­bert Általános Iskola létszáma pedig mintegy negyven fővel lett kevesebb, itt mintegy 520 gyermek nevelését-oktatását látják el. A kistelepülések isko­láiban az átlagos csoportlét­szám 18-20, míg a herényi in­tézményekben 24-27 fő. Óvodai nevelésben, iskolai oktatásban részesülők száma a megyében (nappali oktatás) a w í: m 1 Bl On szerint megfelelőek az isko­lai osztálylétszámok? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu */ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Óvodás gyermek ; Ált. iskolai tanuló Szakiskolai és spec, szakiskolai tanuló Középiskolai tanuló 2008/2009 2009/2010 2010/2011 szigligeti Nyitó társulati ülést tartottak a Szolnokon Folytatás az 1. oldalról A félelem helyett lelkesedés lát­szott a társulat tagjainak sze­mében. Annak ellenére, hogy az önkormányzat költségvetése feszes, így kihívás folytatni a megszokott színvonalú munkát. A színház vezetősége azonban bízik abban, hogy mindez nem okoz majd gondot. — Bízunk benne, hogy a kö­vetkező évek hasonlóak lesznek az elmúlt esztendőkhöz. Mi zért dolgozunk — hangsúlyozta Bor Zoltán, a Tisza-parti színház produkciós vezetője. A társulat mindent megtesz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az eddigiekhez képest bő­vül a repertoár is. A hat nagy­színpad! bemutató, valamint a Szín-Mű-Hely előadásai mellett bérleten kívüli előadás is lesz. — Maugham—Nádas—Szenes: Imádok férjhez menni című pro­■ A közönség—színész— író hármasában rejlik a siker. így teljes a szín­ház, ami egy csodálatos társasjáték. dukcióját mutatjuk majd be. Mit is mondhatnék* többet nektek, nekünk, mint azt, hogy nagyon jó munkát kívánok — mondta Kiss József művészeti vezető. És hogy milyen lesz az új évad? A kérdésre Balázs Péter egyetlen szóval válaszolt. — Remek — jelentette ki az igazgató. — Azért merem ezt mondani, mert négy-öt bátor esztendő a biztosíték, az elmúlt időszak támasztja alá a szavai­mat - fejtette ki. Joggal bízhat a közönség, hogy valóban remek évad része­se lehet. A repertoár változatos, lesz dráma, vígjáték, zenés be­mutatók kerülnek színpadra, a színészek lelkesek, tehetsége­sek, mindez a siker záloga. - Emellett pedig a közönség— színész-író hármasában rejlik a sikerünk. Ezek a legfontosab­bak, így teljes a színház, ami az egyik legcsodálatosabb társas­játék - tette hozzá végül Balázs Péter. ■ Rimóczi Á. Üzemlátogatás. A Derula Kft. bővítette szolnoki gyárát. Ennek apropóján tárgyalt tegnap Szalay Ferenc polgármester (balra) és Enrico Bonzano, a cég olasz tulajdonosa. Ezt követően megtekintették a faipari gyárat. 1 b i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom