Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-31 / 204. szám
UJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 31, SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Jászjákóhalma KILENCEDIK alkalommal találkoztak a minap az 1990-ben, az első szabad választások alkalmával megválasztottjászsági polgármesterek. Valamilyen formában mindegyiküknek sorsdöntő élményt jelentett az a történelmi választás. Sajnos hárman már nincsenek az élők sorában, de emlékük mindig előjön, a többiek pedig mindig szívesen jönnek több-kevesebb létszámban, hogy felidézzék közelmúltunkat néhány órás beszélgetés közben, ta Kisújszállás AZ IPARTELEP területén lévő telephelyen járt a tolvaj hétfőre virradóra. Az ott lévő csarnok ajtajáról lefeszítette a lakatot, majd a helyiségben lévő konténerből összesen egy mázsa vörösréz kábelt lopott el, melynek értéke körülbelül 200 ezer forint, mrfk Mezőtúr HÁROM magyar tarka tehén tűnt el hétfőre virradóra. A gazda csak hűlt helyét találta a két vemhes és nemrég ellett jószágainak, amiket a körbekerítet- len tanyáról loptak el az éj leple alatt az ismeretlenek. A tehenek értéke közel egymillió forint. íz Szolnok HANGOS szóváltást követően konyhakéssel hasba szúrta nevelőapját egy 17 éves fiú, majd elmenekült otthonról. A 34 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A fiatalkorút elfogták és előállították a rendőrök. Súlyos testi sértés miatt kell felelnie, mrfk Szolnok HÉTFŐN este a „vevő" kipróbálás ürügyén elkérte az eladásra kínált Piaggio típusú segédmotoros kerékpárt egy 21 éves férfitől. A sértett jóhiszeműen oda is adta, azonban az ismeretlen azóta sem tért vissza vele. A lopással okozott kár több mint 60 ezer forint, lz Tiszatenyő egy állampolgár észlelte, hogy többen mozognak a sötétben a vasútállomás mellett. A gyors bejelentésnek köszönhetően a rendőrök tetten érték a 33 éves kengyeli férfit és 16 éves társát, akik épp kocsijukba pakolták a sínleszorító fémpapucsokat. Egy 17 éves lány is velük volt. Mindhármukat előállították, társaikat is sikerült felkutatni, mrfk SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Tudta nélkül lett adóssága hamisítás Volt, akinek a nevére milliós hitelt vettek fel a csalók Teljesen ledöbbent egy férfi, miután kiderült, az eltűnt személyigazolványával valakik pénzhez akartak jutni a bankban. Az eset nem egyedi, van, akinek a nevére milliós lízingszerződést kötöttek, miután megszerezték az igazolványát. Munkatársunktól — A közelmúltban eltűnt a személyi igazolványom és a bankkártyám, amikor a munkatársaimmal átmentünk Debrecenbe egy hétvégére, csapatépítő tréningre - panaszolta egy 28 éves szolnoki férfi. - Az első este végén bementünk a belvárosba szórakozni, s néhány óra múlva észrevettem, hogy az övtáskámból hiányzik a személyim és a bankkártyám. Ezeket egy cipzá- ras rekeszben tartottam a jogosítványom és lakcímkártyám mellett, de azok megvoltak. Még aznap este végigjártam a szórakozóhelyeket, ahol megfordultam, hogy hátha megtalálta valaki, de nem jártam sikerrel. Végül telefonon felhívtam a bank számát és letiltattam a kártyát, majd néhány nap múlva a személyim eltűnését is bejelentettem a rendőrségen, ahonnan az illetékes okmányirodába irányítottak át. Ott jegyzőkönyvet vettek fel, ami alapján már nem lehetett felhasználni azt a későbbiekben. A hidegzuhany csak ezután érte. A rendőrség megkereste azzal, hogy valaki bement a bankba valahol a Dunántúlon és meghatalmazással pénzt akart felvenni az igazolványával és bankkártyájával. A tranzakció nem jött össze, és a tetteseket fülön csípték. - Megszaporodtak az ilyen esetek — mondta lapunknak dr. Kókai Gábor ügyvéd. - A közelmúltban egy férfi nevére több milliós autólízing-szerző- dést kötöttek, amelyet később rajta próbáltak behajtani. Ám volt már, hogy hiteligénylésnél használták fel más személyijét, és jutottak több százezer, olykor milliós összegekhez a csalók. Itt persze felmerül az alaposság kérdése is, hiszen a pénzintézetet fokozott ügyfél-ellenőrzési kötelezettség terheli ilyen esetekben. Ha még is megtörténik a baj, és megérkezik a banki felszólítás, okAz egyes visszaélések büntetési tételei *- A KÖZOKIRAT- HAMISÍTÁS: 3 év szabadságvesztés vagy pénzbüntetés. CSALÁS: minősítéstől függően 1-10 év szabadságvesztés. ♦ CSALÁS ÉS KÖZOKIRAT- HAMISÍTÁS: 1-10 év szabadságvesztés vagy pénzbüntetés. »- SIKKASZTÁS: 1-10 év szabadságvesztés pénzbüntetés, közérdekű munka, minősítéstől függően. *- INTELLEKTUÁLIS KÖZOKIRAT- HAMISÍTÁS: 1-3 év szabadságvesztés vagy pénzbüntetés. irat-hamisítás miatt azonnal feljelentést kell tenni, illetve polgári peres úton kérni kell a szerződés létre nem jöttének megállapítását. —A rendőrség előtt is ismertek az ilyen jellegű esetek - jegyezte meg Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - Nem jellemző azonban, hogy az elkövetők kifejezetten a személyes okmányokat vennék célba. Általában A megyében nem jellemző, hogy a bűnelkövetők kifejezetten a személyes okmányokat vennék célba. Képünk illusztráció. zseblopások, táskalopások, betörések alkalmával szerzik meg ezeket az okiratokat. Sok esetben ezeket nem használják fel, hanem megsemmisítik, vagy eldobják. A szóvivő kifejtette, széles a skálája azoknak a lehetőségeknek, amikor bűncselekmény során használják fel valakinek a személyi igazolványát. Alapesetben az elkövető nem hamisítja meg a birtokába került személyigazolványt, hanem azt eredeti Széles a bűncselekmények spektruma KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁST követ el az, aki más igazolványával visszaél, vagy meghamisítja azt, illetve más nevére hamis adatokkal állítja ki. csalást, ha más nevére hitelt vesz fel. CSALÁST ÉS KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁST egyszerre valósít meg, aki mobilszolgáltatónál telefonszerződéseket köt más igazolványát felhasználva. sikkasztást, ha más igazolványával kölcsönöz gépeket, berendezéseket és azt értékesíti. intellektuális közokirat-hamisítást követ el az, aki rendőri intézkedésnél, vagy nyomozás során más személyi igazolványával igazolja magát. formájában használja fel, például azzal igazolja magát a rendőrnek, vagy vesz fel hitelt. Egy másik lehetséges elkövetési mód, amikor meghamisítja az igazolványt, például kicseréli az igazolványon a képet. Ennek kapcsán Pásztorné egy érdekes esetet is említett. - Néhány éve ellopták az egyik rendőr táskáját, amelyben személyes iratok mellett a rendőrigazolványa is benne volt. Pár hete egy ügy kapcsán került elő a rendőrigazolvány, ugyanis egy asszony meghamisítva azt (kicserélte a fotót) kedvezményesen utazgatott távolsági buszokon. Ellene közokirat-hamisítás miatt indult meg az eljárás. A személyit is hamisítják JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Egyenlő feltételeket! izgatottan, vegyes érzelmekkel lépi át a legtöbb kisgyermek holnap az iskola kapuját és üdvözli rég nem látott vagy új osztálytársait. A szerencsésebbek húsznál alig többen ülnek majd a tanteremben ősztől, mások kénytelenek lesznek közel negyvenen osztozni a tanító, tanár figyelmén. évek óta központi kérdés az osztálylétszámok csökkentése. A tapasztalatok is alátámasztják ennek fontosságát. Hiszen egy harmincöt fős osztályban egy tanulóra kevés figyelem, megnyilatkozási lehetőség jut. A magas tanulói létszám - számtalanszor megfogalmazták már a pedagógiai szakiroda- lomban — akadálya a megfelelő színvonalú tanulásnak. Ezzel pedig éppen azok a diákok kerülnek hátrányba, akik számára a tudás megszerzésének szinte egyetlen terepe az iskola. Nem kérdés: a minőségi oktatást kis tanulói létszámú osztályúkban lehet biztosítani, ahol lehetőség van arra, hogy a felkészült pedagógusok jobban odafigyeljenek egy-egy tanítványukra és a lemaradásukat megakadályozzák. ha az iskolákon múlna, valószínűleg sehol nem is lenne huszonötnél több gyerek egy osztályban. Ha a pedagógusokat kérdeznénk, a méregdrága digitális tábláknál minden bizonnyal fontosabbnak tartanák az alacsony tanulói létszámot. lehetetlen mindezt megvalósítani? Biztosan nem, hiszen vannak már, ahol a fentieket figyelembe véve sikerült kialakítani az osztályokat. Remélhetőleg a döntéshozók is azon lesznek, hogy egyre több oktatási intézményben csökkentsék az egy pedagógusra jutó gyerekszámot. Hogy minden kisdiák számára egyenlő feltételeket biztosítsanak a tanuláshoz. Coop Szolnok boltokban vásárolhatnak Győrben is Immár Coop Szolnok emblémával találkozhatnak a győriek is. Augusztussal befejeződött a Coop Győr Zrt. boltjainak átvétele. Mindezt Csepeli Lajos, a Coop Szolnok elnök-vezérigazgatója tegnap jelentette be annak kapcsán, hogy a megyeszékhely polgármestere, Szalay Ferenc ellátogatott a társasághoz. A Coop Szolnok még ez év áprilisában szerzett többségi tulajdont a Coop Győr Zrt.-ben. Mindezek révén nemcsak 38 új bolttal gyarapodott a társaság, hanem egy húsfeldolgozóval és egy cukrász- és tészta-, valamint sütőüzemmel is. A tudatos cégvásárlásoknak köszönhetően ma már kilenc megyében van jelen a Coop Szolnok. A cég árbevétele két év alatt megduplázódott, miközben az országosan kiskereskedelmi termékforgalom stagnált. Szalay Ferenc polgármester különösen fontosnak nevezte, hogy a városban egy erős, magyar tulajdonú cég működik. A Coop Szolnok ugyanis biztos munkahelyet jelent az itt élőknek és adóbevételt az önkormányzatnak. De a társaság az oktatás, a kultúra és a sport támogatásából is kiveszi a részét. Ezt mutatja, hogy a megyeszékhelyen már több fejlesztést felvállaló Szolnok Város Jövőjéért Alapítvány elnöki tisztét ismét Csepeli Lajos látja el. ■ T. J. Informatikai tárlat. A szolnoki Damjanich János Múzeumban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen nyílt kiállítás tegnap Az informatika gyermekei címmel. A bemutatott játék eszközöket a látogatók érdeklődéssel fogadták. A képgalériát keresse a SZOUON.hll hírportálon. Kezdődik a körforgalmi csomópont építése A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a napokban megkezdődik a 4. számú főúton, Szolnok külterületén az új, úgynevezett „turbó” körforgalmú csomópont építése. A beruházás várhatóan 2012 nyarára készülhet el - tájékoztatta az Új Néplapot a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. Mint ismert, az elmúlt években bekövetkezett balesetek miatt, Szolnok külterületén a 4. számú főúton, a Debreceni út—Alcsiszigeti út jelenlegi járműosztályozós, jelzőtáblával szabályozott csomópontjának átépítése vált szükségessé. A beruA balesetek miatt vált szükségessé a fejlesztés. házás az A-Híd Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, 433 millió 696 ezer forint plusz áfa szerződéses összegben. A fejlesztés során várhatóan 22 ezer köbméter földet mozgatnak meg és 3008 köbméter aszfaltot építenek be. Emellett 794 négyzetméteren térkőburkolatot építenek és 923 négyzetméter burkolatfestést végeznek el. A fejlesztés megvalósítása a forgalom korlátozásával fog járni, így a NIF Zrt. kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel vezessenek. Minden aktuális korlátozást táblák fognak jelezni. ■ B. Gy.