Új Néplap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-204. szám)
2011-08-27 / 201. szám
UJ NÉPLAP - 2011. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT A szociális munka helyzetét, lehetőségeit vitatták meg Vidékfejlesztési szociális munkáról szerveztek nyári egyetemet a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karán Jászberényben. Az elmúlt héten tartott rendezvény részeként az intézmény Zirzen Janka Kollégiumában a vidéki térségekben folytatott szociális munkáról vitattak meg elméleti kérdéseket, a gyakorlati alkalmazás konfliktushelyzeteit. Az esemény fővédnöke dr. Barkó Endre dékán volt. Szó esett a civil társadalomról, partnerség-építésről, foglalkoztatáspolitikai kérdésekről, a humán közszolgáltatások intézményrendszerérői, a pedagógia reaktivációs lehetőségeiről. Ez utóbbi témakör részeként tartott előadást a résztvevők számára Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere. Mint mondta, a kistelepülés felemelkedésének lehetőségét az adta meg, hogy a helybéliek úgynevezett eszmeváltáson mentek keresztül, amelynek legfontosabb eleme a rend, illetve a szabadsághoz kapcsolt felelősség. ■ B. Cs. Szent István- szobrot avattak az évfordulóra Jászszentandráson az államalapításra, valamint a község fennállásának 125. évfordulójára emlékeztek augusztus 21-én. Az évforduló alkalmából a Szent Korona másolata és uralkodói jelképek jelenlétében Szent István szobrot avattak a településen. Az ünnepség szentmisével kezdődött a római katolikus templomban, majd a Szent István parkban folytatódott, ahol Banka Ferenc polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Borbás Ferenc, jászkapitány megemlékezését követően leleplezték Szent István szobrát. Kladiva Imre, római katolikus esperes-plébános, címzetes kanonok felszentelte a szobrot és az új kenyeret. Az ünnepi műsorban közreműködött a Jászszentandrási Kamarakórus, Sas Lajosné versmondó. Dr. Bakos Batu gyógyszerész, lovag előadást tartott a Korona üzenete címmel. Az ünnepségről készült fotók megtekinthetők a SZOUON.hu n. ■ I. A A betöréssorozat elkövetőinek célja elsősorban nagy értékű célszerszámok és gépek megszerzése volt. Képünk illusztráció. Két rekesz húst is elvittek betörések Tudják, hová menjenek, és hátterük is szervezett Az alsóépületekben, garázsokban tárolt nagy értékű szerszámokat, gépeket szemelik ki azok a tolvajok, akik az elmúlt hetekben dúlták végig Jász- árokszállást. A helybéliek úgy vélik, a betörők nem találomra mennek be a házakba, hanem korábban feltérképezik lehetőségeiket. Banka Csaba A tapasztalat szerint a nagy értékű szerszámok, kerti kisgépek jelentik az elsődleges célpontot a betörőknek, de ha már ott vannak, elvisznek kerékpárokat, alkatrészeket, de a fagyasztóládákban tárolt élelmiszereket sem vetik meg. - Motoros fűrészt, fűnyírót, szivattyút vittek el, de kiJórészt akkor történnek betörések, amikor egyetlen rendőr sincs yjj szolgálatban pakoltak a fagyasztóládából két rekesz húst is - mondta érdeklődésünkre a betöréssorozat egyik sértettje. - Nem messze tőlünk pedig korábban másik két házba is bementek, ahol hasonló eszközöket kerestek. Ahogy hallani a városban, napok alatt közel harminc helyen próbálkoztak. A településen azt beszélik, hogy a betörők nem bízzák a véletlenre, hogy hová mennek. Úgy vélik Árokszálláson, hogy az egyik bűnöző feladata a felderítés, hogy azután a banda már célzottan, a kiválasztott házakba törjön be. Igaz, megtörtént, hogy a riasztó berendezés, vagy épp a házőrző kutya zavarta meg a tolvajok tevékenységét.- Valóban lehet hallani ilyen feltételezéseket - erősíti meg Gergely Zoltán polgármester - , de ezeket az elméleteket nem tényként kezelik a helybéliek sem. Mindenesetre valóban úgy tűnik, mintha az elkövetők tudnák, hová szeretnének betörni. Ráadásul az eltulajdonított szerszámok és gépek egy része is olyan speciális eszköz (kőfaragók, kőműves eszközök), amit biztosan nem saját használatra visznek el a bűnözők. Gyanítható, hogy szervezett háttere lehet a lopott tárgyak értékesítésének is — fogalmazta meg véleményét a polgármester.- Továbbra is gondot jelent az a városban - jelezte Gergely Zoltán -, hogy kevés a rendőr, és nem biztosított, hogy a nap 24 órájában szolgálatot teljesítő rendőr legyen jelen lászárok- szálláson. Ezt a Jászberényi Rendőrkapitányságtól a megyei főkapitányságon át a Belügyminisztérium felé is jeleztük. A helyzet mégsem változik a rendőri létszámhiány miatt. Lehet, A város felajánlotta a segítséget Gergely Zoltán elmondta, hogy az elmúlt napokban ismét felajánlották a rendőrségnek, hogy ha bármilyen segítségre szükségük van munkafeltételeik javítására vagy épp a nyomravezetői díj kitűzésére, abban az önkormányzat, ahogy eddig is tette, ezután is segítséget ad. Ilyen támogatás eredményeként bővülhet a helyi rendőrőrs számítógépeinek száma a következő napokban. hogy csak véletlen egybeesésről van szó, de érdekes módon nagyrészt akkor történnek a betörések, amikor épp nincs szolgálatban egyetlen rendőr sem a városban. Fazekas-Füzesi Nóra, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy csak az elmúlt hét végén Jászárok- szállásról kilenc betöréses lopásról érkezett bejelentés. Az elkövető a kerítésen keresztül, illetve a kiskapu leemelésével jutott be az udvarra, ahol a garázs vagy melléképület ajtaját kifeszítette és onnan kerékpárokat, szerszámokat, tyúkokat vitt el. — A rendőrség ezen esetekkel kapcsolatosan intézkedéseket tett, amelyek nem hozhatók nyilvánosságra. Vizsgáljuk a bűn- cselekmények közötti összefüggéseket, azt is, hogy ugyanaz volt-e az elkövető. Kérjük a lakosokat, hogy a gyors és eredményes felderítés érdekében, amint bűncselekményre utaló dolgot - például motoszkálás az udvaron, gyanús zajok - észlelnek, azonnal telefonáljanak a rendőrségre- tudatta a sajtóreferenstől. A szolgálati beosztással kapcsolatos felvetésről a rendőrségi tájékoztatásban annyi szerepelt, hogy az ingyenesen hívható 107- es telefonszámon keresztül a nap bármely szakában azonnal elérhető a rendőrhatóság. A Jászság fővárosában találkoznak a dalkörök Jászberényben ma a Vadásznap programsorozatának keretében, a főtéri színpadon délelőtt tíz órától egy óráig tartják a Jászsági Dalostalálkozót. A rendezvénynek már nagy hagyománya van a térségben, amelynek minden évben más település ad otthont. A hagyományőrző jászsági népdalkörök bemutatóján köszöntik az alapításának negyvenedik évfordulóját ünneplő porteleki pávakört. Három település kapott vis maior támogatást a jászságban három település kapott támogatást a vis maior keretből természeti károkból adódó védekezési kiadások megtérítésére és az önkormányzati tulajdonban lévő építményekben esett károk helyreállítására. Idén már több ütemben döntöttek a vis maior események okozta károk támogatásáról, az augusztus 17-i döntés immár all. ütem volt, amelynek keretében Alattyán 11 millió 458 ezer, Jászalsószentgyörgy 4 millió 769 ezer, Jászkisér 1 millió 935 ezer forint támogatásban részesült. A legendás sztár életét idézik fel a fiatalok jászladányon a művelődési házban ma este Michael Jackson-emlékestet szervez a Jászladányi Fiatal Költők Köre. Az emlékesten megtekinthetők az énekes ereklyéi, népszerű videoklipjei, s bemutatják Jacko életútját. A legendás sztár slágereivel Fejes Katica és Húgai Dominika Száva lépnek színpadra, énekelnek a közönségnek. Sporttal búcsúzik a Jászberényi Nyár a jászberényi Nyár programsorozat egyik zárórendezvénye lesz vasárnap, az immár negyedik alkalommal megszervezett Zagyva menti Maraton. A reggel kilenckor rajtoló mezőnybe mintegy kétszáz sportolót várnak. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Orvos és kántor születési évfordulójára emlékeznek Alrendőröket helyeztek ki a 32-es főúton Vadászok herényi találkozója összejövetel A nagyközönség felé nyitnak a gazdálkodók A Fényszaruiak Baráti Egyesülete, Jászfényszaru önkormányzata és a Római Katolikus Egyházközség szeptember 4-én dr. Hortáver József (1886-1968) községi orvos és Koltay József (1911-2005) kántor születésének évfordulóján megemlékezést szerveznek. Felidézik életüket, s koszorúkat helyeznek el tiszteletükre. ■ hirdetés_____________________________________________________ JÁSZBERÉNYI TELEPHELYŰ KFT. TOJÁS TERÍTÉSÉRE B, C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt keres. Jászberényi, vagy környékbeli jelentkezését várjuk. Érdeklődni munkanapokon: 7-17 óráig. 06-30/382-7673 telefonon. J A Jászságban két településen, Pusztamonostoron és Jászalsó- szentgyörgyön helyeztek ki pléhrendőröket és -autókat a rendőrök csütörtökön. A forgalomlassításra szolgáló figyelem- felhívás célja a gyorshajtók számának csökkentése.- Az álrendőrök kihelyezését követően azt tapasztaltuk, hogy a településen áthaladó autósok közül többen is fékeztek, és csökkentették a sebességet. Remélem, hogy a jövőben csökken a gyorshajtók száma, javul a közlekedési morál és kevesebb baleset lesz a 32-es úton - mondta érdeklődésünkre Sári Ferenc, Pusztamonostor polgár- mestere. ■ I. A. Jászberényben pénteken kiállítással megnyílt az Országos Magyar Vadászkamara Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Szervezete és Jászberény Város Önkormányzata közös szervezésében előkészített Vadásznap. A kétévenként tartott eseménysort mindig más és más megyei településen szervezik meg. A kiállításon a hazai apró- és nagyvadas területeken elejtett, illetve afrikai vadak trófeáit mutatják be az érdeklődőknek. Az eseményt Pálvölgyi László, a jászberényi Lehel Vadásztársaság elnöke, Kovács Lajos, a megyei vadászkamara főtitkára, illetve Juhász Dániel alpolgármester nyitotta meg. ■ A kiállítás mellett szombaton változatos programokkal várják az érdeklődőket