Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-16 / 165. szám

5 ŰJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 16., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Döntöttek az idei Jászsági Civil Vándordíj nyerteséről „A Jászságért” Alapítvány Ku­ratóriuma immár második al­kalommal ítélte oda a Jászsági Civil Vándordíját és a vele járó kétszázezer forint elismerést. Az alapítvány kuratóriumának döntése alapján a 2011. évi Jász­sági Civil Vándordíját a jász- fényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság nyerte el. A társaság 1995 óta tagszer­vezete a Jászok Egyesületének. A Bedekovich Lőrinc Népfőis­kolái Társaság eddigi tevékeny­sége és benyújtott pályázata tá­mogatásra méltó, mert jelentő­sen hozzájárul Jászság közössé­gi, szellemi arculatának formá­lásához. Mindezek mellett a társaság által kiadott Pipafüst című havi­lap értékőrző és értékteremtő kiadvány, mely rendszeresen hírt ad az elszármazott jászok civil közéletéről is. ■ I. A. Virtusvetélkedőre készül az alattyáni csapat A Kárpát-medence Magyarlakta Települései Virtusvetélkedőjé­nek egyik elődöntőjét rendezték meg a közelmúltban Jászdózsán. Az 1500 és 3000 fős települések között zajló versenyre idén Alattyán, Jászdózsa és Fábiánse- bestyén jutott be. Ezt a fordulót Alattyán csapata nyerte. Dalmadi Tiborné, a csapat ka­pitánya elmondta, hogy a hét éve közel azonos összetételű csoportjuk a legjobb a kamion­húzásban és az úgynevezett nagyváltó versenyben.- Idén új elem volt a szekér­tolás helyett a homokzsákpako­lás. Stílszerűen a mostani szél­sőséges időjárási viszonyokhoz igazodva nyúlgátat kellett építe­ni a homokzsákokból. A legtré- fásabb versenyszám a sítalpa­kon való közlekedés volt a füves pályán. A legnehezebb feladatot a férfiak számára a traktor kül­sőgumi forgatása jelentette. Az alattyániak ebben a verseny­számban is remekeltek, így ők utazhatnak az országos döntőre, amelyet Perkátán rendeznek meg augusztus közepén - tájé­koztatott Dalmadi Tiborné. ■ Darázs Melinda Pénz nélkül tört az élre rejtély Nem tudják, hogy került ki az eke a világkiállításokra Jásziványon a Jászok XVII. Világtalálkozóján kiállították a Gubicz-ekét, amellyel még nagyapáink dolgoztak a földeken Jászjákóhalmáról szárma­zott Gubicz András, a 19. század híres ekegyárosa. Londonban, a Világkiállí­táson ekéje aranyérmet, Párizsban pedig bronzér­met kapott. Mai napig rej­télyes, hogy ki lehetett Gubicz András „marke­ting-ügyintézője”, aki se­gített kivinni az ekét a vi­lágkiállításra. Illés Anita Százkilencven évvel ezelőtt szü­letett Jászjákóhalmán Gubicz András. Sok tanulással, kitartó munkával, alázattal a 19. száza­di magyar ekegyártók élvonalá­ba került. Soha nem felejtette el, hogy honnan indult. A Jászság­ban élő rokonai büszkék Gubicz András példaértékű életpályájá­ra és őrzik emlékét. A jászkiséri Gubicz András jászkapitány dédnagyapjának, Gubicz János­nak a testvére volt az ekegyáros Gubicz András. - A családban állandó téma volt Gubicz And­rás ekéje - meséli a jászkapi­tány. —Emlékszem, amikor Jász­jákóhalmán nagymamáéknál töltöttük a nyarat, nagymama mindig megkérdezte édesapá­mat, hogy megmutatta-e már ne­künk az ekét. A család nagyon büszke Gubicz András munkás­ságára, életére, amely példaként állhat előttünk - mondja Gubicz András. A jászsági ekegyáros életútja napjainkban is azt üzeni, hogy tehetséggel, szorgalommal, aka­rattal és kitartással úgymond a semmiből, pénz nélkül is fel le­het törni. Gubicz András Jászjá­kóhalmán járt elemi iskolába. A kovács-lakatos mesterséget vala­melyik helybeli kovácsmester­nél eltöltött inasévek alatt sajátí­totta el. A falusi környezet azon­ban nem biztosította a szakmai felemelkedés lehetőségeit, ezért az 1850-es évek elején feleségé­vel együtt Pestre költözött, ahol Qw EZEN A TERÜLETEN MŰKÖDÖTT GUBICZ ANDRAS GÉPÉSZ (1820-1869) GÉPGYÁRTÓ ÜZEME. AZ ITT KÉSZÍTETT GAZDASÁGI ESZKÖZEI VÉL. ELSŐSORBAN A NEMZETKÖZI SIKEREKET ELÉRT EKÉIVEL JELENTŐS SZEREPET VÁLLALT A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGIGÉP-GYÁRTÁSBAN. SZÜLETÉSÉNEK 190.ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL ÁLLÍTTATTA: JÁSZJÁKÓHALMA önkormányzaté GOBKZ ANDRÁS GAZDAKÖR JÁKOB BARÁTI TÁRSASÁG GÜBICZ CSALÁD Farkas István gépgyárában dol­gozott. Néhány évvel később Kol- larich Pál rostagyárossal együtt gazdasági gépgyárat alapítottak. A fővárosban a kor legnevesebb mezőgazdasági szakembereivel került kapcsolatba, alapító tagja lett az Országos Magyar Gazda­sági Egyesületnek. 1859-ben Er­csiben, 1860-ban Tótmegyeren rendezett országos aratóverse­nyen és gépbemutatón a Gubicz- ekék első díjat nyertek. Gubicz András ekéje az 1862-es Világki­állításon Londonban aranyér­met, az 1867-es Világkiállításon Párizsban pedig bronzérmet ka­pott. Halálakor jelentős vagyont hagyott feleségére, aki férje vég­akarata szerint a vagyon jelentős részét jótékony célra fordította. Az özvegy alapítványokat, óvo­dát hozott létre. A Gubicz család ma is őrzi az ekegyáros emlékét, a napokban avattak Budapesten Gubicz And- rás-emléktáblát A rendezvényen dr. Körösvölgyi László professzor tette fel a kérdést, hogy a világki­állításokon érmeket nyert eke va­jon hogyan került ki Londonba, Párizsba? Ki lehetett Gubicz And­rás — mai szóhasználattal élve — marketing-ügyintézője. Nem ma­radt fenn erről semmilyen doku­mentuma a családnak. Emléktábla áll az egykori gyár épületénél Az emléktábla 2010. J» gubicz András egykori gyá­ra Budapesten, a mai Vá­ci utca 74. számú házá­nak a helyén állt. Jászjá- kóhalma önkormányzata, a Gubicz András Gazda­kör, a Jákob Baráti Társa­ság és a Gubicz család emléktáblát állított az épületnél. Az emléktáblát július 9-én avatták fel ün­nepélyes keretek között. A megemlékezésen prof. dr. Jóri István egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazda­ságtudományi Egyetem tanára Gubicz András munkásságát méltatta. Borbás Ferenc jász­kapitány oklevelében a meg­emlékezést a jász hagyomány- őrzés kiemelkedő eseményévé nyilvánította. Az emléktábla­avatáson és koszorúzáson az eredeti Gubicz-ekét is megnéz­hették a résztvevők és a Váci utcán sétálgatok. Visznekiek a jászsági közösi intézményben augusztus 1-től tíz telepü­lés iskoláit tömöríti majd a Jászsági Közoktatási Intéz­mény, hiszen Jászberény és a Heves megyei Visznek is csaüakozik hozzájuk. így az eddigi, közel kétszáz főt fog­lalkoztató intézmény dolgo­zói létszáma megduplázódik. A fenntartó, a Jászsági Több­célú Társulás július 21-i ülé­sén dönt az intézmény fő­igazgatójának kinevezéséről. Nyugdíjasok jubileumi találkozója jászszentandráson ma ren­dezik meg a jubileumi nyug­díjas-találkozót. A két női klub harmincöt, a férfi klub negyvenöt éves fennállását ünnepük, valamint megem­lékeznek a Jászszentandrás néven százhuszonöt éve be­jegyzett település évforduló­járól is. A találkozón a helyi­ek mellett környékbeli tele­pülések nyugdíjasklubjai is részt vesznek. A rabló a nyitott ablakon vitte ki a zsákmányt jászladányon egy cég terüle­téről öt, egyenként 25 kg sú­lyú zsákot tulajdonított el is­meretlen személy. Az üzem­be hétfőn több zsák műanyag alapanyag érkezett, melynek szerdai leltározása közben derült fény a bűncselekmény­re. Az elkövető a zsákokat a raktár nyitott ablakán keresz­tül vitte ki az épületből, cse­lekményével 110 ezer forintos kárt okozott — közölte Faze­kas-Füzesi Nóra rendőrfőhad­nagy, sajtóreferens. Különös kiállítás nyílik a herényi bíróságon a jászberényi Nyár Vigadal- mi Napok rendezvénysoro­zat egyik hagyományos ese­ménye, a jászberényi Városi Bíróság dísztermében meg­rendezett időszaki kiállítás. A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria idén Makay és kortársai - 20. századi jász­sági képzőművészek kiállí­tását rendezi meg. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. A szünetben meleg ételt kapnak a gyerekek Jászjákóhalmán a képviselő- testület a napokban döntött ar­ról, hogy a település költségve­téséből biztosítják negyvenhá­rom hátrányos helyzetű gyer­HIRDETÉS mek étkeztetését a nyári szünet­ben. Ennek megfelelően a gye­rekek július 18. és augusztus 31. között munkanapokon kapnak meleg ételt. ■ I. A. v fi II A Lantos Kft. Jászberényben, Szelei úti telephelyén megkezdte A GABONAFELVASARLAST! AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉS. Érdeklődni: 30/440-7209 Elősegítik Jászfényszarun a munkaerőpiacra jutást Jászfényszarun az önkormány­zat a Bedekovich Lőrinc Népfőis­kolái Társasággal együttműköd­ve a közelmúltban eredménye­sen pályázott a foglalkoztatás előmozdítására. A program célja a városban élő, alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező, munkavál­lalásukban korlátozott emberek önálló életvitelének, foglalkoz­tathatóságának és társadalmi in­tegrációjának javítása, pályaori­entáció kialakítása. Mindezek mellett egyéni fejlesztési terve­ken keresztül elősegítik a külön­böző képzési programokba való bekapcsolódást. Szakképzett ok­tatók és tanácsadók közreműkö­désével segítenek a munkaerő­piacra jutásban azok számára, akik eddig nem tudtak megfelel­ni a követelményeknek. A képzési programra jelent­kezők csoportos és egyéni fej­lesztésben, OKJ-s képzéseken vehetnek részt, valamint hasz­nos, aktuális tanácsokat kaphat­nak munkahelykereséshez, fel­készítik őket a munkavállalói szerepre. Különböző fejlesztő képzéseken életvezetési taná­csokkal is segítik a munkaerőpi- acra-jutásukat. A foglalkoztatás növelését cél­zó programot a tervek szerint 2011. június 1. és 2012. novem­ber 30-a között valósítják meg, amely a résztvevők számára in­gyenes. ■ D. M. Szűcshímzések. Jászberényben július 13-án az egykori Jászkürt Fogadóban nyílt meg a Fejér Mária Népi Díszítőművészeti Szakkör és a Jász Népi Díszí­tőművészeti Alkotóközösség kiállítása, amelyen jászsági szűcshímzéseket mutattak be az érdeklődőknek. A kiállítás július 23-ig tekinthető meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom