Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-24 / 120. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 24., KEDD 5 Atadáshullám Berényben működtetés Az oktatási intézményekről már a héten döntenek JÁSZBERÉNY ES KORNYÉKÉ Komoly döntéssorozatra készül Jászberény. A jogok átruházásáról szóló végső képviselő-testületi határozatok elfogadása a héten kezdődik. Már a szemlét és a támogatás kifizetését várják Jászboldogházán Mint arról korábban lapunkban beszámoltunk, Jászboldogháza önkormányzata és a helyi sport­egyesület eredményesen pályá­zott a sportpálya öltözőjének fel­újítására. Az elnyert több mint kétmillió forintos támogatásból felújították a tetőt és kicserélték a nyílászárókat. A pályázati tá­mogatáson kívül a sportegyesü­let, helyi vállalkozások és szer­vezetek segítő támogatásával fel­újították a zuhanyzót, a bírók öl­tözőjét, az épület padlóburkola­tát és külső homlokzatát. Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a pályázati támo­gatásból megvalósított beruházás március végére elkészült, április végéig beadták a minisztérium­hoz az elszámolást, jelenleg pedig várják a helyszíni szemlét és a tá­mogatás kifizetését. A községve­zető hozzátette, hogy keresik a to­vábbi pályázati lehetőséget, mert a sportpályán található másik, úgynevezett vendégöltözőt is sze­retnék felújítani. ■ Illés Anita Neves írókkal találkozhatnak a könyvbarátok Jászberény kulturális intézmé­nyei június 2-án csatlakoznak a 82. Ünnepi Könyvhéthez. A jász­berényi könyves csütörtökön egész nap kulturális programo­kat szerveznek a Déryné Műve­lődési Központ előtti térre. A szervezők neves írókat is vendé­gül látnak az immár harmadik alkalommal megrendezendő eseményen. Darvasi László író, az ÉS munkatársa rendhagyó irodalomórát tart a város közép- iskolás tanulóinak. Az író-olvasó találkozón Fejős Éva író-újság­íróval beszélgethetnek az olva­sók. A könyves csütörtököt iro­dalmi akadályverseny, óvodás és alsó tagozatos iskolások előadá­sai, valamint könyvvásár teszi színesebbé. A programsorozat részeként hirdetik ki a Városi Könyvtár és Információs Köz­pont prózaíró versenyének ered­ményeit. A prózaíró pályázatra tizenöt éven felüliek jelentkez­hettek olyan alkotásokkal, ame­lyek a könyv témaköréről szól­nak. ■ Illés Anita Jászberény két általános iskolája, egy középiskolá­ja, illetve két szociális ott­honának működtetése vál­tozik. A jogok átruházásá­ról szóló végső képviselő- testületi döntések elfoga­dása a héten kezdődik. Banka Csaba A képviselő-testület intézmény­átadási szándékának felvetődé­sekor az eltérő tantervű tagozat helyzetének változása váltotta ki a legnagyobb vitákat. A mos­tanra kikristályosodó lehetősé­gek szerint ez a tagintézmény továbbra is városi fenntartás­ban marad, lekerül a napirend­ről a tagintézmény átadása. Az előterjesztés szerint ugyanis túl sok beruházást kellett volna végrehajtani (akadálymentesí­tés, energiaracionalizálás, stb.), ami aránytalanul magas terhet jelentett volna az idei költségve­tésben. Tulajdonjogi problémá­kat okozott volna a napi műkö­dést szolgáló, de az intézmény mellett működő alapítvány tu­lajdonában lévő eszközök át­adása, amit a rendelkezésre ál­ló időben nem lehetett volna megoldani. Elfogadták azt az érvet, hogy a tagiskolában zajló szakkép­zést indokolt továbbra is a je­lenlegi keretek között megtar­tani a Klapka György Szakkö­zép- és Szakiskolában. Ráadá­sul az előkészületek alatt kapott jelzések alapján valószínű, hogy plusz források vonhatók be a működtetésbe. Ezzel kap­csolatban dr. Szabó Tamás pol­gármester korábban lapunknak elmondta, megjelentek olyan szereplők (alapítványok, önkor­mányzatok, egyetem), akik tá­mogatásukról biztosították az intézményt. Ezeket az ígérvé­nyeket később szeretnék bevál­tani az érintettektől. A megyéhez kerül azonban a Liska József Erősáramú Szak- középiskola és Gimnázium, a két önkormányzati általános is­kola működtetői feladatait pe­dig szeptembertől a Jászsági Többcélú Társulás látja el, amennyiben a 25-ei rendkívüli ülésén erre rábólint a képvise­lő-testület. — Az oktatási intézményekkel kapcsolatos tárgyalásokat a sür­gető határidők miatt kellett ko­rábban megkezdeni és minél ko­rábban lezárni - mutatott rá Ju­hász Dániel alpolgármester. - A megállapodások megszülettek, a testületi döntéseket követően augusztus 1-jével kerül át a fenn­tartás a megyéhez, illetve a kis­térséghez. Kevesebb szó esett az elmúlt hónapokban a szociális otthonok (a jászladányi és a jászberényi is városi fenntartásban működik) működtetésének átadásáról.- A megyei közgyűlés képvi­selőivel folytatott tárgyalások ezen a területen is jő ütemben haladnak — tette hozzá a herényi alpolgármester. - A bennlaká­sos otthonok működtetői jogait várhatóan december 31-gyel ad­ja át a város. A szándékaink sze­rint nyár végére minden megál­lapodást véglegesítünk a megyei közgyűléssel. A testületi dönté­sekre pedig ősszel kerülhet sor. wmnmsm Összemérik tudásukat a jászsági tűzoltók a jászságban évek óta ha­gyomány, hogy megrendezik a Jászsági Tűzoltóversenyt. A megmérettetésnek május 28- án a jászapáti sportpálya ad otthont. A verseny a vendé­gek fogadásával és tűzoltó gépjármű-fecskendőkkel va­ló felvonulással indul. A kö­szöntőket és megnyitó beszé­deket követően kezdetét ve­szi a megméretés, amelyen várhatóan huszonöt jászsági csapat méri össze tudását. Kézműveskedtek a világnapon a múzeumi világnap alkal­mából a hét végén a Hamza Múzeum és Jász Galéria Op­tikaland képzőművészeti és kézművesfejlesztő foglalko­zást szervezett fiataloknak. A részvevők megismerked­hettek a linómetszés és nyo­más technikájával, grafikai módszerekkel. Könyvvel is ünnepelték a jubileumot a jászárokszállási Önkén­tes Tűzoltó Egyesület meg­alakulásának 120 éves év­fordulója tiszteletére jelent meg a civil közösség törté­netét összefoglaló kötet. A dr. Földi József által készí­tett kiadvány az 1891-es megalakulástól az elmúlt évet záró közgyűlésig követi végig a patinás egyesület fejlődését, foglalja össze eredményeit, nehézségeit; Aktuális pályázati lehetőségekről lesz szó a jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete szer­dán délután öt órakor tájé­koztató fórumot tart az egye­sület irodájában Jászapátin. Az érdeklődők a fórumon tá­jékoztatást hallhatnak az Új Magyarország Vidékfejlesz­tési Program aktuális pályá­zati lehetőségeiről vállalko­zások létrehozása és fejlesz­tése témában, valamint in­formációt kaphatnak a LEA­DER program idei várható pályázati kiírásairól. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. A tanulók és az idősek mellett munkavállalók százait is érinti a döntéssorozat az intézményekben tanuló diákok, illetve az ellátott id& sek mellett egyben munkavál­lalók százait is érinti a dön­téssorozat. Juhász Dániel egyértelműsítette, hogy a kö­zépiskola átvétele kapcsán a megye kifejezte: meg kívánja tartani az intézmény oktatói gárdáját, a műszaki és admi­nisztratív területen dolgozó munkatársakat. Mindezek mellett pedig változatlan ta­nulói csoportszám mellett ve­szi át a működtetést. Az álta­lános iskolák vonatkozásá­ban a város csatlakozik egy fenntartói közösséghez - fej­tette ki az alpolgármester. En­nek kapcsán egyelőre nem ke­rült szóba a dolgozói létszám változtatásának szükségessé­ge. A szociális intézmények­ben pedig — döntés egyelőre még nincs - elképzelhető, hogy a műszaki, karbantartó dolgozók köréből szükség le­het elbocsátásra a jászberé­nyi otthonból. A gondozói lét­szám várhatóan nem válto­zik, ugyanakkor vizsgálják az ágyszámbővítés lehetőségét. A jászladányi szociális ott­hont változatlan munkatársi létszámmal és ágyszámmal venné át a megye. HIRDETÉS MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. JÁSZKISÉRI ÜZEMÉBEN 2011. júniusi kezdéssel országos közforgalmú vasúti tehervágánygépkocsi-vezető és sajátgéperejű vasúti munkagép vezető tanfolyamot indít. A képzésben való részvétel feltételei: középfokú állami iskolai végzett­ség vagy szakirányú szakmunkás-képesítés, egészségügyi alkalmasság. A tanfolyamra felvételt nyert hallgatóknak a felkészítő tanfolyamot és a minősítő vizsga költségeit a MÁV FKG KFT. fizeti. Az üzem a képzettségének megfelelő munkalehetőséget biztosít a tanfo­lyam sikeres elvégzése után. A felkészítés helyszíne: MÁVFKGKFT. 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10. A tanfolyam tartama idejére munkásszállást tudunk biztosítani. Jelentkezési határidő: 2011. máius 28. Jelentkezni lehet: MÁVFKGKFT. 5137 Jászkisér, Jászladányi u. 10. Tel.: 06/57-450-941, fax.: 06/57-550-230 Részletekért keresse: Tajti Miklósné e-mail: tajtine_e@mavfkgjk.hu | HIRDETÉS GB Dometic GROUP A Dometic világszerte vezető piaci pozícióban lévő cég a szabadidős termékek terén a lakókocsik, lakóautók és tengerhajózási iparágban, melyekkel a lakástól távol töltött szabadidő komfortossá, kényelmesebbé tehető. Emellett speciális felhasználási célra is gyárt hűtőszekrényeket: szállodai szobákhoz és irodákhoz, valamint egészségügyi termékek és borok tárolásához. A Dometic Zrt. folyamatosan fejlődő termelési és fejlesztési tevékenységének bővítéséhez keres új munkatársakat az alábbi munkakörbe: V CO-hegesztő. Az alkalmazás feltétele: hegesztő szakmunkás bizonyítvány. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: 5100 Jászberény, Fémnyomó út 1. Kövérné Fellegi Márta Tel.: 57/416-497 email: marta.koverne-fellegi@dometic.hu J Bemutatják a Jászság értékeit, hagyományait A Jászföld Hagyományőrző Egyesület május 28-án immár harmadik alkalommal szervezi meg a Hagyományok hétvégéjét Jászberény-Portelek és Jászbol­dogháza határában, a Bartal-ta- nyán. A rendezők változatos programokkal várják az érdeklő­dőket. Céljuk, hogy ápolják és bemutassák a Jászság kulturá­lis értékeit, valamint lehetőséget adnak a hasonló célokat magu­kénak valló együttesek, civil szervezetek bemutatkozására. Az idei rendezvényen fontos szerepet kap a magyar népdal és a hagyományos lovassport. A programsorozat része többek kö­zött a megyei fogathajtó bajnoki forduló, régiós C típusú minősí­tő verseny, népdalkörök bemuta­tója. Jászalsószentgyörgyi, já- noshidai, kocséri, porteleki dal­körök mellett a szervezők vendé­gül látják a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttest és a szintén székelyudvarhelyi Ho- moródmenti Népzenekart is. A rendezvényt különböző kiegé­szítő programok színesítik, lesz kézműves- és íjászbemutató, ál­latsimogató. Az egész napos programsorozatot este mulatós koncert zárja, az esemény házi­gazdája a Nóta Tv-ből ismert Jolly. A közönség találkozhat majd Csocsesszel, a harmonikás Márióval, Kacor Ferivel, Postás Józsival, fellép a Dupla Kávé és a Lamour. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom