Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-07 / 81. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR A „Konfliktuskezelő jelzőrendszeri hálózat a hatékony közösségi konfliktuskezelésért” elnevezésű program keretén belül lakossági fórumot tartottak a szolnoki polgár- mesteri hivatalban tegnap. Kukity Kriszta projektmenedzsert kérdeztük a Partners Hungary Alapítványtól.- Mi a lakossági fórum célja ?- A lakosság képviselőivel beszélgetünk a mediáció helyi lehetőségeiről és a felmerülő közösségi igényekről. Ezen túl a programról tájékoztatjuk a megjelenteket. Szeretnénk, ha az emberek megismerkednének a mediációval, egy újfajta vitarendezési móddal.- Mennyire ismert a lakosság körében a mediáció?- A szociális szektorban elterjedt, az ott dolgozó szakemberek szokták ajánlani. Gazdasági téren azonban egyelőre még kevesen alkalmazzák. Pedig a tapasztalatok szerint eredményesebb, mint a bírósági eljárás. Itt ugyanis mindkét fél „nyertes”. A mediátor nem foglal állást, nem hoz döntést, de segítségével a felek nagy eséllyel találnak megoldást az adott problémájukra.- Á lakossági fórumon hit' jelzőrendszeri találkozóra is I» ÜöfTt sor kerül...- Igen, több helyi intézmény (például rendőrség, polgárőrség, pártfogói szolgálat) szakemberei és munkatársai részvételével konfliktuskezelő jelzőrendszer alakul a közösségi konfliktusok azonosítására és hatékony kezelésére. A jelzőrendszer tagjai mediációs képzésen vesznek részt. Kukity Kriszta A kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen szabályok vonatkoznak rájuk. Képünk illusztráció. gázolta a fiút. Ezek az esetek is bizonyítják, a kerékpározók java része nincs tisztában azzal, milyen szabályok vonatkoznak rájuk, milyen előírásoknak kell megfelelni a járgányaiknak. Ezért is indított több hetes akciót a rendőrség. - Három héten keresztül - április 4-től 26-ig - fokozott közúti ellenőrzésekre készülhetnek a közlekedők - tudtuk meg Dávid Mónika századostól, a megyei baleset-megelőzési bizottság titkárától. - Az országos akció harmonizál a megyei baleset-megelőzési bizottság munkatervében foglaltakkal, azaz a kerékpárosokat ellenőrizzük fokozottan. Ennek során ellenőrizzük a láthatóságot, a kötelező felszerelések meglétét, illetve az ittas állapotban hajtó személyeket igyekszünk kiszűrni a forgalomból. Külön hangsúlyt kívánunk fektetni a kommunikációra, azaz a rendőr minden esetben elmondja majd az ellenőrzött személynek, hogy mi volt a gond, mire kell jobban odafigyelnie. A biciklis balesetek leggyakrabban az elsőbbség meg nem adása, valamint a kanyarodás szabályainak megszegése miatt következnek be, így ezt is kiemelten figyeljük. Dávid Mónika kiemelt néhány konkrét példát, amikor a biciklisek nem tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat. A mobiltelefon használata ugyanúgy tilos kerékpározás, mint autóvezetés közben. Az ittasság tekintetében is zéró tolerancia van a bicikliseknél, az ittasan kerékpározók komoly bírságra számíthatnak. *9JIO^0 > ...JitíUO. Balesetek számának alakulása Jász-Nagykun-Szolnok megyében* 2010 ' 2011 Halálos 8 6 Súlyos 37 47 Könnyű 74 89 Összes 119 142 (‘mindkét év április 5-igterjedő időszakátvizsgálva) FORRÁS: MRFK Szolnokon gyakran megfigyelhető, hogy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen sokan nem szállnak le a kerékpárról, hanem egyszerűen áthajtanak. Ezzel balesetveszélyes szituációt idézhetnek elő az autósok, a gyalogosok és saját maguk számára is. A bicikliről kutyát sétáltatni sem szabad, illetve csak tizenhatodik életévét betöltött személy szállíthat tíz év alattit. Ilyen szabálysértések esetén a rendőrök intézkedni, illetve bírságolni fognak. Ezeken túl mindig is viták alapját képpzte, hogy a kerékpárosok miként viselkednek a zebrán. Újabb kerékpárutak épülhetnek Szolnokon a napokban kezdik meg munkájukat a forgalomszámlálók - mondta lapunknak Szabovik Zoltán, a Civil Városmarketing Kerékasztal elnöke. Mint kifejtette: még 2007-ben kezdődött el egy folyamat, amelynek célja a kerékpár-úthálózat további fejlesztése, ezáltal a biztonságos kerékpározás megvalósítása a P w városban. A mos- ' tani projekten elnyert összegből így újabb hét kilométerrel b& vülhet a meglévő 29 kilométernyi bicikliút. Halálra gázolták a részeg biciklist közlekedés Több hetes akcióval szűrnék ki a szabálytalankodó kerékpárosokat A kerékpáros balesetek gyakran tragédiába torkol lanak, vagy életet törnek derékba, kerekes székbe kényszerítve az embert. A szabályok betartásával a szörnyűségek megelőzhetőek lennének. Erdős Cs. - Németh G. Tragikus véget ért egy kerékpáros ámokfutása alig egy hete. Erősen ittas férfi szállt nyeregbe és indult Szolnokról Tószeg irányába. A kivilágítatlan, láthatósági mellényt nem viselő és az úton szlalomozó biciklist az autósok többsége ki tudta kerülni. Közülük többen is értesítették a rendőrséget, és kérték, avatkozzanak be, nehogy baj történjen, de a járőrök már későn érkeztek. Először egy Daewoo, majd a mögötte haladó Fiat is áthajtott az úttestre zuhant férfi testén, aki azonnal meghalt. Egy másik esetben egy fiatal fiút már nem tudtak újraéleszteni a mentőben, akit előzetesen elgázolt egy teherautó Jászjákóhalmán. A sofőr csak egy tompa puffanást hallott, majd miután megállt és ellenőrizte a járművet, pillantotta meg a kerekek között heverő kisfiút. Máig nem tudni, hogyan került a teherkocsi alá. Előfordulnak olyan esetek is, amikor a kerékpárosok hiába tartják be a szabályokat, akkor is az életükkel kell fizetniük mások hibájáért. Ez történt azzal a férfival, akit néhány hónappal ezelőtt gázoltak el a 32- es főút Újszász és Szolnok közötti szakaszán. A kerékpáros hiába viselte a láthatósági mellényt és használta a világítást, egy fiatalember halálra gázolta, majd megrémülve a tette következményeitől, elhajtott, magára hagyva az úton fekvő embert. A gázoló később önként jelentkezett a rendőrségen, ahol a vérvizsgálat kábítószer nyomait mutatta ki a szervezetében. Szerencsére nem minden esetben tragikusak a szabálytalankodások következményei, így túlélte az ütközést az a fiatal, kisiskolás fiú is, aki kerékpárjával akart áthajtani Szolnokon, a Kassai úti gyalogátkelőn. A külső sávban haladó kisbusz sofőrje még időben meg tudott állni, azonban a belső sávban haladó elől eltakarta a biciklist, s az elLevél az szt-tiszti ügyben hivatal NKFV osztályvezetők: „nem működtünk együtt” Lapunk március 23-ai számában interjú jelent meg dr. Rat- kai Miklóssal, az egykori Nagyalföldi Kőolaj-és Földgáztermelő Vállalat (NKFV) igazgatási osztályvezetőjével. A beszélgetés annak kapcsán készült, hogy Ratkai doktor neve rajta volt egy nem sokkal előbb megjelent listán, ami az állampárt állambiztonsági szolgálata III/II-es ügyosztályán szigorúan titkos tiszti (szt-tiszti) beosztásban szereplő személyek nevei szerepeltek. Dr. Ratkai Miklós az interjúban elmondta, hogy miként lett a III/II-es ügyosztály ipari elhárító tisztje. Eszerint, 1976-ban behívatta magához a cég akkori vezérigazgatója, és közölte vele: az igazgatási osztály által a külföldi kiküldetésekről gyűjtött úti jelentéseket a jövőben, a vállalati központ mellett, a rendőrségnek is meg kell küldeniük, és emiatt az osztályvezetői poszt betöltője szt-tiszti beosztásba kerül a BM-nél. Ratkai doktor 1983-ig volt az NKFV igazgatási osztályvezetője, s amikor új munkakörbe helyezték, saját kérésére, az szt- tiszti állományból is leszerelték. Á cikkhez kapcsolódva, levelet küldött lapunknak dr. Ratkai Miklós két osztályvezetőutódja, Kővári László és Molnár Kálmán. Az alábbiakat írják: „Mi mindketten a riportalanyt követően láttuk el az érintett terület irányítását is. Ez idő alatt a külföldi utakról szóló jelentés postázása egy számos más feladatot is ellátó előadó munkakörébe tartozott, a jelentést a Magyar Postán kellett megküldeni a rendőrségnek is. Az adminisztrációs jellegű feladatokon kívül nem kellett egyebet tenni sem a munkát végző dolgozónak, sem a vezetőjének.... Kijelentjük, hogy - szemben a riport tartalmával - egyikünket sem kért vagy utasított senki szt-tiszti feladat elvégzésére,... nem láttunk el ilyen feladatot, esetünkben a munkahelyi feladatunkhoz nem járt szt-tiszti beosztás.” ■ Sikerült újraéleszteni a fiatalembert Rosszul lett és leállt a keringése egy 22 éves fiatalembernek a futópadon, a szolnoki Student Hotel edzőtermében ma délután. Az újraélesztést laikusok kezdték el a mentőszolgálat telefonos iránymutatását követve - tájékoztatott dr. Pápai György, az Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet orvosigazgatója. Néhány perccel később megérkezett a helyszínre az orvosi ügyelet autója, majd a rohamkocsi is. A szakembereknek sikerült újraéleszteniük a fiatalembert, akit ezt követően a lász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetbe szállítottak. ■ B. B. Megavers. Az Aba-Novák Kulturális Központ és a Szolnok Televízió által harmadszor meghirdetett tehetségkutató verseny döntőjét rendezték meg tegnap. Képünkön az első helyezett abonyi Szegő Kata (középen), a második Kránicz Richárd és a harmadik Tóth Réka. Képgaléria: SZ0U0N.hu