Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-16 / 292. szám
ÚJ NÉPLAP — 2010. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 szerelt traktorával takarítja el a havat a falugondnok a település belterületén levő utakról, tájékoztatott Vékonyné Házi Eszter polgármester. Aki hozzátette, az utóbbi két esztendőben a gondnok önkéntes segítsége nélkül nehezen tudtak volna közlekedni télen a falubeliek, bb Jászberény menekülőre fogták azok a tolvajok, akik egy tanyáról kíséreltek meg ellopni egy kádat. Mint Pásztorné Kovács Ágnes rendőr főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője közölte, az elkövetők reggel 7-kor döntöttek úgy, hogy bemásznak a tanya drótkerítésén keresztül és magukkal viszik a kiszemelt tárgyat. Ám a gazda észlelte az idegeneket a portán, akik eldobva a lopott holmit egy gépkocsival elmenekültek, mga Szolnok EGY hétvégi házba törtek be ismeretlenek kedden. A betörők különböző híradástechnikai eszközöket tulajdonítottak el, közel 250 ezer forint értékben, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányságtól. MGA Tiszavárkony idén is felállították a településen a mindenki karácsonyfáját. Mint Mészáros Zoltán polgármester elmondta, idén fordult elő először, hogy a községháza előtt egy ezüstfenyőt díszítettek fel a szeretet ünnepére. A fát egy helybeli lakos ajánlotta fel, közölte a település vezetője, mga ÜSZaZUg A KUNSZENTMÁRTONI Kistérség Többcélú Társulása két pályázatával kapcsolatban is a második fordulóra készül. Molnár Bálint, a társulás elnöke elmondta, idén december 31-ig benyújtják pályázatukat az ivóvíz- minőség-javrtó program második ütemére, 2011. februárjáig pedig a hulladéklerakók rekultivációjának második körére, ng Törökszentmiklós ketten becsöngettek egy idős férfihoz és arra hivatkozva, hogy éppen távollévő hozzátartozójának hoztak pénztartozást bejutottak a lakásba. Közölték a férfival, hogy a fiának hoztak 10 ezer forintot. A bácsi beengedte otthonába a trükkös tolvajokat, akik 130 ezer forint készpénzzel gazdagodva távoztak. MGA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Érmére került az új híd numizmatika A szolnoki Hunya Zoltán volt az egyik tervező Az óesztendő méltó lezárásaképp egy új, megye- és várostörténeti szempontból is rendkívül értékes alkotásról számolt be a szolnoki Hunya Zoltán numizmatikus. Mészáros Géza Megtudtuk, a már csupán a hivatalos átadására, az ünnepélyes hordógurításra váró szolnoki Tiszavirág gyalogos- és kerék- pároshíd megépítését megörökítő érmét bocsátanak ki hamarosan.- Miután koromnál fogva hamarosan meg kell lépnem a közélettől való visszavonulásomat, ezzel az érmével tisztelgek lokálpatriótaként Szolnok városának — kezdte Hunya Zoltán, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Numizmatikai Társaság, illetve a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete megyei szervezetének egyaránt elnöke. A gyűjtőként is ismert Hunya Zoltán elmondta, hogy a két szervezet tagsága részben azonos. A különbség többek között az, hogy a numiz- matikusok nem egyszerű gyűjtők, tudományos alapon is foglalkoznak az érmekkel. A Szolnok Város Kulturális Díja - Kaposvári Gyula emlékére elnevezésű díjjal is elismert numizmatikus elmondta, e tiszai átkelőhely megépítésének emléket állító alkotást Majoros János barátjával közösen tervezte és készíttette el. Ők ketten közel félmillió forinttal járultak hozzá eme érme megszületéséhez, amely egyébként Szabó Imrefia Béla keze munkáját dicséri. — A 42 milliméter átmérőjű, ezüstből és bronzból készült érmek Szolnok és a megye nevezetes eseményeit, évfordulóit örökítik meg, maradandó emléket állítva, erősítve általuk a lokálpatriotizmust. Minden egyes sorozatról mindössze 34 darabot veretünk, hogy azok eszmei értékét hosszú ideig megtartassuk. A ’70-es években megalakult éremalkotó műhely pénzzel és művészek megnyerésével szervezi az éremkiadást. Több neves megyei és megyén kívüli művész is készített már érmet az egyesületnek, így a már emHunya Zoltán a megyeszékhely legújabb nevezetességét ábrázoló érméket mutatja. Elsősorban Szolnok és a megye nagyobb történelmi eseményeit, jelentősebb épületeit készítteti el hasonló módon. A királyok hobbijának is nevezték de Ml is az a numizmatika? Nos, a lexikon szerint pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány. Habár a numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és tanulmányozásával foglalkoztak, érdeklődésük ma már kiterjed a modem pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is. Érmék gyűjtésével egyébként már az ókorban is foglalkoztak az emberek. A legelső éremgyűjtők közé a római császárok tartoztak, többek között Augustus is. Később is csak a módosabb emberek engedhették meg maguknak az éremgyűjtést, ezért joggal nevezték a „királyok hobbijának”. lített Szabó Imrefia Béla mellett Györfi Sándor, Györfi Lajos, Pogány Gábor Benő, Simon Ferenc, Pataki Béla, Nagy István, Fritz Mihály, Fritz Valéria, Tóth Sándor és mások is — mondta. Hunya Zoltán arra is kitért, hogy jómaga családjától „örökölte” szenvedélyét.- Endrődi születésű vagyok, nagyapám egykoron ezen a területen talált a földben számos Árpád-házi pénzérmét. Úgy gondolta, én megbecsülöm az értéket, s nekem adta gyűjteményét, amit a későbbiekben én tovább bővítettem. Régóta a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ ad helyet nekünk, éremgyűjtőknek szombaton délelőttönként. Itt nem csupán érmét, de eszmét is cserélünk szenvedélyünkről a látogatókkal, együtt. Annyit is elárulhatok, hogy az idei munkánk után jövő év elején azonnal hozzálátunk a fennállásának 180. évfordulóját ünneplő Verseghy Ferenc Gimnáziumra emlékeztető érme tervezéséhez. Aztán lehet, hogy már nélkülem készülnek a szolnoki és a Szolnok megyei érmék - beszélt a jövő év terveiről is Hunya Zoltán. Szolnokon egyébként 1958 óta létezik hivatalosan az éremgyűjtők egyesülete. Az első, saját kiadású érmet azonban csak 1975-ben verték a város első írásos említésének 900. évfordulója tiszteletére. A második éremre nyolc évet kellett várni, ez az egyesület megalakulásának 25. évfordulójára jelent meg. Később felgyorsultak az események, az egyesület érmet készíttetett többek között Szolnoknak a török megszállás alóli felszabadulása emlékére, vagy a református templom építésének 100. évfordulója tiszteletére, de az 1849-es szolnoki csatának emléket állítva, vagy a Szigligeti Színház díjazottal számára is vertek érméket. A Tiszavirág hidat ábrázoló érméből csak 34 készült Az érszűkület kezelése az év találmányával Ingyenes szűrővizsgálat december 18-án Minden ember más és más, de egy valamiben megegyezünk, testünk, szervezetünk megfelelő működéséhez elengedhetetlen a véredények érzékenysége a rizikófaktorokra. Ereink segítségével jut el az oxigén és tápanyag testünk különböző szöveteihez. Mindennapi életünk normális megéléséhez alapvető végtagjaink rendes működése. Ennek jelentőségére akkor jövünk igazán rá, amikor valami betegség támadja meg valamelyik végtagunkat, az egyik ilyen alattomos betegség az érszűkület. Sajnos Magyarországon ez a kór mintegy 400 ezer embert érint A mai rohanó világban nem jut elég idő a testmozgásra, pedig a napi félórás séta sokat segítene. A stressz, a zsíros ételek fogyasztása fokozzák ereink meszesedését, szűkülését. Számos ember szenved cukorbetegség, magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint miatt, és a dohányzással szervezetbe bekerülő nikotin szintén rombolja érhálózatunkat. Akiknél ezek a rizikófaktorok jelen vannak az életükben, vagy, ha a családban előfordult már érszűkület, fontos, hogy állapotukat egy szűrő- vizsgálaton felméressék. Hiszen a felfedezetlen, még tünetmentes potenciális érszűkületes betegek többen vannak, mint a már ismert előrehaladott állapotú betegek. A betegség megállapítása egy gyors és fájdalommentes vizsgálattal könnyen megtörténhet. A megelőzésre és a már kialakult érszűkület kezelésére kiválóan alkalmas a számos nemzetközi nagydíjjal elismert, az év találmánya címmel kitüntetett Nashwan-Parasound eljárás. Az ország számos nagy városában megtalálható készülék infra-, ultra és hallható hang kibocsájtásával a szervezetet mellékerek képzésére serkenti a beszűkült vagy elzáródott érszakasz környékén,valamint segít az érfalak rugalmasságának növelésében, ezáltal javul tápanyagfelvételük, ez fontos azoknál, akik megelőzni vagy késleltetni kívánják az érszűkületet A hasznos terápiához mindöszsze 20 kezelés szükséges. És hogy milyen panasz esetén kell érszűkületre gyanakodni? Ha valaki mással nem magyarázható fájdalmat érez végtagjain, illetve hidegek, tóznak azok. Családi halmozódás fennállása (örökletes). Bizonyos távolság megtétele után kénytelen megállni a görcsök vagy fájdalmak miatt Fáradtnak, nehéznek érzi lábait Gyakran zsibbadnak a végtagjai. Szédülés, tülzűgás. Esetleges éjszakai görcsök a végtagokon. Fontos a betegség időben történő felfedezése JEGYZET I) 9B ‘ BÉKÉSI Ln? /' BRIGITTA Néhány szó is elég lehet kórházba szállítottak a mentők öt fiatalt a nyíregyházi szakiskolából kedden. Ebben az esetben nem étel- mérgezésről volt szó. A tizenöt és tizenküenc év közötti diákok ugyanis nem az ebédtől vagy tízóraitól, hanem gyógyszerrel elkevert italtól lettek rosszul. sajnos nem először hallani, hogy fiataloknak alkohol, kábítószer- vagy egyéb serkentőszer túladagolása miatt volt szükségük orvosi kezelésre. A legtöbben egyszerűen jó bulinak tartják és nem is számolnak a következményekkel. De vajon kit terhel mindezért a felelősség? Hogyan lehetett az efféle eseteket elkerülni? Egypiás után sorakoznak a kérdések, amikre nagyon nehéz választ találni. Az óvodákban és iskolákban tartanak felvilágosító előadásokat a drog- és alkohol- fogyasztás káros hatásairól. A mai gyerekek tájékozottak. Ennek ellenére tesznek kárt saját magukban, s éppen azzal, amiről hallják, hogy ártalmas a számukra. Fel lehet lépni kemény szigorral, fokozott ellenőrzéssel, de vélhetőleg nem sok eredménnyel járnak azok, akik kizárólag ezen az úton járnak. sokan az iskolára, a tanárokra mutogatnak ez ügyben, de kétségtelen, hogy a szülőknek sem árt önmagukba nézniük. A családnak ugyanis kiemelkedő szerepe van abban, hogyan is alakul egy fiatal élete. Szomorú, de manapság kevés gyermek nő fel kiegyensúlyozott körülmények között. A válások, a megélhetési nehézségek mellett a legkevesebb idő talán rájuk jut. Talán ezt az ürességet, hiányérzetet kellene legelsőként megpróbálni pótolni. És ha még nem késő, leülni beszélgetni a gyerekekkel. Értük, értünk. Egymásért. HIRDETÉS A keringési rendellenességek gyakoriságuknál fogva a fejlett államokban népbetegségnek számítanak. Nem szabad elhanyagolni, hisz az előrehaladott érszűkület akár amputáci- óval végződhet További felvilágosítás: wwwjneghungary.com vagy telefonon 06-7^551-714, 06-20/3509972,06-20/355-7295 Most egy kihagyhatatlan lehetőséget kínálnak az érszűkületre gyanakvó lakosok számára SZOLNOKON. December 18-án INGYENES alsó végtagi érszűkület szűrését végeznek.