Új Néplap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-16 / 292. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2010. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK MEZŐTÚR Remélhetőleg már tavasszal elindulhat a korszerűtlen, szűk kapacitású városi szennyvíztelep rekonstrukciója, nettó hatszázmillió forintos költségvetéssel A jövőre tekintő testület költségvetés Csökkenő támogatás mellett, növekvő nehézségek Szebb helyen várja a város vendégeit a Tourinform Új helyre költözött a mezőtúri Tourinform-iroda. A 2002 febru­ári nyitás óta a Móricz Zsigmond Közösségi Házban működött a ki- rendeltség, amely most a Kos­suth térre, a városháza épületé­be költözött. A költözés oka az, hogy az önkormányzat kiemelt céljává vált a helyi turizmus fej­lesztése, s első lépésként a Tour- inform-irodának kívánt illő elhe­lyezést biztosítani, amelyet min­den járművel könnyen meg lehet közelíteni. Az iroda elsődleges célja, hogy még jobban megis­mertesse Mezőtúr és térsége tu­risztikai lehetőségeit, együttmű­ködjön az önkormányzatokkal, vállalkozásokkal és turisztikai szervezetekkel. Az új Tourin­form-iroda lényegesen nagyobb mérete további funkcióbővítésre is lehetőséget nyújt. Az egyik legfontosabb helyi turisztikai vonzerő a fazekasság. A fazekas mesterség megismertetése már az irodában elkezdődhet, egy ki­sebb „kiállítás” keretében. ■ Új módszerekkel tanítanak már a túri iskolákban A mezőtúri önkormányzat kevés híján 82 millió forintot pályázott 2009-ben arra, hogy az oktatási és nevelési intézményeiben be­vezessék az úgynevezett kompe­tenciaalapú oktatás és nevelés módszereit. E módszerek alap­vető vonása, hogy segítségükkel elsősorban a tudás megszerzé­séhez szükséges készségeket és képességeket fejlesztik, s má­sodsorban a tudást. A program­ba összesen négy intézmény kapcsolódott be: egy közép- és két általános iskola, valamint egy óvoda. Az iskolák 22-22 mil­lió forintot kaptak a projekt ke­retében, míg a programba be­vont óvoda 6 milliót. A költségvetésből csaknem 34 millió forintot költöttek a kom­petenciaalapú oktatást és neve­lést megalapozó szakmai szol­gáltatásokra, míg 5,29 milliót beszerzésekre. A projektbe 97 pedagógus és 464 diák kapcsolódott be. A diá­kok közül több mint kétszázan hátrányos helyzetűek, tizenheten pedig sajátos nevelési igényűek. A program idén augusztus 30- án, sikeresen befejeződött. ■ Kiélezett, nehéz helyzet­ben látott neki Mezőtúr képviselő-testülete a jövő évi költségvetés koncepci­ójának kidolgozásához és elfogadásához. Már az idei év is rendkívül feszí­tett volt, a 2011-es viszont még nehezebb lesz: csök­kennek az állami norma­tívák, és nőnek a telepü­lési terhek. L. Murányi László Mezőtúr 2011-es büdzséjének koncepcióját megismerték és el­fogadták már az önkormányzat különböző bizottságai, a képvi­selő-testület pedig éppen ma tár­gyalja a kidolgozott anyagot. A koncepcióról — és a város jövő évi pénzügyi kilátásairól — Var­ga Zoltán, a polgármesteri hiva­tal pénzügyi osztályának veze­tője adott tájékoztatást. A 2011-re szóló aktuális költ­ségvetési törvényjavaslat sze­rint jövőre sem várhatók érdemi változások az önkormányzatok normatív finanszírozásában. Az állami hozzájárulásokat meg­alapozó feltételek viszont - amelyek közül meghatározó a lakosságszám és a gyereklét­szám - Mezőtúron sajnos to­vább romlanak, így tovább csök­ken a városnak jutó központi költségvetési támogatás. Jelen­leg ez jelenti a legnagyobb gon­dot a város gyermekintézmé­nyeiben - tudtuk meg Varga Zoltántól. A város az elmúlt két-három esztendőben az önkormányzati intézményrendszer átszervezé­sével igyekezett biztosítani a költségvetés egyensúlyát, így a működőképesség biztosított volt. A jövő évben ehhez, a to­vább romló finanszírozási felté­tek mellett, az önkormányzat kötelező és nem kötelező - ön­ként vállalt - feladatainak át­gondolása szükséges. Az erről szóló döntések legfőbb vezérlő elve a város költségvetési egyensúlyának további fenntar­tása. Az elmúlt években a költség- vetés kulcskérdése a fejlesztési források megteremtése volt. 2011-ben sem lesz ez másként. A tervezett önkormányzati in­gatlanértékesítések, a gazdasá­gi válság következményeként, messze elmaradtak a tervezett szinttől, így a fejlesztéseket pá­lyázati forrásokból, illetve a köt­vények hozamának felhasználá­sával finanszírozhatja a város. Mezőtúr város lakosságának alakulása 1995-2010. Ebből következik, hogy az ön- kormányzat mozgástere rendkí­vül szűk. Adóemelést, figyelemmel a gazdasági körülményekre, nem tervez az önkormányzat 2011- ben. Kedvező azonban a vállal­kozások számára, hogy a város illetékességi területén lévő szék­hely vagy telephely esetén, ha a vállalkozás adóalapja nem ha­ladja meg a 2,5 millió forintot, az iparűzési adóból 25 százalékos adókedvezményre jogosult, a 2010-es évről szóló adóbevallás során. 2011-ben teljes mértékben megszűnik, illetve átalakul az önkormányzati közcélú foglal­koztatás. A kialakítás alatt lévő új rendszer elemei még nem is­mertek. A város érdeke az, hogy a városüzemeltetési feladatok ellátásában továbbra is minél nagyobb számban vegyenek részt a közfoglalkoztatással érintett körből, ezért 2011-ben legalább az előző év szintjén kí­vánja tartani az önkormányzat a közfoglalkoztatást. A szociális ellátások területén várható, hogy egyre több ember, család kerül mély egzisztenciá­lis válságba, s ez tovább növeli az önkormányzat szociális terheit. A kommunális területek kö­zül 2011-ben is kiemelten szán­dékozik kezelni a lakosság köz­érzetét közvetlenül befolyásoló járdakarbantartást. Elsősorban a balesetveszélyt jelentő járda- szakaszok kijavítására koncent­rálnak, de az anyagi keretektől függően, új járdaszakaszok épí­tését is tervezik. A beruházások közül legfon­tosabb talán a szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése lesz. A beadott pályázat pozitív elbírálása esetén a jövő év tava­szán megkezdődhet a program második ütemének megvalósí­tása. A nagyon nehéz gazdasági helyzet ellenére közel egymilli- árd forint értékben tervez fej­lesztéseket az önkormányzat 2011-ben - tudtuk meg Varga Zoltán osztályvezetőtől. Mozgássérültek, kisgyermekesek, idősek számára Mintegy 37 millió forintba ke­rült a mezőtúri polgármesteri hi­vatal komplex akadálymentesí­tése. Ebből 30 milliót pályázaton szerzett meg a város önkor­mányzata, s a fennmaradó részt tette hozzá saját erőként. A tá­mogatás segítségével, többek kö­zött, új ügyfélforgalmi teret ala­kítottak ki a földszinten, aka­dálymentes, mozgássérültek ré­szére szolgáló WC létesült, s a déli szárnyban üzembe állítot­tak hidraulikus személyfelvo­nót, ami az emeleti helyiségek akadálytalan megközelítését szolgálja. A fejlesztés eredményeként nemcsak a kerekes székesek, va­lamint a látás- és hallássérültek tudják igénybe venni az intéz­mény szolgáltatásait, hanem a kisgyermekes, babakocsis szü­lők, illetve az időskorúak is. A komplex akadálymentesí­tésnek köszönhetően a hivatal szolgáltatásait igénybe vevő em­berek nemcsak mozgásukban, hanem tájékozódásukban is ma­ximális segítséget kapnak, az új infokommunikációs eszközök révén. ■ Karácsonyi közös várakozás több helyszínen Új, Mezőtúron szokatlan adven­ti ünnepségsorozatot indított út­jára november 28-án a helyi Móricz Zsigmond Közösségi Ház. A négy vasárnapot felöle­lő közös „várakozás” utolsó állo­mása december 19-én a Közös­ségi Házban lesz. Vasárnap dél­után meggyújtják a negyedik, utolsó adventi gyertyát is, majd a Rákóczi úti és a Katolikus ál­talános iskolák kórusai adnak műsort. A koncert után kihir­detik két, karácsonyhoz kapcso­lódó verseny eredményét: egyik vetélkedés keretében a leg­szebb adventi koszorú készítő­jét keresi a zsűri, míg a másik felhívás, Karácsonyi titok cím­mel, novellaírásra ösztönözte a vállalkozó kedvű amatőr irodal­márokat. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. Fejlődő intézményben tanulnak a gyerekek Mezőtúr egyik kiemelt, folya­matban lévő beruházása a Váro­si Általános Iskola Kossuth Tag- intézményének rekonstrukciója. A projekt keretében korszerű­sítik az iskolaépületet, és részle­gesen bővítik a tetőterét. A mun­kák teljes költségvetése 315 mil­lió forint, amiből 63 millió forin­tot kell a településnek állnia. Az önkormányzat célja, hogy az épület tervezett bővítésével szűnjön meg az iskola széttagolt­sága, váljon hatékonyabbá a ta­nulásszervezés és eredménye­sebbé az oktató-nevelő munka; egészségesebb, esztétikusabb környezet alakuljon ki, és az in­tézmény megfelelő színvonalon lássa el a település kistérségi központi szerepköréből adódó feladatokat. A munkaterületet a kivitelező 2010. szeptember 28-án vette át. Lebontották a nyugati épü­letszárny egy részét, s azóta a kivitelezés a beadott ütemterv­nek megfelelően halad. A kivi­telező megtette a szükséges lé­péseket a téli munkavégzés le­hetőségének megteremtésére, és gondoskodott az épület fagy­védelméről is. Folyamatosan fo­lyik az iskola új, korszerű nyí­lászáróinak beépítése. A tervek szerint a beruházást a 2011/2012-es tanév kezdéséig kell befejezni, hogy a diákok már a megújult létesítményben kezdhessék el a tanulást. ■ Kerékpárút pályázatból. Novemberben adták át rendeltetésének a kivite­lezők a várostól az ipari parkig vezető kerékpárutat, amit pályázati támo­gatással építettek meg. A képen Patkós Lajos alpolgármester átvágja a stílszerűen két kerékpár kormányára kifeszített szalagot. Javul a városban az ivóvíz minősége Mezőtúrnak régi gondja az ivó­víz minősége, a megfelelő víz­szolgáltatás. A települési közös­ség — a Berettyó-Körös Többcé­lú Társulás - pályázatot nyúj­tott be uniós támogatás elnyeré­sére. Amennyiben a projekt el­nyeri az elbírálók tetszését, úgy 2011 és 2013 között összesen nettó 1,047 milliárd forintot költhetnek a szóban forgó tele­pülések - Mezőtúr, Túrkeve, Kétpó, Mezőhék és Mesterszál­lás - ivóvíz-szolgáltatásának ja­vítására. Az elnyerni kívánt összeg mintegy ötödrészét az ivóvízhá­lózatok rekonstrukciójára költ- heti a kistérség, a fennmaradó részt pedig magára a vízre. Me­zőtúr esetében ez új kút fúrását, illetve új tározómedence meg­építését jelenti. A program teljes költségveté­séből 15,7 százalékot tesz ki a saját erő - amiből a Mezőtúrra eső rész 27,4 millió forint. (A kü- lönbözetet a települések az Euró­pai Unió önerőalapjából pályáz­zák meg az összefogott települé­sek.) Az öt település saját forrá­sára egyébként az önkormány­zatok kölcsönösen egyetemleges felelősséget vállalnak. A beruházás következtében változhatnak majd a lakossági vízdíjak is. Az első időben, 2012 és 2014 között például az inflá­ciós mérték felett 2,7 százalék­kal alakul majd a növekedés. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom