Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-26 / 249. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 26., KEDD MEGYEI TÜKÖR Alapítványát jelentette fel papírmunka Senki sem panaszkodott, de botrány lett belőle Jászberény Egy 89 éves asszonynál két ismeretlen jelent meg pénteken délelőtt azzal az indokkal, hogy ők az áramszolgáltató képviselői. Elterelték az idős asz- szony figyelmét, és 100.000 forint készpénzével sietősen távoztak — közölte a rendőrség, ta Jászjákóhalma a rokkantak napja alkalmából — a kampányidőszak miatt némileg később — e hét végén tartotta meg hagyományos rendezvényét a Mozgás- sérült Klub, melynek jásztelki, jászapáti tagjai is vannak. A vacsorával és a helyi népdalkor műsorával egybekötött rendezvényen képviselték magukat Szolnokról, Jászkisérről, Jászladány- ról a hasonló csoportok és vezetők. Az immár 11 éve alakult klub vezetője, Csányi Sándorné üdvözölte a vendégeket, ta / Jászárokszállás az „év patiká* JA" címet 2010 évben Jász- Nagykun-Szolnok megyei gyógyszertár nyerte el. A kitüntetett gyógyszertár a Szent Margit Gyógyszertár Jászárokszálláson, melynek vezetője: dr. Dobos Jó- zsefné. szóm Mezőtúr Péntekre virradóra a Református Lelkészi Hivatal adománygyűjtő ládáját feszítette fel az ismeretlen tolvaj, majd az abban talált készpénzzel elmenekült —tudtuk meg a rendőrségtől, ta SzOlnOk EGYÜTTMŰKÖDÉSI megállapodást kötött egymással a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár és a Fehér Bot Alapítvány. Az október 25-én, ünnepélyes keretek között aláírt dokumentum értelmében közös programokat bonyolít, és pályázatokban is együttműködik a jövőben a két szervezet. Lehetőség nyílik arra is, hogy a látássérültek bekapcsolódjanak a levéltár hagyományőrző programjaiba, lml TÍSZa-tÓ TEGNAP megkezdték a Te sza-tó leeresztését a tározó téli vízszintjének kialakítása érdekében. Az ütemterv szerint az első két napon tíz-tíz, utána naponta 7-8 centiméterrel apad a vízszint Összesen 110 centiméteres csökkenés várható, így a mostani 720 centi- méteres felvízszint 610 centiméterre csökken — írta az Agromoni- tor.hu. A leeresztés előreláthatóan november 7-én fejeződik be. ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Beteg gyermekeknek gyűjtött pénzt és egyéb eszközöket egy kengyeli alapítvány, amelyről utóbb kiderült, hogy a szükséges papírok hiányában működött. Bár senki nem panaszkodott, hogy megkárosították volna, az eset nagy botrányt kavart a településen. Békési Brigitta — Kengyelen jogalap nélkül működött és vezetett félre segítő szándékú embereket egy helyi alapítvány - vélte egy neve elhallgatását kérő kengyeli lakos. — A szóban forgó alapítvány beteg gyermekek számára gyűjtött pénzt és egyéb eszközöket. Senkinek sem tűnt fel, hogy valami probléma lenne. Az alapítvány honlapjára csak később került fel egy állítólagos cégbejegyzést tartalmazó végzés. Azt azonban később levették onnan, ugyanis szerintem több valótlan adatot is tartalmazott. A településen sok a jó szándékú ember, akik segítenének. Reméljük, nem történt átverés, de ha mégis, javaslom, forduljanak a polgármesteri hivatal jegyzőjéhez vagy a polgármesterhez — tette hozzá az illető. — Tudomásunk szerint az alapítványhoz befolyt pénz egy részét most kezdik visszaosztani - csatlakozott egy másik helybéli. - A történtek után nem bízunk abban, hogy rendben lesznek a papírok. így, bár nem gondolom, hogy eltűnne az alapítványnál a pénz, mégsem adományoznék nyugodt szívvel. Voltak, akik azt tanácsolták, hogy találgatások helyett célszerűbb a nyomozókra bízni az ügyet. Az ő feladatuk, hogy kiderítsék, mi is történt, ki, mennyire vett részt ebben az ügyben. - Azok pedig, akik segíteni akartak beteg gyerekeken, ne hibázhogy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra a megkeresésében felvázolt témában bejelentés érkezett, amit vizsgálunk - tájékoztatott iktassák magukat-jegyezték még meg.- Szerettünk volna sok mindenkinek segíteni, köztük elesett családoknak is — kezdte az alapítvány vezetője. — Ezért írtunk leveleket különböző cégeknek, melyek korábban már segítették a munkánkat. Pénzzel mi egyáltalán nem bántunk, ezért egy kis figyelmeztetéssel „megúsztuk” a dolgokat. Most már tudjuk, hogyan kell eljárni és a papírok már úton vannak, hogy a jó cél érdekében tovább tudjunk működni - folytatta. - Sokan gondolták, hogy elraktam a felajánlásokat. Mivel azonban ilyen nem történt, utóbb ki is derültek ezek a félreértések. Nagyon köszönöm szoknak, akik kiálltak mellettem, hittek bennem és abban, hogy a jó rés Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - Azonban a sikeres nyomozás érdekében további információt szolgáltatni nem áll módunkban. szándék vezérel. Köszönöm nekik! Egyébként pedig most kaptam értesítést, hogy már rendeződött az ügy. Kiderült, hogy azok kezdeményezték a botrányt, akik át szerették volna venni az alapítványt.-Pénteken, 2010. október 15-én birtokomba került azon információ, amely szerint egy kengyeli alapítvány minden jogi alap nélkül működik és vezet félre segítő szándékú, adakozni vágyó embereket - tájékoztatott Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere. - Konzultálván dr. Pető Zoltán helyettesítő jegyzővel, azonnal megkezdtem a szükséges intézkedéseket. Az állítólagos alapítvány vezetőjét személyesen megkerestem. Ő beismerte, hogy valóban nem rendelkezik semmiféle társasági szerződéssel. Elmondása szerint az alapítványt jóhiszeműségből hozta létre, egy másik személy tanácsai alapján. Utasításomra feljelentést tett az alapítványa ellen. Bízom abban, hogy amennyiben a jövőben valaki alapítványt szeretne létrehozni, alaposabban utánajár a vonatkozó előírásoknak. Arra kérek mindenkit, ne zaklassa az illetőt és családját, hiszen vállalták a felelősséget A rendőrség vizsgálódik az ügyben- TÁJÉKOZTATÁSUL közöljük, Több mint 100 éves és működik. Kiss András törökszentmiklósi autószerelő évtizedek óta gyűjti a régi motorokat. Tavaly került hozzá az 1905-ben az USA- ban gyártott stabil motor, mellyel mezőgazdasági gépeket üzemeltettek. A 2000 köbcentis, egyhengeres, 3 LE-s teljesítményű benzinmotor maximális fordulata 360 percenként. A mester egyéves munkával varázsolta újjá és működőképessé a motort, mellyel bemutatókon és kiállításokon vesz részt. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Az egészség nem üzlet! az egészségügy témája lerágott csontnak tűnik, de beszélni kell róla. A betegek végtelen várólistái, ahol néha előbb jön a kaszás, mint a sorszám, a működő- képességet veszélyeztető állapotok életbe vágó kérdéssé teszik. Amiről természetesen nem az orvosok és munkatársaik tehetnek. Legtöbbjük hivatásának tiszteletre méltó képviselője, aki a betegekhez hasonló szorításban él. Magam is egy lelkiismeretes belgyógyásznak köszönhetem, hogy még itt bosszanthatom az olvasókat. A szórványos kivételeket pedig többnyire szintén a rendszer hibái termelték ki. A problémát egy többszörösen felrúgott társadalmi szerződés okozza. A beteg- ellátás az erre a célra elvont javainkból működik, ugyanakkor ezt a pénzt az egészségbiztosítók államosítása óta folyamatosan elsí- bolták. Sokféle célt szolgált, aszpirinra és hőmérőre csak a maradék jutott. Azóta sem került vissza a helyére, különben nem így állnánk. Lehet, hogy valóban nem rövid a lepedő, hanem keresztben van az ágyon, de ez végül is mindegy. így pedig a legjobb akarattal sem lehet hatásosan gyógyítani, aminek szemmel láthatóan lesújtó- ak a következményei. ahhoz, hogy újra életképes egészségügyünk legyen, a mindenható gazdaságosságon túl az államnak ezt a felgyűlt tartozását is komolyan kell vennie. Rendeznie is kell azt minél hamarabb. Akár azon az áron, hogy lemond számos, eddig fontosnak vélt, vagy kikövetelt kötelezettségvállalásáról. Máskülönben erkölcsileg elfogadhatatlan módon fosztja meg polgárai jó részét az egészséges élethez való alkotmányos jogától. Világszerte az elhalálozási statisztikák élén a szív - és érrendszeri betegségek állnak. Érthető, hiszen korunkban az érszűkület, érelmeszesedés kialakulásában szerepet játszó rizikófaktorok közül egy vagy egyszerre több is minden embernél jelen van. És, hogy melyek ezek? Napjainkban bár törvény szabályozza, sőt tiltja sok helyen a dohányzást, nem tudjuk úgy kialakítani életünket, hogy ne találkozzunk össze a cigaretta füstjével még akkor sem, ha mi magunk nem is hódolunk neki. Sokszor halljuk, hogy milyen káros egészségünkre, de nézzük meg, hogy miért is. Egy szál cigaretta kb. két liter füstöt termel, melyből közvetlenül 1/9 része kerül a tüdőbe és a többi a levegőbe, melyből bizonyos mennyiséget szintén belélegzünk. A szervezetbe került füstben található anyagok több súlyos betegséget okozhatnak. A dohányfüstöt kb. 4000 anyag alkotja, ebből 40 bizonyítottan rákkeltő. A dohányzás hatására fokozódik az érelmeszesedés, vagyis az erek fala merevvé, sérülékennyé válik. Az ereken belül mész-szerű anyag rakódik le, beszűkítve ezzel az ér keresztmetszetét, rontva a szervek vérellátását. Nem csak az erek keresztmetszete szűkül, hanem az ér belfelszíne is megváltozik. A korábbi sima hámborítás helyett durva mészszemcsék borítják, amelyeken a vérlemezkék megtapadnak és elindítják a vérrpgképződést. Megszüntetve ezzel a keringést azon az érszakaszon keresztül, így szerveinkhez, végtagjainkhoz nem jut el elegendő oxigén, tápanyag, mely helyétől függően agyvérzést, szívinfarktust, végtagoknál szövetelhalást okoz. A betegség rizikófaktoraként más tényező is állhat, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a túlsúly, a magas vérzsír, a mozgásszegény életmód, a stressz és az örökletes tényezők. Szerencsére ma már minden megyeszékhelyen, így Szolnokon is elérhetővé vált a betegség kezelésére kiválóan alkalmas Nashwan-Para- soundPlus, mely a jemeni orvos Dr. Khaled Nashwan találmánya. Az eljárás infra-, ultra - és hallható hang segítségével a beszűkült érszakasz környékén a mellékereket funkcióátvételre serkenti. A kívánt hatás eléréséhez mindössze 20 kezelés szükséges, napi egy kezeléssel, mellyel a betegek döntő többségénél jelentős javulás volt elérhető. A találmányt több mint 25 nemzetközi nagydíjjal jutalmazták. Az érszűkület figyelmeztető jelei lehetnek a járástávolság csökkenése, a vádli, comb ill. fartájéki görcsök megjelenése miatt, a zsibbadás, terhelésre vagy nyugalmi állapotban jelentkező végtagi fájdalom, hideg, sápadt végtagok, fáradékonyság, fejfájás, fülzúgás, szédülés. A kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak. ▲ Kellemes körülmények és szakképzett munkatársak várják a betegeket További felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06-20/541-1466, 06-70/290-3216,06-30/339-6963