Új Néplap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-26 / 249. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2010. OKTÓBER 26., KEDD TÚRKEVE Megalakult az új önkormányzat október 13-án megtartotta alakuló ülését Túrkeve új összetételű képviselő-testüle- te. A nyolc újonnan megvá­lasztott képviselő, a polgár- mester előterjesztése alapján megválasztotta a település al­polgármestereit is. A testület tagjai közül Vida Tamás, a Fi­desz képviselője kapott bizal­mat, míg Szemes Attilát kül­sős alpolgármesterként vá­lasztották meg. A képviselő- testület megválasztotta a pénzügyi és gazdasági, az ügyrendi, a humánerőforrás és a városfejlesztési bizottság tagjait is. Különös tárlat a múltról és jelenről érdekes fotókiállítás nyílt október 9.-én — a Magyar Fürdőkultűra Napja alkal­mából — a túrkevei Termál és Élményfürdőben. A ké­pek a fürdőző vendégek ob­jektívén keresztül mutatják be a fürdő régmúltját és a jelenét. A szervezők még további képeket is várnak. A kiállítás november 30-ig tart nyitva. Túrkevei adomány Kolontárnak a kolontári vörösiszap-ka- tasztrófa méltán döbbentet­te meg a több száz kilomé­terre, biztonságban élő túr- keveieket is. A város képvi- selő-testülete úgy döntött, hogy az áldozatok megsegí­tésére százezer forintot utal át a kolontári önkormányzat által nyitott segélyszámlára. Két napos volt a megemlékezés túrkevén idén is a forrada­lom előestéjén, 22-én kezdő­dött az ünnepi megemléke­zések sora a zeneiskola nö­vendékeinek koncertjével. Szombaton ünnepi istentisz­telet volt a református temp­lomban, majd az 56-os Em­lékkőnél gyülekeztek a túr- keveiek. Az ünnepi mű­sorban fellépett a helyi Chorda kórus is. SZOUON.hu További abonyi információk a SZ0U0N.il» hírportálon olvashatók. A több lábon állás segít gazdaság A lakodalmi öltöny állapota bánta a sertésfialtatást Lénárt István napraforgója is megsínylette az egész évet jellemző kedvezőtlen időjárást: az állandó esőt, és a nyomában járó növénybetegségeket Lénárt István termésátlagai és árai az idei illetve a tavalyi esztendőben 2009 2010 termésátlag eladási ár árbevétel termésátlag eladási ár árbevétel t/ha FVt R/ha t/ha R/t Ft/ha Búza 4,5 31250 140 625 3,5 56 250 196 875 Napraforgó 3,5 62 500 218 750 2,5 112 500 281250 Kukorica 6 27 500 165 000 8 50 000 400 000 Lénárt István túrkevei gazdálkodónak rossz a — vállalkozói - közérzete. Nem elsősorban az idei, gazdakeserítő időjárás mi­att, hanem mert úgy érzi, olykor előszeretettel pac­káznak a magafajtákkal a hivatalok. S a pályázati tá­mogatások útja is hosszú, kanyargós; nem szolgálja eléggé a fejlesztéseket. L. Murányi László — A tanyámhoz vezető út építé­sére pályáztam, de egy admi­nisztrációs elírás miatt nem kap­tam meg a támoga-^^^ tást - bukik ki Lé- nárt Istvánból a ' legfrissebb sére- ' lem. - Egyetlen I XüL ponttal maradtam el a százas skálán a támogatás elnyeréséhez szükséges határtól... Pedig, is­métlem, nem én hibáztam! A harmincnyolc éves túrkevei vállalkozó a maga erejéből kezdte a gazdálkodást, még huszonhat éves korában. Helykereső évek után gondolt egy nagyot, és 180 bérelt hektáron, növénytermesz­tésbe kezdett. Most 340 hektáron gazdálkodik, aminek egynegyede már saját tulajdonú.- Igyekszem több lábon állni, ahogyan azt az öregek is csinál­ták, régen. így ha vala- melyik növény „elszáll” is, a | többiek, és az ’ 7 állattartás pótol­hatják a kiesést. Tavaly húsmar­Fürdetésre csak hazaér Lénárt apuka a családhoz hatartásba fogtam, van száz magyar tarka üszőm, amiket majd értékesítek, és aminek jó­részt magam termesztem a ta­karmányt. Van hatvan anyako­cám is, ami a szaporulattal együtt hat-hétszáz sertést jelent évente. Aztán az idei, felemás évre for­dul a szó. A rendkívül csapadé­kos időjárásra, a nyomában járó belvízre és a növényi gombabe­tegségekre, a megcsappant — de milyen az átlagos napi időbe­osztásuk, s milyen gyakran látja a férjét? - kérdeztük a ház asszonyát, Évát. Nevetve válaszol: sok idejük nincs ve­szekedni egymással. Reggel fél hétkor, amikor a család ébred, Pista már nincs itt­hon, viszont az esti, fél nyol­cas fürdetésre „már” itthon is van. épp ezért felértékelődött, jó ára­kat hozó - terméshozamokra.- Száz szerencse, hogy a rend­kívüli időjárás miatt megemel­kedtek a felvásárlási árak. Külö­nösen azok érezték ezt, akik, mint én is, ki tudtak várni az el­adással, akik raktározni tudnak. Mert a kereskedők, szokás sze­rint, most is lentről indultak az áraikkal, de hamar belátták, hogy idén jelentősen meg kell emelni­ük azokat. Én tavaly belevágtam egy százmilliós gépberuházásba, aminek törlesztésébe bizony be­letört volna a bicskám, ha idén nem tudom kivárni a magasabb árakat. Most egyértelműen en­nek köszönhetem, hogy ki tudom fizetni az esedékes részleteket. a gazda hozzáteszi: ez egy ilyen élet, ha menni kell, akkor menni kell. Meséli: egy alka­lommal lakodalomból jöttek hazafelé, és úgy, ahogy volt, öl­tönyben ment kifelé a sertések­hez, fialáshoz. Még átöltözni sem maradt ideje. Az öltöny ál­lapotáról nem szólt Lénárt Ist­ván története, csak arról, hogy milyen sajátos életforma ez. A család segítsége nélkül aligha menne ilyen jól Gázmotoros erőművet terveznek a fürdőben A túrkevei fürdő környékén, mi­óta csak működik, jól érezhető a vízzel együtt felszínre jövő - és környezetszennyező — metán szaga. Egy gázmotoros beruhá­zás révén hamarosan vége lehet ennek az állapotnak, s a föld mé­lyéről származó gáz energiát ter­melhet - ha sikerrel jár a városi önkormányzat erre irányuló, most benyújtott pályázata. A pro­jekt teljes költsége 125,5 millió forint, amiből 64,5 millió forintot saját erőként kell a városnak elő­teremtenie, a támogatás pedig 61 millió lesz. A pályázat benyújtá­sáról és az önerő biztosításáról a képviselő-testület alakuló, októ­ber 13-ai ülésén döntöttek. A beépíteni tervezett gázmo­tor ellátja majd villanyárammal a fürdőt, valamint biztosítja az apartmanok és a kemping fűté­si és használati melegvíz-szük­ségletét is. A várható áramfeles­leget értékesíti majd az üzemel­tető Gyógyfürdő Kft. A beruhá­zás évente 2-3 millió forint érté­kű költségmegtakarítást jelent majd a fürdőben. ■ Lengyelországba látogattak a kevi diákok Túrkevei gimnazista diákok egy tízfős csoportja vasárnap érke­zett haza a lengyelországi Porb- ka városából, ahol a helybeli gimnázium diákjainál vendéges­kedtek öt napon át Porbka Túr­keve testvérvárosa, középiskolá­ja pedig immár négy éve a túrke­vei Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola testvérintéz­ménye. Azóta minden tanévben egy-egy csoport látogat el kölcsö­nösen a testvérintézményhez. A 18-án útra kelt diákcsoport célja kettős volt. Megismerni a vendéglátók kultúráját, és szemé­lyes kapcsolatokat kialakítani a testvérintézmény diákjaival. Másfelől nagyon fontos, hogy ezek a látogatások jó lehetőséget jelentenek az angol nyelv gyakor­lására is. A túrkevei diákokat ugyanis lengyel családoknál szál­lásolták el, s a kommunikáció kö­zös nyelve az angol volt. A lengyel testvérintézmény di­ákjait a jövő év májusában vár­ják Túrkevére. ■ termelés Huszonnyolcezer helyett negyvenezer lett a niacon a búza ára Nehéz évet zárnak idén a túrke­vei gazdák, az elmúlt másfél év­tized egyik legnehezebb idősza­kát. A növénytermesztést az idő­járás tette végletesen kiszámít­hatatlanná, az állattenyésztést pedig a piaci viszonyok. A túrke­vei határ szántóföldjeinek minő­sége nagyon széles értékek kö­zött szóródik, s ez felerősíti a kedvezőtlen időjárási hatásokat. —A belvíz miatt a határnak kö­rülbelül tíz százaléka vetetlen ma­radt, vagy kipusztult - értékelte az évet Simon László, a gabonafel­vásárlással és tárolással foglalko­zó Keve-Táp Kft. ügyvezetője. - A növények rendkívül nehezen bír­ták a rossz időjárást, így aztán az aratás nagy csalódást okozott A várt öt-hat tonnás búzatermés he­lyett legfeljebb négy tonnát sike­rült csak betakarítani, de ugyan­ilyen mértékű terméscsökkenés tapasztalható a napraforgóban és a kukoricában is. A cég idén lényegesen keve­sebb termést tudott felvásárolni, mint tavaly. Ráadásul a kisebb termés miatt felmentek a felvá­sárlási árak, s rosszul jártak azok, akik szerződést kötöttek.a megtermelt vagy felvásárolt ter­mény értékesítésére. Példaként a búzát említi az ügyvezető: a ta­valyi alacsony árakból kiindul­va, 28 ezer forintos tonnánkénti áron szerződtek a kereskedők­kel, a piaci ár viszont negyven­ezer forint fölött alakul. ■ A cég telephelyén korszerű számítógépes rendszer „követi le” a beérkező gabona útját. A képen Tóth Ferenc szárítókezelő. Üj arcok a kistérség vezetőségében Az október 3-ai önkormányzati választások után, annak ered­ményeképpen, tisztújítás történt a Berettyó-Körös Többcélú Tár­sulás élén is. Az öt települést — Mezőtúrt, Túrkevét, Mesterszál­lást, Kétpót és Mezőhéket - ma­gában foglaló társulás október 22-i ülésén Herczeg Zsoltot, Me­zőtúr újdonsült polgármesterét választották meg a leköszönő dr. Draskovits Dénes helyére. A he­lyettese Kiss Gábor mesterszál­lási polgármester lett. Az oktatá­si bizottság elnökévé dr. Szabó Zoltánt, Túrkeve új polgármes­terét választották az ülés résztve­vői. A pénzügyi bizottság elnöke Fórizs Ágnes Karolina mezőhé- ki polgármester. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerű­en panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! 1 Cj Nép® 8 rasas asMiMKti*»!«: SS» voumüMsrci

Next

/
Oldalképek
Tartalom