Új Néplap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-16 / 190. szám

4 TISZAROFF ÚJ NÉPLAP - 2010. AUGUSZTUS 16., HÉTFŐ Nagy fejlődés egy kistelepülésen eredmények A beruházások mellett is stabil maradt az önkormányzat gazdasági helyzete Az elmúlt négy évben több mint 1,6 milliárd fo­rintot fordíthatott fejlesz­tésre a tiszaroffi Önkor­mányzat. Hogy mi min­dent sikerült megvalósí­tani, arról Kamarás Zsolt polgármestert kérdeztük. Munkatársunktól- A mai gazdasági körülmé­nyek között kevés kistelepülés büszkélkedhet olyan eredmé­nyekkel, mint amilyenekkel Ti- szaroff Milyen forrásokból si­került ezeket a beruházásokat megvalósítani?- Az elmúlt négy esztendő­ben uniós és hazai forrásokra benyújtott pályázatainknak kö­szönhetően összesen 1 milliárd 569 millió 821 ezer forint fej­lesztési támogatást sikerült el­nyernünk, amihez az önkor­mányzat saját erőként még 72 millió 140 ezer forintot tett hoz­zá. Ez az összeg döbbenetesen nagy egy kistelepüléshez mér­ten. Ebben természetesen ben­ne vannak a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos nagyberuházások, így a szennyvízhálózat kiépíté­sének második üteme, illetve a csapadékvízelvezető-rendszer kialakításának jelenleg is folyó munkálatai, de ha ezeket leszá­mítjuk, akkor is 282 millió 850 ezer forint összértékű nyertes projektet tudunk felmutatni. Ebből 239 millió 672 ezer fo­rintnyi támogatás érkezett, az település pedig 43 millió 178 A településen jelenleg is folynak a csatornázási munkálatok, amelyekre a Vásárhelyi-terv keretéből biztosítják a forrásokat m i J| alj® / Pf A na ' mi r * _____ ezer forintnyi önerőt biztosított. Ma már nincs olyan közintéz­ménye a községnek, ami ne újult volna meg. Új orvosi mű­szereket szereztünk be, fejlesz­tettük az egészségügyi szolgál­tatásokat, felújítottuk az óvoda és a bölcsőde épületét, de jutott pénz erőgép beszerzésre is. Ma már akadálymentes az isko­lánk, felújítottuk a kompot, és az idén immár 12. alkalommal megrendezendő Tiszaroffi Ta­lálkozó lebonyolításához is nyertünk pénzt. Mindezek mel­lett az önkormányzat saját költ­ségére olyan fejlesztéseket is végrehajtott, amelyekhez nem találtunk pályázati lehetőséget. Meg kell megemlíteni egyebek mellett a védőnői szolgálatnak helyet adó épület korszerűsíté­sét, konyhai eszközök beszerzé­sét, a buszvárók felújítását, 8,1 millió forint értékben. Ha min­dent összeadunk, azt látjuk, hogy ez a kistelepülés mintegy 50 millió forint értékben hozzá tudott tenni a fejlődéséhez, ami a mai gazdasági helyzetben kü­lönösen értékelendő. — Mindez mennyire terhelte meg a költségvetést?- Kijelenthetem, hogy e je­lentős volumenű fejlesztési programba nem roppantunk bele. A tiszaroffi önkormányzat gazdasági helyzete stabil, kifi­zetetlen számlái, folyószámlahi­tele nincs a településnek. — Milyen feladatok, tervek kör­vonalazódnak a jövőre nézve?- Természetesen nem áll szándékunkban itt megállni, hiszen maradt még bőven ten­nivaló. Az egyik fontos jövőbeli célkitűzés a szennyvízcsatorna­hálózat és a csapadékvízelveze­tő-rendszer 100 százalékos ki­építése a településen. Szeret­nénk felújítani a Szabadság te­ret, az ott található régi emlék­művel egyetemben. Benne va­gyunk az Észak-alföldi Ivóvíz- minőség-javító Program máso­dik ütemében, ez is ad majd fel­adatot a következő években. A közbiztonság javítása érdeké­ben térfigyelő kamerákat sze­retnénk felszerelni a település frekventált helyein, valamint az idősek számára a jelzőrendsze­res segítségnyújtás feltételei­nek megteremtését is tervez­zük. Utóbbit a helyi családsegí­tő szolgálattal közösen üzemel­tetnénk. El kell mondani azt is, valószínűleg a jövőben komoly terhet ró majd az önkormány­zatra a meglévő infrastruktúra megfelelő szinten tartása. Gon­dolok itt elsősorban az útháló­zatra, amelynek állaga a telepü­lésen folyó építkezések miatt meglehetősen leromlott, így el- kerülhéteüen a felújítás, ami természetesen jelentős költség­gel jár. Emellett azt is feladatá­nak tartja az önkormányzat, hogy a jelenleg folyó csatorná­zási munkák után ne csak az utakat állítsa helyre, hanem va­rázsolja vissza azt a virágos fa­luképet, amely a beruházás előtt jellemezte Tiszaroffot.- Ön társadalmi megbízatású polgármesterként irányítja a ti­szaroffi önkormányzatot, úgy tudom, hogy munkájáért tiszte­letdíjat nem kap.- Ez csak részben van így. Nem vagyok híve az ingyen végzett munkának. Az viszont egy másik kérdés, hogy az em­ber mit kezd a pénzével. Én a tiszteletdíjamból befolyt össze­get egy helyi alapítvány létreho­zására fordítottam, amelynek kurátorai köztiszteletben álló roffi polgárok. Az alapítvány kis összegű, egyszeri segélye­ket nyújt a településen élő rá­szoruló lakosoknak.- Lassan véget ér ez az önkor­mányzati ciklus. Hogyan terve­zi a személyes jövőjét? — Az előbbiekben a jövő ten­nivalóiról is beszéltünk. Termé­szetesen, ha megkapom az itt élőktől a szükséges bizalmat, támogatást, szívesen folytatom a megkezdett munkát. műsorai IM HOUSE Augusztus 19. NYÁRBÚCSÚZTATÓ RENMZfÉNSa B3SS iB<^gfRTrrtn^(3jGEEaiQ<°a33SGEBlhUit^TO aas® Efiß)tIl®!!B= Ä&ID20I Születikttáncósai Augusztus 20. DGa gasX»C03pI5^^ fßßßp aßßXs) !°(M3s0j7 ©assy laSQEb Ősi település a Tisza mentén történet Roff már a Váradi Regestrumban is szerepelt Tiszaroff a Közép-Tisza vidéké­nek egyik legősibb települése. A régészeti leletek tanúbizonysá­ga szerint az ember már a kő­korban és a bronzkorban is meg­telepedett a folyó menti magas­latokon, de szarmata, római, il­letve népvándorlás korabeli em­lékek is előkerültek. Roff lakott hely volt a honfoglalás korában is. A település nevét először 1212-1215 körül a Váradi Regest- rum említi. Birtokosa volt az Aba nemzetség, a Guthi-Országh csa­lád, a Rákócziak és a Borbélyok. A történelem viharai nem kímél­ték Tiszaroffot sem. A végvári harcok korában török-tatár csa­patok pusztították el a régi falut, a Rákóczi szabadságharc idején a Maros melléki szerbek dúlták fel a települést. Tiszaroffon számos épület őr­zi a múlt emlékeit. Két műem­lékkel büszkélkedhet a telepü­lés. Az egyik a református J templom egy különálló torony- § ból és egy egyhajós épületből | álló együttese, a másik pedig a J barokk stílusban épített Bor- 1 bély-kastély, amely ma négy- csillagos kastélyszállóként mű­ködik. A Tisza mindig fontos szerepet töltött be a település életében, már az 1350-es évek­ben is működő révátkelő hely volt itt, a roffi kompot ma is so­kan választják, akiknek a túl­parton akad dolguk. Az 1876-os és 1879-es árvízi veszély hatá­sára a község védelmére 1889- 1890-ben elkészült a körgát. Ti­szaroff neve az árvízi védeke­A település műemlékeinek egyike a református templom zés kapcsán már 1886-ban fel­merült, ekkortól egészen 1945- ig Roff volt a Középtiszai Ár­mentesítő Társulat székhelye. A község természeti kincse a „szentély”-holtág és a szinte érintetlen ártéri terület, ahol gazdag, háborítatlan vízi világ él, ligetes erdőkkel övezve. A halban gazdag folyó a horgá­szok paradicsoma, de a jellem­zően apróvadas területen a va­dászok is bizton számíthatnak zsákmányra. A település ma már közkedvelt célpontja a csendes vízparti üdülésre vá­gyó turistáknak. ■ Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján készült. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom